A sziget szíve 6. fejezet

Ha valaki kételkedik abban, hogy tudom, merre tartunk, azt most egy kicsit még jobban elbizonytalanítom... de bízzatok bennem! Kellemes olvasást, habár... ez kicsit talán fájni fog...

És ott volt. A kisember ott volt épen és egészségesen, és éppen egy véres inget hámozott le magáról. Amint a tekintetük találkozott, Agron mellkasából kibuggyant a benntartott levegő.

-          Hol… hol a pokolban voltál? – Olyan halkan szólalt meg, hogy a saját hangját is alig hallotta.

-          Kutattam – felelte Nasir vérlázítóan nyugodtan, és a padlóra dobta a használt ingét. Félmeztelenül sétált be a fürdőbe, és megnyitotta a csapot. Agronnak elakadt a lélegzete, ahogy meglátta a gyönyörű bőrön végigfutó karcolásokat.

-          Mi történt? Miért maradtál el ilyen sokáig? – Aztán dühbe gurult. – Van fogalmad róla, mennyire aggódtunk? Mennyire féltünk, hogy történt veled valami? Hogy többé már vissza sem jössz? – Nasir mintha oda sem figyelt volna, kibontotta hosszú haját, ami így a vállára omlott. Agron tekintete ellágyult. – Nasir? Mi történt odakint?

-          Én csak… elfáradtam – vallotta be a férfi halkan, és elmerült a habokban. Agron letérdelt a kád mellé, és automatikusan kezdte el lemosni gazdája testét. Nasir fel sem szisszent, úgy tűnt, tudatában sincs a sérüléseinek. Agron szíve a torkában dobogott, kezdett egyre jobban aggódni.

-          Rendben. Mindent megteszünk, hogy senki se zavarjon.

Az elkövetkező napokban Nasir úgy járkált a kastélyban, mint aki igazából ott sincs. Próbálta ő összeszedni magát, de amint újra belevetette volna magát a munkába, felötlött benne, hogy ennek az egésznek úgysincs semmi értelme… nincs energia a sziget alatt. Nincs semmi, amit fel tudna mutatni, semmi, amit a saját felfedezésének tekinthetne, és amivel a tudósok elé állhatna. Megroggyant a válla, ahogy rájött… hogy az utóbbi évek kutatásai… semmit sem értek. Kidobott pénz volt, ami ugyan a sajátja, de fordíthatta volna értelmesebb dolgokra is. Akkor persze még azt hitte, hatalmas felfedezést fog tenni, és lázas izgalommal dolgozott éjt-nappallá téve, háttérbe szorítva a szórakozást és a magánéletet, s mindezt miért? A nagy semmiért.

Nasir behunyta a szemét, és átfordult az ágyon a másik oldalra, ahol rendesen Agron feküdt volna, a helye most viszont üres volt és hideg. Nasir végigsimította a takarót, és pár pillanatig fontolgatta, hogy lecsoszog az alkalmazottak hálótermeihez, és bekopog a férfihoz. Aztán görcsösen nyelt egyet, és megpróbált aludni.

Másnap délelőtt Nasir a szemébe tűző napsugarakra ébredt, pedig egészen biztos volt benne, hogy behúzta a függönyt, mielőtt lefeküdt aludni. Bosszúsan sóhajtott, mikor meglátta az ágy végében ácsorgó alkalmazottakat.

-          Mi az? – kérdezte durcásan, és magára húzta a takarót.

-          Az atyád hajója közeledik, Nasir – felelte Spartacus.

-          És? Bejelentkeztek talán előre? Hát nem tudják, mennyi roppant fontos és halaszthatatlan dolgom van ezen a szigeten?! – csattant fel a férfi.

-          Tehát nem tervezed fogadni őket? – érdeklődött Doctore.

-          Semmit sem tervezek, és semmi sem érdekel. És ezt nyugodtan idézhetitek is. Viszlát.

Mint ahogy az már korábban is említve volt, Nasir egy nagyon lelkiismeretes ember. Éppen ezért alig fél órával később már felöltözve, sápadtan és mogorván ugyan, de ott álldogált az erkélyén, és bámulta a közeledő hajót. Érdekesnek találta, hogy az apja hajóját most nem kísérték többen, ez tehát egy nagyon személyes látogatásnak ígérkezett.

-          Szeretnék beszélni veled valamiről – tért azonnal a tárgyra a férfi, amint bezárult mögöttük a dolgozószoba ajtaja. Nasir hellyel kínálta az apját, így lesüppedtek két kényelmes fotelbe.

-          Van valami probléma? – Az idősebb férfi megdörgölte a szemét.

-          Back… Back bajba keveredett. – Nasir összevonta a szemöldökét.

-          Komoly?

-          Eléggé. Sok pénzem ráment, hogy eltusoljam az ügyet, de a hírnevén így is csorba esett.

-          Úgy érted, a család hírnevén? – Az apja keserűen bólintott. – És azt szeretnéd, ha én megtennék valamit annak érdekében, hogy a közvélemény mielőbb elfelejtse ezt az ügyet? – Az apja szeretetteljesen elnevette magát, szeme mellett felgyűrődött a bőr.

-          Mindig tudtam, hogy te vagy a legokosabb, fiam. – Nasir biccentett, esze ágában sem volt tagadni a dolgot. – Tudom, hogy nagy kérés lesz… és ha nem teszed meg, azt is teljesen megértem. De jelenleg nem jut eszembe jobb ötlet. – Mélyet sóhajtott, aztán Nasir szemébe nézett, és látszott rajta, hogy kényelmetlen neki a helyzet. – Meg kellene házasodnod.

-          Rendben – vágta rá szinte azonnal Nasir, mire az apja felvonta a szemöldökét.

-          Ennyi? Így egyszerűen beleegyezel, hogy elveszel feleségül egy nőt? Igaz, elfelejtettem hozzátenni…  nő kell legyen az illető. – Hunyorogva nézett a fiára. – Ez így még mindig rendben van számodra?

-          Miért ne lenne rendben? – erőltetett magára egy mosolyt a fiatalember. – Sejtettem, hogy előbb-utóbb elérkezik az én időm is… és mivel nekem úgysem lenne időm megfelelő jelöltet találni, így rátok bízom a döntést. Anyának biztos van már egy-két ötlete – tette hozzá kacsintva, ami annyira nem illett hozzá, hogy az apja hirtelen megszólalni sem tudott. Nasir közben felpattant, és megölelte a férfit. – Ha nem haragszol, most mennem kell dolgozni. Érezd otthon magad!

Nasir ezek után valamiért sokkal jobban érezte magát. Végre ismét volt valami értelme az életének, még ha csak annyi is, hogy segítsen a családjának. Teljesen beleélte magát abba, hogy férj és esetleg apa lesz, így a folyosón teljes erőből nekirohant a szemből érkező Agronnak. A férfi egy ölre való evőeszközt szállított, ami a következő pillanatban csörömpölve a padlón végezte. Nasir elnevette magát.

-          Örülök, hogy jobban vagy! – mondta neki Agron, mire Nasir ránézett. Magába itta a férfi határozott vonásait, a haját, a féloldalas mosolyát, a csillogó szemét… kívánatos ajkát pedig a sajátjával ízlelte meg, ahogy behúzta őt az egyik árnyékos sarokba.

Nasir hevesen tapadt a másik szájára, marta, harapta és karmolta, Agron pedig teljes testével és lelkével simult hozzá. Átadta magát a kisember rohamának, és még azt is megtette volna, hogy hátat fordít, és felkínálja a hátsóját, hadd vegye el Nasir, amit akar, és ami már régen az övé.

Aztán Nasir már nem volt sehol, eltávolodott, és gyorsan összeszedte az evőeszközöket, amiket aztán Agron kezébe nyomott. Még mindig elégedettnek tűnt, de a korábbi szenvedély már eltűnt a szeméből.

-          Ezeket vidd a konyhára. Ma este ünnepséget tartunk, vegyétek fel a legjobb ruháitokat! – Azzal rákacsintott, és távozott.

Agron hiába próbálta megtudni a többiektől, hogy vajon mi készül aznap estére, senki sem tudott semmit. Spartacus elmondása szerint ilyesmire nem volt még példa azóta, hogy ő ott dolgozik, tehát tényleg valami fantasztikus dolog lehetett készülőben. Agron hevesen dobogó szívvel foglalta el helyét az asztalnál, és egyedül azt fájlalta, hogy Nasir olyan messze van tőle. A kisember hosszú haja ragyogott a fényben, barna bőre kóstolni valóan illatozott a rákent testápolóktól. Ünnepélyesen köszöntötte előbb őket, aztán az apját, aki mosolyogva biccentett mindenki irányába. A fenséges vacsora elfogyasztása után Nasir leintette azokat, akik elkezdték összeszedni a tányérokat, és ismét szólásra emelkedett.

-          Barátaim! Talán kicsit korai még az ünneplés, de mindenképpen azt szerettem volna, ha ti tudjátok meg először… és személyesen tőlem a jó hírt. Hamarosan megházasodom!

Bang... elbújok most már tényleg.