Ten irtózatos fejfájásra ébredt, pedig amióta egyszer elkövette azt a hibát, hogy lerészegedett, sosem kísérelte meg újra. Idolként különben sem tehette meg, hogy egy teljes napot a felépülésre szán, főleg az új lemez bemutatásának küszöbén. Nyögve kimászott az ágyból, és a fürdőbe sétált, hogy igyon egy pohár vizet, de a mozgása koordinálatlan volt, így többször is nekiütközött a falnak. Megtámaszkodott a mosdókagyló peremén, vett néhány mély lélegzetet, majd ahogy megengedte a vizet, belenézett a tükörbe.
- Mi a f… - Az egyik szeme sötétbarna volt, mint rendesen… a másik viszont teljesen fekete.
Tíz órával korábban
A Nap lemenőben volt, így a háttérmunkások felkapcsolták a lámpákat a forgatási helyszín körül. A külső felvételek végeztével az öt srácot a sátorba terelték, és rájuk bízták, mihez kezdenek a sátor közepén felállított hatalmas kézzel. Amikor felmerült ötletként, hogy játszhatnának régészeket a legújabb videóban, azonnal rábólintottak; titkos gyerekkori álmuk valósulhatott így meg, szóval a kamerákon látott lelkesedést egyáltalán nem kellett erőltetniük.
- Annyira menő – sóhajtott YangYang. – Szerintetek nem olyan, mint Thanos keze?
- Nekem is ez jutott eszembe – felelte Guan Heng, és mindketten odakönyököltek a kéz mellé. Ten a fejét csóválta az egyik asztalnál; ő még igyekezett a forgatásra koncentrálni, de úgy tűnt, arra keresztet vethetnek. Ezt csak megerősítette Kun fáradt ásítása. Elég korán kellett kiérniük a helyszínre, hogy elkapják a csodás napfelkeltét.
- Húzzatok rá zsákot, aztán menjünk haza! – indítványozta Kun, mire a többi srác mozgolódni kezdett. Xiao Dejun odavitte a kézhez a zsákot, de még nem tudta ráhúzni, mert YangYang előbb érzékeny búcsút akart venni tőle.
- Holnap is találkoztok – emlékeztette Xiao, de YangYang csak végighúzta egyik ujját a kéz tenyerén.
- Szerbusz, barátom!
A következő pillanatban az öt felfelé meredő ujj világítani kezdett. Mind annyira ledöbbentek, hogy mozdulatlanul figyelték, ahogy az ujjakból fekete füst száll fel; a füst kígyó módjára tekeregni kezdett a levegőben, majd, amikor Ten épp elordította volna magát, hogy „Hasra!”, az öt fekete csík becsusszant a srácok mellkasába.
Másnap reggel pedig Ten egyik szeme olyan fekete volt, mint az előző esti füst.
- Nem füst volt – szólalt meg valaki Ten szájával, de az a valaki nem Ten volt. – Én voltam. – És az ajka mosolyra húzódott.
Az új Ten – nevezzük így továbbra is, habár az odabent vergődő régi Ten ennek egyáltalán nem örül – érdeklődve nézett végig magán. Megtapogatta a pólót és a nadrágot, amit viselt, és be is kukkantott alá, hogy lássa a mellkast és a lapos hasat. Vigyorgott, mialatt végighúzta kezét a nemesebb testrészén.
- Rendben, eddig tetszik – kacsintott a tükörbe, a régi Ten pedig ott vergődött a szeme mögött.
Felmérte a szállodai szobát, hozzányúlt mindenhez, amit csak egy kicsit is érdekesnek talált, majd kezébe akadt Ten mobiltelefonja. Ide-oda forgatta azzal áltatva a bent rekedt srácot, hogy nem ért a modern technikához. Aztán idegenül vihogva feloldotta a képernyőzárat.
- Mindent tudok, amit te, kis földi barátom. Sőt, még többet is.
Fél órába telt, mire felöltözött; áttúrta az összes bőröndöt, míg rá nem akadt a tökéletes szettre. Fekete nadrág, fekete pókhálószerű póló, rajta egy fekete ing kigombolva. A haját belőtte, a szemét kihúzta feketével. Fiatalnak, megállíthatatlannak és igencsak emberinek nézett ki. A tükörbe bámulva megnyalta az ajkát, mire a világos szem megremegett.
Abban a pillanatban lépett ki a folyosóra, amikor a többiek is. Ez egyáltalán nem a véletlen műve volt, hiszen ők öten össze voltak kötve, mindig tudták, épp hol van a másik, és vészhelyzet esetén akár riaszthatták is egymást. Most szó sem volt veszélyről, így ők öten az összeesküvők vigyorával néztek össze. Ten tekintete nyomban összekapcsolódott az egyikükével, akinek bal szeme borvörösben izzott. A srác érezte, hogy testét elönti a forróság, ezzel egy időben kis lakója még hevesebben kezdett őrjöngeni.
Hozzá ne merj érni.
Ten vigyora kiszélesedett.
- Kis földi barátom azt parancsolta, ne merjek hozzáérni a gazdatestedhez. – A fiatalember, akihez szavait intézte, szintén mosolygott – halál rejlett ebben a mosolyban.
- Nekem is valami ilyesmit próbált a tudomásomra hozni. – Meghúzkodta magán a hosszú, fekete tunikát. – Nem engedte, hogy félmeztelen legyek a bőrkabát alatt.
- Olyan konzervatívak – sóhajtott fel Guan Heng.
- Hát, most majd adunk nekik egy kis ízelítőt a mi stílusunkból – mondta Kun, és meg is indult a folyosón. Úgy tűnt, az idegenek vezére teljesen nyugodt, odabent azonban továbbra is ádáz küzdelmet folytatott a földi vezérrel az irányításért. Mivel az igazi Kun még kába volt, pillanatnyilag a betolakodó állt győzelemre.
Az öt, feketébe öltözött srác tornádóként vonult végig a városon. Minden boltba bementek, mindent felforgattak, amihez hozzáértek. Guan Heng vihogva tapadt egy kirakatra, ami mögött televíziók sorakoztak. A srác sötét tekintete villant egyet, mire az addig néma készülékek mindegyikén megjelent saját tökéletes, jóképű arca. Az üzletet Xiao Dejun is felfedezte magának; odabent sétálgatva végighúzta az ujjait a készülékeken, mire azok sercegve megadták magukat. A tulajok hiába kiáltoztak utánuk; ők már rég messze jártak.
- Annyi szórakozási lehetőség van – mondta Guan Heng, aki közben ismét közszemlére tette saját magát egy óriási kivetítőn -, mégis miért élnek ezek bezárva a négy fal közé?
- Mert nekik nincsenek ilyen képességeik – vélte YangYang. Társai már meg sem kísérelték követni, éppen hol bukkan fel a hihetetlen gyorsasággal megáldott srác.
- De valamilyen képességük csak van – folytatta Ten. – Ti nem érzitek? Mintha ez a test képtelen lenne egy helyben maradni. – Engedte, hogy a csapdába zárt srác irányítson néhány pillanatig, és rittyentett egy ütős koreográfiát.
- Igazad van – mondta Xiao, és hozzátette a magáét a tánchoz. Amikor azonban Ten megpróbált közelebb menni hozzá, földi barátja olyan falat emelt elé, amin képtelen volt áthatolni. Nagyot nevetve feltartotta a kezeit. Xiao tekintetében hasonló vidámságot látott. – Nem enged a közelembe, ugye?
- De nem ám.
- Mi volt az esélye, hogy olyan testet kaptok, amik szintén egymásba vannak zúgva? – gondolkodott hangosan YangYang. Közben odaállt Xiao mellé, és átkarolta a vállát. – Ezek szerint mi nem szeretjük egymást! Most összetört a nem létező szívem.
- Van egy ötletem – mondta Kun. – Földi barátom nagyon ellenzi, úgyhogy akár hatásos is lehet. YangYang, próbáld meg őket egymás mellé mozgatni!
- Igenis!
A természetfelettien gyors mozgással a fal, amit az igazi Ten emelt, nem tudott fennmaradni. A két test egymás mellé került, majd az új Ten még tovább ment; rátette két kezét Xiao gyönyörű arcára. Az első pillanatban úgy tűnt, minden rendben van, és a csel sikerült, a következőkben azonban mintha Xiao ereje kirobbant volna; elektromosság cikázott végig rajtuk, majd mindkét test hátrarepült. Xiao elektromosságot engedett végig a karján, ezzel tompítva a földet érést, Ten pedig csinált néhány hátra-szaltót a levegőben, mielőtt kecsesen a talpára érkezett volna. A többiek megtapsolták.
- Jó ötlet volt – bólintott Ten.
- De mi történt? – tudakolta Guan Heng. – Xiao ereje túlhevült?
- Ez nem én voltam – mondta Xiao, mire mind meglepődve néztek rá. – Ez az eredeti tulajok kitörő energiája volt.
- Tehát amikor egymáshoz érnek, szó szerint szikrázik a levegő? – hüledezett YangYang. – Ez oltári!
- Még az sem érdekli őket, ha megsebesülnek – töprengett Kun, tekintetét ide-oda jártatva a két srác között. – Érdekes. Áh. – Rányomta tenyerét a halántékára. – Jól van, nem firtatom. Egyelőre.
A srácok a nagy szórakozás közepette nem vettek tudomást a folyamatosan rezgő telefonjaikról, amikor azonban az éjszaka leszálltával visszatértek szállásukra, néhány nagyon mérges stábtaggal találták szemben magukat. Kun hagyta, hogy Ten előre lépjen, amikor az egyikük belekezdett volna a fejmosásba. A srác földöntúli mosolyt villantott rájuk, mialatt egyenként belenézett a szemükbe.
- Mára nem volt megbeszélve semmilyen program – mormolta, hangja pedig eltompította a fellobbanó felháborodást. – Nem késtünk el. Egyáltalán semmi problémát nem okoztunk. Az új videó felvétele megtörtént, használjátok a rendelkezésre álló anyagot. A koreográfiát az utolsó jelenethez éjfélkor vesszük fel a tetőn.
- Igen, igen, rendben. Köszönjük! – Végig hajlongtak, míg a srácok felsétáltak az emeletre.
- Ezekre a teremtményekre erősebben hat a képességed – mondta Kun.
- Ezekre minden erősebben hat – horkantott Ten. – Gyengék. – A következő pillanatban olyan hang hallatszott, mintha a srác nekiment volna egy oszlopnak; hallani lehetett, ahogy koppant a feje, majd elterült a padlón.
- Mi a franc? – kiáltott fel YangYang, és mind köré térdeltek. Ten mindkét szeme kivilágosodott, néhány másodperc múlva viszont az egyik újra fekete színt öltött.
- Küzdesz vele – állapította meg Xiao. Mivel az odabent raboskodó srác is aggódott az igazi Ten miatt, ezúttal hagyta, hogy létrejöjjön a fizikai kapcsolat.
- Mind küzdünk velük – mondta Kun, akinek egyre hevesebbé vált a fejfájása. – Hagyjuk őket táncolni, hátha azzal le tudják vezetni a fölös energiájukat.
- Hé! – Guan Heng megállt az egyik folyosói ablak előtt, amiben látta önmagát, és a szeme mögött rejtőző földi lakót. – Miért nem tudsz kicsit lazítani? Jól kijöhetnénk! Olyan képességeink vannak, amiről még csak nem is álmodtatok. – Néhány pillanatnyi csendet követően a srác felnevetett, majd visszanézett a társaira. – Azt mondja, menjek a pokolba, ahonnan előmásztam, és adjam vissza a testét.
- Komolyan megérdemelnétek, hogy valami életre szóló sebet ejtsünk rajtatok! – morogta YangYang, mialatt felhúzta Tent a padlóról.
- Szerintem elég érvágás lesz nekik, hogy mi csináltuk a következő videójukat – mondta, és leporolta magát. – Irány a tető!
Egyetlen kamera rögzítette a táncot. Ten tartott attól, hogy amint átengedik az irányítást, a földi barátaik fellázadnak, de vasfegyelemmel csak a feladatukra koncentráltak, és olyan koreográfiát adtak elő, amit az idegenek egészen biztosan nem tudtak volna összehozni.
Hadd térjünk vissza!
– kérte az igazi Ten. – Hiába a
fantasztikus képességek, ti nem vagytok ide valók! Mi nap-mint nap emberek
millióit tesszük boldoggá a dalainkkal. Tényleg megfosztanátok minket ettől
holmi szórakozás kedvéért?
Az új Ten tudta, hogy kis barátjának igaza van. Amikor belenézett a srác telefonjába, a közösségi médián hemzsegtek a pozitív visszajelzések, a rajongók hangosan sikoltoztak, bárhol is jelentek meg ők öten. Tehetségesek voltak, amit úgy kamatoztattak, hogy ne csak nekik jusson belőle. Még mindig úgy gondolta, hogy a saját fajához képest sokkal gyengébbek, mégis, amikor Ten pusztán az elméjével falat képzett előtte, nem csak fizikailag került a padlóra. Megdöbbentette, mire képes ez a faj a szeretteiért, és jelen pillanatban nem akart háborúba bocsátkozni.
A kamera érthetetlen módon meghibásodott, amint megtették az utolsó lépéseket, így senki sem látta, ahogy az öt srác mellkasából kikúszó fekete csóva felröppen a messzeségbe.
A földön fekve, lihegve tértek magukhoz.
- Nagyon furcsa álmom volt – motyogta Guan Heng.
- Nekem is – csatlakozott YangYang.
- Dettó.
- Szintén.
- Mivel mind ugyanazt láttuk, nem lehetett álom – mondta Xiao. Ürességet érzett magában, de ez nyomban elillant, ahogy Ten az ujjai közé csúsztatta a sajátját.
Ámokfutásuk tökéletes alapanyagul szolgált ahhoz a videóhoz, ahol idegenek érkeztek a Földre, hogy képességeiket használva randalírozhassanak. A srácok bezsebelték az elismerést, és közben megfogadták, hogy soha többé nem nyúlnak olyasmihez, amihez nem kellene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése