Újabb Sterek, elnézést kérek. :)
Ihlető képek. Ihlető képek nekem mindig kellenek. :)
Meglepő módon ez még nekem is eléggé tetszik. :):)
This love is good
Amikor úgy ébred, hogy egy kisebb, meleg test préselődik
hozzá az ágyban, az kifejezetten jó érzés tud lenni. Aztán a test mocorogni
kezd, kinyílnak a szemek, amik ugyan olyan szeretettel tekintenek rá, mint
ahogy azt sokszor elképzelte álmában. Ilyenkor lassan csókolózni kezdenek,
egyik érintésből következik a másik, majd megnyugodva csusszan be oda, ahová
tartozik, és ettől valahogy olyan érzése van, mintha hazatért volna. Ha együtt
zuhanyoznak, az is jó, ha külön, az is – mert utána találkoznak a konyhában, és
együtt készítik el a reggelit. Általában palacsintát, ő pedig nem állja meg,
hogy ne lisztezze össze a fiatalabb férfi arcát. Heves harc alakul ki közöttük,
aminek az a vége, hogy az egész padló csupa liszt, ők pedig az asztalon szerelmeskednek.
Ezek jó napok. De aztán nyílik az ajtó, vagy megszólal a telefon. És a
világukba betör a valóság.
This love is bad
Amikor el kell utaznia pár napra, és arra érkezik haza, hogy
a fiatalabb férfi nem szól hozzá egy szót sem. Meg sem kell kérdeznie, hogy mi
a baja – pontosan ugyan azt játssza el minden alkalommal. Azt hiszi, megcsalja,
ami totális hülyeség, de neki nem lehet mondani semmit. Ilyenkor egész este
veszekszenek azon, hogy melyiküknek mit szabad és mit nem, hogy mik a
kötelezettségeik, és hogy neki nem kellene elmennie ilyen hosszú időre, és
magára hagynia. Pedig ő nem emlékszik rá, hogy bébiszitternek szerződtették
volna. Ebből aztán újabb vita kerekedik, aminek az a vége, hogy a fiatalabb
férfi fogj a holmiját, és átcuccol a barátaihoz. Ezek a rossz napok. Ezekből
sok van, és hiába igyekeznek, nem lesz belőlük kevesebb.
This love is alive back from the dead
Amikor zihálva, fuldokolva és csatakosan ébred fel az egyik
rémálomból, akkor szinte azonnal köré fonódnak a kisebb karok, hogy megvigasztalják.
Egy puha száj kerül a fülcimpájához, és azt suttogja, hogy minden rendben lesz,
hogy csak rossz álom volt, és annak már vége. De sosincs vége. Mindig lesznek
újabb vadászok, akik az életét akarják, pedig nem tett ellenük semmi rosszat;
mindig lesznek bosszúállók; mindig lesznek felelőtlen kölykök, akik
ballépéseket követnek el, ezeket pedig neki kell helyrehozni. Mindig kísérteni
fogják az emlékek, amikben a családja szerepel. Az életük és a haláluk. Mindig
rettegni fog attól, hogy újra egyedül marad, de ez ellen nem tehet semmit.
Ilyenkor a fiatalabb férfi ébren marad, és vigyáz rá, amíg újra álomba nem merül.
Annyiszor mondja el, hogy szereti, ahányszor csak kell, ő pedig lassan kezd
hinni neki, aminek az a vége, hogy a szíve majd’ kiugrik a helyéről a
boldogságtól, és a tudattól, hogy van még miért élnie.
These hands had to let it go free
Amikor egyszer kézen fogva érkeznek meg egy baráti
összejövetelre, senki sem döbben meg. Megelégedéssel nyugtázzák, hogy minden a
legnagyobb rendben köztük, aztán hamar bevonják őket is a társalgásba. A
fiatalabb férfi hangosan nevet a vicceken, amiket mesélnek neki, ő pedig alig
tudja levenni róla a szemét. Arra gondol, hogy hamarabb le kellene lépniük,
mégis maradnak. Megadatott neki a szabad döntés lehetősége, amit ki is használ.
Már nem kell magyaráznia, hová utazik. Már nem kell beszámolnia minden lépéséről
– megteszi magától, mert meg akarja tenni. Szeretné, ha a fiatalabb férfi
mindenről tudna, ami vele történik, de ezt már korántsem érzi kényszernek.
Olyan kapcsolatról álmodott, ahol a felek egyenlők, ahol mindketten bíznak a
másikban. Kezdi úgy érezni, végre megtalálta, aminek az a vége, hogy sokkal
felszabadultabb, mint korábban bármikor.
And this love come back to me
Amikor a fülébe jut, hogy a távollétében a fiatalabb férfit
valaki mással látták, azonnal dühbe gurul. Mindent megtett, hogy együtt
élhessenek, hogy senki és semmi ne álljon az útjukba, és ezt érdemli? Bevágódik
a kocsijába, és céltalanul körözni kezd a környéken. A kezei erősen szorítják a
kormányt, aztán hirtelen lefékez, mielőtt nekicsapódna egy fának. A szíve
hevesen ver, talán még soha nem ijedt meg ennyire. Rögtön az jut eszébe, mi
lenne a fiatalabb férfivel, ha ő feldobná a talpát. Rója magát ezért, mégsem
tud tenni ellene. Miközben lassan lenyugszik, az agya is kitisztul, és megérti,
hogy az egész hülyeség volt. Bízik benne, tudja, hogy sosem csalná meg. Így hát
újra sebességbe teszi az autót, és hazahajt. A fiatalabb férfi már vár rá a
konyhában. Egymásra néznek, és ő nem érti, hogyan kételkedhetett egy másodpercig
is a másik hűségében.
-
Nem vagy éhes? – kérdezi Stiles.
-
Mint a farkas – feleli Derek, aminek az a vége, hogy elnevetik magukat, és visszaugranak az első ponthoz. De hát a szerelem már csak ilyen. Ez a szerelem már csak ilyen.
2 megjegyzés :
Hát ez most valóban a sírba küldött.
Nagyon tetszik, ahogy felépítetted, tényleg jó volt olvasni.
Egy apró kritikával viszont élnék...
Sokszor volt benne az a szóhasználat, hogy a "fiatalabbik férfi", ami nem baj, viszont egy kicsit sok.
Sterek az mindig a szívemben lesz, főleg, hogy ha lesz ilyen aranyos történet, ami táplálja a szerelmemet irántuk :)
Puszillak, és boldog karácsonyt! :)
Szia! Örülök, hogy tetszett. :) A kritikát természetesen elfogadom, de direkt volt benne hagyva olyan sokszor. :) Boldog karácsonyt! :)
Megjegyzés küldése