Sötétségben

Az egyik kedves olvasóm kérésére íme egy Qhuay (Qhuinn&Blay) szösszenet.

Sötétségben

Qhuinn, Lohstrong fia épp csak hazaért az aznap esti razziáról, máris tudta, hogy valami nincs rendben. Fritz ugyan olyan kedves volt, mint mindig; azonnal az étkező felé terelgette, mint mindig; csupán a legfontosabb hiányzott: Blay. Ha nem egyszerre voltak beosztva, akkor általában a lépcső aljában vártak a másikra. Eddig legalábbis így volt, és Qhuinn a maga részéről kedvelte ezeket az alkalmakat. Tudta, hogy párja a házban van – a benne keringő vér remek GPS volt -, akkor hát miért nem üdvözli?

Legyűrt pár falatot, hogy Fritz ne sértődjön meg, aztán eltervezte, hogy visszavonul a szobájába duzzogni, de hirtelen meghallotta Blay hangját a könyvtárból.

-          … valami eszméletlen – mondta épp valakinek vidáman. Qhuinn érezte, hogy a pumpa vészesen kezd felmenni benne. – Igen, köszönöm. Tudom, hogy megtiltottad, de mindenképpen szeretném látni. – Blay megfordult, mikor felfedezte a másik férfi jelenlétét. – Most mennem kell. Szia.

-          Miattam aztán nem kellett volna ilyen sietve befejezned – mondta Qhuinn fagyosan. – Elvégre olyan jól szórakoztatok. – Blay azonban a jelek szerint immúnis lett a gúnyolódásra, mert boldogan megcsókolta.

-          Észre sem vettem, hogy így elrepült az idő. Ettél?

-          Aha. Egyedül.

-          Akkor talán mehetünk is lefeküdni, nem gondolod? – mosolyodott el, aminek Qhuinn sosem tudott ellenállni.

A fergeteges szex helyreállította a világ rendjét, és a férfi azt remélte, minden rendben lesz.

Aztán ez a kis közjáték megismétlődött minden alkalommal, mikor ő volt szolgálatban, sőt, Blay napközben is sokat telefonált, meg írogatott valamit, amit azonban gondosan elrejtett Qhuinn elől.

-          Mi a fasz folyik itt? – fakadt ki egyik hajnalban. Amúgy is morcos volt, mert kevés alantas bukkant fel az utcákon, erre Blay közli vele, hogy elmennek. – Mindjárt feljön a nap, és hulla vagyok. De te menj csak, ha akarsz. Talán az új haverod szívesen csatlakozik hozzád.

-          Miféle új haverom?

-          Akivel órákig beszélsz telefonon – fröcsögte, majd elindult felfelé a lépcsőn. – Azt hitted, nem veszem észre? Ekkora barom még én sem vagyok.

-          De, szerintem az vagy – mondta Blay somolyogva, ahogy követte a szobába. Qhuinn már majdnem füstöt eregetett a füléből.

-          Hát, tök mindegy, mert én nem megyek el, az tuti.

-          Fogadni akarsz? – vonta fel a szemöldökét Blay provokatívan, aztán percek alatt levette Qhuinnt a lábáról. – Na – törölte meg a száját pár perc múlva, elégedetten. – Indulhatunk?

-          Már… mondtam… - lihegte Qhuinn.

-          Nem bánod meg, és többé féltékeny sem leszel.

-          Nem vagyok féltékeny – vágta rá Qhuinn, bár a tényeket kár volt tagadnia.

-          Bemutatlak Jeffnek.

-          Az ki?

-          A te szavaiddal élve, az új haverom. – Qhuinn egy vámpírhoz képest is gyorsan pattant ki az ágyból.

Az volt a szándéka, hogy kiöltözik, de mivel Blay is a bőrcuccát vette fel, maradt ő is annál.

-          Én vezetek – közölte Blay, és a másik idegességét jól jelezte, hogy ebbe is azonnal beleegyezett.

Fél óra múlva már totál baromnak érezte magát.

-          Hát, ezt nem hiszem el.

-          Pedig.

-          Egyedül csináltad?

-          Jeff nagyon segítőkész volt.

-          Bocs az öltöny miatt.

-          Majd kisimul – legyintett Jeff.

-          Szóval, tetszik? – érdeklődött Blay.

-          Igen – felelte Qhuinn őszintén. – Egy saját edzőterem!

-          Nem csak a tiéd lesz, ugye nem felejtetted el?

-          Nem. – Pedig próbálta. – Vendégek is jöhetnek. Megértettem.

-          És, mi lesz a neve? – Qhuinn átkarolta élete szerelmét.

-          Darkness.

-          Sötétség? Miért pont ez? – Adott egy csókot Blay csábító ajkaira.

-          Azért, mert mindenkinek el kell töltenie egy kis időt a sötétségben, hogy aztán értékelni tudja a fényt.