Not today 2/2

A történet második fele, kellemes olvasást kívánok! ;):)

8    10.       nap

Bright kiköpte az előzőleg felhörpintett gyümölcslevet, egyenesen a vele szemben ülő Prem arcába.

-          Hogy mit csináltál?! Nem hiszem el, hogy nélkülünk estél neki! – Arthit vállat vont.

-          De így legalább túl vagy rajta – mondta joviálisan Nott.

-          Én is azt hittem.

-          Miért, mi volt benne? – kíváncsiskodott Prem, és Brighthoz vágta a zsebkendőt, amivel letörölte az arcát.

-          Fogadok, hogy egy DVD!

-          Egy DVD?

-          Talán ez az idegen annyira el van keseredve, hogy ki akar nyírni téged – magyarázta Bright. – Tudod, ha az enyém nem lehetsz, másé se leszel. – Arthit összehúzott szemmel nézett rá. – Remélem nem nézted meg a filmet. De ha mégis – dőlt előre izgatottan -, csörgött utána a telefonod?

-          Nem is értem, miért barátkozom én veletek.

-          Oh, mert a mienk a legjobb és legirigyeltebb csapat a suliban?

-          Kötve hiszem, hogy ez még ma is így lenne – szólt közbe Nott, majd az egyik távolabbi asztal felé biccentett. – Ők megelőztek.

-          Nos, van benne valami – csavarta ki magát Bright, hogy ő is odanézhessen. – Mondjuk, azt továbbra sem hiszem el, hogy Aim még mindig nem lépett a lány ügyében.

-          Azt én se – bólintott Prem. – Pedig csak a hülye nem látja, mi a helyzet.

-          Miféle lány? – érdeklődött Arthit, mire a másik három ránézett.

-          Hol élsz te, ember? – kérdezett vissza Bright. – Aim odavan May-ért, a csajnak viszont elég egyértelműen és nem elítélhető módon Kong kéne. Ezt mindenki tudja. Habár szerintem Aim is nagyon cuki. – Most rajta állapodott meg minden szempár. – Cuki pasiként észreveszem és elismerem, ha valaki más is az, köszönöm szépen.

Arthit eltátotta a száját, aztán magához térve megrázta a fejét.

-          Szóval tényleg kibontottad? – szólt Nott.

-          Aha. De nem sokat értem vele, mert a dobozban egy újabb, becsomagolt és lezárt doboz volt, ugyanazzal a felirattal.

-          Apám! – csapott az asztalra Bright a néhány másodperces döbbent csend után. – Ez a valaki aztán semmit sem bíz a véletlenre.

-          Vagy csak ismeri Arthitot – mondta Nott.

-          Hogy érted?

-          Azért tett a nagyobb dobozba egy kisebbet, mert ismer téged, és tudta, hogy ki fogod bontani.

-          Mindenki kibontotta volna – vélte Prem.

-          De szerinted mindenki törődött volna azzal, hogy duplán csomagoljon? – érdeklődött Nott. – Nem. Ez a valaki megtette, de csak azért, mert Arthitról van szó. – Bright mókás arcot vágva – azaz elgondolkodva – nézett barátjára.

-          Nagyon sokat tudsz erről az idegenről. Még véletlenül sem lehet, hogy te vagy az, ugye? – Nott felnevetett, mire a mögöttük elhaladó lányok felsóhajtottak.

-          Bármilyen élénk is a fantáziád, Arthit csak a legjobb barátom, semmi több.

Ezek után megebédeltek, végigülték az óráikat, majd ki-ki elindult a dolgára. Arthit nem hozta többé szóba előttük a dobozt, jó okkal. Ha igaz, amit Nott állított, hogy az idegen ismeri és kedveli őt, akkor a legkevesebb, amit Arthit megtehet érte, hogy kivárja a nagy napot.

A doboz feleakkorán árválkodott az asztalán, és Arthit még mindig elszégyellte magát az előző napi hevességére gondolva. Már a ragasztó átvágásakor érezte, hogy ezzel csak megbántja titokzatos ajándékozóját, de megfogadta, hogy ezután erősebb lesz.

9    11.       nap

-          Gondolom, ma este ne számítsunk rád.

-          Jól gondolod.

-          Naná.

-          Holnap lesz Bank szülinapi bulija – tette hozzá Arthit. – Nem hiszem, hogy tetszene neki, ha elázva állítanék be.

-          Hm, ez megfontolandó – töprengett Bright, aztán felcsillant a szeme. – Csupa felsős lesz ott, tuti lesz pia!

-          Arra aztán ne számíts – vigyorgott Nott, és visszaadta Prem háziját, amit előzőleg nézett át.

-          Már miért?

-          Mert Bank absztinens. – Bright úgy nézett rá, mintha valami nagyon csúnyát mondott volna. – Bocs.

-          Na, de akkor mégis mit csináljon egy ember egy bulin?

-          Táncoljon – mondta Nott.

-          Egyen – javasolta Arthit.

-          Fűzze a csajokat – bólintott nagyot Prem.

-          Hah – reagált Bright. – Ha mind mentek, akkor nyilván én sem maradhatok ki.

-          Borzasztóan hiányoznának a hülyeségeid – nevetett Prem, majd még időben elhajolt Bright repülő tolla elől, ami így egy arra járó srácot talált el. – Hé, ne inzultáld az elsősöket, nem szép dolog.

-          Bocsánat – hajlongott Bright, túljátszva kicsit a szerepét.

-          Nem történt semmi.

-          Lekötelezel, Wad – kedélyeskedett tovább a srác. – Mondd csak, van már valami fejlemény Aim és May románca ügyében?

-          Bright! – sziszegte Nott, Arthit meg egyszerűen a kezébe rejtette az arcát. Prem persze érdeklődve kihúzta magát.

-          Ami azt illeti, van – közölte Wad sztoikus nyugalommal. – Miután May megtudta, hogy nincs esélye Kongnál, Aim bevallotta neki az érzelmeit. Próbaidőszak van.

-          Végre! – lelkendezett Bright. – És, teljesen mellékes ugyan, de miért is nincs esélye Kongnál?

-          Mert Kong már valaki másba szerelmes.

-          Roppant érdekes – közölte Bright, miután végre elengedte a másik srácot.

-          Hagyd már békén őket – esdekelt Nott.

-          Azt nem lehet. Tudnom kell, mi lesz ennek az egésznek a vége. Aim nagyot nőtt a szememben.

-          Akkor eltekintesz attól, hogy csokit követelj tőle? – érdeklődött Prem.

-          Azért nem hülyültem meg. – Mielőtt erre bármelyikük mondhatott volna valamit, gyorsan folytatta: - Na, most már csak azt kellene megtudni, kibe szerelmes Kong?

-          Mit számít az neked? – dohogott Arthit, némileg ingerülten. – Egyáltalán melyik az a Kong? – Erre Nott is csak a szemét forgatta, majd azt mondta:

-          Neked kellene a legjobban tudnod, elvégre folyton őt pécézted ki magadnak az elsősök előkészítése során.

Arthit lelki szemei előtt azonnal megjelent a magas, jóképű srác, aki vette a bátorságot, és folyton visszaszólt neki. Valamiért összerándult a gyomra arra gondolva, hogy a srác szerelmes valakibe. De legalább nem May az, suttogta az agya hátsó része.

-          Akkor sincs semmi közünk a dolgaikhoz – mondta végül.

-          Pontosan – bökött Nott a villájával Bright felé. – Meg ne próbálj szaglászni utánuk, világos?

-          Ti aztán tudjátok, hogy kell lelombozni az embert! Pia nélküli buli, ne üssem az orrom más dolgába, és még azt a dobozt sem bonthatjuk ki! Lassan tényleg nem lesz más választásom, mint hogy ráfanyalodjak a tanulásra.

-          Annyira sosem lesz elkeserítő a helyzet – nyugtatta Prem.

-          Remélem is – mondta Bright gyászosan, ami nevetésre késztette a többieket. – Jól van, meggyőztetek, veletek tartok holnap.

-          Senki sem győzködött, Bright – mutatott rá Nott, de a srác ezt elengedte a füle mellett. – Hoznod kell ajándékot.

-          A manóba – motyogta Bright, aztán hirtelen elüvöltötte magát. – Hé, Aim, megvetted? – Az elsős azt felelte, hogy még csak az egyiket. – Tökéletes, add ide! A másikat ráér keddre előteremtened.

1   12.   nap

-          Te aztán nem vagy semmi – adott hangot csodálatának Prem, mikor Bright beállított a szülinapi buliba egy tábla csokival.

-          Most mi van? Le vagyok égbe!

-          Nem kéne annyit innod – jegyezte meg Nott, majd mosolyogva elfordult, hogy üdvözöljön pár ismerőst, így nem láthatta, hogy Bright a háta mögött kifigurázta.

Arthit igazából most Bright oldalára volt kénytelen állni; a buli nem volt rossz, de némi alkohol nem is ártott volna neki. Habár pia nélkül is érdekes dolgokat vizionált maga elé – például, hogy az az idegesítő elsős, az a Kongpob is ott van a bulin, és a Valentin-napi dobozt tartja a kezében -, így talán jobb is, hogy nem volt lehetősége lerészegedni, és még jobban összezavarni az elméjét.

1    13.   nap

Arthit minden erejével azon volt, hogy a leckéjére koncentráljon, amit persze elég erősen akadályoztak azok a személyek, akiket a barátainak hívott; szinte óránként üzentek neki, hogy mennyi idő van még hátra, bírja-e, és mi van, ha egy levágott ujj van a dobozban?

1    14.   nap

-          Már hogy lenne benne egy ujj? – méltatlankodott Arthit. – Átvérezte volna a dobozt! – Nott úgy nézett rá, mintha csak azt kérdezné, tényleg ez a legjobb érved?

-          Nem, mert becsavarhatta valami zacskóba, amiből nem folyik ki a vér – magyarázta Prem a folyosón.

-          Miért küldene bárki is egy levágott ujjat Arthitnak? – tette föl végre a legértelmesebb kérdést Nott. – Ő nem valami bandavezér, akit így félemlítenek meg.

-          Sosem lehet tudni – elmélkedett Bright szokatlanul komolyan. A kimaradt hétvégi ivászatnak köszönhetően több ép agysejtje maradt, amit munkára foghatott. – A múltkor azt mondtad, úgy érzed, követnek.

-          Igen.

-          Hát akkor át kéne gondolnod, nem-e történt veled valami furcsa, mielőtt megkaptad a dobozt.

-          De milyen furcsaságra gondoljak pontosan? – Arthit ezt már kora délután kérdezte, mikor kiültek az egyik padra. Bright elropogtatott pár kekszet.

-          Nem tudom. Nem idegesítettél fel valakit? Nem etted meg valaki más kajáját? Megkarcoltad valaki kocsiját? – Arthit összevont szemöldökkel összpontosított.

-          Nem, semmi ilyesmi nem történt.

-          Mindent ugyanúgy csináltál, ahogy szoktál? – kapcsolódott be Prem is. – Nem tértél el a szokásos menetrendtől?

-          Nem. – Aztán beugrott neki valami. – Habár egyik este nem a főúton jöttem vissza a büféből, hanem átvágtam a parkon. Láttam egy alakot, aki éppen bevitt egy gyomrost egy másiknak.

-          Micsoda? – döbbent meg Nott. – Szóltál valakinek?

-          Leszedtem róla a nyomorultat, és jól megkergettem. Mire visszamentem, a másik már nem volt ott.

-          Tessék! – hadonászott Bright. – Máris van két potenciális gyanúsított! Ha az küldte, akit elkergettél, akkor nagyon is lehet benne testrész, valószínűleg azé, akit megmentettél.

-          Már megint rájártál a szomszéd krimi gyűjteményére? – érdeklődött Nott, de a másikat már nem lehetett leállítani.

-          Aztán persze lehetett a másik is, aki így akar köszönetet mondani. Plüssmaci, szívecske, meg minden egyéb romantikus kellék… - Ránézett az órájára, aztán cinkosan kacsintott. – Már csak pár óra van hátra. Biztos nem bánná, ha…

-          Aha, de nem ma.

Valentin-nap

Arthit két héttel azelőtt még fogadni mert volna arra, hogy ezen a napon kész idegroncs lesz, és kihagyja majd az utolsó óráját, hogy hazarohanjon, de nem. Saját magát is meglepte a nyugodtsága és az, hogy tökéletesen sikerült a dolgozata. Olyan nyugalom volt ez, amit nem tudott megmagyarázni a többieknek; érezte, hogy semmi rossz nem fog történni vele, és már a barátai piszkálódása is lepergett róla.

Ez persze nem jelentette azt, hogy nem vert gyorsabban a szíve, mikor kézbe vette a dobozt. Addig a napig sikerült az utasításra fognia, hogy nem bontotta fel, abban a pillanatban azonban végre bevallhatta magának, hogy félt. Mert mégis mit tudhatna róla egy idegen? Annyira belelovalta magát ebbe az érzelembe, hogy még másfél órával később sem látott hozzá a feladathoz, mikor Prem felhívta.

-          Na, mi a helyzet?

-          Még semmi.

-          Öregem, mire vársz? – A következő szavai már nem neki szóltak. – Még mindig rajta ücsörög.

-          Hol vagy?

-          Brightnál. Azt kérdezi, tényleg attól parázol-e, hogy egy testrész van benne.

-          Én? Én aztán nem. – Prem pontosan úgy nevetett, mint aki nem hisz neki.

-          Ha elfogadsz egy tanácsot, menj át Notthoz.

-          Minek?

-          Mert neki van tévéje meg DVD-lejátszója. – Azzal még mindig nevetgélve bontotta a vonalat.

Arthit úgy gondolta, ha már Prem is nevet rajta, akkor tényleg szánalmasan viselkedik, így fogta az ollót, és egyetlen nyisszantással felvágta a dobozt. Széthajtotta a négy szárnyat, aztán csak bámult döbbenten a legfelül lévő tárgyra.

Jó tízszer kellett kopognia, mire Nott végre méltóztatott az ajtóhoz jönni. Valószínűleg zuhanyozhatott, mert a hajából még csöpögött a víz. Mielőtt bármit kérdezhetett volna, Arthit elnyomakodott mellette, megállt a szoba közepén, majd feltartotta remegő kezét. Egy DVD-t fogott.

-          Ez volt benne – közölte síri hangon, amitől Nott minden más esetben biztosan elnevette volna magát.

-          Nocsak. Az a két marha mégis beletrafált volna?

-          Ne kezd te is! – Arthit kivette a lemezt a tokból.

-          Itt akarod megnézni?

-          Igen. Mégpedig veled. – Aztán felpillantott, mire Nott sóhajtott.

-          Nem, még véletlenül sem hiszem, hogy ez az a lemez. De mi van, ha… nem is tudom, személyes dolgokat tartalmaz? Elvégre neked küldték, nem igaz? – Arthit a lemezt bámulta – Oké, mi lenne, ha beletekernék, és ha nincs rajta semmi félelmetes…

-          Nem félek!

-          … akkor magadra hagylak, és megnézed egyedül? – Rövid csend lett.

-          Mindig tudtam, hogy te vagy a legértelmesebb közöttünk. – Nott nevetgélve megcsapkodta a vállát, majd kizavarta a folyosóra.

Másfél perccel később már nyílt is az ajtó.

-          Tökéletesen biztonságos. Aztán el ne sírd magad.

Arthit becsukta az ajtót, kézbe vette a távirányítót, aztán leült az ágyra. A szíve a torkában dobogott, úgy érezte, nagyon sok minden múlik ezen a mai estén. Nem mert arra gondolni, hogy ki lehet a lemezen… mert rettegett attól, hogy csalódni fog. Végül nyelt egyet, és megnyomta a Play gombot.

Mikor megjelent a képernyőn Kongpob arca, Arthit kifújta az addig benntartott levegőt.

-          P’Arthit – kezdte a srác nyugodtan és összeszedetten. – Először is, boldog Valentin-napot. Ne haragudj, amiért két héten keresztül várakoztattalak, de szerettem volna, ha erre az ajándékra sokáig emlékszel. Talán már elfelejtetted, de nem pár hónappal ezelőtt találkoztunk először. – Arthit a homlokát ráncolta. – A felvételim napján történt. Leültél mellém, és azt mondtad, ez az iskola fantasztikus, és sehová sem járnál szívesebben, meg hogy nekem is tetszeni fog. Te voltál az első, aki ilyet mondott nekem. Aztán olyan hirtelen hagytál ott, hogy el kellett töprengenem azon, vajon valóságos voltál-e egyáltalán. – Kongpob nyelt néhányat. – Én azonnal felismertelek az első napomon, te viszont csak egy bosszantó juniort láttál bennem, így nem is terveztem, hogy kapcsolatba lépek veled. – Mélyet sóhajtott, Arthit pedig nem tudta levenni róla a szemét. – Aztán láttam a parkban, hogy a veszélyre fittyet hányva segítettél egy idegennek, és már nem tudtam tovább várni. Szeretném elmondani neked, hogy érzek irántad, P’Arthit.

Arthit lélegzete elakadt egy pillanatra, nem volt biztos benne, akarja-e hallani…

-          Tudom, hogy mindketten férfiak vagyunk… és azt is tudom, hogy te harmadéves vagy, én pedig elsős. De az igazság az, hogy engem nem érdekel. Nem hinném, hogy homoszexuális lennék, mert egyáltalán nem érdekelnek a férfiak. Csak P’Arthit érdekel. – A srác érezte, hogy pír önti el az arcát, majd pislogott párat. – De azt is el kell mondanom, hogy a vonzalmam alapja ugyanannyira az, hogy mennyire okos, vicces és jólelkű vagy, mint az, hogy mennyire tökéletes az arcod, vagy milyen izmosak a karjaid. – Arthit megnyalta az ajkát. Kongpob továbbra sem látszott zavartnak vagy nyugtalannak, de a srác mégis kiérzett a hangjából egyfajta szenvedélyt, ami miatt minden szavát elhitte. – A közös helyiségekben mindig téged kereslek először, és megpróbálok nem nagyon lelkesedni, amikor hozzám szólsz.

-          Mégis mindig visszaszóltál – mormolta a pillanatnyi csendben.

-          Azért feleseltem veled korábban, mert, amellett, hogy kiálltam a véleményem mellett, reméltem, hogy így emlékezetessé tehetem magam számodra. – Arthit szemöldöke a haja vonaláig emelkedett meglepetésében. – Vannak érzéseim irántad, P’Arthit. Tetszik az, amit eddig megtudtam rólad, de közel sem elég. Tudni szeretném, milyen vagy rögtön ébredés után. Tudni szeretném, vajon mennyire ízlenének neked az én kedvenc ételeim, hogy vajon meginnád-e a jegeskávét. – Tekintete az ágyon kuporgó srácéba fúródott. – Ha van bármi esély arra, hogy esetleg számodra sem vagyok közömbös, akkor menj ki a szobád erkélyére… és tudni fogom.

Arthitban kavarogtak az érzelmek, mialatt az elsötétült képernyőt nézte, amin hirtelen újra megjelent Kongpob. A srác most már egyáltalán nem látszott sem nyugodtnak, sem összeszedettnek, sőt. A haja úgy nézett ki, mintha többször erősen beletúrt volna, az ádámcsutkája fel-le ugrált.

-          Biztosan kikapcsoltad? – kérdezte valahová a kamera mögé nézve, majd a mormogós választ követően felsóhajtott. – Szerinted tényleg baromságot csinálok ezzel?

-          Sosem mondtam ilyet, sőt. Szerintem épp itt az ideje, hogy elmond neki.

-          És ha azt hiszi, hülyéskedek? – Kongpob kinyitotta, majd becsukta a száját, és Arthit hevesen dobogó szívvel jött rá, hogy a másik srác mennyire ideges. – Vagy ha meg akarja majd keseríteni az életem, mondván, megaláztam?

-          Olyat nem tenne.

-          Vagy talán még azt is kibírnám, elvégre legalább addig is velem foglalkozna. – A kezébe temette az arcát. – Komolyan máig nem tudom, hogy bírtam otthagyni, mikor részeg volt. Legszívesebben ápoltam volna… másnap Em fogott le, hogy ne rohanjak, és érdeklődjek az állapota felül. – Arthit még soha nem volt ennyire összezavarodva, de ez az őszinte aggodalom – amit Kongpob egyáltalán nem akart a tudomására hozni – jobban megérintette, mint a lemez előző része. – Aztán meg biztos vagyok benne, hogy az a plüsspingvin butaság volt, de arra is Oak beszélt rá. – Arthit elvigyorodott, aztán megdermedt, mikor Kongpob felemelte a fejét, és a szemébe nézett. – Csak annyira szeretném, ha megértené, mennyire kedvelem.

Mikor Arthit előtámolygott a szobából, barátait ott találta a folyosón ücsörögve, bár Bright nagyon úgy nézett ki, mint aki abban a pillanatban húzódott el az ajtó elől. Egyik sem kérdezett semmit – valószínűleg egyrészről az arcára voltak írva az érzelmei, másrészről meg Nott biztos rájuk parancsolt -, így a srác csak biccentett nekik, és hazament. Az ágyán még ott volt a doboz, benne a plüsspingvin, válogatás a kedvenc édességeiből, valamint két üveg epres ital. Mindent kipakolt az asztalra, töprengett, majd az órájára nézett. Nem tudta, Kongpob vajon meddig várna rá, habár a példa alapján szinte akármeddig. Arthit agya már kezdte is felsorakoztatni az észérveket az egész dolog ellen, de a srác elűzött minden gondolatot.

-          Nem. Nem ma. – Azzal fogta magát, és kilépett az erkélyre.