2024. szeptember 1., vasárnap

#126 BL sorozat értékelő (We are)

 


Ez a nap is eljött, beszéljünk egy kicsit erről a nagyon hosszú sorozatról!


We are

Vigyázat, spoiler és +18!


Nem a szokványos, kifejtős értékelés lesz ez, inkább sorra veszem a fő párosokat, és természetesen beszélek arról, mi is történt velük, honnan indultak és hova jutottak.

Azt hiszem, nem találkoztunk még ilyen hosszú romantikus BL sorozattal, ami nem krimi és nem fantasy, hanem "csak" a hétköznapokat mutatja be, és nyomon követi az egyetemista srácok életét. Voltak jó részek, azonban, mivel 16 epizód volt, így azért néha leült számomra a sorozat, úgy éreztem, nem haladunk már sehová, csak az időt húzzuk.

A sorozat főszereplői egy baráti társaság tagjai. A srácok egyetemisták, és úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy az egyik srácnak (Tan) átjárása van közöttük; gyerekkori barátja Peem-nek és Q-nak, közben pedig mérnök, tehát osztálytársa Phum-nak. Innen indul a történet!




Fő párosunk Phum és Peem, az egyikük művészetire jár, a másik pedig mérnök, azt hiszem. Találkozásuk már-már ikonikus; Peem éppen befejezte a festményt, amit valamilyen iskolai projektre szán, Phum labdája pedig eltalálja a keretet, és a festmény megsérül. Utána Phum is megsérül némileg. :D


Valószínűleg csak Tan közbelépésének köszönhető, hogy nem folyik vér.



Természetesen még Phum-nak állt feljebb, mivel kórházba kellett mennie, a költségeket pedig Peem-mel akarja megfizettetni. Peem-nek nyilván nincs ennyi pénze, így Phum ráveszi, hogy legyen a szolgája. 



Az elején még valóban nem voltak annyira jóban, egészen addig, amíg Phum el nem követett egy csúnyaságot; elvitte vásárolni a másikat, aztán azt mondta, maradjon a plázában és várja meg. Phum persze hazament, eszbe sem jutott, hogy Peem tényleg várni fog rá, pedig így történt. Phum ezután kicsit alázatosabb lesz, kedvesebb, és elkezdik jobban megismerni egymást. Természetesen Phum az, akinek először mélyülnek el az érzései, és elég sokáig tart, mire Peem is bevallja, hogy kedveli.



Elmondanám, hogy az első csókot mégis Peem kezdeményezte.



Az elejét leszámítva ennek a párosnak az útja jobbára arról szólt, hogy Peem térjen már észhez, és fogadja el Phum közeledését. A szolga-dolgot addig megtartották, amíg Peem be nem fejezte a festményét, ezzel is csak az időt húzták, nem merték bevallani, hogy élvezik egymás társaságát. Phum egyszer idegesítette fel a másikat, mégpedig azzal, hogy nem ment érte a kiállítás napján, meg sem jelent, a telefont sem vette fel. Phum apja elég világosan kirajzolta már a fia jövőjét, de Phum most szembeszáll vele. A nézeteltérésről viszont nem akar beszélni Peem-nek, nem akarja terhelni vele, Peem pedig ezen megsértődik, mert nagyon aggódott érte. Többé-kevésbé itt kerül kimondásra, hogy fontosak egymásnak.







Ha a legjobb barátod nem szívat a kapcsolatod miatt, akkor mi baja a barátodnak? :D

Elmondjuk a nagynéninek...


Phum születésnapja.


Nem is lenne igazi BL sorozat, ha nem lenne benne tengerparti utazás, igaz?

Mindig kedveltem együtt ezt a párost, és értettem, miért ők kapták meg a főszerepet. Peem-nek van az a gyengéd nézése, amit nagyon szeretek, és amit Phum-ra vet csak, hogy "na mi van már megint, édesem?" És ez nagyon aranyos.


A második páros már valamivel érdekesebb és bonyolultabb volt. Tagjai Peem barátja Q, és egy új elsős, aki Q mentoráltja lesz, Toey.


Az nyilvánvaló már az elejétől, hogy Toey érzéseket táplál Q iránt, később pedig megkapjuk ennek a nagyon kedves magyarázatát is. Még amikor gimnazisták voltak, Q valami kávézóba járt festeni meg néha gitározott is, Toey ott figyelt fel rá, és névtelen kis cetliket kezdtek hagyni egymásnak. Toey tehát már ott (is) tudta, kicsoda Q, és miatta döntött úgy, hogy ő is művészetet fog tanulni ugyanezen az egyetemen. 




Toey bekerül ebbe a nagyon összetartó baráti társaságba, akik, miután tudomást szereznek a srác érzelmeiről, elkezdik féltékennyé tenni Q-t, hátha így ő is bevallja az érzéseit Toey felé. Ezek voltak a legviccesebb részek... kinek kell ellenség, ha vannak barátok is? Az egyik barát, Chain kezd úgy tenni, mintha bejönne neki Toey, a fiatalabb srác pedig persze benne van a játékban, Q feje pedig jelenetről-jelenetre forróbb. Kedvenc részem volt, mikor elvitték Toey-t a vidámparkba, és szegény Chain-nak mindenre fel kellett vele ülnie. Mígnem aztán Q megelégelte a dolgot, berángatta Toey-t valami veszedelmes helyre, és megcsókolta.



Toey másnap meg sem tud mukkanni. :D

Csak sajnos miközben megtárgyalják a dolgokat, Q fültanúja lesz annak, hogy Toey az a névtelen cetlis srác a kávézóból. Rosszul esik neki, hogy Toey tudta, kicsoda, és így közeledett hozzá. A hetes rész végén van egy nagyon komoly beszélgetés Q és Peem között, Q itt emlékszik vissza a gimnazista éveire, és nagyon tetszett nekem, ahogy a dolgokat látta. Persze abban nem volt igaza, hogy Toey ne kedvelné így is.







Q szerencsére megbocsát, a barátok azonban nem eresztik addig, amíg ki nem mondja, hogy kedveli Toey-t.



Toey arca! :D




Ezután Q az, aki erőfeszítéseket tesz, hogy a másik elhiggye, valóban kedveli. Még fel is vállalta a barátaik előtt, hogy randiznak.


Toey-nál viszont pont azt éreztem, hogy a korábbi plátói dolgok jobban tetszettek neki, most meg mintha feszengene. Az első erotikus jelenetük számomra inkább kellemetlen volt.






Q szerintem nagyon szépen fejlődött, nem félt kimutatni az érzelmeit, a korábbiakhoz képest ez haladás. Toey viszont olyan kis kelletlen volt néha nekem.

A harmadik, és számomra legérdekesebb páros nem volt más, mint az a bizonyos Tan, illetve Phum bátyja, Fang.

Tan kezdettől fogva nyomult az idősebb srácra, kihasználta az alkalmakat, amikor Fang az öccse segítségét kérte volna, de az nem ért rá, így Tan ment helyette.


Tan egy gondtalan, talán kicsit csélcsap, mindig vidám srácnak tűnt, Fang ezzel szemben általában komoly nagy testvér, és én az elején nemigen tapasztaltam kémiát közöttük. Az ő múltjuk is nagyon érdekes volt viszont; első találkozásukkor Fang pofán verte Tant, az meg persze viszonozta. Később viszont Tan megmentette a testvéreket egy verekedő bandától, és Tanban láthatóan ott indult el valami.

Hamarosan Fang rábólint, hogy randizzanak.


Ők az elsők, akik "felvállalják" magukat a barátaik előtt, jobban mondva Tan elszólja magát, ez volt az egyik kedvenc jelenetem.

Nem értettem, Fang hogy képes elviselni ezt a folyton locsogó energia-bombát, de kaptak néhány komoly jelenetet is, amikor Tan bebizonyította, tudja támogatni a másikat, Fang pedig bátran támaszkodott rá.


Tan akkor mesélte el a történetüket a barátaiknak, amikor elutaztak, hogy rendbe tegyenek valami iskolát önkéntes alapon - itt egyébként minden páros között történt valami erőlelépés.



Amin viszont nagyon - NAGYON - meglepődtem, hogy még az ő erotikus jeleneteiket éreztem a leghitelesebbnek... és Fangból ki sem néztem volna, hogy így viselkedik, ha kettesben vannak.






Kedveltem ezt a párost, jól kiegészítették egymást, Tan előhozta az idősebb srác humorosabb, oldottabb változatát.

A negyedik páros engem egyáltalán nem érdekelt, de azért kapjanak említést. A baráti társaság két tagja, Chain és Pun ébredt rá, hogy többet éreznek egymás iránt. Ez az utolsó részben teljesedett be.




Gyengéim a jó baráti társaságok, és itt kaptam belőle bőven. Szerettem, hogy ennyire támogatták egymást, rengeteg volt a humor, de amikor komolynak kellett lenni, azok voltak.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése