Kulcs fordult a zárban, majd az ajtó hangtalanul kinyílt. A folyosóról beszűrődő fényből két alak lépte át a küszöböt. Az elől haladó magas, karcsú, barna hajú fiatalember mosolyogva nézett körbe, majd oldalra lépett, hogy maga elé engedje társát. A másik srác valamivel alacsonyabb volt nála, haja frissen nyírva és stílusosan oldalra fésülve. Kritikusan jártatta végig tekintetét azon a szeletén a lakásnak, amit ebből a szögből láthatott.
- Továbbra is vannak fenntartásaim.
- Tudom – mosolygott Kong rendületlenül. Letette a kulcsot és a táskáját a konyhapultra, mely a bejárati ajtótól balra helyezkedett el. Sok tárolóhely, beépített tűzhely, hatalmas hűtőszekrény állt a lakók rendelkezésére. Kong lelki szemei előtt máris látta magát, amint munka után hazaérve nekilát a vacsorának. Rátámaszkodott a hosszú pultra, onnan figyelte társát, aki besétált a másik oldalon lévő nappaliba. Tökéletes! Míg Kong főz, láthatja majd kedvesét, amint a kanapén ülve mangát olvas!
- Mit vigyorogsz? – nézett rá Arthit. Próbált bizalmatlannak és barátságtalannak mutatkozni, jóllehet a lakás a szívébe lopta magát. Elég hely volt ahhoz, hogy ne menjenek egymás idegeire, és hódolhassanak a saját szenvedélyüknek, de mégis olyan otthonos volt, amit egy friss pár csak kívánhatott magának.
- Nagyon tetszik ez a lakás! – felelte Kong. Még mindig az egyetemi egyenruháját viselte, így a piros ing kirítt a jobbára világos környezetből. A srác ott várt rá, amikor Arthit végzett a munkával, és siettek, hogy átvegyék első közös lakásuk kulcsát.
- Persze, mert a tulaj teljesen el volt olvadva tőled – bosszankodott Arthit. Szürke nadrág és kék ing volt rajta, táskáját továbbra is a vállán tartotta.
- Közel van a munkahelyeinkhez – kezdte részletezni a másik. – Több olyan kifőzde is van a közelben, amit szeretünk, és nem túl drága. Ha spórolni akarunk a tömegközlekedésen, sétálhatunk is, vagy biciklit bérlünk. – Kong elővette a bérleti szerződést. – Szerintem nagyon jó árat kaptunk…
- De még ki kell festenünk – mutatott rá Arthit, ez volt ugyanis az alku, amit a tulajjal kötöttek az alacsonyabb bérleti díj fejében. A falak nem voltak olyan rémes állapotban, mint amire számított, de azért néhány régi bútortól szeretett volna megszabadulni. Kinyitotta az erkélyajtót, és megelégedve nyugtázta, hogy van szárítókötél, és egy elég nagyméretű szárító-állvány is. Volt hely továbbá két széknek, ha esetleg ki akarnának ülni vacsora után. Visszafordulva látta, hogy időközben Kong is átjött a nappaliba.
- A festést meg néhány bútort leszámítva mit gondolsz róla? – kérdezte Kong, szeme várakozás-teljesen csillogott. Arthit egyszerre szerette és utálta, amikor így nézett rá; feszengett attól, mekkora elvárásai vannak vele szemben.
- Te már eldöntötted, nem igaz? – szusszantott.
- Megnézhetünk még néhányat, ami a listán maradt – vetette fel Kong, és már szedte is elő a telefonját. Arthit megfogta a csuklóját, és a tekintetük találkozott. Azt hitte, egyszer megszokja majd az érzést, amit Kong közelsége vált ki belőle, de ez az idő előrehaladtával egyre intenzívebb lett. Amióta pedig együtt töltötték az éjszakát, Arthit bőre bizsergett, és még többet akart belőle. Maguk mögött akarta hagyni a cseppet sem zökkenőmentesen induló egyetemi románcot, és belekezdeni egy igazi, felnőtt kapcsolatba.
- Imádom a lakást – bökte ki végül, és mindent megért számára Kong mosolya. – Most pedig hívjuk fel a többieket. Szükségünk lesz rájuk a festéshez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése