A sziget szíve 3. fejezet

S íme a következő fejezet :)

Nasir másnap eljátszotta a királyt, és tíz óra előtt ki sem mászott az ágyból. Aztán eszébe jutott, mennyi dolgot irányzott elő magának, és azonnal kipattant a takaró alól. Szerencsére egyik alkalmazottja sem volt tanúja a félig-meddig hasra esésének, legalábbis azt hitte. Mert, ahogy köntösben kibotorkált a nappalijába, ott találta Agront. Úgy meglepődött, hogy nem tudta idejében összekötni az övet, így kibukkant alóla meztelen mellkasa. Habár Agron egyáltalán nem is nézett felé, tovább rendezgette nyugalomban az ételeket az asztalon.

-          Jó reggelt – nyögte ki Nasir nagy nehezen.

-          Jó reggelt, uram. – A fiatalember felsóhajtott. Egyáltalán semmi kedve sem volt most ezzel indítani a napját, úgyhogy nem is szólt többet a fickóhoz, mert hát minek erőltesse meg magát? Élt ugyan benne egy halvány remény, hogy az előző nap történései talán közelebb hozták őket egymáshoz… de Agron zárt arca arról árulkodott, hogy igencsak elszámította magát.

Belapátolta az ételt, vett egy gyors zuhanyt, aztán bezárkózott a laborba, hogy kideríthesse végre, a sziget egész területe használható lenne-e energia és víz kinyerésére, vagy csak az, ahol bizonyos mérgező növények megtalálhatóak. Nasir közelebb hajolt a monitorokhoz, az ajkába harapott, a hajába túrt, de semmi sem segített. Ezt most nem tudta egymaga megoldani.

-          Szóval? Mit gondolsz?

Doctore figyelmesen szemlélte az előtte felsorakoztatott mintákat. Néha közelebb hajolt egyikhez-másikhoz, aztán hátrébb lépett, mintha úgy gondolná, ha növeli a távolságot, akkor többet lesz képes befogadni a teljes képből.

-          Igazad lehet, Nasir.

-          Gondolod? – bizonytalanodott a fiatalember.

-          Igen. De abban is igaza van, hogy ezt laboratóriumi körülmények között nem tudod megoldani.

-          Sejtettem, hogy ezt fogod mondani – vallotta be Nasir, aztán lassan széles vigyor terült szét az arcán. – Ez pedig azt jelenti, hogy el kell hagynom a palotát! Akár több napra is!

-          Esetleg – bólintott óvatosan Doctore. – Viszont semmiképp sem javaslom, hogy egymagad vágj neki az útnak. Ezt az expedíciót jól meg kell tervezni.

-          Úgy ismerem a szigetet, mint a tenyeremet! – heveskedett a férfi.

-          Egy bizonyos részét talán. De a nagy sziklákon túl még te sem jártál – mutatott rá a fekete bőrű a kendőzetlen igazságra. – Semmibe sem kerül, ha rászánsz néhány napot az előkészületekre.

Nasir pontosan ezért alkalmazott értelmes embereket; mert nemcsak, hogy megvolt a magukhoz való eszük, de még arra is képesek voltak, hogy a szemébe mondják az igazságot, és visszarántsák, ha éppen a szakadék szélén táncolna. Így hát a fiatalember kénytelen-kelletlen rábólintott, hogy azonnali indulás helyett vár még néhány napot, hogy mindent előkészíthessenek. Doctore azonnal tájékoztatta Spartacust a fejleményekről, a munkálatok pedig elkezdődtek.

Nasirt a nap folyamán annyira lefoglalták a gondolatai, és az előtte álló feladat, hogy szinte észre sem vette a körülötte sertepertélő Agront. A rabszolga véleménye ifjú gazdájáról gyökeresen megváltozott az előző nap óta, habár még mindig voltak kétségei azt illetően, hogy továbbra is szabadon járhat-kelhet az épületben és a szigeten. Úgy hitte, elég egyetlen rossz lépés, és azonnal újra láncra verve találja magát. Hiába bizonygatták neki a többiek hevesen, hogy Nasir sosem akarna nekik rosszat… Agront lehetetlen volt meggyőzni. Hiába tett meg érte mindent Nasir… továbbra sem tudta elhinni, hogy a saját személyének köszönheti ezt a kedvességet, és nem valami másnak. Azt persze nem tagadhatta, hogy gazdája figyelemreméltó jelenség, bájosan alacsony, hosszú hajával és őszinte mosolyával bárkit le tudott volna venni a lábáról. Kivéve persze Agront, mert Agron immúnis volt a kisember bűbájára.

-          Ideadnád azt a mintát a polcról? – szólt oda neki hirtelen Nasir. Agron rápislogott. A gazdája egy bonyolult szerkezet felé hajolt, és a kezét nyújtotta, amibe várta a mintát. Agron bosszúsan morogva megfordult, és azonmód megbillentette a mögötte álló komódot. Az üvegek összekoccantak, mire a férfiba megmagyarázhatatlan félelem hasított. Valamiért arra gondolt, hogy Nasir mennyire gyűlölni fogja, ha tönkretesz valamit. Ami irracionális félelem volt ugye, mert Agront egyáltalán nem érdekelte, mit gondol róla a másik. Nem igazán. Egyáltalán nem. Mégis azt vette észre, hogy kiszalad a száján a következő:

-          Bocsánat! – Nem lehetett azonnal eldönteni, melyikük lepődött meg jobban. Nasir csokoládébarna szemei elkerekedtek, amitől még fiatalabbnak és sebezhetőbbnek tűnt. Agron testében új késztetés kezdett éledezni; meg akarta őt védeni.

-          Nem történt semmi – állította Nasir, de azért ő maga sétált oda a polchoz, és vette kézbe a keresett mintát. – Mit keresel itt?

-          Tessék? – hőkölt hátra Agron. – Nem saját jó szántamból vagyok itt! Spartacus vezényelt ide!

-          Gondoltam – mosolyodott el halványan a másik. – Elvégre ki nem állhatsz… sosem kérted volna te magad, hogy itt dolgozhass a közelemben. – Elfordult, így szerencsére nem vette észre az Agron arcán átsuhanó felhőt.

-          Nem gyűlöllek – mondta halkan. Nasir felnevetett, mint aki egyáltalán nem hisz neki. – Rendben, némileg ellenszenves vagy. De csak azért, mert még nem ismerlek. – Gazdája hátravetette hosszú haját, hogy ne zavarja a munkában.

-          Nos, az csak rajtad múlik, meg akarsz-e ismerni. – Állítgatott valamit a mikroszkópon, aztán belelesett. Agron lenyűgözve figyelte az arcát, amin különféle érzelmek vonultak át gyors egymásutánban; érdeklődés, öröm, kíváncsiság, izgatottság. Agron még sosem találkozott senkivel, aki annyira nyílt lett volna az érzelmeit illetően, mint Nasir. – Meg akarsz? – pillantott fel rá, és ahogy tekintetük találkozott, Agront megint elöntötte a birtokolni vágyás érzése…

-          Igen. Meg akarlak. – Erre Nasir megajándékozta őt legkedvesebb mosolyai egyikével.

-          Rendben van. Akkor ezt nézd meg!

Agron azon kapta magát, hogy bevonódott egy olyan projektbe, amihez nem érhetett fel ésszel… de ami azonnal magával ragadta, mert Nasir annyira lelkesen magyarázott. Megmutogatta a mikroszkópokat, az általa begyűjtött mintákat, azokat a növényeket, amik a környéken nőttek, megmutatta a szigetet az egyik falat elborító hatalmas térképen, végül odacsúsztatta karcsú ujját egy távolabbi pontra a papíron.

-          Itt lakik a családom – közölte kissé szomorúan. – És te is innen érkeztél.

-          Nem egészen – szólt közbe Agron, majd merészen arrébb tolta a térképen Nasir kezét, míg meg nem állapodott az óceán közepén, valahol félúton a férfi családja, és a sziget között. – Itt fogtak el.

-          A nyílt vízen?

-          Igen. Egy hajón dolgoztam… én voltam a parancsnok. – Nasir megértő tekintete rávillant.

-          Sajnálom.

-          Nem kell! – távolodott el tőle Agron. – Nem a te hibád… és nyilván lehetne ennél ezerszer rosszabb is. – Nasir nem reagált. – A bátyád például biztos…

-          Hagyjuk a bátyámat! – emelte föl a kezét a másik, ami Agronba forrasztotta a szót. – Éhes vagyok. Nézd meg kérlek, kész van-e már az ebéd.

Agron nem volt teljesen hülye, szóval megértette, hogy az orrára csapták az ajtót. Ő sem szerette, ha a családja felől kérdezősködtek, Nasir életére mégis önkéntelenül kíváncsi lett… főleg így, hogy a férfi titkolózni látszott előtte. Ahogy lesétált a konyhába, eldöntötte, hogy kutakodni fog kicsit… természetesen csakis Nasir érdekében.