Kicsikét béna Sterek történet, melynek elsődleges előfordulási helye az Anonim-meme.
-
De én még soha…
-
Tudom.
-
Úgy értem tényleg soha… és nem is terveztem egyáltalán.
-
Pedig most
kénytelen leszel.
-
De… nem lehetne elhalasztani?
-
Hogy mi?!
-
Haver, még nem állok készen. Sem lelkileg, sem… tudod,
testileg.
Scott McCall, az egyik legkedveltebb New York-i állatklinika
igazgatója felvonta a szemöldökét, bár ezt a legjobb barátja telefonon
keresztül úgysem látta. Kényszerítette magát, hogy lehiggadjon, mert nem
szeretett volna az utolsó pillanatban börtönbe kerülni a tanúja kinyírásáért.
-
Stiles –
kezdte lassan. – Két nap maradt a nagy
napig, és te még mindig otthon dekkolsz. Szóval vagy nagyon gyorsan elindulsz
ide, vagy esküszöm, soha többé nem állok szóba veled.
-
És ha kocsival…
-
Nem.
-
… hajóval…
-
Nem.
-
… hoppanálva?
– Scott megeresztett egy vérszegény nevetést.
-
Tudom, hogy nehéz
lesz, de te vagy a legjobb barátom. Muszáj mellettem állnod ebben a fontos
pillanatban. Azt hiszem, ennyi jár nekem.
Stiles Stilinski erősen rámarkolt a telefonra, aztán vetett
egy pillantást a lábánál heverő poggyászára, meg az asztalon pihenő jegyre. Nem
hagyhatta cserben a barátját, nem igaz?
-
Rendben. Indulok. Ha nem érkeznék meg, tudnod kell,
hogy szerettelek, haver.
-
Ezt a nyálas
dumát tartogasd a pohárköszöntőre.
Stiles nem az a fajta ember volt, aki szerette elhagyni a
biztonságos talajt. Persze képzeletben nagyon is gyakran elrugaszkodott a
valóságtól, de ez nem jelentette azt, hogy minden ellenállás nélkül képes
felszállni egy repülőre. Fél órával indulás előtt becsekkolt, aztán udvariasan
maga elé engedett egy családot, ahol a házaspár egy-egy gyerekkel viaskodott.
Aztán félreállt, hogy egy idős bácsika is eléje tipeghessen. A végére már csak
ő maradt egyedül a kapunál, így kénytelen volt átnyújtani a jegyét az ajtó
mellett álló nőnek.
-
Kellemes utazást kívánok – mosolygott rá, mire Stiles
szeretett volna grimaszolni egyet.
-
Ugyan, ne áltassa – szólalt meg mögötte egy dörmögő
hang. A fiatalember hátrapillantott, aztán hatalmasat nyelt.
-
Parancsol? – pislogott ijedten a nő. Őt nyilván nem
nyűgözte le annyira a látvány, mint Stiles-t.
-
Elég nagy az esélye, hogy ezen a járaton leli halálát,
szóval hagyja a francba ezt a dumát – folytatta a férfi morcosan, aztán
odanyújtotta a jegyét. A nő ellenőrizte, de nem mondott semmit, így a két férfi
egymás mellett haladva indult el a gép felé vezető folyosón.
Stiles szíve a torkában dobogott. Soha nem látta még a
férfit azelőtt, egy ilyen markáns profilra biztosan emlékezne. Fekete farmert,
sötétkék pólót és bőrdzsekit viselt, meg jó sok szőrt az arcán. Stiles
elképzelte, milyen lehet a borosta érintése a bőrén, aztán elszégyellte magát.
A másik férfi egyáltalán nem foglalkozott vele többet, az ajtóban viszont maga
elé engedte, amit Stiles automatikusan elfogadott. A lelke mélyén szerette
volna, ha egymás mellé kerülnek, de nem volt neki akkora szerencséje. Mert
közéjük került az idős bácsika, akit Stiles maga elé engedett odakint. A
fiatalember az ablak mellett foglalt helyet, bár neki tökéletesen mindegy lett
volna, úgyis egész végig a karfát szándékozott szorítani.
-
Hé – szólította meg a borostás szexisten, átbámulva a
bácsi feje felett. Mindketten magasabbak voltak nála.
-
Mi van?
-
El fogod törni a támlát. Vagy a kezed.
-
És? A fájdalom legalább eltereli a figyelmem.
-
Miről? – Stiles nem felelt. – Ez lesz az első?
-
Mi?! – kapta oda a fejét a srác, majd lenyugodva
bólintott. – Aha.
-
Nem kell izgulnod.
-
Tényleg? Nem te mondtad, hogy ma nagy valószínűséggel
meghalok? – A férfi erre döbbenetes dolgot művelt. Elnevette magát. Ettől a
cselekedettől teljesen megváltozott az arca, és Stiles rádöbbent, hogy alig
lehet idősebb, mint ő maga.
-
Szeretem bosszantani a legénységet.
-
De miért?
-
Mert kezdenek unalmassá válni ezek az utak – vont
vállat a férfi, majd rámosolygott a mellé érkező stewardessre. – Helló.
-
Üdvözlöm újra itt, Mr. Hale – biccentett a nő, bár
korántsem tűnt boldognak. – Hozhatok Önnek valamit?
-
Két palack vizet kérnék, és mogyorót, természetesen.
-
Azonnal hozom. – Miután a nő elcsoszogott, a férfi visszapillantott
Stiles-ra. – Elég gyakran választom ezt a járatot.
-
Aha – bólintott a srác, majd szinte belesüppedt az
ülésbe, amikor megkezdték a felszállást. A bácsika sokkal nyugodtabban viselte
az egész procedúrát, amiért Stiles őszintén csodálta és irigyelte.
-
Hová utazol? – kérdezte Hale.
-
New Yorkba – lehelte a srác.
-
Azt sejtettem. Azon belül?
-
A… legjobb barátom esküvőjére.
-
Értem – felelte a férfi, erre Stiles odapislantott rá.
-
Mit értesz?
-
Nyilván nagyon szereted, különben nem vállaltad volna
be ezt az utat.
-
Én leszek a tanúja, ott kell lennem – magyarázta
Stiles, majd hozzátette: - És igen, nagyon szeretem. – Kibámult az ablakon, a
gyomra pedig rögtön és szófogadóan görcsbe rándult.
-
Mesélj róla – kérte a fickó.
-
Micsoda?
-
Mesélj a barátodról, akinek a tanúja leszel, és akiért
legyőzöd az egyik félelmedet. – Stiles felvonta a szemöldökét.
-
Mégis miért tenném? Nem ismerlek.
-
Éppen ez a jó benne – azzal átnyújt a bácsi fölött, aki
mindezt mintha észre sem vette volna. – Derek Hale.
-
Stiles. Stilinski.
-
És már nem is vagyunk idegenek.
És Stiles beszélni kezdett. Alapjáraton sem állt be gyakran
a szája, de nem hitte volna, hogy több ezer méter magasban is kamatoztathatja
ezt a képességét. Arra persze csak később jött rá, hogy Derek eleinte csak
taktikázott – ezzel a módszerrel akarta elérni, hogy Stiles ne a repülésre
figyeljen, hanem valami sokkal kellemesebbre. Ez a kellemesebb kezdetben a
legjobb barát volt meg a közelgő esküvő… aztán Derek ellentmondást nem tűrően
átköltöztette a bácsikát a külső ülésre, hogy ő maga Stiles mellé kerülhessen.
És onnantól már nemigen került szóba sem Scott, sem az esküvő… De más sem
nagyon.
-
Gyakran csinálsz ilyet? – nyögte ki a kérdést Stiles,
sok-sok órával később, a repülőtér egyik mosdójában, miközben a lába még
remegett az átélt gyönyörtől.
-
Mit? – kérdezte Derek, akiről kiderült, hogy a talajon
sokkal kevesebb a mondanivalója, mint a fellegekben.
-
Megdugsz valakit, hogy ne féljen a repüléstől?
-
Soha nem csináltam még ilyesmit – nézett Derek a
szemébe. – De megláttalak, totál kikészülve, és… úgy éreztem, segítenem kell.
Persze nem gondoltam, hogy idáig jutunk. Viszont nem bántam meg – tette hozzá
komolyan. Stiles sem bánt meg semmit, de ezt megtartotta magának.
-
Nem is ismersz – mondta inkább, majd megvillant a
szeme, mikor a másik férfi az arcára simította a tenyerét.
-
Megismernélek, ha hagynád. Itt a számom – csúsztatott
egy névjegykártyát a srác zsebébe. – Keress meg, ha gondolod.
Stiles némán ácsorogva bámulta a férfi hátát, ahogy kisétált
a mosdóból. Arra gondolt, milyen rég érezte magát ennyire jól valaki
társaságában, aki nem Scott vagy Lydia volt. Aki figyelt rá, reagált arra, amit
mondott, aki vitatkozott vele, aki csókolta, harapta, karmolta, a fülébe
szuszogott, aki másodpercek alatt felizgatta már csak azzal is, hogy nézte… aki
ennyire…
-
Hé, Derek! – kiabált át a csarnokon, a férfi pedig
meglepetten, de korántsem bosszúsan fordult vissza. – Nincs kedved beugrani egy
esküvőre?
Nem is béna, én imádtam. Jó lenne, ha legközelebbi repülőutam alatt, én is találkoznék egy Derek kaliberű férfivel, aki engem is elvarázsolna. Köszönöm az élményt újfent. :) kisskiss
VálaszTörlésÖrülök, hogy ezen is sikerült átrágnod magad. *-* Bizony az én álomvilágomban így néz ki egy repülőút, nagyon drukkolok, hogy legközelebb valami hasonló történjen veled is! :):)
VálaszTörlés