Távol tőled 2/2

A történet második fele megérkezett! Ígérem, jövőhéten már egy másik párossal érkezem! :D

A következő napokban az egész helyzet csak rosszabb lett. Zero már kötelességtudóan azzal indított minden reggelt, hogy csekkolta az instagramot, pedig tudta, hogy ezzel csak önmagát kínozza. Mert csak jöttek és jöttek a jobbnál jobb felvételek Jude-ról. Volt, ahol valószínűleg egy parkban tartózkodott, volt, ahol valami stúdióban lehetett, mert éppen nagyon komoly beszélgetésbe merült valakivel, az egyik legújabb pedig minden bizonnyal valami elegáns vacsorán készülhetett, mert nagy társaság gyűlt össze, a nők koktélruhát, a férfiak fekete öltönyt és fehér inget viseltek, és mindenki nagyon vidámnak tűnt. Fekete-fehér fotó volt, ahol valaki az aláírás szerint éppen kérte Jude-ot, hogy nézzen oda rá… a férfi erre viccesen felvonta a szemöldökét, amibe Zero szíve belesajdult. Jude haja szexin fel volt zselézve, és valószínűleg néhány napja nem borotválkozhatott, de ez az ápolatlanság is csak az előnyére vált. Zero bezárta a programot, majd megnézte a videót, amit Jude londoni idő szerint aznap hajnalban küldött neki. Péntek volt, már három napja egy szót sem váltottak.

-          Helló – mosolygott a kamerába a férfi, kicsit fáradtan. Ugyanúgy állt a haja, mint a vacsorán, de a szakálla még tovább nőtt. Zero eltervezte, hogy le fogja vágatni vele, mert imádta érezni ajkai alatt Jude bársonyos bőrét. – Itt jelenleg hajnali három van, ami azt jelenti, hogy… nálatok még csütörtök. Biztos tart az edzés… sikerült beszélnem Louis-szal, azt mondta, minden rendben zajlik, és úgy viselkedsz, mint egy kisangyal. Még csak inni sem mentél el a srácokkal. Remélem, nem miattam élsz száműzetésben, mert teljes mértékben megbízom benned, felőlem küldhetik nekem a hülye és ostoba képeiket, akkor sem fogok hitelt adni nekik. – Jude ásított. – Mindjárt elalszom. Most értünk vissza egy jótékonysági rendezvényről, biztos láttad a képeket. Marcus egyszerűen mindenbe megpróbál bevonni, hiába mondom neki, hogy nekem nincs annyi pénzem, amiből jótékonykodni tudnék. Erre azt mondta, majd megtanítom neked, hogyan kell, és akkor adakozhatsz helyettem is. Nagyon szeretne megismerni… habár már kezdi unni, hogy szinte egyfolytában rólad beszélek. – Zero az ajkába harapott, bordái között a Féltékenység elégedetten dorombolt. Jude egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán mikor kinyitotta, Zero úgy érezte, lelát egészen a lelke mélyéig. – Hiányzol. Soha többé nem akarok ilyen távol lenni tőled, Gideon.

Zerónak sajnálatos módon sem ideje, sem alkalma nem volt hosszabban eltöprengeni Jude szavain, ugyanis a meccs előtti utolsó edzésük minden addigit felülmúlóan kemény volt, így megkövetelte a teljes figyelmet. Mikor az edző megszánta őket, és ebédszünetet rendelt, Zero fogta magát meg a mobilját, és kiosont a hátsó bejáraton.

-          Szia! – Érzelgős vagy sem, mikor meghallotta Jude boldog hangját, önkéntelenül szélesen elmosolyodott. Nekidőlt a mögötte lévő falnak, behunyta a szemét, és próbált úgy tenni, mintha nem választaná el őket majdnem egy egész világ.

-          Szia! Nem zavarlak? Hol vagy?

-          A szállodában. Alig másfél órája hagytuk abba a munkát, de már csak a simítások vannak hátra. – Jude hangja tele volt büszkeséggel. – Te edzésen vagy?

-          Aha. Ebédszünet van. – Hallgattak egy keveset. – Direkt nem vettem fel, amikor kerestél.

-          Tudom.

-          Nem vagy dühös?

-          Nem. Inkább jólesik a dolog. – Zero összevonta a szemöldökét, és Jude úgy nevetett fel, mint aki ezt pontosan tudja. – Láttad a képeket a neten, és féltékeny lettél. Igaz?

-          Igaz – morogta a férfi kényszeredetten. – Mert… jól érezted magad. És jól néztél ki. És Marcus… úgy tűnt, jól megvagy nélkülem.

-          Igen, jól megvoltam nélküled. – Jude szavai olyan keményen vágódtak Zero mellkasának, hogy elakadt tőle a lélegzete. – Kívülről legalábbis, mert nem engedhettem meg magamnak, hogy a szállodai szobámban zokogjak utánad. Dolgozni jöttem ide, és büszke vagyok az eredményeinkre. Jó volt itt lenni… jó itt lenni. De folyamatosan tudatában vagyok annak, mennyire hiányzol. Hogy mennyivel jobb lenne, ha itt lennél velem. Könnyebb lenne, viccesebb, és átkozottul szenvedélyesebb. – Zero elnevette magát. – Marcus a legelső pillanattól kezdve látta rajtam, mennyire honvágyam van, éppen ezért szinte egy perc nyugtot sem hagyott. Magával vonszolt a parkba, bulikra, erre az estélyre… mindezt azért, hogy élményeket szerezzek, és ezeket aztán átadhassam neked. Nélküled is tudnom kell működni, bár nyilván nem akarok. – Felsóhajtott, így Zero elérkezettnek látta az időt, hogy megszólaljon.

-          Sajnálom – bökte ki magát is meglepve. – Nem akartam neked még jobban megnehezíteni… és sajnálom, hogy seggfej voltam, és nem vettem fel a telefont.

-          Ezért még úgyis számolunk. – Zero a maga részéről alig várta.

-          De van valami, amit nem értek… a videó üzenetedben említetted, hogy valamilyen ostoba képeket küldözgettek neked…

-          Igen.

-          Kicsoda? És miféle képek?

-          Valahogy sejtettem, hogy te nem lettél tájékoztatva erről…

-          Mégis miről?

-          A képeken meztelen voltál… illetve a derekadra volt csavarva egy törülköző, és ott volt veled Jelena. Aztán a törülköző is eltűnt. Ha érted.

-          Értem – szorította össze az állkapcsát Zero. Újra fellángolt benne az az indulat, ami odáig vezette, hogy betörte Jelena üvegplakátját. Viszketett a tenyere, hogy újra megtegye. – Megmagyarázom…

-          Ne – szakította félbe Jude. – Majd elmondod, ha hazaértem. Engem nem érdekel, mi történt, mert tudom, hogy valamilyen nagyon egyértelmű, és nagyon szűzies magyarázata van… bízom benned. – Zero szíve ismét össze-vissza dörömbölt.

-          Én is bízom benned. Mostantól – tette hozzá, amivel sikerült megnevettetnie a másikat. – És alig várom, hogy hazaérj.

-          Én is, Gideon. Én is.

Ezek után Zero visszatért, és lemosott mindenkit a pályáról. Utána zuhanyozott, öltözött, és lepacsizva beleegyezett, hogy elmegy kocsmázni a srácokkal. De előtte volt még egy kis elintéznivalója. Jelena természetesen még az épületben tartózkodott, épp a táskájába pakolta azokat a roppant fontos iratokat, amiket hétvégén tanulmányozni akart. Némán nézte, ahogy Zero besétált, kulcsra zárta az ajtót, majd nekidőlt mellette az íróasztalának. Félig lehunyt szemmel nézett a nőre, Jelena teste pedig felforrósodott.

-          Zero, micsoda öröm. Vége az edzésnek?

-          Igen.

-          Mit tehetek érted?

-          Csak egy… icipici apróságot. – Közelebb hajolt hozzá, egészen a füléig. Hiába volt kapcsolatban, Jelena még mindig vágyott Zeróra, és arra, ami korábban közöttük történt. Lehunyta a szemét, mikor megérezte a férfi forró lélegzetét. – Tartsd magad távol Jude-tól – sziszegte továbbra is bársonyos hangon. Mikor a nő el akart húzódni, keményen megragadta a csuklóját. – A mostani akciódat még elnézem neked, mert nem érted el vele a célod… de ha még egyszer… csak egyetlenegyszer is keresztbe teszel nekem, és bántod Jude-ot, megfizetsz. És elhiheted, hogy én nem fogom elhibázni azt a lövést.

Na, igen, ez akár fenyegetésnek is beillett, de Zero valamiért teljesen biztos volt benne, hogy Jelena emiatt nem fog feljelentést tenni ellene. Dolga végeztével fogta a holmiját, és betért abba a bárba, ahol általában ki szokták ereszteni a gőzt, ahol aztán sikerült jól is éreznie magát. Kicsit fel is öntött a garatra, de úgy gondolta, az egész héten át tartó kemény Jude-megvonás után ezt megérdemli.

Vasárnap úgy pattant ki az ágyból, mint akit felhúztak, pedig Jude gépe csak tizenegy körül fog landolni. Mégis bevetette az ágyat, levitte a szemetet, elpakolta szem elől az újságokat, kidobálta a hűtőből a megromlott élelmiszert, ami helyett gyorsan be is szerzett pár frisset, hogy össze tudjanak dobni valamit vacsorára. Fél tíz körül már nagyon nem bírt magával, így útnak indult. A tükörnél megállt még egy pillanatra, és felmérte a testét. Egy vajszínű nadrágot viselt kék inggel, haját visszafogottan bezselézte. Talán nem ártott volna lemetélni a szőrt az arcáról, de ezzel már nem akart szórakozni, így is félt, hogy lekési a nagyjelenetet.

A találkozás a reptéren úgy zajlott, ahogy a nagykönyvben és az igen nyálas romantikus filmekben meg van írva; Zero kötelességtudóan várakozott odakint, és csak leste és leste azt az ajtót, amin keresztül Jude-nak meg kellett jelennie. Már tizenegy óra elmúlt húsz perccel, és még sehol sem volt. A körülötte állók fojtott beszélgetéséből már leszűrte, hogy a gép késett, úgyhogy nem aggódott túlságosan. Keresztbe fonta a karját a mellkasán, és kicsit szélesebb terpeszt vett fel, habár nem akart már sokáig ott ácsorogni. Jude-ot akarta.

-          Micsoda jó kiállású fiatalember – szólalt meg a könyökénél egy rekedt hang, odanézve pedig a legapróbb nénikét pillantotta meg, akit valaha látott.

-          Köszönöm, hölgyem. – Aztán megkérdezte: - Kit vár?

-          A fiamat. Megígérte, hogy meglátogat… fél éve nem találkoztunk. – Zero beleborzongott még a gondolatba is. – Igen, pontosan olyan rossz, mint ahogy elképzeli.

-          Miért nem költözik oda a fiához?

-          Mert itt van a férjem sírja… és a megmaradt rokonaim, akiket nem szívesen hagynék itt. – Zero valamiért arra gondolt, biztosan nem ez az igazi ok. – És… nos, a menyem… a leendő menyem nem igazán kedvel.

-          Ezt nehezen tudom elhinni! – A hölgy rámosolygott.

-          Érthető módon nem szeretné, ha mindenbe beleszólnék… de hát csak az én fiam, én neveltem fel! – Zero egy pillanatra hagyta magát elmerengeni azon, mi lett volna belőle, ha egy ilyen szerető anya neveli fel.

-          Szerintem meg kellene beszélnie a dolgot a fiával. Mondja el neki, mennyire hiányolja. Mondja meg, hogy szívesen meglátogatná őket többször, és hogy szeretné jobban megismerni a választottját. Biztos imponálni fog neki az igyekezete. – A hölgy bólogatott néhányat.

-          Köszönöm, fiatalember. Maga nem csak jóképű, hanem rendkívül kedves is.

-          Mama? – lépett ekkor oda hozzájuk egy Zerónál alig valamivel alacsonyabb, megszeppent férfi, kezében bőrönddel. – Mama, jól vagy? – kérdezte, de továbbra is Zerót bámulta.

-          Hogyne, minden a legnagyobb rendben. Ez a kedves fiatalember elbeszélgetett velem, amíg rád vártam.

-          Aha… maga nem…

-          De, az vagyok – rázta meg a még ki sem nyújtott kezet Zero. Még egy őszinte mosoly is felkúszott az arcára. – Hozza el a mamáját a következő meccsünkre, garantálom, hogy élvezni fogja!

Hogy a férfi mit makogott erre, arra már nem tudott figyelni, ugyanis Jude végre-valahára előbukkant a kifelé sorjázó utasok tömegében. Zero rákacsintott a nénire, aztán átbújt a kordon alatt, és elindult kedvese felé. Senki sem állította meg, sőt, engedelmesen kitértek az útjából, mintha megérezték volna, hogy bárkin hajlandó lenne átgázolni, csak elérjen a célhoz. Jude-hoz. A férfi letette a bőröndjét a lába mellé, és Zero is megállt. Nézték egymást, tanulmányoztak a másik arcát, hogy ki mennyit változott.

-          Hol a szakállad? – Jude mosolyogva simogatta meg csupasz arcát.

-          Úgy gondoltam, jobb, ha egyes dolgok Londonban maradnak.

-          Mindig tudtam, hogy okos vagy. – A férfi felnevetett. – Hiányoztál, Jude. – A másik erre elkomolyodott, habár Zerónak nem ez volt a célja. – Két választásod van a jövőre nézve. Vagy soha többé nem utazol el sehová…

-          Nehezen tudnám kivitelezni…

-          … vagy kénytelen leszel magaddal vinni. – Jude felvonta a szemöldökét.

-          A telefonban azt mondtad…

-          Mondtam én már sok mindent – vágott közbe Zero, majd közelebb lépett, és átkarolta a másikat. Veszettül jó volt újra a karjában érezni Jude testét. – Tudhatnád már, hogy a felét se gondolom komolyan annak, ami elhagyja a számat.

-          Hm. Szóval… ha mondjuk, netalán meghívnának New Yorkba, akkor te…

-          Akkor én azt kérdezném, mikor indulunk? – Jude tekintete felcsillant, Zero pedig a keze közé fogta az arcát. – Soha többé nem engedlek ennyire távol magamtól.

-          Ezt vegyem ígéretnek?

-          Ezt rohadtul vedd ígéretnek. – És végre megcsókolta, ott, a repülőtér kellős közepén, a kíváncsi tekintetek kereszttüzében. Hevesen magához szorította, beletúrt a hajába, beleharapott az ajkába. Mert újra és újra meg kellett bizonyosodnia arról, hogy Jude ott van ismét, ahová tartozik… otthon, mellette.