Bolondok 02 - Nagron

Bolondok címmel készítettem el pár novellát a kedvenc párosaimmal. A történetek közös tulajdonsága, hogy a pár egyik fele valamilyen nagy dolgot, bolondságot tesz a másikért, valami olyasmit, amire soha korábban nem volt példa.

A második történet főszereplője Nasir és Agron. Kellemes olvasást! :)

A Nap még elő sem tűnt a láthatáron, de az Agron nevű harcos már talpon volt. Egyébként sem volt az a típus, aki sokáig lustálkodik; szerette hamar elvégezni azokat a feladatokat, amiket Spartacus kijelölt számára.

Némileg bűntudatosan gondolt barátjára és harcostársára, amiért mostanában elhanyagolta őt, de Agron nem kockáztathatta, hogy bárki idejekorán leleplezze a tervét.

A férfi már lassan két hete járta a környező falvakat, amik a végső csata lezárása után szinte elárasztották a környéket. Spartacus örömmel fogadta őket és segített bármiben, de abba a szűk közösségbe, amit vérrel, verítékkel és számos emberélet árán hoztak létre, senkit sem engedett. A nép ettől függetlenül a vezetőjének tekintette őt, habár Spartacus aztán semmit sem tett, hogy ebben a szerepben tetszeleghessen.

Argon igen jó barátságot ápolt néhány lakóval, azonban olyan embert, akire szüksége lett volna, még nem talált. Mivel aznap sem járt szerencsével, kicsit morcosabban érkezett haza, és keményebben csapta le az asztalra a fegyverét, mint máskor.

-          Hát megjöttél – lépett elő mosolyogva Nasir, mire a sátrat nyomban betöltötte a napfény. – Mikor felkeltem, már nem voltál mellettem. Remélem, ez nem azt akarja jelenteni, hogy horkolok. – Mikor gyengéd karjait köré fonta, Agron máris érezte, hogy távozik belőle a feszültség egy része.

-          Talán hiányoltad az ágyba reggelit?

-          Téged hiányoltalak. – Nasir csókot lehelt párja meztelen mellkasára. – És nem csak én. Spartacus többször is küldetett érted. – A kisember fürkészve nézte a másik arcát. – Ő ugyan nem biztos benne, én azonban tudom, hogy minden olyan dologba beavatsz minket, ami fontos számodra.

-          Ez természetesen így igaz – hazudta Agron, mint a vízfolyás. – De addig nem akarlak felkavarni benneteket, amíg nem muszáj.

-          Pontosan így gondoltam magam is. Nem ennél valamit?

Agron persze utált hazudni, titkot tartani meg aztán egyáltalán nem tudott; azt is elég hamar a társai tudomására hozta, hogy ő meg Nasir együtt van – persze ennek egészen másfajta indokai is voltak, de tudta, hogy szinte fizikailag képtelen lett volna távol tartani magát a kisembertől, és nem megérinteni mások előtt. Így hát inkább rövid úton színt vallott.

A szerelem és a ragaszkodás olyan mélységeit fedezte fel Nasir mellett, amire korábban nem is számított. A férfi gond nélkül tudta eljátszani a háziasszony szerepét – általában maga készítette az ételt, és maga tartotta rendben a sátrukat -, viszont ha bárki meg merte ezért szólni, a kardja villámgyorsan az illető nyakánál termett.

Agron szentül hitte, hogy ők ketten az elmúlt öt évben nagyon boldogok voltak, amiben Nasir is megerősítette minden egyes estén, amikor ragyogva hozzábújt, mielőtt elnyomta volna az álom. De Agron még azokról a dolgokról is tudott, amiket a kisember soha nem mondott ki hangosan, és amiket eszében sem volt megemlíteni a párjának, mert pontosan tudta, hogy elutasításra találna. Az együtt töltött öt évükből négy és félben Agron így is cselekedett volna, az utóbbi fél évben azonban történt vele valami. Végre kezdte felfogni, hogy a háborúnak és az öldöklésnek tényleg vége, és nem kell már attól tartaniuk, hogy az éj leple alatt lemészárolják őket.

Agron a nagy megvilágosodás pillanatáig két dolog miatt nem akart gyereket; egyrészről sosem vonzotta a gyengébbik nem, tehát annak az esélye, hogy egy nő testébe élvezzen – akár többször is -, egyenlő volt a nullával. Másrészről pedig úgy vélte, egy olyan világba egyáltalán nem érdemes gyereket nemzeni, amelyik bármelyik napon elpusztulhat.

-          Nagyon elgondolkodtál – mászott mellé az ágyba Nasir. A haját teljesen kibontotta, így az leért a fenekéig. Agron elkezdett végigszántani rajta.

-          Csupán arra gondoltam, mennyire szeretlek, és nincs olyan dolog, amit ne tennék meg érted. – A vallomást természetesen eget – és sátrat – rengető szex követte.

-          Távol álljon tőlem, hogy beleszóljak a dolgaidba…

-          Mégis le merném fogadni, hogy most ezt tervezed.

Spartacus felsóhajtott.

-          Eddig nem is szóltam egy szót sem, most azonban már kénytelen vagyok. Az emberek beszélnek.

-          Hadd beszéljenek! – Most Crixus lépett előre.

-          Azt pletykálják, hogy minden hajnalban kibújsz a társad mellől, hogy a reggelt már valaki másban köszöntsd. Ráadásul nőkben!

-          Nasir tisztában van vele, hogy ez mind csak rosszindulatú rágalmazás – mondta Agron fagyosan.

-          Akkor mégis minek járkálsz azokhoz a nőkhöz? – kérdezte Gannicus.

-          Az nem a ti dolgotok. Egyelőre. – Aztán provokatívan felvonta a szemöldökét. – Vagy jobban örülnétek, ha a ti asszonyaitokhoz járnék?

-          Mit mondtál?!

-          Crixus! – csattant Spartacus hangja, mire a férfi nyomban lenyugodott. Spartacus töprengve nézte barátját néhány pillanatig, mialatt úgy érezte, sikerült rájönnie a megoldásra. – Ha a hét végéig nem jársz sikerrel, gyere vissza, és közösen kitalálunk valamit. – Agron meghajolt.

-          Úgy lesz. Köszönöm.

Nasir éppen a vacsorának szánt mókussal tért vissza az erdőből, mikor Agron kilépett Spartacus sátrából. A magasabb férfi nem vette észre őt, így a kisember lesből figyelhette, ahogy a másik vesz pár mély levegőt, majd elindul a táborból kivezető út felé. A nők többször is megpróbálták kiszedni Nasirból, hogy nem tart-e Agron kóborlásaitól, de a férfi persze mindig kinevette őket. A saját életénél is jobban szerette párját, és ha az együtt maradásuk ára az volt, hogy néha félrenézzen, akkor meg fogja tenni.

Mégis megmerevedett késsel a kezében, mikor aznap este Agron boldogságtól sugárzó arccal visszatért, oldalán egy nővel.

-          Nasir, ő itt Kira. Kira, ő itt Nasir, életem szerelme.

-          Nagyon örvendek. Már rengeteget hallottam rólad. – Kira mosolyogva meghajolt. – Még szebb vagy, mint ahogy Agron állította!

-          Ő a legszebb férfi az egész világon. – Agron két keze közé fogta a férfi arcát, majd gyengéden szájon csókolta.

-          Én is… örvendek. Maradsz vacsorára?

Nasir megpróbált kedvesen és jól nevelten viselkedni az este folyamán, de nehezen tudta türtőztetni magát. Agron úgy röppent ide-oda a sátorban, mint egy házi tündér; hozta és vitte a tányérokat, az ételeket és az italokat, őket pedig arra biztatta, hogy beszélgessenek. Nasirnak enyhén görcsbe rándult a gyomra a nagy igyekezettől, amivel Agron elkápráztatta a nőt.

A kései időpontra való tekintettel Agron kísérte haza a nőt, de alig telt el öt perc, már vissza is ért. Előbb átkarolta Nasirt hátulról – aki még mindig a maradékot pakolászta -, aztán megpördítette, és a szájára tapadt. A kisember érezte a másik izgalmát a hasához nyomódni.

-          Megtudhatnám, melyikünknek szól ez a hevesség?

-          Nem egyértelmű? – nevetett Agron.

-          Mi történt? Miért nem hívott be téged a sátrába? – Agron elhúzódott, és kedvese szemébe nézett.

-          Te azt hiszed, hogy ő meg én…

-          Mi mást? – csattant fel Nasir, kiadva magából a másik csavargásai miatt érzett dühét. – Egész héten nőkhöz járkálsz, most meg idehozol egyet, körbeudvarolod…

-          Azt akartam, hogy megkedveld.

-          Mi a büdös francért?

-          Mert Kira fogja kihordani a gyermekünket. – Nasirral hirtelen forogni kezdett a sátor, így Agron magához ölelte, és a haját simogatta. – Tudtam, hogy egy kisbaba minden vágyad, és azt is, hogy félsz elmondani nekem. Addig nem akartalak beavatni, amíg nem találtam egy megfelelő anyát.

-          De… miért? – Agron összetámasztotta a homlokukat.

-          Már mondtam. Bolondulok érted, és bármit megteszek, hogy boldog légy.