Kedveseim, ezúttal egy kicsit komorabb és komolyabb történettel érkeztem. Főszerepben a mostani nagy kedvenc párosom, Zero és Jude. De ne aggódjatok, nem fogom bántani őket... annyira nagyon. ;)
Kellemes olvasást kívánok! :)
Jude Kincade idegesen fújta ki a levegőt, mielőtt hétfő
reggel elhagyta volna a lakását. Alig néhány héttel ezelőtt még el sem tudta
képzelni, hogy érezhet ilyen szintű félelmet, de az azóta eltelt idő azt
bizonyította, hogy mégis. Soha korábban nem félt éjszaka vezetni vagy sétálni,
nem félt elmenni kora reggel futni a szinte kihalt parkba, és nem tartott
attól, hogy valaki hirtelen megragadja, és pisztolyt szegez a halántékának.
Nem, az utolsó pontot erőteljesen kisatírozta az agyából, mert bármit is
tapasztalt eddig, bármit is hitt, hogy történni fog… abban egészen biztos
volt, hogy nem akarja megölni. Elvégre mit érne el azzal? Lelövi, aztán véget
is érne a hajsza, véget érne a játék, neki pedig oda lenne a szórakozása.
Jude megdörgölte a homlokát, hátha így ki tudja űzni agyából
az oda nem illő gondolatokat, hogy az aznapi feladataira koncentrálhasson.
Először is, meg kell néznie egy új játékost, akit talán elvállal ügyfelének,
később pedig be kell néznie a központba, hogy elvégezze az adminisztrációt.
Enyhén görcsbe rándult a gyomra arra gondolva, hogy a Devils otthonában talán
összefuthatnak, de ott aztán biztosan nem merne közeledni felé. Elvégre a
látszat mindenek felett, nem igaz? Két napja már mindent tisztáztak, amikor
pénteken elhagyta az őrsöt, füstölögve és elégtételt követelve, de azóta
lenyugodott. Teljesen igazuk volt a nyomozóknak, a vádjai nem álltak biztos
lábakon, és a zárat sem piszkálták meg. Hülyének érezte magát, ahogy a másik
elégedett vigyorától kísérve kivonult onnan, de eldöntötte, hogy nem hagyja
tovább megfélemlíteni magát. Nem fogja hagyni, hogy elvegye a szabadságát, hogy
figyelje minden lépését… minden lélegzetvételét. És ha ehhez az kell, hogy
nyíltan szembeszálljon vele… akkor megteszi.
Néhány héttel korábban
-
Nos, nem, ez nem egészen igaz – válaszolta Jude
a telefonba, amit a vállával szorított a füléhez. Mindkét kezére szüksége volt,
hogy az asztalán turkálhasson egy létfontosságú papír után, amit már tegnap
postára kellett volna adnia. – Várjon, pontosítok, ez egyáltalán nem igaz.
Parker nem tervez átigazolni másik csapathoz. Nem, egyáltalán nem azért, mert
nem kapott ajánlatokat… de tudja, mit? Holnap délután hivatalos
sajtótájékoztatót tartunk a Devils központjában, ott nagyon szívesen
válaszolunk a felmerülő kérdésekre. Igen, ezt nyugodtan idézheti is. A viszont
hallásra. – Ledobta a telefont az asztalra, majd egy pillanatra hátradőlt, és
lehunyta a szemét.
Előző este meglehetősen keveset tudott pihenni, habár azt
gondolná az ember, hogy ha valakinek a válláról lekerül egy súlyos teher, akkor
olyan elégedetten alszik majd, mint a bunda. Úgy tűnt azonban, Jude nem
tartozik ezek közé az emberek közé. Csukott szeme előtt újra és újra
lejátszódott az előző nap délutánja, amikor nagy nehezen megmondta Zerónak,
hogy vége. Hogy már nem bírja tovább mellette, és szerinte be kellene
fejezniük. Zero előbb csak bámult rá kifejezéstelen arccal, aztán összefonta a
kaját izmos mellkasán.
-
Szóval ennyi volt? – érdeklődött Zero, de
egyáltalán nem tűnt sem dühösnek, sem szomorúnak. Csalódottnak meg aztán
végképp nem, ami a szíve mélyén igenis bántotta Jude-ot. – Felpróbáltál, mint
egy új cipőt, és mikor rájöttél, hogy töri a lábad, eldobod? Ahelyett, hogy
egyszerűen megszoknád?
-
Lelkifurdalás nélkül állíthatom, hogy én a magam
részéről mindent megtettem ezért a kapcsolatért – morogta Jude, és igyekezett
elűzni kezdődő fejfájását. – Elfogadtam, hogy soha nem leszünk olyanok, mint
más normális pár… és semmit sem erőltettem. Én… szerettelek… és még mindig szeretlek.
– Zero arca megvonaglott.
-
De ez nyilvánvalóan már nem elég neked – mondta
ki a férfi. Jude nagyot nyelt, és szíve szerint már rég a másik karjába vetette
volna magát, hogy lecsókolja arcáról a nemtörődömség álarcát… de elhatározta,
hogy most az egyszer magára gondol. Az utóbbi hetekben már nem érezte jól
magát, nem volt boldog, és addig szeretett volna lelépni, amíg még megtehette.
Mert pontosan tudta, hogy eljönne egyszer az a pont, ahol már soha nem tudna
elszakadni Zerótól.
Jude az irodájában ülve kinyitotta a szemét, és arra
gondolt, hogy Zero végül is nem fogadta annyira rosszul a hírt. Talán neki is
problémái voltak, amiket nem osztott meg ővele, és örült, hogy szabadulhat,
hogy visszatérhet a normális életéhez, ahol ő Zero, a híres kosaras és nőfaló,
és nem Gideon, a buzi, aki a menedzserével kamatyol. A férfi nagyon igyekezett,
hogy ne gyengüljön el, és ne forogjon minden gondolta a másik körül, így
összerendezte maga előtt a papírokat, majd elindult a megbeszélésére.
Attól függetlenül, hogy a menedzsere volt, Jude az
elkövetkezőkben valamiért egyre ritkábban találkozott Zeróval. Egyáltalán nem
kerülte, és úgy érezte, a találkozásaik már korántsem olyan feszültek, mint
korábban. Úgy tűnt azonban, hogy Zero igenis próbál kitérni az útjából, ami azt
sugallta Jude-nak, hogy sokkal mélyebben érintette a szakítás, mint azt
mutatta. Jude igazából kezdett megkönnyebbülni; nem nyomta a vállát egy olyan
kapcsolat terhe, aminek nem volt jövője, nem kellett amiatt aggódnia, hogy Zero
vajon milyen állapotban lesz, mikor ő hazaér. És nem kellett finom vacsorát
készítenie, bort vennie, filmet választania, nem kellett élveznie a
simogatásokat, a kemény lökéseket, és az orgazmust követő lágy cirógatást.
-
Hé, Jude, minden kóser? – veregette hátba
Daniel, mialatt a kosárpálya felé haladtak. Daniel egyike volt azoknak az új
játékosoknak, akik Jude-ot kérték maguk mellé menedzsernek, amivel a férfi
nagyon is elégedett volt.
-
Persze, miért?
-
Elgondolkodtál.
-
Néha megesik.
-
Figyelj, szombaton tartok egy kis összeröffenést
a közeli klubban… harminc leszek. – Jude félrebiccentett fejjel várta a
folytatást. – Ha van kedved, ugorj be. Felíratom a neved a listára.
-
Kösz, ez kedves tőled.
-
Mindent a világ legjobb menedzserének! –
vigyorgott rá, aztán lendületesen befordult az öltözők folyosójára. Jude már
majdnem követte, mikor hirtelen mozgásra lett figyelmes a másik irányból.
Odakapta a tekintetét, de senkit sem látott, mégis séta közben is érezte, hogy
egy sziklakemény tekintet a hátába fúródik.
Karba font kézzel nézte végig az edzést, és meg sem
lepődött, hogy Zero mindenkit lesöpört a pályáról, pedig az edző valószínűleg
közölte vele, hogy legyen kíméletes az újakkal.
-
Zero! – kiáltotta hirtelen a férfi, mire
mindenki lecövekelt ott, ahol éppen állt. – Mit mondtam neked? Lassíts már egy
kicsit, nem egyedül vagy a pályán!
-
Azt hittem, a győzelemre hajtunk.
-
Így is van, de ez csak egy bemelegítő edzés,
hogy felmérhessem az új játékosainkat. – A mester fújtatott egy kicsit. –
Hagyd, hogy megmutassák, mit tudnak, rendben? – Zero vágott egy grimaszt, Jude
meg elnyomott egy vigyort. Váratlanul Daniel odakocogott hozzá.
-
Mindig ilyen? – biccentett alig észrevehetően
Zero irányába.
-
Igen.
-
Azt hallottam, hogy ti… - Mutogatott kicsit a
kezével, majd felnevetett. – Bocs, ehhez semmi közöm.
-
Én sem tudom pontosan, mi volt köztünk, ha erre
vagy kíváncsi – felelte Jude.
-
Hát, én azt hallottam, hogy sikerült betörnöd a
vadlovat. Egy időre legalábbis. – Jude hümmögött, de esze ágában sem volt
megszólalni. – Te voltál az, aki…
-
Igen. – Daniel közelebb merészkedett hozzá,
izzadt teste majdnem hozzáért a férfi öltönyéhez. Daniel egyébként egyáltalán
nem volt csúnya vagy taszító férfi; alacsonyabb volt Jude-nál, de nyílt és
barátságos tekintete azonnal szimpatikussá tette. Az ajka szinte állandóan
mosolyra húzódott, amitől Jude-nek is mosolyogni támadt kedve. Egészen addig,
amíg észre nem vette, hogy Zero meredten bámulja őket a pálya túloldaláról.
Jude megborzongott. Még korábban, megismerkedésükkor sem
tapasztalt Zerótól ilyen hideg és megvető tekintetet; úgy bámult rá, mintha
bármelyik pillanatban képes lenne jéggé fagyasztani őt. Jude megköszörülte a
torkát.
-
Sok sikert, Daniel. Ne hagyd magad a pályán.
-
Igenis, értettem! – tisztelgett a férfi, ahogy
vigyorogva visszavágtatott a pályára, Jude pedig a kijárat felé indult. Felállt
a szőr a hátán és a karján, de akkor sem volt hajlandó visszanézni.
Jude tiszteletét tette a szombati partin, csak azért is. Nem
volt hajlandó eltemetni magát, és folyamatosan arra gondolni, hogy Zero vajon
jól van-e. Hogy vajon szerzett-e már magának új ágymelegítőt. Hogy a nő – vagy
férfi – vajon ugyanannyi figyelmet kap-e tőle szex közben, mint amit ő maga
kapott. Hogy kiűzze fejéből ezeket a sehová sem vezető gondolatokat, felhajtott
pár pohár italt, majd elfogadta a többiek meghívását, hogy üljön közéjük.
Kezdte igazán jól érezni magát, mikor feltűnt neki egy magányosan ücsörgő
férfi. Ebben még semmi furcsa nem lett volna, de az idegen a legsötétebb
sarokban ült, szőke haja világított, tekintetével pedig újra meg újra a társaságuk
felé fordult. Jude nem volt paranoiás, mégis azonnal az jutott eszébe, hogy
talán Zero követte őt a bárba.
De nem, Zero olyat biztosan nem tenne, nem alacsonyodna le
odáig. Elvégre máskor sem futott senki után, és nyilván nem most fogja
elkezdeni. Mégis… Jude nem tudta megmondani, hirtelen melyik érzés kerekedett
felül benne, a félelem, vagy az elégedettség. Egyértelműen nem akarta, hogy
minden lépését figyeljék, mégis jólesően megborzongott a gondolatra, hogy talán
Zerónak mégis jelentett valamit.
Következő héten megismerkedett az egyik játékos
menedzserével, és hosszú idő óta először Zero a tudata peremére szorult. Lucas
okos volt, vicces, és a maga módján jóképű, bár Jude-nak elsősorban a pozitív
kisugárzása tetszett meg, az, hogy minden helyzetből ki tudta hozni a
legjobbat. Első, spontán randevújukra a Devils ebédlőjében került sor, és
annyira jól mulattak, hogy majdnem mindketten elkéstek a délutáni
megbeszélésükről. Mikor Jude kissé lihegve, de elégedetten betámolygott az
irodába, mindannyian felé fordultak. Ő csak megigazította a nyakkendőjét, majd
elővette a táskájából a szükséges iratokat. Szinte tudatában sem volt annak,
hogy mennyire közel tartózkodik Zeróhoz, a szakításuk óta először. A játékos az
egyik székben terpeszkedett, lábai szétvetve, karjai összefonva. Jude megállt a
széke mögött, és nagyot kellett nyelnie, mert a férfiból áradó illatra a teste
még mindig élénken reagált. Arra gondolt, hogy ezzel a tárgyalással semmi
probléma nem adódhat, de Zero pont ez alkalommal döntött úgy, hogy minden
pontot megkérdőjelez a szerződésben. A felek egyre idegesebben pillantgattak
össze, míg végül Jude megunta a dolgot, és kiinvitálta ügyfelét a folyosóra.
-
Mi a fene bajod van? – kérdezte sziszegve. – Pár
héttel ezelőtt egyeztettük le a részleteket, és akkor még nagyon is megfelelt
neked ez a szerződés!
-
Az akkor volt – makacskodott Zero a szeme közé
nézve. – Azóta átgondoltam a helyzetemet, és úgy vélem, többet érek, mint
amennyit ők adni akarnak. – Mielőtt Jude megszólalhatott volna, folytatta: -
Vagy te, mint a menedzserem, másként véled?
-
Nekem, mint a menedzserednek, a legelőnyösebb
szerződést kell megkötnöm az érdekedben. Ez egy előnyös szerződés…
-
De nem a legelőnyösebb.
-
Ennél jobbat nem fogsz kapni. – Aztán
eltöprengett: - Esetleg a szezonnyitó után…
-
Mit kell tennem, hogy feljebb menjen az ár?
-
Nos, jól kell játszanod.
-
Én mindig jól játszom. – Jude az ajkába
harapott, mire Zero hirtelen felmordult, és tett felé egy lépést. – Ezt ne
csináld.
-
Micsodát? – nyitotta kerekre a szemét, és
majdnem hátrálni kezdett.
-
Ne… ne legyél ilyen szexi. – Jude felnevetett,
de Zero arca csak még tovább komorodott, így elhallgatott. – Azt hiszed, nekem
nem nehéz? – kérdezte halkan. – Azt hiszed, olyan egyszerűen ki tudtalak
törölni az életemből? A mindennapjaimból?
-
Zero…
-
Neked látszólag már sikerült – folytatta
gúnyosan. – Bulik, pasik, pia, szórakozás… már csak idő kérdése, hogy valakinek
az ágyában köss ki.
-
És akkor mi van? – csattant fel Jude. – Jogom
van hozzá, vagy nem? Mintha te nem előztél volna már meg…
-
Még mindig olyanokat gondolsz rólam… sosem
változik a véleményed, nem igaz? – suttogta, aztán sóhajtott. Jude szíve
őrülten dobogott, és már csak azt vette észre, hogy a másik férfi arcára
simította a tenyerét. Zero behunyta a szemét, és hozzádörgölőzött. – Ne…
csináld ezt. Ezzel csak… reményt adsz nekem.
Jude szétszórt lett. Elfelejtett papírokat, elfelejtett
találkozókat, elfelejtett embereket, csak egyvalakit nem. Folyton Zero
fájdalmas tekintete, lebiggyedő ajka, és halk szavai jártak az eszében, de
egyszerűen nem térhetett vissza hozzá. Adott estélyt maguknak, nem is egyet, de
nem jött össze. Nem voltak képesek értelmesen megoldani a problémáikat, és Jude
úgy gondolta, jól döntöttek, mikor szétmentek. Vagyis ő jól döntött, amiért még
idejében lépett.
Zero a következő napokban ismét igyekezett elkerülni a
találkozást, ami nem ment egyszerűen, ugyanis Jude-nak kötelezően meg kellett
jelennie az összes edzésen, és persze majd a nyitómeccsen is. Jól látta, hogy
Zero – elutasítva az edző kérését – szinte egymaga uralja a pályát, alig
hajlandó passzolni, ami a csapattársait kezdte az őrületbe kergetni. Daniel
legalábbis erről számolt be neki minden alkalommal, amikor Jude hajlandó volt
szánni rá néhány percet.
Az életébe a viszonylagos nyugalmat Lucas jelenléte hozta
el. Napi szinten igyekeztek találkozni, számtalan randevújukon voltak már túl,
valami mégis megakadályozta őket abban, hogy tovább lépjenek. Pedig Jude nagyon
is akarta, és úgy döntött, kései vacsorájukon ezt meg is osztja a másikkal.
Miután megbeszélték a napjukat, kipanaszkodták magukat az
ügyfeleik miatt, és már a desszerten is túl voltak, Jude előredőlt, és
összekulcsolta kezeit az asztalon.
-
Szóval… ráérsz később? – Lucas széles vigyorral
válaszolt.
-
Mit tervezel, Kincade?
-
Nos, meglepetés – somolygott a férfi. – De
annyit elmondhatok, hogy élvezni fogod. – Lucas azonnal feldobta kezét a
levegőbe, hogy jelezze a pincérnek, fizetnének. Amint azonban belecsúsztatta
bankkártyáját a mappába, megrezzent az asztalra fektetett telefonja. A két
férfi összenézett.
-
Talán le tudom rendezni. – Felkapta a
készüléket, majd fogadta a hívást.– Halló? Igen, én vagyok. – Összeráncolta a
homlokát. – Biztos, hogy az én ügyfelemről van szó? Igen, ő az, de… nem igazán
jellemző rá az ilyesmi… rendben, értem.
Azonnal indulok. Köszönöm. – Grimaszolva megszakította a vonalat, aztán
bocsánatkérőn a másik férfira nézett. – Sajnálom. Hihetetlen, de az eddig
mintaéletet élő ügyfelem hirtelen úgy döntött, hogy ittasan fog furikázni a
városban, anyósülésen az alig pár hónapos kisbabájával. – Lucas kapkodva
felállt. – Ígérem, hogy bepótoljuk.
-
Szavadon foglak – mosolygott rá Jude, bár a
szíve helyén jelenleg csak egy gombócot érzett. Lucas megcsókolta, majd
távozott, a férfi pedig hátradőlt, és kifújta a levegőt. Roppant érdekesnek
tűnt számára a helyzet, de úgy döntött, csak otthona magányában fog
eltöprengeni rajta, így fölállt, és azonmód meg is dermedt.
Egy alak vált ki a sötétből azon a
folyosón, ami a konyha és a mosdók irányába vezetett. Jude eltátotta a száját
meglepetésében, aztán tetőtől-talpig megborzongott. Zero fantasztikusan nézett
ki, mint mindig, és Jude szívesen elhitette volna magával, hogy a férfi
jelenlétének semmi köze őhozzá, vagy a félbeszakadt randevújához… ha Zero nem
vigyorgott volna olyan elégedetten… olyan magabiztosan és ördögien. Jude még
soha nem tapasztalt tőle effélét, így a gyomrát azonnal összeszorította az
ijedtség. Olyan gyorsan távozott az étteremből, amilyen gyorsan csak tudott, és
csak akkor mert felsóhajtani, mikor magára zárta lakása ajtaját. Menet közben
dobálta le magáról a ruháit, aztán beállt a zuhany alá, és percekig megállás
nélkül folyatta a forró vizet. Az sem érdekelte, ha a bőre kisebesedik
vagy piros lesz; jelenleg ez az egyetlen módszer jutott az eszébe, amivel
kiüríthette az agyát, és kiűzhette a gondolataiból Zero kegyetlen tekintetét.
Mert erre nem talált jobb szót… kegyetlen elégtétel csillogott a szemében,
miután végignézte, ahogy Lucas otthagyja Jude-ot. Talán azt is tudta, hogy
aznap akartak végre ágyba kerülni? Kihallgatta volna a beszélgetésüket?
Hányszor követhette már őket? A férfi megpróbált visszaemlékezni az elmúlt
napokra és hetekre, de nem tudott felidézni egyéb alkalmat, amikor Zero ennyire
belemászott volna a dolgaiba, és megváltoztatta volna az események alakulását.
Na, persze Jude mostanában kissé paranoiás volt, úgy érezte, mindenhol
figyelik… és mi van, ha Zero valóban így tett? A múltkor a pályán… meg előtte,
amikor Daniel meg ő a folyosón beszélgettek, és a férfi meghívta őt a
születésnapjára, Jude végig magán érzett egy figyelő tekintetet. És a bárban
ott volt egy férfi, homályba burkolózva. Csakis Zero lehetett. Ugyanúgy a
távolból figyelte, mint aznap este az étteremben… de miért mutatta meg magát
ilyen hirtelen? Úgy vélte, nem ijesztett még rá eléggé? Nos, ez valószínűleg
így lehetett, mert Jude alig fél órával ezelőttig esetleg kicsit ijedtnek
érezte magát, most azonban egész testét elárasztotta a félelem. Hogy vajon Zero
mire lenne képes, hogy visszavágjon neki. Ennyire megviselte volna, hogy –
talán életében először – lapátra tették? Annyira a szívére vette Jude szavait,
hogy így akar visszavágni? Hogy lehetetlenné teszi a társas kapcsolatait?
Követi minden lépését, és megfélemlíti? Ahogy magára tekert egy törülközőt,
Jude arra jutott, hogy ha így van, akkor Zero a lehető legjobb megoldást
választotta.
Éjfél lett, mire nagy nehezen
zavart álomba vergődte magát, így másnap nem volt igazán produktív az irodában.
Ide-oda pakolászta a dossziékat, bámulta a számítógépét, vagy kifelé nézett az
ablakon. Dél körül levánszorgott a kantinba enni valamit, de előbb még
megcsodálta az új plakátokat a folyosón. Az új játékosok is lehetőséget kaptak
a pózolásra, Daniel nagyon jól festett a poszteren, az üveg mögött, Jude pedig
somolyogva szemlélte. Ugrott egyet, mikor egy erős kéz megveregette a vállát,
aztán Zero vonult el mellette, szája sarkában halvány mosollyal. Jude hevesen
dobogó szívvel nézett utána egy darabig, majd bemenekült az étkezőbe.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése