2024. május 12., vasárnap

#119 BL sorozat értékelő (Although I Love You, and You?)

 


Nem érdekelt túlzottan ez a sorozat - a borító elriasztott -, de adtam neki egy esélyt.
Milyen jól tettem!

Sukiyanen Kedo Do Yaro ka
(Although I love you, and you?)

Vigyázat, spoiler!


Néha az okozza a legnagyobb meglepetést, ami amúgy nem is vonzz, csak éppen semmi más sorozat nincs, ami jobban érdekelne. Így volt ez ennél a japán sorozatnál is, és azt kell mondjam, a japánok még mindig tudnak valamit.

No persze ehhez bizony kellett a főhős, Sakae is, aki egy nagyon helyes srác, szerettem nézni, főleg, ha főzött is. Egy kis éttermet üzemeltet, ahol nagyon családias a hangulat - és mindig hangoskodnak a vendégek. Sakae nemrég lett túl egy szakításon, egy nap azonban ismét érzi, hogy megdobban a szíve, új vendég érkezik ugyanis az étterembe.


Ő nem más, mint Soga, akit nemrég helyeztek át Osakába. Soga kicsit visszahúzódó, nem mindig tud azonosulni a lakók humorával, vagy zajosságával, és nem mindig tudja, mikor hogy kellene reagálnia. Mivel olyan élvezettel eszi az ételt, Sakae felfigyel rá, és különleges vendégként kezeli.

Kezdetben nincs ebben semmi mélyebb, de azért érdekes figyelni, Sakae mennyire várja mindig a másik férfi felbukkanását, és féltékeny (?), amikor Soga egy női kollégát is elvisz az étterembe, akivel együtt kell dolgoznia egy projekten.




Ha Soga jobban odafigyelne, vagy nem kötné le ennyire a munkája, talán láthatná, hogy mélyülnek el Sakae érzelmei. De jön valami, amit nem igazán szoktunk meg a bl sorozatokban. Rendben, hogy Soga nagyon szereti a másik főztjét, de ahogy Sakae belegondol, nincs bennük semmi közös. Sakae sokat sportol, fallabdázott korábban, Soga viszont intellektuálisabb. Van egy nap, amikor Sakae elviszi mindenhová, ahová Soga menni akar, vagy amit ki akart próbálni, és ekkor is látszik, mennyire különböző az érdeklődésük.

Soga kollégája, Kazuyo egyébként szerelmet vall Sakae-nek, de Sakae visszautasítja, mert egyrészt meleg, másrészt akkor már Soga iránt táplál érzelmeket. Kazayo innentől kezdve próbál segíteni neki, ő deríti ki egy kérdőív segítségével, mik azok a dolgok, amik érdeklik Sogát.


Sakae barátja, Kamane szintén tud a dologról, és ő jegyzi meg egyszer, hogy habár úgy tűnik, Sakae mindent megtesz a másikért, Soga ezt hogyan viszonozza?

És mintha csak Soga ezt meghallotta volna, elviszi Sakae-t sportolni, még akkor is, ha neki nem megy jól, Sakae szereti, így ő is kipróbálja. A dolog tehát oda-vissza működött; szerencsére hajlandóak voltak kipróbálni a másik hobbiját.

Van egy pont, amikor Sakae már nem bírja tovább, és megvallja az érzéseit. Persze nyomban visszakozik is, de Soga valahogy nem tudja elfelejteni a dolgot.













Soga össze van zavarodva, nem érti, miért pont ő, egy középkorú férfi tetszett meg a másiknak, akit mindenki kedvel, mindenkivel jól kijön. És ha ez nem lenne elég, természetesen felbukkan Sakae exe, aki elég erőszakos módon próbálja visszaszerezni a srácot. 

Ez legalább lökést ad Soga számára, hogy a sarkára álljon, és bevallja az érzelmeit. Ő is elmondja, hogy nős volt (Sakae arca!), és abból is van egy kis konfliktus, hogy Sakae próbál a volt feleségre hasonlítani - érzelmek helyett értelmesen beszélgetni, de Soga talán pont azt szereti benne, hogy gondolkodás nélkül kimondja, amit érez.

Szeretném jelezni, hogy volt egy-két "erotikus" jelenet és csók. A japánoktól még ennyit sem szoktam várni, szóval kellemes meglepetés volt.


A harmadik, és egyben legnagyobb gond azonban, hogy Soga egyszer el fogja hagyni Osakát, hiszen vissza fogják helyezni. Egyfelől próbálnak minden percet kihasználni, gyakorolni a távkapcsolatot, de ez nem mindig működik, így... Soga úgy dönt, nem megy vissza, hanem felmond, és majd Osakában keres új állást. Már úgy van, hogy egy kisebb lakásba költözik, mikor Sakae talál egy prospektust egy olyan projektről, ami Soga számára nagyon fontos. Nem engedheti, hogy Soga miatta mondjon le erről a tervről, mert később valószínűleg megbánná. Így szakít a férfival.

Fájdalmas jelenet, és a továbbiak sem kellemesek. Sakae nem élvezi már annyira a főzést, oda sem figyel, szomorkodik egész nap. Soga szintén; amíg a volt felesége és annak párja nem jelzi neki, hogy nem kellene feladnia ilyen könnyen.

Szóval amikor Soga munkaügyben visszatér Osakába, meglátogatja a másik férfit. Csakhogy Sakae meg éppen elutazott, hogy találkozzon Sogával! Vicces szituáció, de legalább nyilvánvaló, hogy egyikük sem akarja feladni ezt a kapcsolatot, és megegyeznek, hogy félúton fognak találkozni.

A borító nem sugallta, hogy ez egy ilyen komoly, mély értelmű, igaz sztori lesz. Szerettem nézni, ajánlom nektek is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése