Távol tőled 1/2

Kedveseim, újabb Zude történettel érkeztem, remélem ez is tetszeni fog nektek!

Elnézést, amiért kevésbé vagyok aktív az oldalon, de összejöttek a dolgok. :):)

Ing, ing, nadrág, még egy nadrág, póló, ha esetleg lenne ideje sétálni egyet a városban, napszemüveg, nyakkendő, zokni, alsó, még egy alsó, egy doboz óvszer… várjunk csak, ez hogy került a bőröndbe?

-          Gondoltam, esetleg jól jöhet – szólalt meg mögötte egy ideges és ellenséges hang. Jude egy pillanatra lehunyta a szemét, majd az ágyra dobta a dobozt.

-          Nem lesz rá szükségem.

-          Biztos vagy benne?

-          Igen. Monogám kapcsolatban élek, és még ha nem is így lenne, a szívem és az ánuszom is foglalt már. – Összehúzta a cipzárt a bőröndön, majd halványan elmosolyodott, mikor Zero mögé lépett, átkarolta, és a nyakába temette az arcát. – Csak nem vagy féltékeny? – Jude olyasféle válaszra számított, mint például: „Én nem hiszek a kapcsolatokban!”, vagy az ugyancsak jól ismert „Csak szeretnéd!”, ehelyett Zerónak sikerült őszintén meglepnie.

-          De igen – lehelte a nyaka és a válla találkozásánál, amitől Jude megborzongott. – Nem szeretem, amikor egyedül utazol el mindenféle megbeszélésekre a világ végére.

-          Anglia nem a világ vége, Zero!

-          Nekem az. – A férfi erősen belemarkolt a derekába, Jude pedig kénytelen volt bevallani magának, hogy nagyon is élvezi, ha Zero irányítja.

-          Gondolj arra, hogy nem viszek magammal óvszert, anélkül pedig sosem kamatyolok, tudod jól. – Zero kuncogott, Jude pedig fölemelte a kezét, és beletúrt a másik férfi rövidre nyírt hajába. – Szeretlek, te tökfej. És visszajövök hozzád.

Na, persze Jude roppant könnyen beszélt. Szombat délelőtt tette fel formás fenekét a repülőre, hogy a hétfő reggeli megbeszélésen már Londonban lehessen, de addig is, neki minden új, meglepő és izgalmas lesz, csupa felfedezni való. És Zero? Zero a vasárnapot kedves barátja, mélabú társaságában töltötte, és sajnos hétfőre sem sikerült összeszednie magát, mert nem volt miért; az edzés csak kedd délután volt esedékes. Addig is az ágyban vagy az erkélyen heverészett napszemüvegben, mellette egy üveg jéghideg ásványvíz, ölében valami random újság, amit a dohányzóasztalról kapott fel, de igazából egyáltalán nem érdekelték a saját magáról készült interjúk meg félmeztelen képek. Jude korábban már küldött neki egy üzenetet azzal a szöveggel, hogy leszállt a gépről, és megkísérel gyorsan kocsit bérelni, hogy eljusson a szállodába, lezuhanyozhasson, és haraphasson valamit. A végére hozzátette, hogy bárcsak ő, Zero is ott lenne vele… mert akkor a vacsora után is lenne valami kellemes elfoglaltságuk. Zero ezen szeretettel elmosolyodott, de nem válaszolt. Még nem. Még húzni akarta kicsit a másikat, aki nélküle utazott el, nélküle fedezi fel a várost, és nélküle elégíti ki magát a csicsás zuhanyzóban. Na persze mindketten jól tudták, hogy Zero semmiképpen sem tarthatott volna vele most, hogy elkezdődött az idény, mégis némileg jobban érezte magát attól, amit Jude-dal művelt.

Hétfőn persze lelkifurdalása lett ettől, szóval felcsörgette, mivel úgy tippelte, párja már végzett az aznapi munkával, és visszavonult szállodai szobájába. Jude olyan hamar reagált, ami arra engedett következtetni, hogy a kezében volt a mobilja, és a hívását várta.

-          Nos, hogy vagyunk odaát? – nyújtózott el Zero az ágyban, feje alá téve egyik kezét. A selymes takaró puhán omlott a lábára és az ölére, alatta természetesen teljesen meztelen volt.

-          Fáradtan – érkezett a másik mosolygós válasza. – A szálloda gyönyörű, de nagyon furcsa, hogy a másik oldalon vezetnek. Még szerencse, hogy kocsit küldtek értem.

-          Nem úgy volt, hogy bérelsz egyet?

-          Eredetileg úgy volt, de aztán rájöttem, hogy csak összetörném magam. Szóval rábólintottam Marcus ajánlatára, aki vállalta, hogy egész héten fuvaroz majd a céghez, és vissza. – Zero mellkasának mélyén valami megmozdult. Mintha hirtelenjében megjelent volna a bordái között egy szörny, aki hatalmasra nyílt szemekkel bámult kifelé, és aki morogni kezdett az ismeretlen férfi nevének említésére. Zero azonnal el is nevezte. Ő lett Féltékenység. Így, nagybetűvel.

-          Aha, hát ez kedves Marcustól.

-          Ugye? És még azt sem engedi, hogy a benzinpénzt kifizessem… egyébként a kilátás valami fantasztikus. Ha egyszer beadod a derekad, és velem jössz, bele fogsz szeretni. – Zero ebben erősen kételkedett. Még sosem járt Angliában, de valamiért elvből utálta azt a népséget a délutáni teával, a kifinomultságukkal, a hülye akcentusukkal, meg a jóképűségükkel együtt. Amikor meghallotta, hogy Jude Londonba készül, az volt a második gondolata, hogy mennyire fantasztikusan fog passzolni közéjük. Az első természetesen az volt, hogy „Tényleg itt hagysz?”

-          Mindenképpen megnézem egyszer.

-          De csak velem együtt.

-          Naná, hogy csak veled együtt! – Nevettek egy keveset, majd rájuk telepedett az a jól ismert és szeretett melegség, amit Zero csak Jude-hoz tudott társítani. – Nagyon távol vagy.

-          Igen. De voltunk már ilyen távol egymástól.

-          Akkor még nem voltunk kapcsolatban. – Zero szinte látta maga előtt Jude szégyenlős mosolygását erre a kijelentésre. A férfi még mindig nehezen tudta elhinni, hogy Zero őt akarja, és ráadásul fel is vállalta magukat a nyilvánosság előtt. Zero már nem az a riadt kisfiú volt, aki leszerződött a Devilshez; kinőtte magát, és bármelyik riporternek hajlandó volt a képébe nyomni a mikrofonját, ha egy rossz szót is szóltak Jude-ra. – Most pedig a pasim vagy, aki rohadt messze utazott, és aki nyilvánvalóan nem kapható a telefonszexre.

-          Mikor mondtam én ilyet? – Zero nevetett.

-          Nem félnél, hogy lehallgatnak, és másnap lejátsszák a rádiók a ténykedésünket?

-          Már így is van némi rálátásuk arra, mennyire tüzes szerető vagy, nem hiszem, hogy további bizonyítékokra lenne szükségük – közölte Jude, amin a másik megint csak derülni tudott.

-          Oh, én rólad beszélek, bébi. Jude Kincade, mint a legmocskosabb szájú menedzser a Devils történelmében…

-          Csak egyszer történt meg! – kiáltotta a férfi, de ő is nevetett. – És csakis azért, mert rávettél!

-          Igen, és nem bántam meg. Néha még mindig kiverem rá. – Jude felnyögött. – Nos? Nem szánsz meg?

-          Kapd be, Zero.

-          Szíves örömest. Mikor indulsz haza? – Mély sóhaj volt a válasz.

-          Hétvégén. – Zero lehunyta a szemét egy pillanatra, éledező vágya semmivé lett. – Viszont rengeteget fogok dolgozni, és ez mindkettőnknek előnyére lesz.

-          Már hogy a fenébe?

-          Több pénzt fogok keresni…

-          Pontosan tudod, hogy ez engem egy fikarcnyit sem érdekel.

-          … és megtehetem majd, hogy megválogatom az ügyfeleimet – folytatta Jude rendületlenül, amivel végül sikerült lecsillapítania párját.

Zero köztudottan utálta – oké, nem kedvelte – azokat a sportolókat, akik kifejezetten Jude-ot kérték maguk mellé, és egyáltalán nem azért, mert rossz menedzsernek tartotta volna a férfit. Sőt, elfogulatlanul állíthatta, hogy ő volt messze földön a legjobb, elvégre őt is milyen remek lehetőségekhez juttatta. Az már más kérdés volt, hogy nem tetszett neki Jude ügyfeleinek a tekintete. Egyszer-egyszer ő is vele tartott a spontán megbeszélésekre, amikre edzőtermekben, éttermekben, vagy – érdekes módon – medencék mellett került sor, és nem tudta nem észrevenni, mennyien megbámulták Jude-ot, ahogy rátámaszkodott a pultra, ahogy levette a zakóját, vagy ahogy keresztülsétált a napozók tömegén, senki másra nem figyelve, csak az adott ügyfélre. És Zero utálta ezt. Utálta, hogy már nem csak ő van abban a kivételes helyzetben, hogy élvezheti Jude figyelmét, mely képes volt úgy felmelegíteni a testét, mint a Nap. Az nem érdekelte különösebben, hogy őt szinte észre sem vették – eleget szerepelt a meccseken, és az utána adott interjúk során -, elvégre azért volt ott, hogy csendesen, a háttérből támogassa Jude-ot, amit örömmel meg is tett. Néha azonban nem tudta megakadályozni, és ökölbe szorult a keze, ahogy Mr. Új Fényes Csillag megpaskolta Jude karját, vállát, vagy rajtafelejtette tekintetét a fenekén, amikor elsétált. Ahogy az újságíróknak, úgy ezeknek az alakoknak is nagyon szívesen behúzott volna, de eddig teljesen megelégedett azzal, hogy Jude mindig visszatért hozzá. Mindig rámosolygott, végigsimította az arcélét, vagy elhaladtában belecsókolt a nyakába, és Zero nyomban lenyugodott. Már nem zavarta, ha Jude megérintette nyilvános helyen, sőt, néha maga kezdeményezte a testi kontaktust. Próbálta kitalálni, ezt csak azért teszi-e, hogy megmutassa mindenkinek, Jude hozzá tartozik, vagy, mert tényleg kívánta ezeket a gesztusokat. Hosszas gondolkodás után eldöntötte, hogy mindkettő igaz.

Keddre Zero összeszedte magát, és fél órával korábban jelent meg az edzésen. A társai persze nyomban elkezdték szívni a vérét… nincs otthon az asszony, magányos vagy? Nem akarsz kirúgni a hámból? Ja, minden este álomba fogod sírni magad? De Zero nem vette magára, mert tudta, hogy mind kedvelik és nagyra értékelik Jude-ot, és nem egyszer Zero értésére adták, hogy nagyon megjárja, ha bántani merészeli.

Előző este csak pár szót tudtak váltani telefonon, aznap délelőtt pedig Zero még nem merte zavarni kedvesét, mert már felfogta, mennyire fontos neki ez a munka, és hogy az időeltolódás miatt egyikük valószínűleg éppen aludna, amikor a másik beszélgetne. Meg persze az is közrejátszott, hogy ha igaz, amit Jude remél, és tényleg több pénzt fog keresni… akkor nem lesz szüksége arra, hogy minden jöttment feltörekvő sportoló felkérését elfogadja. Zero már eddig is mindent megtett, hogy a lehető legjobban lefoglalja, így akkor is lesz melója bőven, ha egyedül ő marad ringben. Az edzés végeztével elégedetten állt be a zuhany alá, majd derekán egy törölközővel visszasétált a szekrényéhez.

-          Jude jól érzi magát Londonban? – érdeklődött hirtelen Jelena, akinek egyáltalán semmi keresnivalója sem volt az öltözőben sem akkor, sem máskor. Zero nem akart nekiállni előtte öltözködni, így összefonta a karját a mellkasán.

-          Gondolom, igen. – A nő megvillantotta összes hófehér fogát, ahogy elvigyorodott.

-          Hát nem is beszéltek minden órában?

-          Időeltolódás, hallottál már róla? Mit akarsz itt? Nem érek rá sokáig fecserészni veled…

-          Óó. Hát akkor valami mást is csinálhatsz velem a fecsegésen kívül – kacsintott a nő, és megnyalta az ajkát. Tényleg megnyalta! Zero előbb behunyta, majd kinyitotta a szemét, de sajnos nem hallucinált.

-          Akkor sem fanyalodnék többé rád, ha nem lennék éppen kapcsolatban, szóval ne is reménykedj. – Jelena úgy mosolyodott el, mint aki pontosan erre a válaszra számított.

-          Szóval kapcsolatban vagy? És mondd csak, milyen érzés, ha felszarvaznak? Lefogadom, nagyon fura lehet neked, elvégre korábban mindig te voltál az, aki félrelépett… - Zero nem érzett magában kellő erőt ahhoz, hogy leálljon vitatkozni, tehát egyszerűen magára rántotta a ruháit, miközben próbált nem törődni Jelena rászegeződő tekintetével. A hátára lendítette a táskáját, majd megállt a nő mellett.

-          Jobban tennéd, ha a saját kicseszett dolgaiddal törődnél… ahogy hallom, azok sem állnak valami fényesen. – És távozott.

Alig tette be a lábát közös lakásukba, már vette is elő a telefonját, hogy felhívja Jude-ot, aztán homlokráncolva mégis az instagramot nyitotta meg. És a képeket látva máris kevésbé volt ostobaság, amit Jelena kérdezett, ugyanis jó pár kép került fel Jude-ról előző nap, és aznap délelőtt. Az összes felvételen ugyanazzal a fickóval parádézott, nyilván ő lehetett a híres Marcus, aki volt olyan drága, és kocsit bocsátott Jude rendelkezésére. Zero mérgesen szusszantott egyet. Azt mondta magának, hogy ebből még nem érdemes elhamarkodott következtetéseket levonni… mégis összeszorult a szíve, ahogy bámulta Jude mosolygós arcát. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akinek honvágya van, mint aki majd’ meghal, hogy távol kell lennie a párjától. Váratlanul eltűntek a képek, hogy Jude nevének adják át a helyet, aki megpróbálta elérni őt. Zero jelenleg úgy érezte, ez nem sikerülhet… így összepréselt szájjal kinyomta a hívást.