Ajándékba írt Nagron történet, fogadjátok sok szeretettel! :)
-
Hát ez rohadtul fantasztikus!
-
Már megmondtam, hogy ne káromkodj nyilvánosan!
Rossz fényt vet rád!
-
Ki nem szarja le? – sziszegte Agron Mortez, majd
szélesen mosolyogva integetni kezdett az üveg túloldalán sikongató rajongóinak.
– Bármit teszek, imádnak. Akár embert is ölhetnék.
-
Azt végképp nem ajánlanám – kortyolt bele az
italába a menedzsere és legjobb barátja, Liam. – A kezed már így is kész
borzalom, képzeld csak el hogyan nézne ki, miután megfojtottál valakit.
-
Ezt imádom benned, hogy minden szavamat véresen komolyan veszed.
-
Az a dolgom, hogy mindent véresen komolyan vegyek. És ha homok
kerül a gépezetbe, akkor addig kell fújkálnom, míg el nem tűnik onnan. Ez
esetben a homok a kezed. Hajlandó vagy együttműködni, vagy mondjam nekik, hogy
keressenek valaki mást a melóra?
-
Meg sem próbálnának mást keresni, elvégre én
vagyok a tökéletes választás – vélte Agron cseppet sem nagyképűen, csupán
tényeket közölt. Lenézett a körmeire, amik nagy jóindulattal sem voltak
fotózásra készek. – Rendben. Megteszem, amit kell.
-
Ebben egy percig sem kételkedtem – veregette meg
a vállát Liam vigyorogva. Agron arra gondolt, vajon a férfi tudja-e, milyen
mértékben lesz elviselhetetlen az, ami rá vár. A mosolyából ítélve nagyon is
tisztában volt vele.
Délután aláírták a szerződést, és megkezdődhetett a munka. A
stúdióba besorjázott egy csapat ember, sztendereket húzva maguk után, vagy épp
maguk előtt tolva, rajtuk töménytelen mennyiségű ketrec, a ketrecekben pedig
hangoskodó állatok. Agron sosem volt az a nagy természetbarát, de miután
átlapozta a társaság eddigi katalógusait, el kellett ismernie, hogy értenek
ahhoz, amit csinálnak, a jószágok pedig nemcsak csodaszépek és különlegesek,
hanem értelmesek is. A férfi tekintete összeakadt az egyik sólyoméval, amelyik
türelmesen gubbasztott a rúdján, aztán kicsit félrebiccentette a fejét. Agron
nem tudott elnyomni egy vigyort.
-
Azonnal kiszúrta Önt magának – lépett mellé
hirtelen egy magas, jó erőben lévő férfi.
-
Gondolja?
-
Igen. Senkivel sem szokott ilyen sokáig
szemezni, kivéve akkor, ha megtetszik neki az illető. Spartacus nagyon
válogatós. – Agron kis híján felhorkantott a nevet hallva. – Csak óvatosan –
figyelmeztette a fickó. – Megérzi, ha gúnyolódnak vele vagy a nevével.
-
Nagyon érdekes madár lehet – mormogta alig
hallgatóan, majd odasétált a fotóshoz, aki magához intette.
-
Csinálunk néhány próbaképet, habár a megrendelő
– bökött az egyik alacsonyabb nő felé, aki éppen Liamet tartotta szóval –
mindenképpen külsős fotókat szeretne, de mondtam neki, hogy az időjárás elég
kiszámíthatatlan mostanában, és nemigen volna kedvemre való kiengedni oda a
legjobb modellemet.
-
Még sose mondtad nekem, hogy én vagyok a legjobb
modelled – vigyorgott rá Agron önelégülten.
-
Pontosan ezért nem mondtam – bökte meg izmos
karját a másik. – Mert tudtam, hogy a fejedbe száll. Na, eredj a sminkeshez!
-
Igenis! – szalutált Agron továbbra is jókedvűen,
amikor azonban lehuppant Mira székébe, a nő pillantása majdnem keresztüldöfte.
– Mi az? Mi rosszat tettem?
-
Hogy mi rosszat tettél? Hadd illusztráljam! – azzal
megragadta a férfi kezét, és fellendítette a levegőbe. – Hát ez az! –
mutogatott Agron lerágott körmeire, és berepedt körömágyára. – Nem szégyelled
ezt tenni magaddal? Mégis miért csinálod? Mert önbizalmad az van dögivel, ha
jól tudom!
-
Mira… - kezdte volna a férfi, de az aprócska nő
már belelovallta magát a dologba, és nem hagyta elhallgattatni magát.
-
Még ma elmész ide, megértetted? – nyomott Agron
mellkasának egy névjegykártyát. – Már szóltam neki, hogy szorítson be valahová,
és fél hétre ott kell lenned, rendben?
-
Miért, ki ez? – Agron megpróbált rálesni a
kártyára, de Mira kikapta a kezéből, és belegyömöszölte a férfi hátsó zsebébe,
nem felejtve el letaperolni közben a fenekét, mivel ezt a fizetéséhez tartozó
juttatásnak tekintette. – Megbízol benne? Érti a dolgát? Nem fog az újságokhoz
szaladni azzal, hogy manikűrösre van szükségem?
-
Nem fog sehová sem szaladni – nyugtatta meg a
nő, mialatt minimálisan bepúderezte az arcát. – Nagyon megbízható, nem ismerek
nála jobbat. – Felmutatta a kezét, és Agronnak el kellett ismernie, hogy Mira
keze és körme nagyon szép. – Visszafogott, keveset beszél, nem az a fecsegős
fajta. Az is lehet, hogy fel sem ismer majd. – Agron cöcögve felnevetett. – Nem
járatja azokat a magazinokat, amiknek általában modellt állsz.
-
És talán vak is? Nem egy plakátom van kitéve
szerte a városban… - Mira közelebb hajolt hozzá, hogy eltávolítson pár oda nem
illő valamit az arcáról.
-
Viselkedj vele rendesen – kérte halkan, aztán
kiegyenesedett. – Kész vagy.
Ahogy azt előre sejteni lehetett, a megrendelőnek nem
tetszettek a fedett helyen készült képek, és ragaszkodott a külső
munkálatokhoz. Elmondása szerint az állatoknak is jót tenne a friss levegő, és
sokkal készségesebbek lennének. Agron közben leguggolt a padlón csoszogó
hatalmas teknőshöz, és megkocogtatta a páncélját. Az állat, Edgar elfordította
felé ráncos fejét, és megmozgatta a száját.
-
Jól van, öreg, békén hagylak – kedélyeskedett
Agron, aztán miközben visszahúzta a kezét, elkomorodott. Felpillantott a
vitatkozókra. – Rendben lesz a külső helyszín – szólalt meg, mire mindannyian
ránéztek. – Megoldható.
-
Nem hiszem, hogy ezt neked kell eldöntened –
húzta fel az orrát Crixus, a fotós.
-
Akkor döntsön a többség – vetette fel Agron,
ahogy karba fonta a kezét. Izmai azonnal magukra vonták a megbízóval érkezett
önkéntesek pillantásait. – Liam? Szerinted sem kellene kimennem?
-
Szerintem azt kell tennünk, amit a megbízó
kíván, elvégre ő adja a pénzt – felelte a menedzser, amivel kiérdemelt egy
morcos pillantást Crixus részéről.
-
Eddig kettő-egy – kacsintott Agron. – Mira?
-
Mi? Nekem is van beleszólásom?
-
Úgy tűnik, már mindenkinek van – jegyezte meg
Crixus gúnyosan, de senki sem törődött vele.
-
Tudok neki tartós sminket készíteni… - mondta a
nő -… úgyhogy nem probléma a kinti munka.
-
Fantasztikus! – csapta össze a tenyerét a
megrendelő. – Akkor holnap reggel találkozunk a mocsárban!
-
Mocsárban? – képedt el Agron, de a csapat már
távozott is a stúdióból, maguk után vonszolva szegény kimerült és krákogó
állatokat. – Miféle mocsárban?
-
Nyugi, nem igazi mocsár – veregette meg a vállát
Mira. – Egy kiszáradt tó, meg kis buckák, amikről Crixus majd ügyesen elhiteti,
hogy gyönyörű hegyek, vagy valami.
-
Mi értelme külső helyszínre menni, ha így is-úgy
is manipulálnom kell? – sóhajtott drámaian a fotós, majd felkapta a holmiját. –
Holnap találkozunk! – Az ajtó döngve csapódott be utána.
-
Neked is indulnod kellene – javasolta Mira. –
Már ha nem akarsz elkésni.
-
Egy szóval sem mondtam, hogy megyek. – A nő erre
felvonta a szemöldökét.
-
Holnap kora reggel jelenésed van. Szerinted
találsz egy másik, ugyanilyen megbízható és profi manikűröst, akinél még attól
sem kell félned, hogy rád mászik? – Ez az utolsó megjegyzés már felkeltette
Agron érdeklődését, elvégre őérte aztán mindenki odavolt.
-
Rendben, meggyőztél.
-
Mintha ezzel nekem tennél szívességet!
-
Mert neked is teszek, meg az ismerősödnek.
Áldhatja majd a jó szerencséjét, amiért egyáltalán hajlandó vagyok odanyújtani
neki a kezeim. – Mire csak megforgatta a szemét.
-
Alig várom a pillanatot, amikor azt mondhatom
neked, hogy én megmondtam.
-
Nem fog megtörténni – állította Agron, aki
teljesen és totálisan biztos volt magában. Egészen addig, amíg meg nem érkezett
a szépségszalonba.
A kissé kései időpont dacára odabent még zajlott az élet. A
lámpák mindenütt felkapcsolva, halk zene szólt, Agron felé pedig mindenhonnan
különleges illatok, és nevetés áradt. Amint áthaladt az üvegajtón, máris eléje
perdült egy fekete pólót és egyszerű farmert viselő lány. Úgy kellett felnéznie
rá, ugyanis a férfi mellkasáig ért csupán. Arcán felsejlett egy őszinte mosoly,
amitől Agron gyomra összeugrott, de mint kiderült, ez nem a modellnek, hanem
csupán a vendégnek járó mosoly volt.
-
Jó estét, uram! Van előre megbeszélt időpontja?
-
Igen… öhm, én… hozzá vagyok bejelentkezve –
nyújtotta oda a kártyát a férfi, mire a lány még szélesebben mosolygott. Agron
már attól tartott, gúnyolódik rajta.
-
Hát persze, hogy hozzá érkezett! Már várja Önt.
A folyosó végén balra, a függöny mögött.
-
Köszönöm.
-
Szívesen! Érezze jól magát nálunk!
Agron összevont szemöldökkel vágott át a nyitott téren, majd
kénytelen volt elhúzni a fejét egy hajlakkfelhő útjából. Némileg szokatlannak
találta ezt a nagy jókedvet, elvégre lassan este hét, ezek az emberek pedig még
mindig talpon voltak… ő ilyenkor már rég levágódott volna egy székbe összefont
karokkal, és durcáskodni kezd. De hát ő modell volt, megengedhette magának.
Kissé hevesebben dobogó szívvel közelítette meg azt a bizonyos függönyt, mely
lágyan ringatózott, mintha szellő érintené. Világosbarna alapon harcosok
vágtáztak ide-oda az anyagon, kezükben lándzsa és pajzs, torkukból vad üvöltés
tört fel. Agron elmerengett előtte néhány pillanatig, aztán erőt vett magán, és
félretolta maga előtt. A függöny előre jelezhette volna, milyen atmoszféra
várja majd odabent, Agron álla azonban még így is leesett. A szoba mind a négy
sarkában fáklyák égtek, amiknek a hője enyhén megcsapta a belépő férfit, de
egyáltalán nem rossz értelemben. Hirtelen olyan érzése támadt, mintha… hazatért
volna. A pórias környezettől csak a szoba közepén elhelyezett fehér asztal tért
el, ami mögül éppen felállt egy alacsony férfi. Egy férfi. Agron bambán
körbenézett, hátha csak ő nem vette észre a nőt, ahogy ott bujkál valamelyik
paraván mögött… de el kellett fogadnia, hogy csak ők ketten vannak odabent.
-
Helló – mosolygott rá a férfi, mire Agron szíve
– a kis áruló – hevesen megdobbant, és még a tenyere is izzadni kezdett. Persze
nyilván csak a hőség miatt. – Nasir vagyok. Agron Mortez, ha nem tévedek.
-
Igen. Mira kollégája vagyok. Kösz, hogy ilyen
hamar vállaltál.
-
Igazán nincs mit – és még mindig mosolygott,
amivel kezdte Agront az őrületbe kergetni. – Foglalj helyet! – intett az asztal
innenső oldalán lévő szék felé, amibe a férfi szó szerint lezuhant. – Kicsit
mérséklem a hőfokot, látom nem kellemes neked. – Fogott egy távirányítót, majd
a következő pillanatban Agron érezte, hogy kicsit könnyebben lélegzik, és már
nincs akkora forróság.
-
Kösz.
-
Szívesen. Mindig elfelejtem, hogy nem mindenki
bírja annyira, mint én. – Helyet foglalt a másik oldalon, hosszú, barna haja
közben vidáman lebegett mögötte. Kinyújtotta a kezét, Agron pedig habozás
nélkül előredőlt, és a tenyerébe helyezte a sajátját.
És akkor történt valami. Ahogy Nasir a kezébe fogta a kezét,
Agron megszédült. Hirtelen olyan képek jelentek meg a szeme előtt, amiket még
soha életében nem látott, mégis olyan furcsa érzése támadt, hogy… ezek emlékek.
Az ő emlékei. És érdekes módon csaknem mindegyiken szerepelt az a férfi, aki
jelenleg éppen a körmeit tanulmányozta, és akinek mozogtak az ajkai, tehát
nyilván beszélt.
-
Bocs – húzta ki magát Agron. – Megismételnéd?
-
Csak annyit mondtam, hogy biztos húzós munkád
lehet, ha így tönkrementek a körmeid, és a körömágyad – pillantott fel rá
Nasir. Ahogy újra előrehajolt, néhány barna tincse áttáncolt a válla fölött.
Agron erős késztetést érzett, hogy végigsimítson rajtuk. Még szerencse, hogy
épp mind a két keze el volt foglalva.
-
Rendbe tudod hozni?
-
Persze. Nem olyan vészes. – Azzal munkához
látott.
Másfél órával később Agron már nem is emlékezett arra, miért
tartott ettől az egész művelettől. Nasir végig nagyon gyengéden bánt a kezével,
és habár óhatatlanul okozott némi fájdalmat, amikor a körömágyát tette rendbe,
a férfi számára ez felért egy szúnyogcsípéssel. Egyébként sem figyelt semmi
másra, csak a Nasir haján megcsillanó fényre, szájának ívére, a nyaka vonalára.
És mire készen lettek, határozottan úgy érezte, hogy szerelmes lett. Egy percig
sem merült fel benne, hogy ez esetleg nem helyes, és egyáltalán nem
kérdőjelezte meg a szíve jelzését. Mert valamilyen megmagyarázhatatlan okból
tudta, hogy az előtte ülő kisember hozzá tartozik… hozzá tartozott valamikor, és
nem fog habozni, ha a visszaszerzéséről lesz szó.
Agron lenyűgözve bámulta a kezét, ami mintha nem is a
sajátja lett volna. Elképzelte, ahogy ez a kéz végigcirógatja a sólyom tollait,
ahogy elengedi, hogy repüljön pár kört, majd kecsesen intve visszahívja
magához. Felpillantott Nasirra, aki már letörölgette az asztalt, eltüntetve
róla Agron nyomait.
-
Köszönöm.
-
Szívesen. – És mosoly.
-
Mennyivel tartozom?
-
Ne aggódj, Mira meg én már elrendeztük. – Agron
szórakozottan bólintott.
-
Lenne kedved meginni velem valamit? – Nasir
sötétbarna tekintete meglepetten rávillant.
-
Tessék?
-
Azt kérdeztem, meginnál-e velem valamit. –
Rákönyökölt az asztalra, hogy közelebb hajolhasson a másikhoz. – Őszintén
szólva, tetszel nekem.
-
Nem is ismersz.
-
Ez igaz – hagyta jóvá. – De… valahogy olyan
érzésem van, mintha… nekünk múltunk lenne. – Fogva tartotta Nasir tekintetét. –
Abban a pillanatban tudtam, hogy mellettem a helyed, mikor megláttalak. És nem
áll szándékomban vitatkozni ezzel a késztetéssel. – A másik férfi összefonta
karját a mellkasán, amiből kiderült Agron számára, hogy mennyire izmos.
-
Ez a jól bevált pasizós dumád? És hol marad a jó
öreg lelki-társak vagyunk - szöveg?
-
Nincs pasizós dumám. Általában már azelőtt
hanyatt esnek tőlem, hogy kinyitnám a szám – felelte Agron az igazsághoz híven.
-
Fantasztikus, jó neked – gúnyolódott Nasir. –
Most pedig, ha megbocsátasz…
-
Nasir! – állta el az útját Agron. Mikor
összeütközött a mellkasuk, a férfin elektromos hullám csapott végig, ami
egyenesen a farkánál állt meg. Felvillanyozó érzés volt. – Csak egy esélyt
szeretnék! Ha te nem érzed ugyanazt, amit én… akkor elengedlek. De próbáljuk
meg. Kérlek. – Nasir összevont szemöldökkel kutatta az arcát, aztán felsóhajtott.
Meleg lehelete cirógatta Agron nyakát.
-
Rendben van. – Somolygott. – Mindig ilyen
rámenős vagy?
-
Megszerzem, amit akarok.
-
Tipikus modell vagy.
-
Tudod, ki vagyok? – villant meg Agron szeme.
-
Tudom, ki vagy. Agron Mortez, egy roppant
idegesítő modell, aki randira hívott, és aki meg fogja bánni. Ez így pontos?
-
Fogjuk rá – vigyorgott Agron, majd félrehúzta a
függönyt. Aztán visszafordult, és hívogatóan kinyújtotta a karját a másik felé.
– Add a kezed, Nasir! – És Nasir odaadta. A kezét, a testét, a szívét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése