Seong Hwa fejébe fájdalom hasított. Ismét egy széken ült, kezei ernyedten lógtak az ölében. Újra fémes ízt érzett a szájában, azért oldalra hajolt, és kiköpött a padlóra. Természetesen nyomban visszahúzták, és egy erős szorítást érzett a nyakán; Mr. Moore kezét. Körülötte álltak az emberei, a fegyverüket pedig a szemközti ajtóra szegezték. Seong Hwa úgy vélte, képzelődik; mert Jong-ho és Hong Joong nem sétált volna be fegyvertelenül, ugye?
- Ti meg mit kerestek itt? – kérdezte Mr. Moore. Döbbenetes volt, de továbbra sem dördült lövés, pedig a két férfi már közelebb ért a fegyveresekhez. – Megegyeztünk, hogy kimaradunk egymás üzleti ügyeiből, vagy tévedek?
- Nos, meggondoltam magam – vont vállat Hong Joong szinte nyeglén. Seong Hwa nem emlékezett rá, hogy a férfi bicegne, most mégis egy sétabotra támaszkodott. – Nem lennék túl jó védelmezője a környéknek, ha hagynám, hogy továbbra is gyerekekkel fizettesd meg a szüleik adósságát. – Jong-ho megállt, Hong Joong viszont elsétált egészen Seong Hwa székéig. Rámosolygott a srácra, aztán újra mögé nézett. – Ráadásul belekeverted a családomat is, szóval ez most már személyes ügy. – Csend, csak Mr. Moore nehézkes légzése hallatszott. – Engedd el, és akkor talán nem intézlek el most azonnal. – Mr. Moore zihálva felnevetett.
- És mégis hogy képzeled? Körbe vagytok véve.
- Nézd csak meg jobban! – javasolta Hong Joong halkan. – Szerintem te vagy körbevéve. – Ha Seong Hwa nem látja a saját szemével, valószínűleg el sem hitte volna; a fegyverek, mintha vezényszóra tennék, hirtelen Mr. Moore-ra irányultak.
- Lőjétek le! – Csend. – Azt mondtam, azonnal lőjétek le őket!
- Az én embereimnek – kezdte Hong Joong, mialatt a többi férfi besietett az ajtón – te nem parancsolsz.
Néhányan azért megpróbáltak ellenszegülni, de a próbálkozást csírájában elfojtották. Hong Joong nézte, ahogy Min-gi és Yeosang megkötözte Mr. Moore-t, aki még akkor is olyasmivel fenyegetőzött, amit már nem lesz alkalma beváltani. Seong Hwa feje oldalra biccent, aztán egy kesztyűs kezet érzett az arcán; óvatosan nyúlt hozzá, ami mosolyra késztette a fiatalembert
- San – lehelte, a szája szélén vér buggyant.
- Miért kellett ilyen butának lenned, hm? – kérdezte San halkan, aztán úgy vette a karjába, mintha nem lenne súlya. Seong Hwa hagyta, hogy a feje befészkelje magát San nyakának hajlatába. Érezte a gyors pulzusát és a verejtéket, ami kiült a bőrére. – Megérdemelnéd, hogy az ágyamhoz bilincseljelek. – Seong Hwa mellkasából nevetés bugyogott fel.
- Az tetszene, mi? – San csókot lehelt a homlokára.
- Az tetszene, ha soha többé nem hagynál el. – De Seong Hwa ezt már nem hallotta, mert ismét elájult.
San figyelmeztette magát, hogy ne kapkodjon, mialatt karjában a másik férfi ernyedt testével kisétált az épületből. Jong-ho menet közben utasításokat osztogatott az embereinek, majd az egyiktől elkérte egy nagyobb terepjáró kulcsát.
- Menjünk a családi orvoshoz – javasolta. – Ő már többször kezelte, mindennel tisztában van. – Kinyitotta a hátsó ajtót, aztán átment a jármű másik oldalára, és segített becsúsztatni Seong Hwa-t az ülésre. Yeosang felszólítás nélkül ült be a volán mögé.
- Ti aztán szép kis páros vagytok – sóhajtott nagyot San. A verejték kezdett megszáradni a bőrén, az adrenalin apadásnak indult a szervezetében.
- Akárcsak ti! – vágott vissza Yeosang, világos hajában sötét hamufoltok ültek, de még ezt is úgy viselte, mint valami luxus kiegészítőt. San lenézett Seong Hwa ölében nyugvó fejére.
- Még nem fogadott el engem.
- San – kezdte Jong-ho, miközben Yeosang nyögött egyet az ostobaságát hallva -, hagyta, hogy az öledben vidd ki az épületből. Rád bízta magát, fenntartások nélkül. Szerintem ez mindent elmond, amit tudnod kell.
Az orvos megállapította, hogy súlyos és maradandó károsodás nem történt – úgy tűnt, Mr. Moore emberei csak ugatni tudtak, harapni nem -, de szigorú ágynyugalmat írt elő Seong Hwa részére. A fiatalembert átöltöztették, megmosdatták, most pedig régi ágyában feküdt, továbbra is eszméletlenül.
- Az utóbbi órák, vagy sokkal inkább napok eseményei megterhelték fizikailag és mentálisan egyaránt. A teste most rákényszeríti magát a pihenésre, de hamarosan fel fog ébredni.
Szó sem lehetett arról, hogy San elmenjen, amíg Seong Hwa magához nem tér, így hát kiutaltak neki is egy szobát, valamint kapott néhány ruhát Seong Hwa ruhatárából. Hiába volt távol a férfi, a ruhái továbbra is őrizték az illatát, amik most jóleső buborékba zárták Sant. A férfi nem tudott ülve maradni; fel-alá járkált a szobában, megfogott és letett dolgokat, majd az ablakon kinézve figyelte a munkások mozgolódását. Füvet nyírtak, virágokat locsoltak, a feljárót takarították. Yeosang többször is felbukkant odakint, váltott pár szót az emberekkel, továbbment, aztán visszatért a házba. San félmosolyra húzta a száját, amikor felfogta, hogy Yeosang most már valóban ide tartozik. A kerítői tevékenysége jobban sikerült, mint számított rá. Éppen az ágy felé fordult, amikor Seong Hwa szeme kinyílt. Figyelte, ahogy lassan ráeszmél arra, hol van, felméri, fáj-e valamije, aztán végül észrevette őt, ahogy ott állt az ablaknak háttal. A pofonoktól duzzadt arcára megkönnyebbülés ült ki.
- Mindenki jól van?
- Igen. Mr. Moore kivételével, de szerintem ezt nem is bánod. – Seong Hwa újra lehunyta a szemét, de San nem gondolta, hogy visszaalszik. – Kérsz valamit inni? Enni?
- Most nem. – Vett pár mély lélegzetet.
- Az orvos szerint rendben leszel. Semmid sem sérült tartósan.
- Én is így érzem. Persze azokban a pillanatokban azt hittem, valamim biztos eltört. – Mikor San nem szólalt meg, Seong Hwa ránézett. – Nem fogsz kérdezni semmit?
- Van valami, amit el akarsz mondani? Én semmit sem erőltetek, ahogy eddig sem. – Seong Hwa fáradtan nevetett. – Te másként érzed?
- Neked nem lehet ellenállni – lehelte a fiatalember.
- Szerintem te azért elég eredményes voltál.
- Nem akartam… még több szerettemet belekeverni. – San szíve kicsit meghasadt.
- Gyerek voltál – kezdett bele nehézkesen. – Nem volt elvárható, hogy megvédj még valakit magadon kívül. De így is nagyon jól csináltad. Amint lehetett, biztonságba helyezted az öcséd…
- Sokat értem vele!
- Hát persze, hogy sokat! – mondta San érzelmektől telítetten, majd nem bírta tovább, odament az ágyhoz, letérdelt, és kezébe fogta Seong Hwa kezét. – Az öcséd mindent neked köszönhet, és ezt tudja is.
- Te voltál az, aki megmentette – mondta Seong Hwa minden keserűség nélkül. – Miért nem az igazi videót mutattad meg? Miért akartad kegyetlennek beállítani magad?
- Mert ez nem arról szólt, hogy megkedvelj, hanem, hogy te is segíteni akarj. Azt akartam, hogy felszívd magad, hogy dühös legyél az egész világra, rám, bárkire, ha ez segít abban, hogy elégtételt vegyél.
- Jobban tetszik, amikor kedves vagy – vallotta be Seong Hwa, majd félmosolyra húzta a száját. – Persze megvan a vonzereje a keménykedésnek is.
- Komolyan is megsérülhettél volna!
- Tényleg azt hiszed, hogy Jong-ho engedte volna? – kérdezte a másik őszintén. – Elmesélte neked, mi történt, ugye? – San bólintott.
- Ettől függetlenül nem kellett volna egyedül belevágnod. Mi nem vagyunk gyerekek, meg tudjuk védeni magunkat. – Kis szünet után folytatta: - El tudod képzelni, milyen csalódottak lettek volna a srácok, ha kihagyod őket ebből? – Seong Hwa felvonta a szemöldökét.
- Emlékszem, hogy Hong Joong ott volt…
- És a többiek is. Mind segíteni akartak neked.
- De miért? – kérdezte őszinte csodálkozással.
- Mert kedvelnek téged! – fakadt ki San. – A család tagjának tekintenek, és bármit megtennének érted. Ahogy mind bármit megtennénk egymásért. Erről szól a család. – San türelmesen várta, hogy Seong Hwa feldolgozza az információt.
- Nem igazán vágytam családra. Eddig. – San felült az ágyra, óvatosan Seong Hwa tarkójára tette a kezét, és összetámasztotta a homlokukat.
- Akkor engedd, hogy megmutassuk, milyen is ez valójában! – Alig észrevehető bólintás után San puszit nyomott a másik szája sarkába.
Hirtelen kinyílt az ajtó, és Woo Young dugta be a fejét. Mögötte feltűnt Yunho, Yeosang, és hallani lehetett Min-gi kérését, hogy fogják vissza magukat.
- Na? – vigyorgott Woo Young. – Bejöhetünk végre? Vagy még smároltok egy kicsit?
- A gyógypuszi ereje tudományosan bizonyított – komolykodott Yunho. A végén egymás hegyén-hátán landoltak a padlón, miközben Hong Joong ördögien vigyorgott; meglökte őket a botjával.
- Szóval? – suttogta San az alatta fekvő fülébe. A csapat ott méltatlankodott tőlük nem messze, ők mégis csak egymást látták. – Elfogadod ezt az őrületet? – Szünet. – Elfogadsz engem? – Seong Hwa karja köré fonódott.
- Nem vágyom semmi másra.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése