Sziasztok! Megérkezett a harmadik, és egyben leghosszabb extra. Jelenleg ennyi van kész, de még van néhány ötletem, amit igyekszem jövőhéten megvalósítani.
A 8. rész alatt játszódik.
Kellemes olvasást! :)
-
Halvány fogalmam sincs, mi lett volna, ha nem
tudjuk ezt összehozni – csóválta a fejét Bright.
-
Akkor a tenger helyett egy kisebb vízben
próbáltalak volna megfojtani! – nevetett rá Prem, aztán szitkozódva elhajolt a
záporozó ütések elől.
-
A ti érdemetek – mondta Arthit, aki kicsit
visszavett az arcából az elmúlt hetek eseményei után. – És sosem fogjátok ugyan
elismerni, de biztos vagyok benne, hogy a visszahelyezésemhez is közötök van.
-
Bár lenne – sóhajtott Bright, aki előtt máris
felrémlett, mennyi mindent kérhetne Arthittól cserébe.
-
Knot miatt történt az egész – vélte Prem
szokatlanul éleslátóan.
-
Mi van? – ráncolta a homlokát az érintett.
-
Annyira pocsék vezető voltál, hogy Deer inkább
megkegyelmezett Arthitnak – vihogott a srác, majd Knot elboruló arcára nézve
nyomban feltartotta a kezeit. – Haver, csak vicceltem!
-
Lényegtelen. Szerencsére soha többé nem fogok
ilyen helyzetbe kerülni, igaz? – pillantott társaira, akik lelkesen bólogattak.
– Akkor nyomás pakolni. Holnap reggel hétkor indul a busz.
Knot természetesen jól állt a pakolással – már csak néhány
pipere holmit kellett bedobálnia a bőröndbe -, fejben azonban még korántsem
készült fel az utazásra. Tartott attól, hogy Arthit ismét valami hülyeséget
csinál, de elhatározta, hogy amikor csak lehet, rajta tartja majd a szemét.
Meglepődve tapasztalta, hogy másnap reggel mindenki időben
megjelent a buszoknál. Az elsősök izgatottan álldogáltak és beszélgettek,
valószínűleg azt próbálták kitalálni, milyen szörnyűségre kell számítaniuk a
parton a harmadikosoktól.
Knot komótosan odasétált az egyik csoporttársához, hogy
ellenőrizze a résztvevők listáját. Nem az ő dolga volt, mégis mindenki tudta
róla, hogy szeret képben lenni. Átpörgette a lapokat, aztán a homlokát
ráncolta.
-
Nimue – szólította meg a lányt. – Ezek közül
senki sem szállt még fel a másik buszra?
-
Tudtommal nem. Miért?
-
Mert itt 48 név van, a busz pedig 46 férőhelyes.
– A lány elsápadt.
-
P’Knot, bocsáss meg, figyelmetlen voltam! – Az
arcára szorította egyik kezét. – Az elsősöknél lett volna még hely, de már
elmentek! – Knot megsajnálta a lányt.
-
Semmi baj, kitalálunk valamit.
-
Na, indulunk, vagy mi lesz már? – csattogott oda
Bright napszemüvegben, nyakában nyaktámasszal, és némileg morcosan. Knot
csodálkozott is, hogy nem nyírt ki még senkit, pedig a srác esküdt ellensége
volt a korán kelésnek.
-
Szálljatok fel – biccentett Knot a barátainak. –
Két embernek kocsival kell mennie.
-
Azt hittem, azt Deer már megoldotta – mondta
Arthit. Knot gyomra a név említésére összeugrott.
-
Hogy oldotta meg? És hol van egyáltalán? – Abban
a pillanatban egy kocsi fordult be nagy hanggal a sarkon, s állt meg a busz
mögött. A letekert ablakon Deer dugta ki a fejét vigyorogva.
-
Ki lesz az a szerencsés, aki három órán
keresztül elszórakoztat?
Knotnak természetesen semmi kedve nem volt a másikkal
összezárva utazni, de felelősnek érezte magát a hibáért. Ráadásul – és ezt csak
a szíve legmélyén vallotta be – azt még annyira sem akarta, hogy Nimue utazzon
a sráccal. Mosolyt erőltetett hát magára, majd megveregette Arthit vállát.
-
Tarts rendet a buszon, oké? Ott találkozunk!
Deer azonnal kipattant az autóból, amint meglátta a közeledő
srácot. Knot meghajolt.
-
Te…
-
Igen, én. Ha nem gond. De vezethetek én is. –
Deer csak megfejthetetlen arckifejezéssel megrázta a fejét, aztán kinyitotta
Knotnak az anyósülés ajtaját. Knot merte remélni, hogy ennek a gesztusnak egyik
barátja sem volt szemtanúja.
A kocsi belseje Deer-re vallott; rendezett káosz uralkodott
benne, a nyitott kesztyűtartóból pedig csaknem kifolyt a rengeteg CD. Knotnak
ideje sem volt kivenni néhány címet, Deer máris a volán mögött termett, és
kapkodva rávágta az ajtót a lemezekre.
A busz előtt indultak el, és Knot úgy saccolta, mindenki
másnál hamarabb oda fognak érni a szállodába.
A srác csak jó néhány perccel később, a bámészkodást
befejezve vette észre, hogy Deer görcsösen szorítja a kormányt.
-
Ne haragudj a hiba miatt – szólalt meg. –
Elfelejtettem átnézni a listát, így későn derült ki, hogy elszúrtuk a
beosztást.
-
Nem kell bocsánatot kérned. Ez alapból nem a te
feladatod, és a társaid leszokhatnának arról, hogy rád támaszkodnak. Ha már
egyszer nem te vagy a vezető – tette hozzá, mire Knot ránézett.
-
Szóval emiatt haragszol.
-
Mi miatt? – Deer úgy tett, mintha roppantul
lekötné az előtte elterülő út.
-
Hogy visszaadtam a vezetői pozíciót, pedig
szeretted volna, ha kipróbálom magam.
-
Ez a te döntésed volt. Nem szerettem volna én
sem, hogy ott ragadj egy kényelmetlen helyzetben. – Halványan elmosolyodott. –
Meg kell nekem bocsátanod. Én elememben érzem magam vezetőként, és el sem tudom
képzelni, más miért nem akar az lenni.
-
Érthető. Én… - Knot nyelt egyet -… hízelgőnek
találtam, hogy többen is rám gondoltatok.
-
Elég hülyék lettünk volna, ha nem – vélte Deer,
aztán töprengve folytatta: - Talán jobb is így. Máskülönben nem Arthit lenne
az, akibe belehabarodott egy elsős, hanem te.
Hiába tett fel kérdéseket, Deer erről a témáról nem volt
hajlandó többet mondani.
Az autóút észrevétlenül elrepült, így Knot már csak azt
vette észre, hogy bekanyarodnak a szálloda parkolójába. A srác belsője hirtelen
kihűlt; sokkal jobban érezte magát Deer társaságában, mint remélni merte, és
csalódottan gondolt bele, hogy erre valószínűleg nem lesz több alkalmuk.
Mialatt Deer odaállt a recepcióhoz, Knot a füléhez emelte a telefonját.
-
Igen?
-
Szevasz. Hol jártok?
-
Épp most kérdeztem a sofőrt, azt mondta,
körülbelül húsz perc, és odaérünk – felelte Arthit. – Menj már odébb,
telefonálok!
-
Én is akarok! – hallatszott Bright nyavalygása.
-
Erősen ajánlom, hogy hazafelé is végig aludj.
-
Ki, én? – Knot nevetett, aztán a bejárat felé
pillantott.
-
Megérkeztek az elsősök.
-
Jó – reagált Arthit. – Ki ne merd osztani a
szobákat. Túl kedves vagy, és engednéd, hogy a haverok együtt legyenek.
-
És ezt rosszul tenném? Az a cél, hogy jól
érezzék magukat, nem igaz? – Arthit mélyet sóhajtott a telefonba. – Rendben, te
vagy a főnök! Megvárunk titeket.
Az elsősök lesorjáztak a buszról. Knot karba font kézzel
állt a hűvös halban, és figyelte, ahogy magukhoz veszik poggyászaikat. Hirtelen
Deer termett mellette, és felé nyújtott egy szobakulcsot.
-
Történt egy kis kavarodás.
-
Hm – motyogta Knot, mivel túlságosan lekötötte
Kongpob bámulása, aki nem hazudtolva meg önmagát, segített a csomagok
cipelésében.
-
Nincs elég szoba – folytatta Deer, és erre már
Knot is odakapta a fejét.
-
Micsoda? Ugye csak viccelsz?
-
Nem akkora gond – vélte az idősebb srác. – Az
elsősök rendben lesznek, ők különben is négyesével lettek volna elszállásolva.
-
És a harmadikosok is – noszogatta Knot. Deer
mosolyogva fogadta az elsősök köszöntéseit.
-
Tudod ugye, hogy velem vagytok párosan?
-
Tessék? – kérdezett vissza Knot értetlenül, a
másik pedig végre ránézett. Közel álltak egymáshoz, hogy helyet adjanak az
újonnan érkezőknek.
-
Valakinek velem kell egy szobában aludnia.
Mielőtt Knot eltáthatta volna a száját, éles csattanás vonta
magára a figyelmüket. Néhány bőrönd felborult, Knot pedig nyomban kihasználta a
lehetőséget, és odament rendet teremteni.
Pár perccel később befutottak a harmadikosok is, így Arthit
átvehette az irányítást. Knot ekkor végre elővette a kulcsot a zsebéből, és
azon töprengett, vajon Deer előre elrendezte-e, hogy egy szobában aludjanak.
Hirtelen jött dühtől vezérelve odasétált a recepcióhoz, és megkérdezte, nem-e
kaphatna másik szobatársat.
-
Óó? – pislogott fel rá a lány. – Deer… khm, a
srác azt mondta, biztos jól fogjátok érezni magatokat, mert legjobb barátok
vagytok… - Előkeresett néhány iratot. – Tehát akkor nem az Arthit nevű sráccal
akarsz lakni?
Knot nagyon nem állhatta, ha valamit nem értett. Most
például fogalma sem volt arról, mire játszik Deer. Miért mondta el neki, hogy
valakinek vele kell aludnia, amikor már pontosan tudta, ki lesz az a valaki?
Nimue. Talán azért volt olyan mérges a kocsiban, mert Knot önfeláldozása – hogy
nem a busszal utazik – keresztülhúzta a számításait, amikor is együtt lehetett
volna a lánnyal? Nos, Knot ezúttal nem fog az útjába állni.
Természetesen nem múlhatott el úgy a kirándulás, hogy Arthit
ne alázza porig szegény elsőéveseket, de Knot azt is látta rajta, hogy büszke
rájuk.
Az utolsó estén a fáklyák felállításával foglalkoztak, mikor
Deer befutott. Knot alig találkozott vele, mióta megérkeztek, s az üdvözlés
után most is azonnal visszatért a munkájához.
-
Emlékeztek még a napra, amikor megkaptátok a
saját fogaskereketeket? – kérdezte tőlük, mire persze Bright kapott az
alkalmon, és abbahagyta, amit épp csinált.
-
Azok voltak a szép napok! Annyi vér és verejték
árán…
-
Akkoriban még nem volt ekkora szád –
nosztalgiázott Deer. – Sem ekkora hajad. – A srácok nevettek. – Egyikőtök sem
olyan volt, mint most – tette hozzá halkabban.
-
Ennek a legtöbb esetben örülünk – porolta le a
kezét Arthit. – Mennünk kell, kezdődik a műsor. Deer…
-
Itt foglak várni titeket – mosolygott a srác, s
ahogy elnézett a tenger felé, Knot nem tudta megállni, odalépett mellé.
-
És a te medálod? Nehéz volt megszerezni?
-
Rendesen megizzasztottak minket is – vallotta
be. – De visszatekintve már örülök neki.
-
Reméljük, ezzel a mostani elsősök is így
lesznek.
-
Biztos vagyok benne – mosolygott Deer, Knotnak
pedig nem volt szíve elrontani a hangulatot a kérdéseivel.
Miután a juniorok teljes értékű hallgatói lettek a mérnöki
karnak, megkezdődött a mulatozás és az ivászat. Knot eredetileg nem tervezett
lerészegedni, de állandóan Deer-t kereste a tekintetével, úgyhogy el kellett
terelnie valamivel a figyelmét.
Meglepve tapasztalta, hogy a legtöbb elsős odajárult hozzá
koccintani, köszönetet mondani és beszélgetni. Knot egyre jobban érezte magát…
a belsője felmelegedett, a lába jólesően elfáradt. Ahhoz még talált magában
annyi erőt, hogy koccintson a barátaival, de a beszélgetés fennmaradó részére
már nemigen tudott koncentrálni. Talán Deer mondott valamit… valami szívről. De
hát az lett volna a csoda, ha nem Deer hangját hallja minden pillanatban.
Arra tért magához, hogy valaki rázogatja. Eltolta magától az
illetőt, mire majdnem kigurult a székből.
-
Ez a viselkedés nem vall rád. – Csend. – Bright
kikérte magának, hogy többet ittál, mint ő.
-
Talán most megvolt rá az okom – morogta Knot,
aztán kinyitotta a szemét. Örült, hogy nem kell hánynia, annak viszont nem,
hogy Deer ott állt fölötte. – Már mindenki elment?
-
Igen. – Knot elhúzta a száját. – Rájuk
parancsoltam, hogy menjenek aludni, amit csak úgy voltak hajlandóak megtenni,
ha megesküszöm, hogy ágyba segítelek.
-
Kösz, de menni fog egyedül is. – Csodával
határos módon Knot meg tudott állni a saját lábán. – Jó éjt.
-
Knot – sóhajtott mélyet Deer. – Mondd, meddig
fogjuk még ezt csinálni?
-
Hogy aludni megyünk…?
-
Hogy kerülgetjük egymást. Elég okos vagy ahhoz,
hogy tudd, miről beszélek.
-
Nem tudom, mit vársz még tőlem – mondta Knot.
Rájött, ha a tengert bámulja, a feje lassan kitisztul. – Olyan messzire
húzódtam, amennyire csak lehetséges, és… busszal megyek, hogy őt vihesd haza. –
Most Knot volt az, aki mélyet sóhajtott. – Igyekszem nem az utadba állni.
Néhány másodpercig csak a tenger hullámzása hallatszott,
aztán Deer kuncogni kezdett.
-
Azt hiszem, némileg elbeszéltünk egymás mellett.
– Knot továbbra is a vizet bűvölte, mialatt Deer beállt elé. – Figyelsz rám?
-
Mindig figyelek rád.
-
Mégsem vetted észre a jeleket?
-
Miféle jeleket?
-
Veled akartam egy autóban utazni, és veled
akartam egy szobán osztozni. – Karba fonta a kezét. – Az első alkalommal még
bejött, hogy az önfeláldozásodra apelláltam, a másodiknál már sajnos nem. –
Knot kezdett mérges lenni.
-
Talán a jelzések helyett egyszerűen
megkérdezhetted volna, én mit akarok.
-
Ha megkérdezném, elmondanád? – Knot megrázta a
fejét, aztán megfordult, hogy megkeresse végre az ágyát. – Ha nem lépünk most,
hamarosan késő lesz – szólt utána Deer. – Végzős vagyok. Jövőre már nem leszek
itt.
-
Ez fenyegetés akar lenni?
-
Miért, beválik? – Deer ismét ott volt mellette,
és Knot már nem akart elmenekülni.
Mindkettőjüket meglepte azzal,
hogy kibontotta Deer haját, majd enyhén belemarkolt a tincsekbe. Az idősebb
srác szája elnyílt.
-
Az a lány a múltkor a szobádban…
-
Muszáj róla pont most beszélnünk? – morgott
Deer, de elhallgatott, ahogy Knot erősebben szorította, megmutatva, ki a főnök.
– Oké, mi van vele?
-
Hagytad, hogy ezt csinálja? – Végiggereblyézte a
srác haját, mígnem Deer már az élvezettől morgott.
-
Nem.
-
De akarta?
-
Valószínűleg. – Kinyitotta a szemét. – Csak
korrepetáltam. Végig az asztalnál ültünk.
-
Csak egy szék volt – mutatott rá Knot.
-
A másik összecsukható – vigyorodott el Deer,
Knot pedig hirtelen hülyén kezdte érezni magát. A másik valószínűleg megérzett
valamit belőle, mert még közelebb lépett hozzá, és a hátára tette a kezét. –
Nem téged akartalak becsapni. Nem is tudtam, hogy jössz.
-
Tudom.
-
De féltékeny voltál?
-
Igen – felelte Knot az igazsághoz híven. Deer
tekintete felcsillant. – Mi vett rá, hogy most így kiteregesd a lapjaidat?
-
Kongpob. – Knot felnyögött.
-
Nehogy azt mondd, hogy te is belezúgtál!
-
Tisztelem a bátorságáért. Ilyen fiatalon
meglépte azt, amit nekem már rég meg kellett volna tennem. – Mivel Knot nem
szólt semmit, Deer a zsebébe nyúlt, és elővette a medálját.
Mintha megtorpant volna a tenger zúgása, ahogy egymás
szemébe néztek. Aztán váratlanul Knot megragadta a másik tarkóját, és magához
húzta. Szájuk szinte összecsattant, aztán a játékba beszállt a nyelv is… Deer
felnyögött, és igyekezett a lehető legkisebb távolságot megtartani kettejük
között.
Knot természetesen sokszor álmodott erről a pillanatról.
Néha, amikor Deer kedvező jeleket küldött felé, már-már el is hitte, hogy
megvalósulhat…
Amikor végül elváltak, a kezük ott maradt, ahol volt; Knoté
a másik hajában, Deer kezei pedig a barna bőrű arcán.
-
Le fogod tagadni, ha józan leszel? – kérdezte
Deer halkan. Reménykedve.
-
Soha. Soha nem tagadnám le, ami köztünk van. –
És Deer mosolya mindent megért számára.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése