Ki vagyok én? - Larry

Megérkezett a novellasorozat utolsó része, melyben Harry és Louis a főszereplő.

Ezzel az aprósággal szeretnék mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánni! :):)

Köhécs. Köhécs. Orrfújás. Szipogás.

-          Ejha. Ez tényleg komolynak tűnik. Hívom is a virágost meg a temetkezési vállalkozót. – Lapos pillantások, felmutatott középső ujj.

-          Kapd be. – Liam Payne felkuncogott.

-          Kösz, de boldog házasságban élek. Meg különben sem vagy az esetem. – Kedvesen megigazította a párnát a beteg háta mögött. – Főzzek egy kis teát? – Louis Tomlinson felmutatta tele bögréjét, aztán tüsszentett.

-          Hová mész ma?

-          Ledarálom azt a néhány interjút, amit még te szerveztél be, bár biztos roppant szomorúak lesznek, amiért én helyettesítelek. Talán be sem fogják érni velem. – Tartott egy kis szünetet, hátha barátja reagál rá. – Ne legyél már ennyire magad alatt, egy kis megfázás még nem a világ vége.

-          De az – mormolta, ahogy újabb koszos zsebkendőt hajított a padlóra. Liam szemöldök ráncolva pillantott a felfordulásra.

-          Nézd a jó oldalát, legalább egy álló hétig játszhatod a primadonnát, Styles meg lesi minden kívánságodat. Nem mintha általában nem ezt tenné.

-          Mire célzol ezzel? – nézett fel rá Louis véreres szemekkel.

-          Rendetlen vagy.

-          És?

-          Mégis mindig csillog-villog a kégli…

-          Van bejárónőnk.

-          Francokat van – nevetett Liam, aztán hirtelen elkomorult az arca. – Hoppá, ezt…

-          Nem kellett volna megtudnia – lépett be a szobába Harry mosolyogva. Ledobta magáról a kabátot, lerúgta a cipőt, majd Louis mellett termett és megcsókolta.

A kis beteg értetlenül követte tekintetével kedvese sürgölődését, Liam pedig elérkezettnek látta az időt az angolos távozásra.

-          Éhes vagy? Csinálok neked pirítóst.

-          Hazz! – Sajnos nem folytathatta, mert orrot kellett fújnia, de Harry ezalatt ötször körberepülte a szobát, és összeszedte a szennyest. – Mi folyik itt?

-          Nos, jelenleg az orrod…

-          Tudod, hogy nem erről beszélek – szipogott Louis morcosan. Olyan elesettnek és imádni valónak tűnt, hogy Harry hirtelen sutba dobott mindent, és bemászott mellé az ágyba. – Ne csináld, elkapod…

-          Rám nincsenek hatással a bacijaid – állította a srác. Odakucorodott az izzadt és átmelegedett testhez. – Szóval, ne kímélj!

-          Mi van?

-          Majd megesz a fene, hogy megtudd, miben hazudtam még neked.

-          Biztos… jó okod volt rá – mondta Louis bizonytalanul, de az arca fájdalmas grimaszba torzult.

Nem maga a hazugság érintette érzékenyen, elvégre az ő világukban ehhez már hozzá kellett szokniuk, inkább maga a tény, hogy Harry tette.

-          Arra gondoltam, hogy csak magamnak akarom megtartani a rólad való gondoskodás édes feladatát.

-          Styles, én nem egy riporter vagyok, akinek ilyen hülyeségeket kell mondanod…

-          Ilyesmiben sosem hazudok – állította a srác, és hátracsapta a haját. Louis-t szinte fizikai fájdalom kerítette hatalmába, amiért nem érezhette az illatát. – De nem tartottam tisztességesnek, hogy nálunk maradjon, ezért beajánlottam egy ismerősömhöz. – Louis összeráncolta a homlokát, és mintegy mellékesen orrot fújt. – Persze te erről mit sem tudsz, mivel jó okkal tartottam titokban.

-          Nagy fáradtság lenne, ha végre kinyögnéd, mi a francról beszélsz? – Harry elhúzta a száját, de korántsem a hangnem vagy a káromkodás miatt.

-          Szerelmes volt beléd – felelte halkan. – Véletlenül meghallottam, amikor erről beszélt valakivel telefonon…

-          Ez még semmit…

-          … és azt ecsetelte, miért is ő lesz az, aki visszatérít téged a helyes útra, és akiért végre elhagysz engem.

Néhány pillanatnyi tücsökciripelős csend következett, aztán Louis prüszkölve felnevetett. Taknya-nyála összefolyt, ahogy előredőlt az ágyban, a végén már majdnem fuldokolt.

-          Ilyen hülyeséget is rég hallottam!

-          Örülök, hogy jól szórakozol.

-          Még ezt is képes lennél elvenni tőlem? – vihogott a srác, majd csont nélkül bedobta a használt zsebkendőjét a sarokban álló szemetesbe. – Furának tartom, hogy a bejárónőnknek velem kapcsolatban voltak efféle tervei, elvégre általában érted vadulnak meg…

-          De te vagy a férfiasabb – mutatott rá Harry, és megforgatta a gyűrűit. Louis odanyúlt, és összefűzte az ujjaikat.

-          Idáig azt hittem, a legnagyobb csapást a hangom elvesztése jelentené számomra, de kiderült, hogy az rekedten még faszább, mint egyébként. – Harry felnevetett, majd a következő pillanatban Louis odahajolt hozzá egy nyálas – és némileg fertőző – csókra.

-          Mit is akartál kihozni ebből?

-          Azt – tüsszentett a srác -, hogy amióta ismerlek, te vagy a legfontosabb ember az életemben. És ezt holmi bejárónők nem változtathatják meg. – Azzal kimerülten visszazuhant a párnára.

Harry ellágyulva nézte egy darabig, aztán betakarta, és csókot lehelt a homlokára. Mielőtt elosonhatott volna, még elcsípte Louis félálomban suttogott szavait:

-          Mégis ki lennék én nélküled?