Sztárom a párom 2/2

A történet második fele megérkezett! :)

-          Ez azért egy kicsit már tőled is túl sok, nem gondolod?

-          Ugyan! Most merd azt mondani, hogy nem jó poén!

-          Semmi poénosat nem látok benne.

-          Én igen – kotyogott közbe Erica, és elvett még egy csomag sültkrumplit. Derek elborzadva gondolt arra, mennyit kell majd mozogniuk, hogy mindez kiürüljön a szervezetükből.

-          Látod, a lányod érti a logikámat – vigyorgott Stiles, mialatt a tanári asztal mögötti széken hintázott. Természetesen a híres-neves kémia előadóban voltak, ahol Stiles és Scott megannyi unalmas órán keresztül hallgatta Adrian Harris előadásait. – Ennyi jár nekünk azok után, amiken keresztülmentünk miatta.

-          Most tényleg az ő hibája, hogy mindketten majdnem megbuktatok? – kérdezte Derek.

-          Érdekes módon a többi tanár mindig adott lehetőséget a javításra – érvelt Scott. – Nyíltan szemét volt velünk, pedig nem adtunk rá okot. – Derek felvonta a szemöldökét, Stiles pedig felnevetett. A hang végigvándorolt a férfi gerincén, egyenesen az ágyékába. – Oké, talán az elején még nem volt rá oka.

-          Sosem értettem azokat, akik a tanárokat hibáztatják – vallotta be Derek, hogy elterelje a figyelmét egy bizonyos fiúról, aki éppen lenyalogatta az ujjáról a ketchupot. – Hiszen ők csak a munkájukat végzik. Ahogy ti is. – Scott kihúzta magát, jelezve, hogy figyel. – Biztosan nektek is akadtak rosszakaróitok, vagy olyanok, akik jobban akarták tudni nálatok, mit kellene tennetek. De ti csak mentetek a saját fejetek után.

-          Nem értem a párhuzamot – jelentkezett Stiles, de az idősebb férfi nem nézett rá. Nem mert ránézni.

-          Harris, és a hozzá hasonlók hisznek, hittek valamiben. Hogy megmutathatják nektek, milyen csodálatos a világ, ahogy ők látják, és talán azt akarták, hogy ti is úgy lássatok, ahogy ők. Scott, te rendező vagy, neked meg kell ezt értened. Filmeket készítesz, amik úgy mutatják be a dolgokat, ahogy te látod őket.

-          Például a Teen Wolf című sorozatotokban – vette át a szót Erica. – Volt egy olyan mendemonda, hogy a vérfarkas-lét a homoszexualitás metaforája. – Scott eltátotta a száját, Stiles viszont nem tűnt meglepettnek.

-          Hogy… mi van??

-          Nyugi, semmi sem biztos – nevetett Erica. A vacsora elején még feszengett kicsit, mostanra viszont teljesen ellazult, és úgy beszélgetett a srácokkal, mintha régi ismerősök volnának. – Hiszen mindkét… nevezzük fajnak, kirekesztett, nem igaz? A farkasokra vadásztak, ugyanúgy, ahogy a homoszexuálisokra. Mígnem a saját falkájuk befogadta őket, és többé-kevésbé boldogan élhettek.

-          Ez nekem fel sem tűnt – vallotta be a rendező, és megdörzsölte az állát. – Te tudtad? – fordult a barátja felé, aki csak vállat vont. – Nagyon szótlan vagy.

-          Óó, csak zavarban vagyok. – Ezt pár pillanatnyi csend követte, aztán Scott és Erica egyszerre röhögött fel. Stiles is elmosolyodott. – Oké, kamuztam. Egy kicsit. Mert tényleg zavarban vagyok, mégpedig Derek miatt. – A férfi éppen egy újabb szelet pizzát tett a tányérjára – ingyen kajának ne nézd a fogát -, most viszont felpillantott, és egyenesen Stiles tekintetével akadt össze.

-          Nem tettem semmit – mormolta.

-          Igaz is, még nem mondtad el, honnan ismeritek egymást – bökte meg az apja karját Erica. Derek megint a sztár felé nézett, aki bólintott egy aprót.

-          A testőre voltam – vallotta be végül, a hatás pedig nem maradt el.

-          Mi van?! – csattant fel Scott. – Több mint testőr?? – Erica horkantva felnevetett.

-          Egyáltalán nem – felelte Stiles szokatlanul komoran, ami a másik két fiatal arcára fagyasztotta a mosolyt. – Dereket inkább a drága nevelőanyám érdekelte. Nem igaz, Derek? – A srác tekintete éles volt, a férfi pedig úgy érezte, megérdemli ezt a bánásmódot.

-          Stiles…

-          Ne, ne is mondj semmit! – emelte fel a kezét a másik. – Nem vagyok rá kíváncsi.

-          Én igen – szólt bele Scott.

-          Én is – tette hozzá a lány, aztán előrehajolt, hosszú, szőke haja előreomlott, keretbe foglalva sápadt arcát. Derek szemében még mindig az a tizenkét éves kislány volt, akit a lábtörlőjén talált, pedig azóta sokkal többet tapasztalt, mint a korabeli fruskák. Úgy döntött, nem jött még el az ideje, hogy megtudja, miket művelt az apja fiatal korában. Ettől függetlenül az érintettel nagyon is szerette volna megbeszélni a dolgokat.

-          Scott, haza tudnád vinni a lányomat? – A kérdés mindenkit meglepett.

-          Természetesen.

-          Apa, de miért? – kerekedett el Erica szeme. – Valami rosszat tettem?

-          Dehogy, kicsim. – Stiles arca mintha megvonaglott volna. – Négyszemközt szeretnék megbeszélni valamit a te sztárocskáddal. Scott hazavisz, aztán talán ott is marad, amíg én…

-          Persze, nem gond – bólogatott a srác. – Úgyis csak holnap indulunk haza.

-          Köszönöm.

-          Nincs mit.

Stiles még egyszer megölelte Ericát, aztán súgott valamit a fülébe, amitől a sápadt arc azonnal kigyúlt. A lány ezek után az apjától is mosolyogva búcsúzott el. Miután becsukódott az ajtó, Derek visszaült a némileg kényelmetlen iskolai székre. Stiles továbbra is hintázott, és a plafont fixírozta.

-          Kezded, vagy nem? – szólalt meg végül. – Még lenne dolgom ma estére.

-          Ami azt a régi ügyet illeti…

-          Hogy begerjedtél apám új feleségére? – villant oda a srác tekintete. – Ugyan, már el is felejtettem!

-          Sosem hallgattad meg az én verziómat, pedig egyáltalán nem úgy történt, ahogy… az a nő előadta – sziszegte összeszorított fogakkal. – Kezdettől fogva mondtam neked, hogy rosszindulatú, és ki fogja használni apádat.

-          Hogy te mindent mindig olyan tisztán láttál! – gúnyolódott Stiles, de ez nem az a fajta gúny volt, amit Derek ismert és szeretett. – Mégse akadályoztad meg, hogy…

-          Későn érkeztem – mondta halkan. – Túl későn jöttem rá, hogy mi a terve, de… legalább téged biztonságos helyre juttattalak. Apádnak te voltál a legfontosabb. – A srác ismét ránézett, a szeme ezúttal elhomályosult a könnyektől. Dereknek vérzett érte a szíve, pedig megpróbált a lányán kívül senkivel sem törődni.

-          Igen – kezdte kásás hangon. – Igen, én voltam neki a legfontosabb. Mégis elvette azt a nőt a tiltakozásom ellenére. Mégis mellém rendelt téged, pedig tudta, hogy utáljuk egymást. Mégis elküldött az akadémiára, hogy ne legyek a közelében…

-          Ezeket mind érted tette – bizonygatta Derek. – Szerelmes volt, elvakította a nő szépsége és az, hogy felfigyelt rá, de legbelül érezte, hogy valami nincs rendben. A saját maga élete már nem számított neki… ezért küldött el. Hogy ne te legyél a következő célpont.

Rövid csend következett, amit csak Stiles szipogása tört meg. Aztán felsóhajtott.

-          Mi lett vele? Tudod, hol van?

-          Egy jelöletlen sírban, a városon kívül. – A srác ezen megdöbbent. – Azt hiszed, hagytam meglógni?

-          Hiszen te…

-          Szerettem? – segítette ki Derek, aztán elmosolyodott. – Nem. Soha nem szerettem őt.

-          Nem hiszek neked.

-          Pedig jobban tennéd. Igen, engem is elvakított, de soha nem érintettem meg, és neki sem hagytam, hogy ezt tegye. Láttam, hogy milyen roncsot csinált az apádból, és nem akartam magamnak is ugyanazt. – Mélyet sóhajtott. – És különben sem volt sok esélye.

-          Miért?

-          Mert akkor már valaki más érdekelt – bökte ki végül, mialatt a szíve eszeveszetten dörömbölt odabent.

-          Tényleg, majdnem kiment a fejemből – horkant fel Stiles. – Az a tanárnő sem volt ám semmi. Bár kinézetre szöges ellentéte volt a nevelőanyámnak, belül biztos egy vadmacska rejtőzött. Az olyanokat szereted, nem?

Derek lehunyta a szemét, hátha akkor hamarabb kitalálja, mi legyen a következő lépés. Annyi éven át lapult ez a titok eltemetve odabent, és soha nem állt szándékában felfedni senki előtt. Nem hitte, hogy a múltja egyszer majd újra felbukkan a szülővárosában egy dedikáláson, és arra kényszeríti, hogy valljon színt. Pedig most már nem volt más választása.

Miután magához vette Ericát, elfogadta pár helybéli anyuka közeledését, de sosem érezte azt a vonzást, amit szerinte kellett volna. Persze csinosnak és okosnak találta őket, néha azt is elképzelte, milyenek lennének az ágyában fekve, mégsem jutott el egyikkel sem odáig. Aztán beletörődött, hogy vele van a baj, és onnantól a munkájának meg a gyereknek élt. Amíg Erica aznap délelőtt a kezébe nem nyomott egy szórólapot, amiről egy mosolygós fiatalember nézett vissza rá. Olyan jól ismerte azt az arcot. Öt évvel azelőtt minden nap látta, megtanulta a grimaszait, az illatát, az agyába vésődött a járása, a mozdulatai, a fülében csengett a nevetése, az, amikor veszekedett az apjával, és a hangja elmélyült. Akkor azt hitte, ezek a munkájával járnak, így nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Aznap reggel viszont hosszú évek óta először merevedése lett. De akkora, hogy alig bírta elrejteni a lánya elől, akit hamar fel is küldött a szobájába készülődni. Most pedig, ahogy itt ültek alig pár méterre egymástól, be akarta bizonyítani, hogy neki is vannak érzései, de még véletlenül sem azok iránt a nők iránt, akiket Stiles képzeletben mellé rendelt.

Felállt, a másik srác tekintete pedig azonnal rávetült. A száját is eltátotta kicsit, mikor Derek megállt a tanári asztal mellett.

-          Csak enni akartál Harris egykori asztalán – kezdte halkan -, vagy netán mást is elképzeltél? – Stiles szemei akkorák lettek, mint egy-egy golflabda.

-          He?

-          Azt kérdeztem – hajolt le Derek, így egy vonalba került az arcuk -, hogy miről fantáziáltál. – Stiles nyelt egyet, a férfi pedig belefúrta a fejét a nyakába, és belélegezte a srác tiszta illatát. Az érzékei azonnal életre keltek. – Nem akarod kipróbálni, mennyire strapabíró?

-          Te most… - A srác kereste a szavakat. – Te most szórakozol velem?

-          Szívesen elszórakoznék veled – hagyta jóvá Derek. – Már öt évvel ezelőtt is szívesen megtettem volna. – Stiles felzihált.

-          Hogy…? – Hamar rájött, hogy nem ez a legelőnyösebb kérdés. – Úgy értem… mi van?  - Megpróbált felállni, de Derek fölé tornyosult. – Neked Kate… meg a tanárnő…

-          Egy szóval sem mondtam soha, hogy bejönnek – emlékeztette Derek. – Egyedül te voltál az, akire vágytam. Akkor is, és most is.

-          Miért… miért nem mondtad?

-          Mert barátnőd volt, nem emlékszel? – Stiles elvörösödött.

-          Lydia? Ugyan, nem volt a csajom. – Most Dereken volt az értetlenkedés sora.

-          Micsoda?

-          Mondom nem volt a csajom. Csak együtt mentünk ide-oda, hogy ne legyünk egyedül. – A srác felpillantott. – Nem tudtam, hogyan hívhatnám fel magamra a testőröm figyelmét, így inkább másra koncentráltam. – Derek lábai megremegtek.

-          Te most viccelsz velem.

-          Nem. De várj már, most hová mész? – De a férfi addigra már az ajtónál volt. Kinézett a folyosóra, és elégedetten állapította meg, hogy a két testőr jó messze üldögél, így gyorsan kulcsra zárta az ajtót, majd visszatrappolt a sráchoz, aki olyan hülye volt, hogy eltitkolta előle az érzelmeit. De végül is ebben mindketten ugyanannyira sárosak.

Derek a következő pillanatban lesöpört mindent a tanári asztalról. Jól esett neki a mozdulat.

-          Hé, mi bajod van? – érdeklődött Stiles. – Most mi a francot… - Nyikkant egyet, mikor a férfi egyszerűen felültette az asztalra. Pont be tudott állni a lábai közé, és a farka már ettől is rohadtul kemény lett. – Derek…

-          Fogd be – mordult rá. – Ha nem vagy olyan hülye, ezt már öt évvel ezelőtt megtehettük volna.

-          Hogy felültetsz a tanári asztalra?

-          Nem – felelte Derek. – Hogy megduglak a tanári asztalon.

Stiles kezei a hajában… fogai a nyakán… saját kezei, melyek bejárják a másik puha bőrét…

Combok, amik a dereka köré fonódnak… ujjak, amik egymásba fonódnak… Nyögések… lökések… sóhajok… kiáltások… erre várt. Ez volt az, amire sok éve várt.

Három hónappal később

-          Hölgyeim és uraim, ma esti vendégünk nem más, mint a 2014-es év legnagyobb felfedezettje, aki a háta mögött tudhat egy, a fiatalok körében kiugró népszerűségű sorozatot, valamint két egész estés mozifilmet. A legújabb rész bemutatója alkalmából fogadta el a meghívásunkat, és higgyék el, én magam legalább annyira örülök ennek, mint Önök! Kedves nézőink, fogadják szeretettel, Stiles Stilinskit!

Tapsvihar kísérte az oldalról besétáló fiatalembert, aki kedvesen és szélesen mosolyogva integetett, majd helyet foglalt a kanapén.

-          Stiles, örülök a szerencsének.

-          Hasonlóképpen. Köszönöm a meghívást.

-          Ha jól tudom, annyi meghívást kapsz, hogy kénytelen vagy szelektálni, hová mész el, és hová nem. Igaz ez?

-          Sajnos, vagy épp nem sajnos, igaz. Örülök annak, hogy az emberek kíváncsiak rám, így viszont nem tehetem meg, hogy mindenhol megjelenek. Már nem utazhatom el egy dedikálásra úgy, hogy két egész napot ott töltök.

-          Hiányoznak azok az idők?

-          Nagyon. Imádok a rajongókkal beszélgetni, mert hihetetlenül jó meglátásaik vannak. Az egyik rajongóm, vagyis az egyik barátom például elmesélte, hogy a vérfarkas, amit a sorozatomban alakítottam, jelképes.

-          Tessék? Bocsáss meg, de ezt nem értem. – Stiles mosolygott.

-          Van egy olyan mese, vagy legenda, ami szerint a vérfarkas-lét a homoszexuálitást hivatott ábrázolni. – Erre a kijelentésre többen is felkiáltottak. – Már akkor is nagyon megfogott ez a gondolat, és kiderült, hogy nem véletlenül rám osztották azt a szerepet. – A műsorvezetőn látszott, hogy nem tudja hová tenni a dolgot. – Szeretném veled megosztani elsőként, hogy homoszexuális vagyok, és boldog párkapcsolatban élek.

A stúdió ezek után szinte felrobbant, így testőrök özönlöttek be, hogy a sztárt minél előbb biztonságos helyre menekítsék.

-          Mit szólsz ehhez? – érdeklődött Erica, teli szájjal vigyorogva.

-          Mit szóljak? – kérdezett vissza Derek, aki soha nem vallotta volna be, de dagadt a melle a büszkeségtől. – Mostantól hozzá kell szoknom. Hiszen végül is, a párom egy sztár. Vagy valami olyasmi.