- Holnap lesz a nagy nap – indította el a beszélgetést Lee.
- Bizony! – helyeselt Woong, fel sem nézve a telefonjáról. Lee összepillantott másik két társával, akik biccentettek neki, hogy folytassa csak.
- És nem akarod elmondani, ki lesz az ötödik tag?
- Ő majd csak az utolsó pillanatban fog csatlakozni.
- Dolgoztunk már vele korábban? – kérdezett közbe Keon.
- Egész biztos vagyok benne, hogy nem.
- De legalább van némi hírneve? – firtatta Seo.
- Az van neki! – heherészett Woong, majd hirtelen elkomolyodott, mikor meglátta a másik három tekintetét. – Ne aggódjatok! Ő a legjobb ember erre a feladatra. Hamarosan ti is meglátjátok! Na! – csapott a térdére, és végre eltette a telefont. – Vegyük át még egyszer! Seo!
- Már egy hónapja dolgozunk a vállalatnál, mint takarítók – mutatott magára és Keon-ra -, és végre megkaptuk az éjszakai műszakot. Tizenegykor a hallban fogok téblábolni, amikor is belép majd a te titokzatos embered… - Woong csak bólogatott -, és kiönti az italát a padlóra. Egyáltalán mit is keres ő ott az éjszaka közepén?
- Az a ti feladatotok szempontjából lényegtelen – ütötte el a kérdést Woong. – Folytasd!
- Tehát, kiönti az italát, mire gyorsan elkezdem feltörölni, hogy ti addig Keon vezetésével be tudjatok lógni az őr háta mögött.
- Nagyon jó!
- Felvezetlek titeket az emeletre – vette át a szót Keon -, és kinyitom az emberednek a szerverszoba ajtaját. Utána takarítok tovább.
- Egyébként meglepően jó a fizetés – mondta Seo. – Ha a terv nem jön be, még mindig maradhatunk teljes állásban, nem?
- Először is, a terv sikerülni fog – mondta Woong -, másodszor pedig senki se hinné el nektek hosszú távon, hogy kétkezi munkások vagytok.
- Miért? – értetlenkedett Keon.
- A ti arcotokkal? – somolygott Lee. – Miután bent vagyunk, feltöröm a széfet, megkeressük a cuccot, és már ott sem vagyunk.
- Van néhány fekete folt a történetben – simogatta Keon nem létező szakállát, de Woong már nem figyelt rá. A folyamatosan rezgő telefonjára nézett, majd felpattant.
- Találkozunk holnap, srácok! Minden úgy fog menni, ahogy a nagykönyvben meg van írva! – azzal elszelelt, Lee, Seo és Keon meg csak nézett egymásra, és biztosak voltak benne, hogy hatalmas égés lesz a vége.
A problémák már igen hamar elkezdődtek, a titokzatos ötödik tag ugyanis nem ért oda időben. Keon már bejuttatta Lee-t és Woong-ot az öltözőbe, ahol egy-egy szekrénybe bújva várták, hogy megérkezzen a jel, és kiosonhassanak. Tizenegy után csaknem húsz perccel végre hangokat hallottak a hall felől; placcsanás, aztán méltatlankodó – habár Lee szerint igen kellemes – hang, akit minden bizonnyal az őr próbált meg lenyugtatni. Lee és Woong kint termett a szekrényekből, mikor Keon a fülükbe suttogott, majd a takarító kocsi nyomában felslisszoltak az emeletre. Keon már nyitotta is a szerverszoba ajtaját, beléptek, és Lee végre megfordult. Aztán majdnem hanyatt is vágódott a meglepetéstől.
- Mi a franc?
- Gyorsan, nézzük át az emelet alaprajzát még egyszer! – indítványozta Woong, és kiterítette a lapokat az asztalra. Lee továbbra is az ötödik tagra bámult, mígnem befutott Keon és Seo is.
- Jó kis felfordulást csináltál! – méltatlankodott Seo, mintha fogalma sem lenne, kivel beszél éppen.
- Nem ez volt a cél? – kérdezte a srác édesen mosolyogva. Édesen?? Lee majdnem pofán csapta magát ezért a gondolatért.
- Miért késtél? – nézett fel rá Woong. A srác kidobta a maradék italát a kukába, majd megtörölte a kezét. Gyűrűk csillantak karcsú ujjain.
- Kicsit feltűnő lett volna épp tőlem, ha pontosan érkezem – kezdett bele. – Aztán pedig egy apróságról megfeledkeztél.
- Miről? – vonta össze a szemöldökét Woong.
- A biztonsági kamerákról.
- Tudom, hogy vannak kamerák.
- És azt is tudod, mit csinálnak?
- Persze! Rögzítik a… - És ekkor Woong szeme elkerekedett. – A francba!
- Azt akarod mondani, hogy rögzítették az arcunkat? – fordult hozzá Lee, de az új tag válaszolt.
- Nem, mert mielőtt idejöttem, küldtem rájuk egy kisebb vírust.
- Mondtam, hogy ő a legjobb! – lelkendezett Woong. – Nem csak szép, hanem okos is!
- Ki mondja, hogy szép? – bukott ki Lee száján, de nyomban meg is bánta, mikor a srác rámosolygott.
- Jaj, hagyd abba, mert megvakítod! – kérte Keon. Aztán, mikor előrébb került, és jobban szemügyre vette, töprengeni kezdett. – Olyan, mintha láttalak volna már valahol…
- Persze, hogy láttad! – Lee próbált felháborodottnak tűnni. – Ő egy kicseszett idol! – Keon és Seo hátrahőkölt, aztán mind Woong-ra néztek.
- Te egy idolt vettél be a bandába? Ennyi erővel helikopterek is körözhetnének felettünk, reflektorokkal! – pattogott Seo.
- Srácok, srácok! – emelte fel a kezét Woong. – Nem lehetne…
- Nem! – csattantak mindhárman.
- Hát jó – adta fel a srác. – Ő itt Xion.
- Helló! – integetett az érintett.
- Nem mondod! – nyögött fel Seo.
- Xion bérel egy stúdiót a negyedik emeleten – folytatta Woong -, és ezért bármikor bejöhet az épületbe. – A hármas így legalább választ kapott arra, mit is keres ott Xion. – Senkit sem fog érdekelni, hogy itt van, és senki sem tudja majd kapcsolatba hozni két lepukkant takarítóval.
- Hé! – méltatlankodott Keon.
- Folytathatnánk most már? – Woong az alaprajz fölé hajolt. – A széf a hatodik emeleten van. Lee és én felmegyünk, kinyitjuk az ajtót, fogjuk a szajrét, és már itt sem vagyunk. Van kérdés?
- És Szépfiú tudja a dolgát? – érdeklődött Lee. Xion közben elővette a telefonját, és lőtt velük egy szelfit.
- Szépfiú meg fogja menteni a seggeteket – felelte Xion. – Különösen a tiédet. Izmosnak tűnik! – Rákacsintott, mire Lee érezte, hogy vörösödni kezd a nyaka. Hálás volt, hogy Xion nem tart velük, hanem a szerverszobából biztosítja a támogatást.
- Honnan a fenéből ismered? – sziszegte már a hatodik emeleten.
- Dolgoztam már vele korábban.
- Egy idolnak mi szüksége van erre?
- Az izgalom, gondolom. És abban az iparban nem igazán tudja kamatoztatni a tehetségét. Nekik csak annyi kell, hogy helyes legyen és jól énekeljen. Az agyát nem sokra értékelik. – Lee elhallgatott, és arra gondolt, amikor szépfiúnak nevezte. Vajon csak sót szórt vele a srác sebére, amiért senki sem lát át az álarcán?
Keon és Seo munkájának köszönhetően tudták, hogy a széf egy leválasztott, titkos szobában van elrejtve. Lee és Woong bejutott a szobába, amiből eljuthattak a széfhez, de arra nem számítottak, hogy egy áttörhetetlen betonfal fogja majd útjukat állni.
- Most mi legyen? – érdeklődött Lee nyugalmat erőltetve magára.
- Menj az ablakkal szemben álló géphez – utasította Xion a fülesen keresztül. Lee odalépett, és megmozgatta az egeret.
- Jelszót kér.
- Azonnal intézem. – Lee hallotta, hogy Xion sebesen gépel, és sajnos vagy sem, eszébe jutott néhány másik tevékenység, amit azok a karcsú ujjak végezni tudnának. – Iron Man.
- Ez bók akart lenni?
- Ez a kód akart lenni – kacagott a fülébe Xion. – De hívhatlak így… egy más helyzetben akár. – Lee figyelmen kívül hagyta Woong fülig érő vigyorát, és gyorsan begépelte a jelszót. Amint rányomott az enterre, a széfet rejtő fal elmozdult.
- Kösz, Szépfiú!
-
Most rajtad
a sor, Vasember.
Lee letérdelt a széfhez, elővette a felszerelését, majd munkához látott. Véleménye szerint ez volt a terv legkönnyebb része; milliószor csinálta már.
- Gyülekező! – mondta Woong, amint szisszenést hallottak, és alig tíz percen belül mind az öten beléptek a széfbe. Megannyi kisebb fiók sorakozott a falakon, amiket nyomban elkezdtek kihúzni. Seo volt a szerencsés; egy kiáltással kikapta a fiókból az egyszerű fémdobozt, és felpattintotta a tetejét.
Azonnal vörös fény öntötte el a helyiséget, és megszólalt a riasztó. Az öt srác nem mutatta jelét pániknak; visszaszaladtak arra, amerről jöttek, csakhogy a tömör fal visszazárult a helyére, nyilván akkor, amikor a riasztó is beindult.
- Semmi vész, megoldom! – Woong hátrébb terelte őket, majd arra készült, hogy berúgja a téglát. Lee és Keon azonnal visszahúzta.
- Ne legyél ostoba, ez tömör tégla! Eltöröd a lábad! – Mikor Lee meglátta, hogy Xion mosolyog, rákérdezett: - Van valami ötleted?
- Nekem mindig. – Kivett az egyik zsebéből egy távirányítót, rajta feltűnő piros gombbal. – Jó lenne, ha mindenki fedezéket keresne. – Nem is kellett kétszer mondani; Woong, Seo és Keon nyomban bekuporodtak egy-egy távolabbi falrész mögé, míg Lee magával húzta Xiont egy másikhoz – mivel úgy tűnt, Xion ott akar maradni. – Szeretem a forró helyzeteket – osztotta meg Lee-vel suttogva, majd megnyomta a gombot.
A tűzoltók és a rendőrség kiérkezésével egy időben öt, némileg megpörkölődött srác lépett ki az épületből. Az egyik fiatalabb rendőr elkerekedett szemmel torpant meg.
- Maga nem…
- De! – bólogatott Xion, és igencsak szánalomra méltó látványt nyújtott.
- Ismered? – nézett rájuk egy idősebb kolléga.
- Ő egy híres idol! – Amint kiderült, kivel állnak szemben, a férfiak viselkedése nyomban megváltozott. A legkedvesebb és legyegyüttérzőbb módon faggatták a fiatal srácot, hoztak neki vizet és takarót, majd odakísérték a várakozó mentőhöz.
- Nem volt bent más, csak ez a híresség, meg két takarító! – állította a biztonsági őr. Jól végezte a munkáját és lelkiismeretes volt, Xion-t így bántotta némileg, hogy ellent kell neki mondania. Ráadásul nem is a legkedvesebben.
- Micsoda! – háborodott fel, és ledobta magáról a takarót. A körülöttük állók megtorpantak, és rábámultak. Lee legszívesebben rájuk ordított volna, hogy takarodjanak a fenébe. – Ők a háttértáncosaim! Úgy néznek ki, mint a lepukkant takarítók? – Most mindenki a másik négy fiatalemberre nézett, és nyomban megállapították, hogy nem, egyáltalán nem úgy néznek ki, mint a lepukkant takarítók. Azok az istenek faragta, selymes arcok…!
- De hát… - kezdte volna az őr hebegve, erre Xion odasasszézott, és megragadta a kezét.
- Uram, Önnek van két lánya, nem igaz?
- Ööö, de, igaz. – A férfit jólesően meglepte, hogy az idol emlékszik erre.
- Hívja fel őket, a kedvemért! – A fickó a rendőrökre nézett, akik bólintottak – kíváncsiak voltak, mire megy ki a játék -, így tárcsázta az idősebbik lányát, mert tudta, hogy a vizsgáira készül, és még ébren lesz.
- Papa! – köszöntötte a lány, majd felsikkantott, mikor Xion arca jelent meg a képernyőn. – Uramisten, Xion!
- Szia! – Xion úgy integetett és mosolygott, mintha régi barátok lennének. Lee elfordította a fejét. – Szeretnék kérni tőled egy szívességet!
- Bármit!
- Láttad a legutóbbi MV-t?
- Hát persze! Csak kismilliószor!
- Akkor bizonyára meg tudod erősíteni, csak a jegyzőkönyv kedvéért… hogy az a négy jóképű srác ott a háttértáncosom, ugye? – Ellépett az útból, hogy a lány láthassa a kicsit odébb ácsorgó fiúkat.
- Igen, igen! – hangzott a felelet. – Hwanwoong, LeeDo, SeoHo és KeonHee!
- Azta, te igazi rajongó vagy! – lelkendezett Xion. A rendőrökre pillantott, akik éppen a jegyzeteléssel voltak elfoglalva. – Hamarosan lesz egy privát fellépésem… küldök jegyeket édesapáddal.
- Tényleg? – Xion látta, hogy a lány szeme könnybe lábadt. Volt egy kis lelkifurdalása, amiért kihasználta őt meg az apját, de azonnal igyekezett kompenzálni a dolgokat.
- Remélem el tudtok jönni a húgoddal!
- Ki nem hagynánk! Nagyon köszönöm, Xion!
- Én köszönöm!
Mikor egy órával később a Lee vezette terepjáró begördült a főhadiszállásukra, Xion felriadt az anyósülésen. Kiszálltak, aztán mind a fiatal srácra néztek magyarázatot várva. Xion fogta az asztalon heverő tabletet, behozott rajta egy videót, és letette eléjük, hogy megnézhessék.
A Now címet viselő klipben öt srác éppen betört egy széfbe, hogy elhozzanak onnan egy kicsi fémdobozt.
- Ha nem tudnám, hogy ez nem én vagyok… azt hinném, én vagyok – morfondírozott Keon.
- Tudtam, hogy kelleni fog egy B terv, ha valami rosszul sül el – mondta Xion. – Kerestem hát néhány táncost, akik eléggé hasonlítanak rátok, és velük csináltam meg az előző videómat.
- A francba! – szisszent fel Lee, aztán összeakadt a pillantása a fiatalabb srácéval. – Tényleg nem csak szép, hanem okos is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése