Jude
Kinkade mosolyogva nyitotta ki lakása ajtaját, de Zero várakozásaival
ellentétben ez a mosoly nem neki szólt – vagy nem csak neki.
-
Meg sem próbálnám kimenteni magam! – mondta épp
a telefonba. – Mikor is találkoztunk legutóbb, három éve? Akkor még rajta volt
a tojáshéj a seggeden. – A férfi hallgatta a másik szavait, majd felnevetett. –
Le lehet szállni rólam. Híres menedzser vagyok, hála a pasimnak – kacsintott rá
kedvesére, Zero izmai pedig azonnal elernyedtek. Csak ennyire volt szüksége, és
a feszültség nyomban távozott a testéből. Nem is érdekelte már, Jude kivel
cseveg; a területe ki volt jelölve, aki pedig ezek után megpróbálja átlépni, az
magára vessen.
Jude néhány nap múlva
részt vett azon az osztálytalálkozón, amiből meg sem próbálta kivonni magát, és
ahonnan elázva tért haza. Zero az este nagy részében ébren virrasztott arra
várva, hogy hazatérjen, de most, amikor látta kipirult arccal és boldogan, nem
volt szíve a fejére olvasni, mennyire aggódott érte. Lehámozta róla a füst-és
kölniszagú ruhákat, majd beterelte az ágyba. Mielőtt ő maga is lefeküdt volna,
pillantása Jude táskájára esett, amit az asztalra dobott, és amiből félig
kilógott a mobilja. Zero nem tudott segíteni rajta, felkapta a készüléket, és
átpörgette az üzeneteket. Természetesen tudta Jude jelszavát – abban nem volt
biztos, maga Jude ennek tudatában volt-e -, és csak egy cseppnyi lelkifurdalást
érzett, ahogy belelesett a privát dolgaiba. De köztük már nem léteztek privát
dolgok, nem igaz?
Mivel Zero semmi
kompromittálót nem talált a telefonon, már épp feladta volna a kutakodást,
mikor a képernyőn felugrott egy instagram értesítés. A férfi rákoppintott, és
agyát nyomban elöntötte a vörös köd. Már az italozásból is sejtette, hogy Jude
remekül szórakozott, de a képek újabb bizonyságot szolgáltattak. Jude három
férfi körében; Jude egy nővel, amint összeérintik az arcukat; Jude koccint egy
fiatalemberrel, aki le sem tudja venni róla a szemét. Zero összevonta a
szemöldökét, és rákoppintott a képre, hogy lássa, meg van-e jelölve a fickó.
Megvolt. És néhány pillanattal később már a nevét is tudta.
Zero egy héttel később
megértően hallgatta kedvesét, aki arról mesélt, hogy az egyik ismerőse leesett
a lépcsőn, és eltörte a lábát.
-
Szerencsétlen balesetek bárkivel történhetnek –
mondta, és megnyugtatóan simogatni kezdte Jude hátát. A férfi hálásan
mosolygott rá, szeme alatt sötét karikák gyűltek.
-
Persze, tudom. Csak pont egy komoly
úszóversenyre készült, amire így nem tud elmenni… - Zero keze enyhén
megremegett, amit Jude úgy értelmezett, kedvesét is ugyanúgy letaglózta az
eset, mint őt magát. – Az orvosok bizakodóak, reméljük, hamarosan felgyógyul.
-
Biztos úgy lesz.
Ha Zero tudta volna, hogy
az a fickó mindennapos vendég lesz Jude életében, nem intézte volna el azt a
bizonyos „szerencsétlen baleset”-et. Jude minden nap beszélt vele telefonon –
akár többször is -, sőt, egyszer még egy hétvégi kiruccanást is lemondott, hogy
segíthessen a másiknak hazacuccolni a kórházból. Zero morogva figyelte, ahogy
Jude egyre messzebbre sodródik tőle. Nem hagyhatta, hogy az a ficsúr mindent
tönkretegyen.
Jude annyit észlelt, hogy
Zero kifejezetten kedves és megértő volt vele az elmúlt néhány hétben.
Megértette, milyen fontos neki barátja egészsége és gyors felépülése,
különösen, hogy fontolgatta, Jude-ot kéri fel menedzserének. Jude-nak volt egy
másik, kissé önző oka is arra, hogy régi osztálytársa mellett maradt, de ezt
egyelőre nem tervezett Zero orrára kötni.
Zero tehát a felszínen
jól alakította a támogató pasi szerepét, legbelül azonban fortyogott. Már meccs
közben is annak a fickónak az önelégült képe lebegett a szeme előtt, sőt,
rosszabb pillanataiban elképzelte őt meg Jude-ot együtt, amint rajta nevetnek
teljes egyetértésben.
A második vesztes meccs
után, amikor Zero annyira rosszul teljesített, hogy félidőben leküldték a
pályáról – soha korábban nem történt ilyen -, Jude frusztráltan sóhajtott, és
követte a dúlva-fúlva távozó férfit az öltözőbe.
-
Ezt most már be kell fejezned! – csattant fel,
amint csukódott mögöttük az ajtó. Zero passzív-agresszív szerepet felvéve nem
válaszolt, helyette letépte magáról a mezét. – Hallasz engem? Ki kell verned a
fejedből, ami aggaszt, mert így nem jutottok el a bajnokság végéig!
-
Mit érdekel az téged? – vágott vissza Zero.
-
Mit mondtál?
-
Mondom, mit érdekel az téged? – Zero most
szembefordult vele, tekintete tele volt dühvel, és – jött rá Jude –
megbántottsággal, félelemmel.
-
Fontos vagy nekem, hát persze, hogy érdekel! A
menedzsered vagyok, és… a pasid, ha minden igaz. – Zero erre hidegen
felnevetett.
-
Ez talán hamarosan megváltozik. – Csend. –
Elvégre mindenkinek kellenek új kihívások.
Jude a következő néhány
pillanatban igyekezett összeszedni magát. Vett pár mély levegőt, majd odasétált
a másikhoz, és hátulról átkarolta, tenyerét Zero hevesen verő szívére helyezte.
-
Gideon – kezdte suttogva -, tudom, hogy közöd
volt Patrick balesetéhez. – Nem engedte Zerót sem elhúzódni, sem közbeszólni.
– De ami rosszabb, nem csak én tudom ezt, hanem maga Patrick is. Négyszemközt
közölte velem, hogy ha nem állok rendelkezésére, ha nem ugrom az első szavára,
akkor megy a médiához, és feldobja a sztorit. – Halálos csend lett az
öltözőben. – Tisztában voltam vele, hogy bebeszélted magadnak, megcsallak vele,
de ennek pont az ellenkezője az igaz. Azért töltöttem vele annyi időt, hogy
téged védjelek. Mert szeretlek, és tudom, hogy… miattam okoztad a balesetet.
Helyre akartam ezt hozni, de közben csak az őrületbe kergettelek… sajnálom. Nem
így terveztem.
Zero pocsékul érezte
magát. Nem elég, hogy félreértette az egészet, megszállottja lett valaminek,
ami igazából csak az ő hülye fejében létezett, ezzel az egésszel bajba sodorta
Jude-ot, az egyetlen embert, aki fontos volt a számára. Jude mindent megtett
érte, nem csak most, hanem megismerkedésük óta mindig, ő pedig így hálálja meg?
De mintha Jude hallotta volna kimondatlan szavait is, még erősebben szorította,
és ajkát a füléhez nyomta.
- Imádom, amikor féltékeny vagy, de semmi okod rá. – Beleharapott a fülcimpájába, mire Zero teste megremegett. – Patrick felépült, az ügy lezárult. Felejtsd el a mai meccset. De ha a következőt is elbénázod, nézhetsz új menedzser után! – Zero felszabadultan nevetve hajtotta fejét Jude vállára. Jude ismerte, szerette és elfogadta őt; kívánhatott ennél többet?
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése