- A fenébe is!
- Madárcsicsergős szép reggelt!
- Morgana? Mit keresel te itt?
- Éppen próbállak felébreszteni.
- Nos, látszik, hogy ez alap esetben nem a te feladatod, mivel csapnivaló munkát végzel… Au! – méltatlankodott Arthur Pendragon, amint egy toll eltalálta a fülét. Nevezett testrészt dörzsölgetve nézett az ablaknál álló nővérére, aki néhány pillanattal azelőtt olyan drámai mozdulattal szétrántotta a függönyt, beengedve a napfényt.
- Tudod te, milyen nap van ma?
- Persze, hogy tudom. Péntek. – Morgana csípőre vágta a kezét. Hosszú, fekete – már-már lilába hajló – haja szabadon omlott a hátára, bőrnadrágot és feszes vörös felsőt viselt, ajkán vörös rúzs. Arthur teljesen megértette, miért csábították annyiszor a modellszakmába, de a nő még mindig ellenállt. – Jó, oké, ma van az esküvőm.
- Nagyon örülök, hogy végre eszedbe jutott. – Morgana elérzékenyült hangon folytatta: - A kisöcsém megnősül! Nem gondoltam, hogy megérem ezt a napot.
- Köszönöm szépen.
- És most sem miattad aggódom – folytatta a nő, figyelmen kívül hagyva Arthur grimaszát. – Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy tudja, mit vállal.
- Morgana – sóhajtott a férfi, majd végigszántott szőke fürtjein. – Már öt éve elviseli a nyűgjeimet.
- Az már igaz. Milliószor lett volna lehetősége lelépni, mégsem tette. – A nő összehúzta a szemét, így Arthur tudta, hogy most egy övön aluli ütés következik. – Ha nem lenne ő maga is gazdag, azt hinném, a pénzedre pályázik. – A férfi erre már nem is reagált, helyette kimászott az ágyból. – Basszus, azért szólhattál volna. – Morgana sietve elfordult, Arthur meg elégedetten vigyorgott. Anyaszült meztelenül sétált a fürdőbe.
- Továbbra sem közölted jöveteled okát.
- Természetesen azért vagyok itt, hogy felkészítselek, és az oltárhoz kísérjelek.
- Igazán kedves tőled – mondta Arthur, és így is gondolta. Ő és mostohanővére nem voltak mindig egy hullámhosszon, sőt. Ami azt illeti, volt egy időszak, amikor kölcsönösen egymás halálát kívánták, de azok a napok már rég elmúltak.
Arthur beállt a zuhany alá, és hagyta, hogy a meleg vízsugár kitisztítsa az elméjét. Régóta nem ébredt már egyedül; mindig maga mellett akarta tudni azt az egy személyt, akit mindennél jobban szeretett, és akit aznap a barátaik színe előtt házastársául fog fogadni. Gyomra jólesően bizsergett az izgalomtól.
Sajnos nem sokáig merenghetett kedvesén egymagában; néhány perc múlva Morgana jelent meg a fürdőben, majd a zuhanykabin üvegének dobott egy törülközőt. Elég hamar túltette magát öccse meztelen testének látványán.
- Igyekezz, nem érünk rá egész nap!
- Mégis hová rohanjak? A szertartásig még órák vannak hátra, és csak egy öltönyt kell felvennem.
- Nem akarod megnézni előtte a helyszínt?
- Biztos vagyok benne, hogy tökéletes.
- És az ételek?
- Kifogástalanok lesznek. Sőt, a virágok, a zenekar, és a torta is. Hiszen mindent ő szervezett. – Morgana úgy nézett rá, ahogy mindenki más is szokott, mikor meglátják, mennyire nem törődik semmivel; lesajnálóan, szomorúan, és szánták azt a szerencsétlent, aki egész életében kénytelen lesz gondoskodni róla.
Arthur sosem volt olyan ember, akit érdekelt volna mások véleménye. Ahogy peckesen menetelt előre a házasságkötő teremben, semerre sem nézett, csakis előre, ahol már várta őt társa, kedvese, minden egyes életének nagy szerelme.
- Arthur Emrys-Pendragon és Merlin Emrys-Pendragon, ezennel házastársaknak nyilvánítalak benneteket. – Arthur sosem hallott még ennél szebb szavakat.
Merlin túlságosan is hamar elhúzódott a csóktól, de Arthur kiolvasta csillogó tekintetéből, hogy folytatása következik, amint végre kettesben lesznek.
Átsétáltak a közeli étterembe, ahol minden fantasztikus volt, elvégre Merlin minden apróságról gondoskodott. Arthur folyamatosan őt kereste a tekintetével, amikor nem volt mellette. Merlin ragyogó mosollyal szedett neki az ételből, töltött az italból, és néha még a száját is megtörölte – egy csókkal. Arthur királynak érezte magát, és úgy vélte, már semmi rossz nem történhet vele soha többé. Elvégre mindketten megharcoltak ezért a szerelemért a családjukkal és a közvéleménnyel egyaránt. Arthur semmit sem bánt, főleg, hogy élete végéig nézheti Merlin boldog, elégedett mosolyát.
- Egy kis figyelmet szeretnék kérni.
Arthur nagy nehezen kibontakozott Merlin nyakhajlatából, és a színpad felé nézett.
- Mi történik itt? – tudakolta. – Miért van Gwennél a mikrofon?
- Fogalmam sincs.
- Akkor ez nem a show része?
- Az enyémé biztos nem. – Merlin végigsimított az arcán, amivel azonnal elterelte Arthur figyelmét. – Ő a barátunk. Nyilván semmi rossz nem fog kisülni ebből.
- Azért várjuk ki a végét…
- Köszönjük mindenkinek, aki tiszteletét tette ma barátaim, Arthur és Merlin esküvőjén – folytatta a nő. Göndör haját feltűzte, és egy lélegzetelállító lila ruhát viselt. Arthur csak gondolta, hogy elakad tőle a lélegzet, rápillantva Lancelotra, aki áhítatosan itta felesége minden szavát. – Arthur és Merlin hosszú utat tett meg az oltárig, hosszabbat, mint én vagy bárki más ebben a teremben. Büszke vagyok rájuk, hogy sosem adták fel, és kitartottak egymás mellett. Aki ismeri Merlint, az pontosan érti Arthur ragaszkodását iránta. – Füttyögés hangzott fel, mire Merlin arca kipirult. – A legjobb, legkedvesebb ember, akit csak ismerek, és boldog vagyok, hogy megtalálta a szerelmet. – Gwen tekintete most Arthurra ugrott, mire a férfi szíve összeszorult. Vajon miket fog hallani? A saját esküvőjén lesz kénytelen lenyelni, hogy bunkónak, önzőnek vagy seggfejnek nevezik? – Szerintem senkinek sem mondok újdonságot azzal, ha elárulom, Arthur meg én jártunk egymással egy ideig.
- Van olyan, aki ezt nem tudja? – vigyorgott Gwaine, Lancelot meg hamar fejbe vágta.
- Kedveltük egymást a magunk módján, de sosem tudtam elképzelni, hogy Arthur szerethet valaki mást jobban, mint saját magát. – A teremben halk nevetés hangzott fel. Arthur érzékelte, hogy Merlin megfeszült mellette, mire a combjára tette a kezét, és imádni való füléhez hajolt.
- Nyugi. A barátunk, nem igaz?
- De hát… - Arthur egy gyors csókkal elhallgattatta, majd ismét Gwen felé fordultak. A nőn látszott, hogy tudja, mi megy végbe bennük.
- Öt évvel ezelőtt azonban szemtanúja lehettem annak, amikor ők ketten először találkoztak. Leon, cáfolj meg, ha tévednék, de…
- Izzott köztük a levegő – bólogatott a férfi, poharát a párra emelve. Többen tapsoltak.
- Így van. Sosem láttam még Arthurt úgy nézni valakire, mint ahogy Merlinre nézett. És ez az érzés azóta is tart. – Gwen sóhajtott. – Tudom, sokan csak azt látják, hogy Merlin úgy gondoskodik Arthurról, mintha a királya lenne. – Arthur látta, hogy Morgana bólogat. – Azt viszont talán szinte senki sem tudja, hogy Arthur mennyire aggódik Merlinért, amikor nincsenek együtt. Vagy mennyi apró dologban gondoskodik róla. – Ahogy a nő elmosolyodott, Arthur összevonta a szemöldökét. Mi a fene készül itt? – Anélkül, hogy intim részletekbe bocsátkoznék…
- A francba – sóhajtott csalódottan Gwaine, aztán ügyesen elhajolt Lancelot lendülő keze elől.
- … szeretnék mutatni pár példát arra, miért gondolom azt, hogy nem csak Merlin törődik Arthurral, hanem fordítva is. – Azzal megkezdődött a vetítés.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése