Azt hihette volna az ember, hogy csupa ilyen tehetséggel gyerekjáték lesz levezényelni egy próbát. Magukkal a zenészekkel nem is volt gond – mind visszafogottan és alázatosan dolgoztak, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, a kísérők azonban képtelenek voltak felfogni a csukott ajtó fogalmát.
- Mi az, hogy nem mehetek be?
- A próbák nem nyilvánosak, sajnálom. – Boss úgy nézett Mekre, mintha kínaiul beszélt volna. Vagyis…
- De hát hallottalak már játszani, nem érne semmi meglepetés. És nem fogok feltenni semmit a netre.
- Boss… - sóhajtott a másik. – Te akartad, hogy bekerüljek a bandába. Akkor most hagyd, hogy bent is maradjak. – Lágyan rámosolygott. – Különben meg fogok én még meglepetést okozni.
Tine-ban természetesen fel sem merült, hogy odatolakszik a próbára, és biztos volt benne, hogy Man sem lesz ilyen tapintatlan.
Mikor Sarawat észrevette az ajtón bekukucskáló barátját, zavartan elnézést kért a többiektől.
- Tűnj el! – sziszegte, és kézmozdulatokkal is jelezte, mit akar. Man feje eltűnt néhány pillanatra, aztán újra felbukkant.
- Ő a pasid, vagy mi? – érdeklődött a kanapén terpeszkedő Pha nem túl kedvesen, jelezve ezzel, mit is gondol Man értelmi képességeiről.
- A legjobb barátom – felelte Wat. – Egyébként a párom bátyjával jár.
- Kényelmes! – fújt egyet Pha, és keresztbe tette a lábát. Tharn eddig hagyta, hogy a srác jelen legyen a próbákon, mivel őt pont nem állította volna meg egy csukott ajtó. Yo-ra pillantva viszont látta, hogy néha feszélyezi kedvese nyers őszintesége.
A következő hetekben próbálkoztak még néhányszor.
Ming előbb szomorú kiskutyaszemekkel kérlelte őket, hogy maradhasson, amíg Kit el nem rángatta; többet nem bukkant fel, így nyilván talált valami jobb elfoglaltságot.
Egyszer-kétszer arra sétált Bohn és King, aztán Duen és Ram is, de mind elég értelmesek voltak, hogy elfogadják a szabályokat, így csak integettek az ablakon, és rágcsát meg innivalót hoztak.
Tharn nagy nehezen Phanát is elbocsátotta, habár ehhez a saját kedvesét is fel kellett áldoznia.
Mikor Type már sokadik alkalommal bukkant fel, vacsorát hozva nekik, Phana szót emelt ellene.
- Ha a többieket kitiltod, őt is ki kellene. – Tharn és Type összepillantott, majd utóbbi somolyogva vállat vont.
- Minket nem zavar – szólt közbe Wat, gitárral az ölében. – Nem csinál akkora felhajtást, mint egyesek… - Ezzel nyilván Man-re célzott, aki aznap transzparensekkel aggatta tele a folyosót.
- Igazad van – sóhajtott Tharn Pha-ra nézve. – De ebből egyenesen következik, hogy neked is menned kell. – A másik ezen őszintén megdöbbent.
- Nekem? Mióta veszel egy kalap alá velük?
- P’Pha! – szisszent fel Yo.
- Tessék?
- Ne legyél tiszteletlen!
- Nem voltam az.
- Figyelj – mondta Tharn, felállva a dobok mögül. – Ismert vagy és népszerű, ráadásul végzős, de amíg nem te vagy a bandában, hanem a párod, addig neked nincs itt keresnivalód. – Phana is felállt, így látszott, mennyire hasonló a testfelépítésük. Type észrevétlenül Tharn közelébe húzódott, hogy szétválassza őket, ha kell
- És mit képzelsz, ki vagy te, hogy megmondd, ki lehet itt és ki nem? Ez csak egy sulis zenekar. Jól mutat majd Yo életrajzában, de különben nincs sok haszna…
A szavait követő csendben Mek kedvesen hátrébb húzta Tharnt a vállánál fogva.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha most elmész – mondta Sarawat.
- Úgy van – bólintott Mek.
- Ti csak…
- P’Pha! – csattant fel Yo, torkát sírás fojtogatta. – Kérlek! Majd később beszélünk.
Kedvese állapotát látva Pha végre megértette, hogy túl messzire ment. Némán biccentett, aztán távozott. Type megpuszilta Tharn arcát, s követte. A puskaporos hangulatot végre elfújták.
- Nohát akkor – sóhajtott Tharn. – Kinek van kedve próbálni? – Három pár kéz emelkedett a magasba.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése