Sziasztok! Szánom-bánom, hogy ennyi ideig nem hallattam magamról, de, mint ahogy a legtöbb blogger, úgy én is csak a való életemre tudok hivatkozni. Lényegesen több időm volt veletek lenni, amíg nem volt párom, és nagyon sajnálom, hogy emiatt elhanyagolom az írást. Most azonban egy Molyos kihívás keretében visszatértem! :)
*mindenki sikítva menekül*
A fentebb látható kihívás 12 napig tart, tehát szerintem ennyi ideig biztosan számíthattok rám. :D Remélem, nyáron sikerül kicsikarnom pár nap szabadságot, amikor is folytathatom a megkezdett történeteimet. Addig is viszont, kezdjük! :):)
1. nap: Miért írsz blogot? + 5 tény rólad
Akik a kezdetektől figyelemmel kísérik a tevékenységem (akár itt, akár a hotdogon), azok tudhatnak rólam pár dolgot, de azért azóta frissültem kicsit. :D
Azért írok blogot, hogy az agyament történeteimet legyen hová felpakolnom, ha már egyszer megírtam őket. Másrészről jó olyanokkal "találkozni", akik olyan párosokért is rajonganak, akikről kevés történet található a neten (Spartacus, FTT, stb.). És mit ne mondjak, imádom a véleményeket! *-* Meg az olvasóimat. Igen.
Öt tény rólam:
1. tény: Nem tudok úszni. Reméljük, ezen még idén változtatok.
2. tény: 25 éves voltam áprilisban.
3. tény: Nem múlhat el úgy nap, hogy ne olvasnék pár oldalt.
4. tény: Azokkal, akiket a legjobb barátaimnak tartok, még sosem találkoztam személyesen.
5. tény: Négyig dolgozom, szóval mindjárt indulhatok haza. :D
Mára akkor ennyi lenne, de nem kell sokáig nélkülöznötök, holnap ugyanekkor jövök! Puszi mindenkinek! :)
4 megjegyzés :
A 4. tény bizonyítja, hogy az internetet lehet értelmesen is használni :D
Ugye, hogy? :)
Remélem a négyes pont hamarosan változik. ;)
Én is nagyon remélem. :):)
Megjegyzés küldése