Drag me down

Elég esős meg szomorkás nap volt ez a mai, így Mes kérésére megembereltem magam, és összedobtam valamit. Fogadjátok szeretettel! :)

Szürke, esős nap volt, amikor minden szembejövő pocsolyába belelépsz, pedig néhányba még a lábad sem fér bele rendesen. Olyan nap, amikor beragad az ajtó zárja reggel, és pont annyit vacakolsz vele, ami elég ahhoz, hogy elmenjen a vonatod. Persze jön a következő öt perc múlva, addig azonban elromlik az esernyőd, tehát bőrig ázva szállsz fel, de legalább le tudsz foglalni magadnak egy egész fülkét.

Erik tehát vegyes érzésekkel vágott neki az új napnak. Bámult kifelé az esőáztatta vonatablakon egészen addig, amíg észre nem vett egy újságot a két ülés közé ékelődve. Mivel volt még bő fél órája, és mivel már úgyis elkésett, hátradőlt, és szétnyitotta a hetilapot. Azonnal egy olyan arc bámult vissza rá, amit nagyon is jól ismert. Gyorsan elolvasta a képhez tartozó cikket, majd elhúzta a száját. Egyáltalán nem lepte meg, hogy megint sületlenségeket terjesztettek róla, mégis szomorú volt, ha belegondolt, mit kell megint kiállnia a srácnak emiatt.

Az eső kopogása… a vonat zakatolása, vagy talán az általános fáradtsága tehetett róla, de a következő pillanatban azt vette észre, hogy lehanyatlik a feje. Mikor legközelebb feleszmélt, a vonat még mindig úton volt, az időjárás viszont gyökeresen megváltozott. Eső helyett ragyogó napsütés áradt be az ablakon, és egyenesen belebucskázott a vele szemben ülő srác szőke hajába. Erik lélegzete elakadt, ezzel egy időben többször is sűrűn pislogott, hátha csak a képzelete játszik vele. De nem, az alak továbbra is ott üldögélt előrehajolva, karjaival a térdére támaszkodva, és rá, Erikre mosolygott.

-          Mizu? – kérdezte, mire Erik ugrott egyet ijedtében. – Bocs, nem akartalak megijeszteni.

-          Mit keresel itt? – nyögte ki végül.

-          Te hívtál.

-          Hogy micsoda? Én aztán nem!

-          Dehogynem. Kicsit magad alatt voltál… pedig talán csak kicsit másvalaki alatt kellene lenned – tette hozzá halványan elmosolyodva. Erik ismét eltátotta a száját, aztán gyorsan becsukta, mikor rájött, hogy ez mennyire gáz viselkedés.

-          Te… de te…

-          Mmm – hangzott az informatív válasz, majd Erik már csak azt vette, hogy levágódott mellé, a combjuk pedig kellemesen összeér. Nagyot nyelt. – Szóval, mi a baj?

-          Honnan…

-          Ugyan – legyintett a másik. – Tehát? – Mikor Erik azokba a várakozásteljes és kíváncsi szemekbe nézett, valami elpattant benne.

-          Utálom, ahogy rólatok beszélnek. Utálom, amit összeirkálnak rólad is, pedig semmi rosszat nem tettél. Nem drogozol, nem iszol, nincsenek egyájszakás kalandjaid, ha bulizol is, sosem durvul el a helyzet… egyszerűen nem értem, hogy lehetnek az emberek ilyenek.

-          Milyenek? – érdeklődött a másik.

-          Ilyen… durvák és érzéketlenek.

-          Te nem vagy ilyen.

-          Persze, hogy nem!

-          És a hozzád hasonlók sem ilyenek.

-          A hozzám hasonlók?

-          A rajongóink – pontosított a srác. – Ti vagytok azok, akik mindenkor mellettünk állnak. Nem számít, hogy még csak nem is találkoztatok velünk… úgy érzitek, ismertek minket, és támogattok, amikor mindenki más elhagy. És nekünk… nekem csak ez számít.

-          De így sosem élhetsz normális életet.

-          Én nem. De te igen.

-          Ezt hogy érted? – kérdezte Erik, mire a másik finomat megragadta az állát, és az ablak felé fordította a fejét.

-          Te kimehetsz oda úgy, hogy senki sem sikolt fel. Hogy senki sem dönt le a lábadról, és senki sem terjeszt rólad olyan dolgokat, amik nem igazak. Csak egyszer szeretnék újra átlagos lenni. Csak egyetlen napra.

-          Mit csinálnál, ha így lenne? – A másik elmosolyodott.

-          Azt hiszem, elvinnék vacsorázni egy számomra különleges személyt. Talán egy mozi is beleférne, meg egy séta. Igen, egy séta mindenképpen! Esőben lenne a legjobb.

-          Micsoda? – horkant fel Erik. – Ugye, csak viccelsz?

-          Imádom az esőt – felelte. – Mintha a világ megtisztulna a sok szörnyűségtől, és kezdhetnénk mindent tiszta lappal.

-          Így még nem is gondoltam bele – vallotta be Erik, amire egy újabb mosolyt kapott jutalmul.

-          Szemléld úgy az esőt meg a rossz időt, mint valaminek a lezárását. Miért bosszankodnál miatta, amikor úgyis addig esik, amíg ki nem esi magát? – Erik elvigyorodott az utalást hallva. – Na, így mindjárt jobb. – Találkozott a tekintetük.

-          Miért jöttél?

-          Meg akartam mutatni neked, hogy senki és semmi nem teheti tönkre a napodat… ha nem hagyod.

-          Tehát még egy esős napban is meg lehet találni a napfényt? – kacérkodott Erik, a másik srác pedig felnevetett.

-          Látod, érted te a lényeget.

-          Szerintem az a lényeg, hogy bármilyen idő is tomboljon odakint, te mindig napfényt csempészel az emberek életébe. – A szőke srác szeme megvillant, aztán megtámaszkodva az üléstámlán, közelebb hajolt a másikhoz.

-          Így is mondhatjuk. – Azzal a száját az övéhez érintette.

Erik teli szájjal vigyorogva szállt le a vonatról. Az eső időközben elállt, a Nap is átkukucskált a felhők között, ő pedig az esernyőjét lóbálva hallgatta a fülében doboló dalt. Niall részéhez érve egy pillanatra lehunyta a szemét, és szinte érezte azokat a finom ajkakat a sajátján. A srácnak igaza volt. Minden attól függ, hogyan nézzük. Elvégre egy rossz nap is véget érhet csodásan, nem igaz?

All my life

You stood by me

When no one else was ever behind me

All these lights

They can’t blind me

With your love, nobody can drag me down