Rövidek

A napok a munkahelyen roppant unalmasak, így kell valami, amivel elütöm az időt. Hosszabb történetekhez nem volt sem kedvem, sem ihletem, így kisorsoltam, az általam támogatott párosok közül kivel mit írjak. A mostanában hallgatott dalok címe szolgáltatta az alapot. Fogadjátok őket szeretettel.

Szereplők: Dean Winchester és Castiel; Brian Kinney és Justin Taylor; Louis Tomlinson és Harry Styles; Stiles Stilinski és Derek Hale

(Címadó dal: One Direction - Moments)

Az emberek többsége rengeteg időt pazarol el arra, hogy az Igazit, más néven a Nagy Őt keresi. Pedig nem kellene mást tenniük, mint bezárkózni egy elhagyatott pajtába, és megidézni egy angyalt. Mert meglátni és megszeretni egy pillanat műve. Ez az a tétel, amit Dean Winchester egyáltalán nem vall.

Voltak pillanatok, amikor legszívesebben megölte volna. Pontosabban fogalmazva visszaküldte volna a lelkét a Mindenhatónak, mint egy rossz címre postázott csomagot. Castiel mindig mindent jobban tudott, és mivel ő volt az, aki kimentette Deant a Pokolból, elvárta, hogy a férfi a rendelkezésére álljon. Dean ilyenkor gondolkodott el az ezüstpenge használatáról.

Voltak pillanatok, amikor az idegeire ment. Ott volt vele, mint egy hűséges kiskutya, és pont úgy is bámult rá a hatalmas kék szemeivel. Dean persze megsajnálta, és elvitte inni. Csajozni. Pornót nézetett vele. És mikor ez nem használt, kidobta az aktuális szállásról, és megfogadta, hogy erős lesz és nem engedi vissza.

Voltak pillanatok, amikor veszettül aggódott érte. Castiel előszeretettel tűnt el napokra, de a hívásokra általában válaszolt. Gyakran viszont nem, ez pedig kikészítette Deant. Mi van, ha tudnának segíteni? Ha ez nem angyalnak, hanem vadásznak való feladat? A férfi nem szeretett arra gondolni, hogy esetleg elveszíti Castielt, és nagyon nem szeretett arra gondolni, hogy miért nem szeret erre gondolni.

Voltak pillanatok, amikor imádkozott. Eleinte hozzá. Hogy segítsen, mert Sam nem önmaga. Hogy segítsen, mert Bobby sem. Hogy fékezze meg a szárnyas haverjait, különben baj lesz. Aztán érte. Hogy tartson ki. Hogy jöjjön vissza, és vigyázzon rá. Hogy ne legyen seggfej, és adjon neki egy esélyt.

Voltak pillanatok, amikor sajnálta. Dean ember volt, és többé-kevésbé rendelkezett saját akarattal, Castiel azonban nem, és ez elszomorította Deant. Szerette volna megmutatni neki, hogy angyalként, katonaként is van választása. De Castiel szabálykövető volt. A férfi sosem értette ezt meg igazán.

Voltak pillanatok, amikor irigyelte. Irigyelte a tisztaságáért, hogy volt egy ügy, amiért feltétel nélkül küzdött. Hogy gyermeki ártatlansággal tudott rácsodálkozni dolgokra. Hogy annak ellenére, mennyi mindent látott és tapasztalt, még mindig tudott hinni. Az emberi jóságban. Vagy Deanben.

Voltak pillanatok, amikor gyűlölte. Álmatlan éjszakákon, amikor miatta forgolódott. Amikor görcsbe rándult a gyomra, mikor ránézett. Gyűlölte érezni a hiányt, mert Dean Winchester magányos farkas, nincs szüksége senkire. Gyűlölte magát, amiért magához hívta valamilyen indokkal, pedig csak látni akarta. Ezzel egyidejűleg gyűlölte Castielt, amiért többet foglalkozott mindenki mással. Sammel, az áldozatokkal, a bűnösökkel, az angyalokkal. És gyűlölte önmagát, amiért tompa fájdalmat érzett, akárhányszor arra gondolt, hogy nem kaphatja meg.

Voltak pillanatok, amikor szerette. Például, amikor először meglátta. Nem, nem a pajtában, hanem a Pokolban. Castiel alakja olyan fényes volt és tiszta, hogy Dean megrendült. Szerette volna magához láncolni, hátha így ő maga is feloldozást nyer a bűnei alól. Szerette, amikor beszélt, de még jobban szerette zavarba hozni. Úgy érezte, a kék szemek villanása örökre az agyába vésődött. Mindennél jobban szerette látni emberként, hiszen így kerülhettek a legközelebb egymáshoz. Szerette a reggeliket, ebédeket és vacsorákat, amiket készített.

Voltak pillanatok, amikor nem akarta elengedni. Amikor szorosan magához vonta szeretkezés után. Dean Winchester nem akart hinni abban, hogy megszeretni egy pillanat műve. Mert pontosan tudta, hogy elveszíteni is ugyan ennyi.

(Címadó dal: One Direction - More Than This)

Brian Kinney nem tudta, hogy történt mindez. Voltak már jóval fiatalabb partnerei, akiket egy gyors menet után szélnek eresztett, ez a mostani azonban uralta minden gondolatát. Még lehunyt szemei előtt is csak az ő képe táncolt. Justin Taylor, összetörtél.

Már a Babylon sem nyújtott vigaszt a férfi számára. Hiába táncolt egymagában, mindig úgy érezte, egy karcsú test mozog az övével egyszerre, egy száj érinti a nyakát, és szőke tincsek csiklandozzák az arcát. Néha már odáig süllyedt, hogy fohászkodni kezdett Istenhez; vagy sodorja megint az útjába a srácot, vagy űzze ki az elméjéből örökre.

Pedig Brian tudta, hogy hiába kérne külső segítséget, ezt a problémát magának kell megoldania. Tudta, hol lakik Justin. Mióta magára hagyta, már százszor ment el a házuk előtt, de Jennifer nem kért a jelenlétéből, egy anya pedig mindig tudja, mi a jó a gyerekének, nem igaz? Brian néha kételkedett ebben – például, mikor Lindsay beszámolt róla, mennyire rosszul néz ki a kölyök. Ilyenkor a férfi erős késztetést érzett, hogy bekopogjon hozzájuk. És mikor Justin ajtót nyitna, mint mondana?

Hogy megőrülne, ha valaki más karjaiban látná? Hogy úgy lenne helyes, ha senki mással nem kezdenének kapcsolatba, csakis egymással? Nos, Justin minden bizonnyal örülne egy ilyen vallomásnak. Csupán az volt a kérdés, Brian képes lesz-e mindennél, mindenkinél jobban szeretni a kölyköt? Mr. Kinney válasza: még nem.

Justin Taylor úgy érezte, eljött a vég. Nem elég, hogy az a tahó Chris Hobbs leütötte, ezzel párhuzamosan elvesztette a két legfontosabb dolgot az életében: a rajzot, és Briant. Mindkettőt próbálta visszaszerezni a maga módján, épp csak térden nem csúszott még Brian előtt. Talán annak is eljön egyszer az ideje. Pedig tudta, a zsigereiben érezte, hogy a férfi jelenléte a kulcs mindenhez. Például az emlékeihez. Justin fiatal kora révén még hitt az örök szerelemben, és abban is biztos volt, hogy senki mással nem lehetne boldog, csak Briannel.

Ezt látszott bizonyítani az a tény is, hogy mikor Justin meglátta Briant egy másik férfival, legszívesebben odarohant volna, hogy megüsse az illetőt. Pedig pontosan tudta, hogy semmit nem jelent Briannek, ahogy az összes többi sem. Ennek ellenére hazament, szétverte a szobáját, majd térdre zuhant. És én mit jelentettem számára?

Mégis mit kellene mondania neki? Brian, az lenne a helyes, ha velem lennél, hiszen én jobban szeretlek mindennél! De Justin képes lett volna örök szerelmet fogadni ilyen fiatalon? Mr. Taylor válasza: még nem.

Brian sosem bánt meg semmi komolyabbat az életében. Aztán egyszer csak ott feküdt meztelenül az ágyban, és csukott szemmel hallgatta, ahogy Justin készülődik. Megbeszélték, hogy elutazik New Yorkba. Jobban mondva Brian kirugdosta az ajtón, pedig legszívesebben ráordított volna, hogy ne menjen. Ne hagyja itt, hiszen ő volt az egyetlen csillag, ami utat mutatott neki a sötétben.

Mr. Kinney szerint önző dolog lett volna Justintól, ha marad. Fájt valami a szíve tájékán, ami hónapokkal később sem múlt el. Táncolt egyedül, táncolt másokkal, dugott és bulizott, valami mégsem stimmelt. Meg kellett öregednie, hogy rájöjjön: képes lenne feltétel nélkül, mindennél jobban szeretni valakit. De csak ha az a valaki Justin Taylor.

(Címadó dal: One Direction Icana Pop - All night)

(Életem és halálom első ilyen írása, nézzétek el a hibáit!)

Éjszaka volt. Az One Direction tagjai épp végeztek egy újabb fellépéssel, meghajoltak a színpadon, majd az öltözőbe sorjáztak. Liam, Niall és Zayn fel volt dobva, ami tökéletesen érthető, hiszen óriási sikernek örvendtek már csaknem négy éve.

Louis Tomlinson kirángatta a fülesét, majd bement az apró mosdóba, és vizet fröcskölt az arcára. A tükörből már rég nem az a vidám srác nézett vissza rá, aki elkezdte ezt az egészet. De a tetoválásai legalább emlékeztették a boldogabb napokra. Amikor még kisebb volt körülöttük a felhajtás, amikor szakíthattak egy kis időt a pihenésre, amikor még nem figyelte minden lépésüket a menedzsment. Louis elhúzta a száját, és lopva megérintette a csuklójára tetovált csomót. A kötelék, amit szimbolizált, rég elszakadt, és a srác néha egész éjjel azon töprengett, hogy lemondana-e a sikerről egy kapcsolat kedvéért. Eddig sajnos nem talált választ.

Harry Styles nézte, ahogy Louis után becsukódik a mosdó ajtaja. Néhány hónapja még biztosan utána ment volna, hogy valami nem helyénvalót műveljenek. Már a menedzsment számára nem helyénvaló, nem az ő számukra. Harry életében azok voltak a legcsodásabb napok, amikor Louis-t átölelve aludt el, vagy mikor együtt álltak a zuhany alá. Ezt azóta sem tette meg senkivel.

Zayn, Niall és Liam kurjantva indult el bulizni. A másik két tagot már meg sem próbálták magukkal hurcolni, amiért Harry hálás volt. A srácok pontosan tudták, mi a pálya. Kezdetben, mikor a főnökeik leültek velük megbeszélni azt, amit ők csak Larry Stylinson – problémának neveztek, a fiúk hezitálás nélkül kiálltak az érintettek mellett. Bizonygatták, hogy ennél tisztább szerelmet még nem láttak, és biztosak voltak benne, hogy a rajongóknak sem lesz vele semmi gondja. Louis és Harry meghatódott, de el kellett fogadniuk a menedzsment által adott ultimátumot: vagy felhagynak ezzel a kapcsolattal, vagy feloszlatják a bandát.

Ezek után Louis leakasztott magának egy barátnőt, mert nem lett volna hihető, ha minden héten új lánnyal mutatkozott volna, Harry személyiségéhez viszont nagyon is illett a csajozás. Így éltek egymás mellett már sokadik hónapja. Persze a rajongóknak is feltűnt, hogy valami nincs rendben köztük. A színpadon próbáltak oldottan viselkedni egymással, mégis inkább a többiek társaságát keresték. Ez az éjszaka azonban más volt.

Louis azzal a szándékkal lépett ki a mosdóból, hogy visszavonul a turnébuszba aludni, mikor meglátta az egyik székben terpeszkedő Harryt. Már el is felejtette, mikor voltak utoljára kettesben. Harry a térdén támaszkodva nézett föl rá; fekete pólója alatt látni lehetett a mellkasára tetovált lepkét. A papírrepülős nyaklánc himbálózása szinte hipnotizálta Louis-t, aki végül erőt vett magán, és pakolni kezdett.

-          Kezdenünk kell valamit ezzel a helyzettel – szólalt meg Harry, és hangja felkúszott Louis gerincén.

-          Miért?

-          Egyre többen kezdenek kételkedni. Látják, hogy elszakadtunk egymástól, és keresik az okát.

-          Hamarosan megnyugszanak – vont vállat Louis. – Pár év múlva mindketten megházasodunk, gyerekeket nemzzünk, és mindenki elfelejti ezt a kis közjátékot.

-          Na, igen – motyogta gúnyosan Harry. – Neked mindig is kész terved volt a jövőre nézve.

Louis hirtelen szembefordult vele, levette a pólóját, majd a Harryét is lerángatta. Zihálva meredek egymásra, aztán Louis egyik ujját a lepkére tette, másikat pedig a saját mellkasára. It is what it is.

-          Ez volt a tervem. Mi voltunk a tervem. De vége. Örökre.

Harry Styles nézte, ahogy élete szerelme kimegy az ajtón, és arra gondolt, megérte-e mindez. Erre gondolt egész éjjel. Minden éjjel.

(Címadó dal: One Direction - Kiss you)

-          Fiam.

-          Egen?

-          Ez mi?

-          Egy cetli!

A válasz egyáltalán nem elégítette ki a seriff kíváncsiságát, de Stiles a következő pillanatban már ott sem volt.

Nevezett egyén – Stiles Stilinski – az utóbbi pár hétben rászokott a cetlik ragasztgatására. Tett a hűtőre, a szekrényekre, a fürdőszobatükörre, a tévére – az apja ezen a ponton kérdezett közbe -, de esze ágában sem volt kizárólag a házukra korlátozódni. Cetlizni kezdett az iskolában – üzenetet hagyott szekrényekben, mosdókban, az öltözőben, egyszer Mr. Harris homlokára is került egy.

-          Mi van, megcetlizted Harrist? – nevetett Scott, és a szófordulat percek alatt elterjedt a suliban.

Persze Stiles pontosan tudta, hogy ez csak egy melléktevékenység. Miután többször majdnem meghalt, úgy döntött, hátrahagy valamit az utókornak. Hogy egy rövid ideig még emlékezzenek rá.

-          Nem arról fogok emlékezni rád, hogy emlékeztetsz a szombati meccsre – csapott le elé egy cetlit Scott.

-          Nekem meg nem kell felhívnod arra a figyelmem, hogy Boyd rám van gerjedve – tette hozzá Erica.

-          Pedig ez az igazság – vont vállat Stiles, miközben firkantott pár keresetlen szót a konyhásoknak.

-          Ezt nem adhatod oda – kobozta el tőle Lydia. – Attól, hogy szókimondó lettél, még nem kell megbántanod másokat.

Stilest sokan és sokféleképpen próbálták leállítani – még akkor sem gondolkodott el, mikor veréssel fenyegették -, aztán viszont a visszájára sült el a dolog.

Hazafelé készülődött, és kinyitotta a szekrényét, hogy a könyveit a táskájába pakolja, mikor egy sárga cetli hullott elegánsan a padlóra. A srác először azt feltételezte, kiesett egy a csomagból, de nem ismerte a kézírást.

Csók. Stiles megdermedt. Valaki ellene fordította a mániáját.

Miután a barátai megesküdtek, hogy nem ők tréfálták meg, Stiles jegelte a dolgot, hiszen valószínűleg félreértés történt.

A rákövetkező napon újabb cetlit kapott.

Csók. A srác összegyűrte, és bevágta a kukába, de nem használt, mert eljött a harmadik nap, s ezzel együtt a harmadik alkalom.

Csók. És most már valamilyen illat is tartozott hozzá. Stiles a legjobb szándéka ellenére is hazavitte, és órákig szagolgatta. Valahogy megnyugtatta, és hosszú idő óta először nem voltak rémálmai.

A negyedik cetli sémát csinált a félreértésnek hitt ügyből, Stiles pedig – egy seriff fiaként – nem hagyhatta ezt figyelmen kívül. Otthagyta a sárga lapot a szekrényében, és csatolta hozzá a sajátját.

Mutasd. Erre napokig nem érkezett reakció, és a srác kezdett lemondani arról, hogy valaha is megismeri az üzengetőt. Ezzel egy időben ismét lapocskákat kezdett elhelyezni minden elérhető felületen.

Egyik péntek este Scott elérte, hogy Stiles vele tartson a loftba, Derek és a húga szálláshelyére. Az összes béta ott volt, és Stiles feltételezte, hogy valamilyen eligazításféle következik. Mialatt az alfa karba font kézzel ácsorgott a terem közepén, a srác az ablakhoz lépett. Már megint esett az eső.

Csók.

Megpördült, de a többiek Dereket hallgatták, így kicsit megnyugodva ült le az emeletre vezető lépcsőre.

Csók. Masszírozni kezdte a homlokát; kezdett felötleni benne, hogy a hang talán a fejében szól. Elbóbiskolhatott, mert rázogatásra riadt.

-          Ja, kösz – pislogott Derekre.

-          Csók – mondta erre a férfi, mire Stiles mellkasába beszorult a levegő. Bámulták egymást pár pillanatig, majd a srác felállt, és megnyalta az ajkát.

-          Mutasd.

Hittétek volna, hogy ezek sikerültek a legjobban?