Kedves, drága olvasók, és mindenki, aki még ezen az oldalon mozog! Meghoztam nektek a soron következő történetemet, ami ismét egy kis újdonság, nektek és nekem egyaránt. A Sotus fandom remélem már nem ismeretlen előttetek sem, azonban most két mellékszereplővel foglalkoztam, akikben kedves barátnőm, Mes potenciált látott. ;)
Remélem nektek is tetszeni fog a történet, kellemes olvasást kívánok! :):)
Bright napja a lehetőségekhez mérten igen jól kezdődött.
Sütött a nap, csicseregtek a madarak, a lányok szoknyáját néha fellibbentette a
szellő, és péntek volt, ami egyet jelentett az esti partival.
-
Mármint nálad – szakította félbe Arthit a lelkes
magyarázást, mire Bright karcsú keze megállt a levegőben.
-
Parancsolsz?
-
A péntek nálad jelenti azt, hogy parti. Minálunk
már nem – mutatott magára, meg félig-meddig Nottra is. Hogy mégis miért, azt
Bright nem egészen értette, elvégre Nottnak sem jutott nő már évezredek óta.
-
Szép kis barátok vagytok, mondhatom. Most, hogy
sikeresen bepasiztál, teszem hozzá, nekem köszönhetően… - Arthit megforgatta a
szemét -… szépen le is pattintasz, és minden szabad percedet Konggal fogod
tölteni?
-
Igen, pontosan így tervezem.
-
Akkor hozd magaddal őt is! – vágta rá Bright. –
Felőlem az egész hétvégét ágyban tölthetitek, de a pénteket hagyd meg a
bulinak! Vagy azt akarod, hogy térden állva esedezzek?
-
Jól van, ott leszünk, csak kímélj meg a
nagyjelenettől! – nevetett rá Arthit, majd tekintetével kutatni kezdett kedvese
után. Kong pár perc múlva csatlakozott hozzájuk, de nem akart leülni. – Mi a
baj? – A másik srác zsebre vágta a kezét, és hátra-hátranézett a válla fölött.
-
Nos, Em… Em és May szakított. – Az egész
asztaltársaságot megrázta a hír, de csak Bright vette a fáradtságot, hogy
felhördüljön és méltatlankodni kezdjen.
-
Mégis mi történt? – akarta tudni nyomban. –
Lefogadom, hogy May adta ki az útját, igazam van? – Kong bólintott, Bright meg
az asztalra csapott. Nott gyorsan elkapta felborulni készülő poharát. –
Egyszerűen fel nem foghatom, mi baja a mai nőknek. – Mivel a többiek
értetlenkedve néztek rá, készségesen folytatta: - Engem is lépten-nyomon
elhajtanak, pedig páromat ritkítom ezen a helyen, vagy nem? – Erre senki sem mondott
semmit, amit Bright helyeslésként értelmezett. – Mert azért lássuk be, miután
te – mutatott Arthitra – lestoppoltad a suli leghelyesebb pasiját, nekünk azzal
kell beérnünk, ami marad. – Szomorúan hátradőlt, és rágcsálni kezdett egy
krumplit. – Hiába, az élet szívás. – Aztán megint az ott toporgó Kongra nézett.
– Hozd el őt is. Este lesz egy kis összeröffenés. Semmi extra.
-
Mármint… hívjam meg Emet is a bulidba?
-
Nem az én bulim… de naná, hogy hívd meg! Persze
minden bizonnyal csak egyvalamit szeretne jelen pillanatban, mégpedig, hogy
visszavonulhasson a szobájába, és telezokoghassa a párnáját. Mint Arthit tette
nem is egyszer. – Mielőtt az érintett méltatlankodva közbeszólhatott volna, a
srác zavartalanul folytatta: - Mondd csak meg neki, hogy Bright azt üzeni,
mindenképpen jöjjön! Ha kihagyja, esküszöm a kedvenc hajzselémre, hogy pokollá
teszem az életét. Rendben? – s mindezt olyan lazán és mosolyogva közölte, hogy
Kong csak megszeppenten bólintott, és visszasétált a saját asztalukhoz. Bright
összehúzott szemmel figyelte, ahogy előadja Aim-nek a helyzetet. A srác
lehajtott fejjel hallgatta végig, miközben a válla megereszkedett.
Mikor Kong a
végére ért, hevesen megrázta a fejét, majd még egyszer… aztán mélyet sóhajtott,
és bólintott, mire Bright elnyomott egy megelégedett vigyort. Körbepillantva
látta csak, hogy Nott és Arthit őt bámulja. Megköszörülte a torkát, és miközben
folytatta az evést, megkérdezte: - Mi van?
-
Nem magyaráznád el nekünk, miért is törődsz te
ennyire ezzel a juniorral? – könyökölt az asztalra Nott.
-
Nem törődöm vele. Csak meg akarom előzni, hogy
véletlenül belefulladjon a könnyeibe.
-
Tudod, kinek add be ezt a mesét – mondta Arthit.
– Kezdettől fogva érdeklődsz iránta. Mindig őt találod meg, ha valami
kívánságod van… ha találkozunk a társaságukkal, mindig hozzá szólsz először…
vagy kizárólagosan…
-
Te most szerintem inkább saját magadról beszélsz
– vetette ellen Bright, akinek esze ágában sem volt beismerni, hogy barátja
szavai az elevenébe vágtak. – Emlékezz csak, mennyit szívattad a pasidat, mikor
elkezdték ezt a francos képzést…
-
Ne terelj, most rólad van szó! – szólt közbe
Nott. – Én is látom ugyanazt, amit Arthit… neked valami terved van ezzel a
kölyökkel. – Bright megbántva nézett rájuk.
-
Nagyon szépen köszönöm, hogy mindig a
legrosszabbat feltételezitek rólam. – Felpattant, és kézbe fogta a tálcáját. –
Inkább örülhetnétek, hogy figyelek és gondoskodom a juniorokról helyettetek is,
mivel a jelek szerint ti csak a sajátjaitokra tudtok koncentrálni.
-
Bright… - kezdte volna Arthit engesztelően, de a
srác felszegte a fejét.
-
Hagyjuk. Azt hiszitek, csak mert mindig vidámnak
adom ki magam, meg poénkodom, nekem már nincsenek is érzéseim? Vagy gondjaim?
-
Ezt egy szóval sem mondtuk… - tiltakozott Nott
is, de Bright addigra már messze járt, a két ottmaradt srác pedig csaknem
szájtátva nézett össze. Soha nem látták még barátjuk ezen oldalát, de annyira
magukról is rájöttek, hogy most igazán megbántották a srácot.
Bright eközben kicsapta a főépület ajtaját, keresztbe
vetette táskáját a mellkas előtt, majd egy pillanatra megállt, hogy
eltöprengjen azon, miért is lett az imént annyira dühös. Megrázta és
felháborította ugyan, ami Aimmel történt… node ez még nem lett volna ok arra,
hogy így kifakadjon a barátai előtt. Megragadta táskája szíját a mellkasa
előtt, és bandukolni kezdett a szobája felé.
Annyira lelombozta a barátaival
való beszélgetés, hogy már a bulihoz sem volt semmi kedve… de aztán a szobájába
érve belenézett a tükörbe, és nem tetszett neki, amit látott. Lelapult haj,
bánatos tekintet, lebiggyedő ajkak. Nem, nem, ez nem az a Bright volt, akit
ismertek és szerettek, így hát gyorsan vett egy forró zuhanyt, majd kiválogatta
a legelőnyösebb ruháit. Bár persze rajta minden előnyösen állt. Nyomott a
tenyerébe egy jelentős adagot a már megnevezett kedvenc hajzseléjéből,
beállította a frizuráját, amit még maga a Jóisten sem tudott volna
megmozdítani. Lassan már el is felejtette, miért volt bosszús a barátaira,
ennek megfelelően vidáman köszöntötte őket a parkolóban, ahol már Nott kocsija
körül gyülekeztek.
-
Ezek szerint te már megint maga leszel a
megtestesült józanság? – érdeklődött a karamell bőrű sráctól.
-
Valakinek haza kell majd fuvaroznia az ájult
seggeteket, nem igaz? – kacsintott rá Nott, aztán becsusszant a volán mögé.
Előtte még elküldött egy üzenetet, ami Bright figyelmét sem kerülte el.
Próbálta meglesni a fogadó fél nevét, de Nott túl gyorsan eltette a mobilt.
Bright abban a pillanatban elvesztette az érdeklődését
minden egyéb iránt, mikor végre odaértek a buliba. Mindenhol fényes füzérek,
lengén öltözött lányok, és ami a legfontosabb, alkohol, alkohol és alkohol! A
srácot többször is kérdezték már a barátai arról, miért is szeret lerészegedni
hétről-hétre… de Bright ilyenkor csak vállat vont, és legurított egy újabb
pohár valamit. Igazság szerint nem szeretett sokat agyalni a dolgokon. Sem a
leckén, sem azon, hogy kellene viselkednie másokkal, sem a túl sok pián, sem a
lányokon, akik nem kértek belőle, és azon sem, hogy ő miért nem kért már
egyikükből sem az utóbbi időben. Persze folyamatosan azt hangoztatta a
barátainak, hogy mindig őt pattintották le… az igazság azonban az volt, hogy
pár hónapja már Bright volt az, aki nem engedett utat nekik. Ami eleinte fura
volt számára, mert az alkoholnál már csak a szexet szerette jobban, és mindig
úgy ügyeskedett, hogy mindkettőben bővelkedjen. Most mégis az volt a helyzet,
hogy senkit nem kívánt meg, és csak a zuhany alatt tudott könnyíteni magán,
valaki olyanra gondolva, akinek a közelébe sem mehetett ilyen szempontból. Sem
gondolatban, sem máshogyan. Hát tessék, ezért fojtotta italba a bánatát, és
éledező vágyait minden hétvégén. Nem mintha ez valaha is a barátai tudomására
juthatott volna; már így is eléggé gyanút fogtak, így Bright úgy vélte, még
óvatosabbnak kell lennie.
Bright jókedvűen lepacsizott néhány ismerősével, mialatt az
italok között válogatott – közben a szájába tömött pár szendvicset is, az
egyensúly megtartása végett -, aztán majdnem kipotyogott a szájából a falat,
mikor a kertbe besétált Kong és Aim. Bright sajnos nem tudta elég hamar rendezni
az arcvonásait, így Arthit láthatta, ahogy ellágyult a tekintete, de nem szólt
semmit, nyilván élénken éltek még benne a délutáni szóváltásuk emlékei, és most
semmivel sem akarta tönkretenni a törékeny békét. Arthit jó barát volt, és
elhatározta, hogy többet figyel majd a srácokra, ugyanakkor megpróbál semmibe
sem beleavatkozni, ami közvetlenül nem az ő dolga.
Prem azonban közel sem volt ilyen tapintatos, és különben is
felöntött már a garatra. Ennek megfelelően tehát vigyorogva átkarolta Bright
vállát – így majdnem mindketten eltaknyoltak -, majd félig kiürült poharával az
újonnan érkezettek irányába kezdett mutogatni.
-
Haver, megjött a pa… pasid…
-
Összekeversz Arthittal – rázta le magáról
Bright, aztán gyorsan elmart az asztalról egy másik poharat, és elvonult jó
messzire a barátaitól.
Arthit és Kong közben köszöntötte egymás, és mindkettejük
arcán jól látszott a másik iránti feltétlen rajongás. Aim ottfelejtett
kiskutyaként toporgott mellettük, aztán – mivel nagyon unta már a gyertyatartó
szerepét – járkálni kezdett a kertben. Még nem tudta eldönteni, megbánta-e,
hogy engedett Kong rábeszélésének. Természetesen egyáltalán nem azért ment
bele, mert P’Bright megfenyegette… amit már a legelső pillanatban sem tudott
fenyegetésnek felfogni. Inkább melegség öntötte el a mellkasát arra gondolva,
hogy a másiknak fontosak az érzései, fontos az, hogy ne maradjon egyedül a
szakítás után. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy majdnem sikeresen
feldöntött egy srácot.
-
Oh, bo… bocsánat – hajolt meg azonnal, összeérintett
tenyérrel.
-
Nem történt semmi – krákogta Bright, eltöprengve
azon, miért pont azzal a valakivel futott össze, akit mindenáron el akart
kerülni. – Hogy vagy? Eh, várj, valószínűleg mindenki ezt kérdezi tőled
mostanában. – Aim félszegen bólintott, és csak néha-néha mert egy pillantást
vetni a másik arcára. Bright felvonta fél szemöldökét, amitől még a szokásosnál
is szexibb lett. – Aim, ugye nem félsz tőlem még mindig?
-
Mi… mért félnék, P’Bright?
-
Nos, elég fenyegető tudok lenni, ha éppen akarok
– integetett a srác a poharával. – Ittál már? Nem? Akkor mire vársz még? Nesze!
– nyomta a kezébe a sajátját.
-
De… de ez a tied…
-
Így sem fogok szomjan halni, nincs miért
aggódnod. Nos, gyerünk! – és még oda is tette az ujját a pohár aljához, hogy
Aim könnyebben és gyorsabban felhajthassa az ital maradékát. Bright elnevette
magát, mikor a másik srác prüszkölni kezdett. – Nem rossz egy kezdőtől. Na,
gyere, majd én bevezetlek a szerelmi csalódás utáni nagy ivászat rejtelmeibe! –
És be is vezette.
Bright hunyorogva bámulta az előtte gúnyosan terpeszkedő
pohár vizet. Abban a pillanatban nagyon szeretett volna ugyanolyan nyugodt és
mozdulatlan lenni, de a körülötte folyó ordibálástól képtelen volt ellazulni.
Azt remélte, ha kiszabadul szobája fullasztó magányából, akkor hamarabb képes
regenerálódni, de a teste egy jó nagy fityiszt mutatva továbbra is csak
punnyadt.
A srác kortyolt egy keveset a vízből, de a szája továbbra is
száraz, az agya pedig ködös maradt. Emlékezett néhány részletre a buliból –
hogy nevetett, hogy evett, hogy ivott, és hogy smárolt. Az utolsó ponthoz érve
automatikusan végigsimított az ajkán. Pontosan tudta, mekkora hülyeséget
művelt, de a barátaival ellentétben ő sosem bírta elviselni, ha valaki szomorú.
Rendben, ha valaki más lett volna az illető, nyilván nem rántotta volna be egy
félreeső bokorba azzal a felkiáltással, hogy majd én megmutatom neked, milyen
egy igazi csók, mert, mint kiderült, May még annyira sem volt kegyes a sráccal,
hogy pár puszit váltson vele. Bright hiába erőltette az agyát, nem bírta
felfogni, May miért küldte el annyiszor szegény Aim-et. Mert hiszen cuki volt,
okos, intelligens, és, bár ezt kevesen vették észre, de rendkívül erős is.
Bright ezért sem állhatta, ha bántották a srácot, mert Aim mindig mindent
túlságosan a szívére vett, és most majd hetekig a búsabbnál is búsabb képpel
fog járkálni a kampuszon.
Bright tehát ragaszkodott hozzá, hogy a másik megjelenjen a
buliban, hátha így elterelheti a figyelmét, amivel csak az volt a baj, hogy
inkább Bright figyelme terelődött el, de úgy rendesen. Nem gondolta volna, hogy
egy olyan csendes valaki, mint Aim ennyire képes a hatása alá vonni őt, pedig
szinte alig beszéltek pár mondatnál többet.
-
Hé, minden oké?
Bright enyhén összerezzent Nott hangjára, aztán felhajtotta
a maradék vizét, hogy magához térjen.
-
Ja, minden a legnagyobb rendben. És veled? Jól
emlékszem, hogy tegnap elég hamar megfosztottál minket a társaságodtól?
-
Meglep, hogy egyáltalán feltűnt neked a
távozásom – dobta vissza a labdát Nott. Szombatra való tekintettel egy barna bársonynadrágot
viselt fehér pólóval, haja itt-ott még vizesen göndörödött, jelezve, hogy a
srác nemrég lépett ki a zuhany alól. – Nagyon el voltál foglalva, ami azt
illeti.
-
Attól nyugodtan odajöhettél volna – vont vállat
Bright, és próbálta nem felhúzni magát.
-
Jól van, csak nyugi. Nem szeretnék megint
összekülönbözni veled. – Nott a keze között forgatta a mobilját, Bright meg
azon kapta magát, hogy hipnotizálva bámulja.
-
Nem voltatok tekintettel az érzéseimre –
mutatott rá, amit viccnek szánt, de a másik el sem mosolyodott.
-
Amit nagyon sajnálunk, elhiheted. Mindig te vagy
az, aki a poénjaival kihúz minket a gödörből… és mikor elkomorultál, hirtelen
nem tudtunk mit kezdeni a helyzettel. De Arthit és én megbeszéltük a dolgot…
-
Nincs itt miről beszélni…
-
… és mostantól jobban fogunk figyelni rád. –
Bright elhúzta a száját, habár a lelke mélyén jólesett neki a gondoskodás. –
Szóval, megvigasztaltad a juniorodat?
-
Úgy is mondhatjuk.
-
Nem kételkedtem abban, hogy így lesz –
kedveskedett Nott. Mielőtt Bright reagálhatott volna, a srác telefonja üzenetet
jelzett, mire elmosolyodott. De nem csak szimplán mosolygott, hanem úgy, mintha
épp a kedvese küldött volna neki valamit. Bright erre kihúzta magát, a szeme
összeszűkült.
-
Nott, érzésem szerint te valamit nem mondasz el
nekem.
-
Nagyon sok mindent nem mondok el neked, de te
most mire gondolsz pontosan? – Bright gyanakvása egyre csak fokozódott.
-
Miért vagy ilyen nyegle? Ez az én szerepem!
-
Nos, te mostanában mindent túlaggodalmaskodsz,
az meg általában az én feladatom – mosolygott rá Nott szeretettel, de Bright
nem hagyta magát lekenyerezni. – Mit szólnál hozzá, ha ezt hétfőn beszélnénk
meg? Most rohannom kell. – És egy vállveregetés után már ott sem volt. Bright
bandzsítva követte tekintetével egy darabon, de a legjelentősebb mozzanatról –
nevezetesen, hogy kivel találkozott Nott – sajnálatos módon lemaradt, ugyanis
meghallott egy jól ismert hangot nem messze a saját asztalától.
Lopva odapillantott, és
megbizonyosodott igazáról; Aim magyarázott valamit lelkesen May-nek, és Bright-nak
kétsége sem volt afelől, hogy miről van szó. Ahogy azt is tisztán látta, hogy –
szerencsére – May csak a fejét rázta, tehát nem volt hajlandó kötélnek állni.
Bright ennek a maga – önző – részéről csak örülni tudott, de hogy bebiztosítsa
a végeredményt, szépen felállt, és lazán odasétált hozzájuk.
-
Szép napot, fiatalok – vigyorgott, és átkarolta
a kipirult arcú Aim-et. Az első pillanatban úgy tűnt, a srác el akar húzódni,
de inkább mégsem rendezett jelenetet. – Mi a helyzet? Ugye tudjátok, hogy az
egész kampusz a ti szerelmi civódásotokkal foglalkozik? Azt hiszem, valaki még
fogadásokat is kötött…
-
Szó sincs szerelmi civódásról! – vágott a
szavába May némileg felháborodva, mire Aim elpirult. Bright a srác vállán
nyugvó kézfején is érezte a forróságot, emiatt pedig – hogy May nem átállt egy
senior előtt zavarba hozni a másik srácot – kicsit csípősebben vágott vissza.
-
Hát, akkor valamit nagyon rosszul értelmeztünk…
habár mintha kétértelmű jelzéseket küldözgettél volna, nem igaz, May? – A lány
összepréselte a száját, de nem felelt. – Talán… de csak talán, el kellene végre
döntened, mit is akarsz, mert ez nem túl szép viselkedés Aimmel szemben.
További kellemes csevegést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése