Jin néhány éven belül befutott énekes lett. Korea-szerte
láthatóak voltak a poszterei, a lemezeit napokon belül elkapkodták, a turnék
helyszínei zsúfolásig megteltek, a szülei pedig végre beismerték, hogy van
tehetsége. Jin boldog volt, hogy azt csinálhatja, amit szeret. Hálás volt a
rajongóinak, a menedzsereinek, a csapatának, amiért hónapról-hónapra
kitartottak mellette, és megvárták, míg új erőre kap. Amíg kivárták, míg előáll
egy-egy új szöveggel. Ez volt a legnehezebb része; minden egyes alkalommal oda
kellett adnia valamit magából, aminek a létezéséről nem is tudott. Végre
megértette, mit látott maga előtt azon a régi, sötét éjszakán. Ezt látta, a
sikert, a csillogó szemű rajongókat, meg még valakit. De őt még nem sikerült
újra megtalálnia.
Amint úgy gondolta, elég befolyásra tett szert, megpróbálta
eltávolíttatni a motort arról az utcáról, de vagy visszakerült ugyanoda, vagy
máshol bukkant fel.
Évente egyszer-kétszer elsétált a motor mellett, hátha a
srác felfedi magát. Valószínűnek tartotta, hogy a srác még kiskorú, ezért akart
várni még néhány évet, Jin pedig adott neki időt. Nem értette, hogy vonzhatja
magához ennyire valaki, akivel csak egyszer találkozott, de akinek még az arcát
sem látta. Megmentette, az igaz, de nem csak ennyiről szólt. Jin évek óta
tudta, hogy hiányzik belőle egy létfontosságú darab, és ki akarta deríteni, nem
a srácnál van-e.
Megírt több tucatnyi vágyódó, szerelmes dalt, ezért a
nyilvánosság azt hitte, van valakije, vagy legalábbis érzéseket táplál valaki
iránt. Ez utóbbi úgy-ahogy helytálló volt. De hát azt csak nem mondhatta a
riportereknek, hogy egy fantomba szerelmes. Aztán arra jutott, miért ne adhatna
nekik valamit, s ezáltal miért ne üzenhetne a srácnak is.
-
Valószínűleg fiatalabb nálam – kezdte mondani -,
mert szeretnék gondoskodni a páromról. Főzni neki, vagy megmasszírozni a vállát
egy kemény nap után. Nem bánom, ha van tetoválása, főleg a karján. Barna hajú.
Barna szemű. Alacsonyabb, mint én, de nem sokkal. Szeret zenélni, dalszövegeket
írni, akárcsak én. Ha rám néz, nem egy idolt lát, és nem fél megmondani a
véleményét. – Aztán zavartan nevetett. – Ha magadra ismersz, keress meg!
-
Ezért miért csináltad? – Jin nem számított
semmilyen reakcióra, mikor megállt a motor közelében, így igencsak meglepődött
a hangtól.
-
Mármint mit?
-
Leírást adtál arról, akit keresel.
-
Csak be akartam fogni a szájukat. – Jin
sóhajtott. – Évek óta kerülgetjük egymást. Ha nem vagy nagykorú még, nem gond.
Nem terveztem, hogy abban a pillanatban leteperlek, amint meglátlak. – Ez nem
egészen fedte a valóságot.
-
Tényleg nem? – A srác mintha olvasott volna a
gondolataiban, a hangja évődővé és mélyebbé vált. – Meg sem akarsz csókolni?
-
Ez övön aluli – mondta Jin. – Te pontosan tudod,
hogy nézek ki, hogy ki vagyok, én meg csak találgatok és álmodozom. – Behunyta
a szemét. – Igazság szerint nem érdekel, hogy nézel ki. Én… nem ezért akarlak.
– Némi csendet követően a hang sokkal közelebbről szólalt meg, mint korábban
bármikor.
-
Akarsz engem?
-
Igen.
-
Megbízol bennem?
-
Hát persze.
-
Akkor gyere. – Jin érezte, hogy megfogták a
kezét, majd néhány méter múlva nekinyomták egy hideg kőfalnak. Az előtte álló
test azonban nagyon is forró volt, így inkább arra figyelt. – Hogy is mondtad?
– Megint az a játékos hang. – Nem akarsz leteperni?
-
Az nem lenne túl lovagias.
-
Nos, én sosem állítottam, hogy lovagias lennék.
– Azzal megcsókolta.
Megcsókolta, lerohanta, leigázta. Jin sosem érzett korábban
ehhez foghatót; mintha a másik elvette volna a lélegzetét, de közben élettel
töltötte meg a testét. Továbbra is behunyt szemmel hagyta, hogy kifosszák a
száját, aztán tapogatózva felemelte a kezét, és átkarolta a srác derekát. Kemény
izmokat érzett, amik izgatóan mozogtak a keze és a ruhák alatt. Még többet
akart, méghozzá most azonnal. Felnyögött, ahogy a másik elhúzódott tőle, majd
elakadt a lélegzete, ahogy egy selyemkendőt
kötöttek a szemére.
-
Akarsz motorozni egyet? – suttogta a fülébe, Jin
pedig elveszett.
Azt hitte, művelt már őrült dolgokat, de a csalimotor
ellopása mindet lekörözte. Nekipréselte magát az előtte ülőnek, és élvezte,
ahogy az éjszakai szellő az arcát simogatja. Nem hazudott, mikor kijelentette,
bízik benne; egy értelmes vagy tartalmas beszélgetésük sem volt eddig, mégis a
csontjaiban érezte, hogy nem fog bántódása esni.
-
Mióta tervezted ezt? – kérdezte, ahogy
leparkolás után elindultak felfelé a lépcsőkön.
-
Amióta először hallottalak énekelni – hangzott a
felelet. Befordultak egy sarkon, kaptattak tovább felfelé. – Láttalak
néhányszor bemenni abba a bárba, és kíváncsi lettem, mégis mit keresel ott.
Leghátul álltam, az árnyékban, így nem láthattál. – Mosoly költözött a
hangjába. – Akkor határoztam el, hogy én is elérek valamit. Felnövök ahhoz,
hogy méltó legyek a figyelmedre, hogy ha egyszer… hogy ne kelljen szégyenkezned
miattam.
-
Ilyen embernek gondolsz?
-
Olyan embernek gondollak, aki küzdött a
céljaiért, és végül idol lett belőle. Erőt adtál, hogy én is megvalósítsam az
álmaimat. Hogy legyek valaki.
-
Nekem valaki vagy. – Felnevetett.
-
Le akarsz venni a lábamról?
-
Azt hittem, az már megtörtént. – Jin szeretett
évődni vele, és örült, hogy a csipkelődés nem marad viszonzatlanul.
-
Omoljak a lábad elé, Mr. Word Wide Handsome? –
Megálltak, Jin pedig hallotta, hogy a másik kulcsot vesz elő.
-
Itt laksz?
-
Alkalmanként.
-
A banda nem fog megtalálni?
-
Próbálják csak meg – mondta elmélyülő hangon. –
Készítettem számukra néhány meglepetést.
-
És nekem? – Az ajtó becsapódott, Jin háta pedig
nekikoppant, ahogy a másik felülkerekedett rajta.
-
Ne provokálj! Nem tudod, mire vagyok képes. –
Jin nem tudta megállni, elvigyorodott.
-
Azért egy kis ízelítőt kaphatok? – Előrehajolt,
egyenesen a másik nyakába. Most nem viselte a kapucnit, így Jin végigkövethette
a nyaka vonalát, egészen a füléig. – Ennyi éven keresztül csak rád vártam,
Jeong. – Hallotta, hogy a másik élesen beszívta a levegőt.
-
Tudod, ki vagyok?
-
Tudom.
-
Mióta?
-
Mióta először megláttalak. – Mosolyogva
folytatta: - Megláttalak a konkurens vállalat új felfedezettjeként, és azonnal
tudtam, hogy te voltál az, aki kétszer is megmentett. Hogy te vagy az, akit
egész végig kerestem.
-
De… miért nem szóltál semmit?
-
Időre volt szükséged. Szerettem volna, ha úgy
találkozunk, ahogy te eltervezted. – Sóhajtott. – De most már nem bírom tovább.
Néhány pillanatnyi csendet követően a másik arrébb lépett,
majd levette Jinről a szemfedőt. Jin pislogott a halvány fényben, mert az
előtte állóra nézett. Azonnal érezte azt az elemi és megmagyarázhatatlan
vonzódást, amit anno a sötét utcán, vagy amikor először látta a srácot. Sötét
haja nem volt belőve, sminket sem viselt, a maga természetességében állt
előtte, de Jin nem látott még nála gyönyörűbb férfit. Habozva megérintette az
arcát, Jeong pedig a tenyerébe hajtotta a fejét.
- Pontosan olyan vagy, mint az a motor – suttogta Jin, mire a másik szeme kipattant. – Lenyűgöző. Veszélyes. Vonzó. – Elmosolyodott. – Valaki olyan, akit sosem próbálnék meg betörni. – Jeong tekintete felvillant. Aztán becsapódott mögöttük a háló ajtaja.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése