Az évforduló 3. fejezet

 

A harmadik, és egyben utolsó "fejezet". :)

Li Cheng úgy süvített végig a szállodán, mintha valamiféle mágnes vonzotta volna pont ahhoz a szobához. Senki sem állt az útjába, talán mert látták rajta, hogy képes lenne végezni bárkivel, aki megpróbálja. Nem fárasztotta magát kopogással – kicsapta az ajtót, belépett, aztán jól meglepődött.

A szoba, amire nem tudott másként gondolni, mint TengTeng megbecstelenítésének helyszínére, több tucat gyertyával volt kivilágítva. Az ágyon rózsaszirmok szétszórva, az asztalon behűtött pezsgő, és egy lapos doboz, amiben mintha egy könyv lett volna.

-        TengTeng?

-        Itt vagyok. – A férfi a fürdőből lépett ki, de már nem azt viselte, mint korábban a nap folyamán; Li Cheng egyik inge volt rajta hanyagul begombolva. A férfi szája kiszáradt, ahogy TengTeng földöntúli arcára nézett.

-        Xing Si azt mondta…

-        Semmi baj – nyugtatta meg a másik, és kulcsra zárta az ajtót. – Csak ketten vagyunk. Te és én. – Karcsú kezébe fogta Li Cheng fejét, és lágyan megcsókolta. – Ne haragudj, hogy így rángattalak ide! – Körbefordult. – Itt kezdődött minden, nem igaz? Nem akartam, hogy az az emlék örökre bemocskolja ezt a szobát… ezért most felül fogjuk írni valami jóval. Nagyon jóval – kacsintott cinkosan.

Lassan Li Cheng is kezdte felfogni, hogy semmilyen veszély nem leselkedik rájuk, így hagyta, hogy TengTeng megszabadítsa a kabátjától, és elfogadott egy pohár pezsgőt.

-        Mindig te voltál az, aki meglepett valamivel – mondta a férfi. – Itt volt az ideje, hogy viszonozzam.

-        Sosem azért csináltam.

-        Tudom – mosolygott a másik -, de arra gondoltam, nem árt, ha megjelölöm azt, ami az enyém. – Azzal Li Cheng ölébe csúsztatta a dobozt, ami korábban az asztalon állt.

A férfi sok mindenre számított, de egy újságra nem, pláne nem olyanra, aminek ő virít a címlapján.

-        Mint mondtam, Robert egy nemzetközi lapnál dolgozik. Rég nyaggatott már egy interjúval, én pedig most kötélnek álltam, de volt néhány feltételem.

-        Szóval… az én képeimet nézegettétek?

-        Hát persze – nevetett TengTeng, és átkarolta a vállát. – Nyilván választanunk kellett egy olyat is, amin félmeztelen vagy.

-        De… de miért? – Li Cheng teljesen megrendült.

-        Mert én a tied vagyok, és te az enyém. – Ahogy óvatosan kedvese ujjára húzta a másik ajándékot – egy igazi jegygyűrűt – Li Cheng már alig látott a könnyeitől.

Most, egy évvel később TengTeng volt az, aki a karjában tartotta a másikat. Biztosította arról, hogy ott van, sosem hagyja el, és minden a legnagyobb rendben lesz. Aztán új, nagyon jó emlékeket adtak a kádnak. Majd az ágynak is. Kétszer. Biztos, ami biztos.

-        Veled akarom leélni… az egész életemet.

És akkor még az óriásplakátot nem is látta.