Ismételten egy új, eddig általam kipróbálatlan párossal érkeztem, akiket a My bromace sorozatból ismertem meg. Korábban már olvashattatok egy cikket a történetről és a szereplőkről, remélem kedvet kaptatok ahhoz, hogy csekkoljátok a szériát. Jó hír, hogy berendelték a második évadot, amit természetesen alig várunk. Addig pedig ilyen cukiságokkal vigasztaljuk magunkat. ;):)
Főszerepben Golf és Bank, akik egy új, megoldatlan problémával találják szemben magukat néhány év boldog együttélés után.
Kellemes olvasást! :):)
Az ablakon
betűzött a Nap, a madarak kora reggeli dalukat játszották, próbálva
túlszárnyalni a forgalom zaját, miközben odabent a hálószobában Golf igyekezett
lerázni magáról az álom utolsó, kapaszkodó szálait is. Megdörgölte a szemét,
hogy nevezett testrész gyorsabban hozzászokjon a világossághoz, majd kicsúszott
a takaró alól az ágy szélére. Az óra szerint még csak hét volt, de hamarosan
indulnia kellett az állatkertbe. Aznapra egy sereg iskolást vártak, és elő
kellett készíteniük az állatokat a rohamra. Látszólag minden úgy zajlott, ahogy
más napokon is, Golf mégis úgy érezte, valami nem stimmel. Visszapillantott az
ágyra, arra a helyre, ahol párja szokott feküdni, és egy mosollyal konstatálta
a fejnyomot a párnán. Bank mindig korábban ébredt nála, és mire Golf is magához
tért, már elkészítette a reggelit és a kávét, ami nélkül sosem engedte őt útnak
indulni. És valószínűleg itt lehetett a gond, ugyanis nem hallatszott fel a
konyhából Bank megszokott csörömpölése. De Golf azért lecsoszogott az
emeletről, hogy aztán hangosan és mérgesen felsóhajtson. Bank nem volt ott. Sem
a reggeli. Sem a kávé, ha már itt tartunk.
Golf
megdörgölte a mellkasát, miközben ásítozva visszabaktatott az emeletre a
mobiljáért. Bank telefonja természetesen azonnal hangpostára kapcsolt.
-
Szia!
Megtudhatnám, merre vagy? Ja, egyébként a férjed voltam, ha esetleg nem
emlékeznél rám.
Golf rosszul
volt a gondolattól, hogy esetleg egész nap nem kap hírt a másikról, de sajnos
nem tehette meg, hogy munka helyett otthon ücsörög, és várja, hogy Bank
kegyeskedjen hazafáradni. Bosszankodva vágta be maga mögött a ház ajtaját, majd
feldobta a napszemüvegét. Nem ez volt az első eset, hogy mogorván ébredt, a
különbség annyi volt, hogy máskor Bank mindig ott termett mellette, mint a
mesebeli jó tündér, rámosolygott, vagy megérintette, és Golf máris csodásan
érezte magát.
-
Jó
reggelt! – fogadta lelkesen az egyik új beosztott, aki elméletileg Golf
gyakornoka volt, gyakorlatilag viszont a férfi eddig nem sokat foglalkozott
vele. Még a nevét sem jegyezte meg.
-
Reggelt.
Hogy is hívnak?
-
Oh…
Bright vagyok, uram. – Golf a szemüvege rejtekében végigpillantott rajta, és
megállapította magában, hogy a kölyök a maga módján egész helyes. Talán
alkalmas lenne arra, hogy féltékennyé tegye vele a drága férjét…
-
Aha,
szóval Bright. Remek. Gyere velem. Rengeteg dolgunk van, mielőtt megérkeznek a
gyerekek. – A mondat végén elhúzta a száját, ami nem kerülte el a másik
figyelmét.
-
Nem
szereti a gyerekeket, uram?
-
Nem
kell az uramozás, szólíts Golfnak. Egyébként meg semmi bajom a gyerekekkel,
amíg nem az enyémek. – Átvette az egyenruháját, beletúrt szélfútta hajába, majd
a másikhoz fordult. – Felkészültél a mai napra? Mert nem lesz sétagalopp.
-
Akkor
örülök, hogy a legjobbtól tanulhatok, P'Golf – vigyorgott rá Bright, mire Golf arcára
is felkúszott egy mosoly. Tessék, Bank nélkül is képes arra, hogy jól érezze
magát.
Golf délben
már hajlandó lett volna bárkinek megtenni bármit, ha cserébe Bank megjelenik,
és közli vele, hogy minden rendben van. Bright persze aranyos srác volt, de
Golf elég hamar ráunt – ami szintén nem most fordult elő először, a férfi
hajlamos volt elég hamar megunni az ismerőseit, kivéve persze Bankot. Nem hiába
kötötte vele össze az életét. Bank folyamatosan képes volt meglepni őt, akár
egy finom reggelivel, vagy beugrott hozzá a munkahelyére az ebédjével, esetleg
gyertyafényes vacsorát dobott össze. A mai napi akciója is meglepetés volt,
csak a rosszabb fajtából. Golf bosszúsan sóhajtva támaszkodott rá a lapátra,
amivel éppen dolgoznia kellett volna, de csak bámult a semmibe. Érett,
felelősségteljes fiatalemberként persze felül kellett volna emelkednie a
magánéleti problémáin, de a lelke mélyén még mindig egy önző, gyerekes valaki
volt, aki utálta, ha valamiből kihagyták. Néha eltöprengett azon, Bank mégis
hogy képes elviselni őt már évek óta.
-
Szóval
azért fizetnek neked ennyi pénzt, hogy itt szobrozz egész nap? Bár nem mondom,
szép látvány, de akkor is! – bukkant fel mellette hirtelen Jieb. Golf
felegyenesedett, és megajándékozta legjobb barátnőjét egy grimasszal. – Na, mi
van? Bal lábbal keltél?
-
Ha
tudni szeretnéd, igen. Bank eltűnt valahová, és azóta sem érem el. – Jieb
megigazította tökéletes frizuráját.
-
Szerintem
nem kell aggódnod miatta, elvégre tud vigyázni magára.
-
Nem
is azért.
-
Ja,
mert nem szólt neked jó előre, mi? – nevetett rá a lány. Vagyis inkább már nő.
– Mindig elfelejtem, mennyire birtokló típus vagy.
-
Hát
pedig folyton emlékeztetem rá a környezetem, szóval ez nem az én hibám. – Golf
megint sóhajtott. Valószínűleg aznap megdöntötte a sóhajtásrekordját.
-
Mindenki
tudja, mennyire össze vagytok nőve… ami kicsit már a giccsesség határát
súrolja, ha engem kérdezel…
-
Még
szerencse, hogy nem kérdeztelek.
-
…
de muszáj ennyire függened tőle? Imádom Bankot, tudod…
-
Tudom.
Bankot mindenki imádja – tette hozzá somolyogva, mert hát így volt. Bank
egyszerűen mindenkivel képes volt öt másodperc alatt megtalálni a hangot, és az
emberek általában tülekedtek, hogy a közelébe kerülhessenek. Golf nem hiába
aggódott, amikor a másik hetekre elutazott valami konferenciára. Persze
megbízott a párjában… csak azokban a férfiakban nem, akik szemet vetettek rá.
-
…
de megtanulhatnál megint nélküle működni. – Golf erre csúnyán nézett rá.
-
Miért
kellene megtanulnom nélküle működni? Nem tervezem ezt a dolgot a közeljövőben.
Vagy… tudsz valamit, amit én nem?
-
Elég
sok mindent tudok, amit te nem – mutatott rá Jieb, aztán folytatta: - De Bank
nagyfiú már… ha valami dolga van, miért kellene neked előre bejelentenie?
-
Mert
a férje vagyok, azért! – fakadt ki Golf sziszegve, és megforgatta a szemeit az
ég felé, ugyanis észrevette, hogy a főnöke közeledik öles léptekkel. – Francba.
Majd később beszélünk.
-
Rendben.
Majd szólj, Bank merre csavargott.
-
Azt
hittem, téged nem érdekel.
-
Mikor
mondtam én ilyet? – mosolygott a nő, majd integetve távozott épp, mikor Golf
főnöke odaért, és nagy hanggal magyarázni kezdett a délutánra várható
vendégekről.
Golf aznap
este jóval a munkaideje után végzett, így elmúlt kilenc óra is, mire hazaesett.
A konyhából ínycsiklandó illatok szálltak felé, amitől azonnal új erőre kapott.
Lehúzta a cipőjét, majd szinte beesett a konyhaajtón. Az egyik kedvenc látványa
fogadta – Bank kötényben a tűzhely előtt állt, és valamit kevergetett a rotyogó
lábasban. Golf mosolyogva mögé lopakodott, átkarolta, arcát az arca mellé
simította, és az étel illatával együtt párja aromáját is magába szívta. Egész
nap hiányzott neki és sóvárgott utána, a gyomrában érzett görcs azonban csak
akkor tűnt fel neki, amikor kiengedett.
-
P’Golf
– köszöntötte Bank elmosolyodva, és elzárta a tüzet a lábas alatt. Mielőtt Golf
rázúdíthatta volna a kérdéseit, a férfi szembefordult vele, és Golf megláthatta
elgyötört, fáradt és szomorú arcát. A szíve összeszorult az aggodalomtól.
-
Mi
történt? – simította tenyerét a sápadt arcra, Bank pedig lehunyta a szemét, és
hozzádörgölőzött. – Apánk? Vagy Boy?
-
Nem…
nem, ők jól vannak. – Mélyet sóhajtott. – Van a városban egy gyermekotthon,
tudod…
-
Nem
tudtam róla.
-
Évek
óta itt élsz – vonta össze a szemöldökét Bank.
-
De
nem a városban.
-
Igaz.
Szóval… van ez a gyerekotthon, és reggel hívtak, hogy megbetegedett az egyik
kisfiú, így azonnal bementem hozzá. És tényleg elég rosszul volt, de
szerencsére már túl van a nehezén. Megfigyelésre még pár napig bent tartják a
kórházban. – Golf nem tartotta magát egy buta embernek, most mégsem értett
semmit.
-
És
mégis mi közöd neked ehhez a kisfiúhoz? Tudtommal nincs több rokonod rajtunk
kívül. – Bank az ajkát rágcsálta, így Golf azonnal tudta, hogy valami stikli
lesz a dologban. – Bank. Te valamit nem mondasz el nekem.
-
Hm…
-
Hallgatlak
– fonta karba a kezét Golf várakozóan.
-
Azért
engem hívtak be… a kisfiúhoz, mert már hónapok óta látogatom őt és a
nővérét a központban. – A másik férfi álla majdnem leesett a döbbenettől.
-
Már
bocsánat, de micsoda?! Te… te az én tudtom nélkül látogattál két vadidegen
gyereket a központban, miért is? Önkénteskedsz, vagy mi? És én még azt hittem,
eléggé lefoglal a munkád meg a háztartás, meg én! Unatkozol itthon talán? –
Régen sem igazán tudta megfélemlíteni a férfit, most meg aztán, amikor
idősebbek lettek, végképp nem. Ennek megfelelően Bank összehúzta a szemét a
szemüvege mögött – a nagyon is szexi szemüvege mögött, amit Golf ezerszer ki
akart már vele dobatni, mondván, ne nézzen már ki ennyire jól -, és
felsóhajtott.
-
P’Golf,
szeretlek téged, és szeretem vezetni a háztartást. A munkámat is szeretem. De
érzem, hogy hiányzik valami az életemből.
-
Mégis
mi?
-
Egy
gyerek. – A válasz szinte pofon csapta Golfot, aki néhány pillanatig meg sem
tudott szólalni.
-
Egy…
egy gyerek?
-
Igazából
kettő, ha már így kérdezed.
-
Két
gyerek?! Két gyereket akarsz? Mégis mióta?
-
Mindig
is akartam gyereket, mondtam is neked nem egyszer. De te mindig leráztál, hogy
majd később… amikor több pénzünk lesz, meg amikor már eltöltöttünk kettesben
némi időt…
-
Szerintem
még közel sem töltöttünk el kettesben elég időt! Alig három éve mienk a ház! –
Bank elszámolt magában ötig. Jól tudta, hogy kiabálással meg tányértöréssel
semmire sem menne a másiknál.
-
Megértem,
hogy így gondolod. De te is megérthetnél engem. Szeretnék felnevelni két
gyereket. Veled. – Belenézett Golf szemébe. – Fantasztikus apuka lennél,
P’Golf.
-
Na,
ezt ne kezd! – emelte fel a kezét a férfi, és hátrált pár lépést. – Ne próbálj
megpuhítani, mert nem fog összejönni! Nem akarok gyereket ebbe a házba… még nem
élveztem ki eléggé, hogy csak az enyém vagy.
-
Mindig
a tied leszek, P’Golf.
-
Nem
igaz. Ha lenne két gyerekünk, akkor háromfelé kellene szakadnod. Nyilván ők is
akarnak majd a szeretetedből, nem? És mivel fejlődő szervezetek, velük jóval
többet törődnél, mint velem.
-
Abban
az esetben már három gyerekre kellene ügyelnem, és elárasztanom őket a
szeretetemmel, igazad van – mosolygott rá Bank, és Golf csak azért nem
háborodott fel, mert készségesen elismerte, hogy tudott gyerekesen viselkedni,
ha úgy tartotta kedve. – Miért hiszed azt, hogy kevesebb időm jutna rád? Pontosan
tudod, hogy te vagy a legfontosabb ember az életemben.
-
Nem
sokáig lesz ez így – jósolta Golf sötéten. Megvillant a szeme, mikor a másik
férfi ismét elé lépett. – Nem vagyok elég neked? – Bank mosolygott.
-
Ezt
nem így kellene felfognod. Boldogok vagyunk együtt… de szeretném kiterjeszteni
ezt a boldogságot két fantasztikus csöppségre is, akik szerencsésnek éreznék
magukat, ha te lennél az apukájuk. – Golf összepréselte a száját. – Képzeld el,
hogy te taníthatod meg őket úszni.
-
Nem
tudnak úszni?
-
Nem.
Ez a feladat az apjukra vár majd – tette hozzá Bank cinkosan. – Aztán én
valószínűleg mindig megengedném nekik, hogy az ágyunkon fekve tévézzenek és
nassoljanak, de te lezavarnád őket onnan, mondván, vacsoráig semmi nassolás! –
Bank olyan átéléssel mesélt, hogy Golf már látta lelki szemei előtt ezt a
bizonyos jelenetet, és akarva-akaratlanul jólesően megborzongott. És akkor még
nem is hallotta párja következő szavait… - Képzeld el, ahogy először szólítanak
úgy, hogy apa. Vagy apu, attól függően, melyikünket hogy akarják nevezni. Néha
elvihetnéd őket magaddal az állatkertbe… meg kirándulni, hiszen imádod a
természetet. Megmutathatnád nekik a környéket a te szemeddel… úgy, ahogy csak
te ismered. – Bank vetett még rá egy utolsó, kérlelő pillantást, majd felsóhajtott.
– De semmit sem fogok erőltetni, P’Golf. – A másik férfi biccentett. – Éhes
vagy?
-
Naná.
De előtte… - és már hajolt is előre, hogy édes csókot lopjon kedvese ajkáról.
Golf a maga
részéről nagyon szívesen elrendezte volna ennyivel ezt a gyerekkérdést, de
sajnos Bank a fülébe ültette a bogarat, no meg nem állhatta, ha párja
boldogtalan. Persze Bankon nem látszott jele ennek, ugyanolyan gondtalannak és
kiegyensúlyozottnak tűnt, mint korábban, de Golf most már tudta, hogy a lelke
mélyén mi után vágyakozik. Jobban mondva kik után. Golf tényleg bármire képes
lett volna Bank kedvéért… de jelenleg még nem érezte késznek magát arra, hogy
apa legyen. Elvégre még ő maga sem nőtt fel teljesen.
2 megjegyzés :
Folytatást!Szeretem az olyan sztorikat,ahol gyerekek is vannak.
:D A gyerekek szerintem is minden történeten nagyot dobnak! Vasárnap délelőtt érkezik! ;)
Megjegyzés küldése