-
Nincs az az isten.
-
Légyszi, légyszi, légyszi!
-
Nem fogom meggondolni magam attól, hogy
rebegteted a szempillád.
-
Komolyan cserben akarsz hagyni?
-
Ha egy hullát kellene elföldelni, máris hoznám
az ásót – mondta Alec Lightwood, kezét karba fonva izmos mellkasán. – De nem
fogom csak azért elcseszni a nyaram egy hülye kávézóban, mert te be akarsz
fűzni valami random csajt.
-
Nem egy random csajt! – tiltakozott Jace
Wayland, Alec valaha volt legjobb – és valljuk be, egyetlen – barátja.
Aranyszőke haja csillogott a fényben, ahogy szenvedélyesen rázta a fejét. –
Clary álmaim asszonya, tudtam abban a pillanatban, ahogy megláttam.
-
Akkor miért nem mondod el neki egyszerűen?
-
Megmondtam.
-
És?
-
Az arcomba nevetett. El tudod ezt hinni? – Jace
az arcára mutatott, melyet mintha az Istenek faragtak volna színtiszta
márványból. – Ebbe az arcba?!
-
Ami azt illeti, el tudom hinni. – Jace durcásan
elhúzta a száját.
-
Meg akarom mutatni neki, hogy rosszul döntött,
mikor nem adott nekem egy esélyt.
-
És minek kellek ehhez én? – Alec kínzási
listáján előkelő helyet foglalt el a „Nézni, ahogy Jace csajozik” pont. Még
magának is csak néha, suttogásnál halkabban merte bevallani, hogy barátságnál
többet érez iránta.
-
Mert a tulaj ragaszkodik a párokhoz. – Alec
szíve félrevert, de Jace gyorsan folytatta: - Azokhoz a már összeszokott
csapatokhoz, akik kitalálják egymás gondolatait, és akik gördülékenyen tudnak
együtt dolgozni. Clary is a legjobb barátjával dolgozik ott… valami Simpson.
-
Simon, nem Simpson – kapcsolódott be a
beszélgetésbe Isabelle, Alec húga. Kecsesen levonult a lépcsőn, majd levágódott
a kanapéra – előtte persze nem felejtette el megrázni fekete hajzuhatagát.
-
Te honnan ismered azt a srácot? –akarta tudni
Alec.
-
Gyakran járok abba a kávézóba.
-
Miért?
-
Ingyen wifi, jó kávé, cuki felszolgáló. – Alec
teste megfeszült. – Nyugi, nem az esetem. Csak szeretem azzal ugratni, hogy
mégis.
-
Miért nem lehet Izzy a párod? – kérdezte Alec. –
Dolgoztatok már együtt korábban is.
-
Az nem ugyanaz! – heveskedett Jace. – Te meg én
olyanok vagyunk, mint egy érem két oldala. Mint egy lélek két fele. Kivéve a
romantikus részt. Mert azt Claryre vár.
-
Köszönöm, hogy tisztáztad – gúnyolódott Alec,
mire Jace megragadta a karját.
-
Nem akartalak megbántani. – Alec imádta, hogy
Jace ennyire szenvedélyes tudott lenni, amikor kettejükről volt szó. Éppen
ezért nem akarta látni, ahogy másfelé kezd irányulni ez a szenvedély. – Mindig
te leszel az egyik legfontosabb ember az életemben, pont ezért kérem a te
segítséged, nem másét. Állj mellettem, hogy képes legyek felnőni Claryhez. Hogy
bebizonyíthassam neki, méltó vagyok a szerelmére. – Jace tekintete elfelhősödött.
– Segítesz nekem?
Alec sosem tudott megtagadni semmit a szeretteitől, így hát
másnap a Mao Ce-tung kávézóban találta magát, és arra várt, hogy bebocsátást
nyerjen a tulaj színe elé. Jace felkészítette arra, hogy a fickó elég érdekes
személyiség, de ezt Alec is meg tudta volna állapítani, már csak a kávézó
kinézetéből is. Mindenfelé színes fotelek, kis kerek asztalok, de a pultnál is
helyet lehetett foglalni. A falak színe mintha attól függően változott volna,
honnan nézte az ember. A levegőben finom kávék és sütemények illata terjengett,
a pénztárgép és az ajtócsengő pedig szüntelenül csilingelt. Alec elismerte, a
helynek megvolt a maga bája, habár tőle távol állt ez a harsányság.
Jace kiszemeltje viszont nagyon is illett a helyhez;
alacsony volt, vörös hajú, és Alec eddigi tapasztalatai szerint nagyon kedves a
vendégekkel. Két pohár kávé között általában a közelében dolgozó barátjával
beszélgetett, egy vézna, szemüveges sráccal, aki megtestesítette azokat a
kockákat, akik a számítógépes játékokban remekelnek, de a való életben
menthetetlenek. Alec és Jace totális ellentéte.
Jace-ről szólva, igazán kitett magáért. Normálisan
felöltözött, fekete nadrág és fehér ing volt rajta, a haját pedig extra
odafigyeléssel lőtte be. Megpróbálta rávenni Alec-et, hogy öltözzön át, de Alec
ebben a kérdésben hajthatatlan maradt. Az egyik kifakult pulóverét vette fel,
meg a térdénél rojtosodó farmerjét. Ha a tulaj látja rajta, mennyire nincs
kedve az egészhez, talán azonnal kidobja őket a csiricsáré ajtón.
Néhány perc múlva aztán befáradhattak a belső szentélybe.
Alec először észre sem vette a fickót; ugyanolyan színes ruhákat viselt, mint
amilyen a dekoráció meg a szék volt, amiben ült. Csak a keze vonta magára a
figyelmet, amivel az ölében heverő macskát simogatta. Alec tekintete aztán
feljebb vándorolt, hogy egy rendkívül szokatlan, sárga szempárral találkozzon.
-
Helló, helló! – A férfinak – sajnos –
meglehetősen kellemes, mély hangja volt. Alec riadtan vette észre, hogy a tulaj
leplezetlenül végigmérte, aztán elismerően elmosolyodott. Szeme feketével volt
kihúzva, amit Alec eddig csak nőknél tapasztalt. Igen szegényes volt a
magánélete – eddig a napig. – Hát te ki vagy?
-
Jace Wayland – sietett a válasszal a szőke. –
Talán ismerős a nevem. – A férfi vetett rá egy gyors pillantást, mire Jace
enyhén megdöbbent; rá nem csupán egyetlen pillantást szoktak vetni.
-
Tudom, ki vagy. De én hozzá beszéltem –
biccentett a nem kevésbé döbbent Alec felé.
-
Alexander Lightwood.
-
Alexander. – A férfi úgy görgette a szót a
nyelvén, mintha ízlelgetné – vagy mintha fel akarná falni a név tulajdonosát.
-
Alec.
-
Szóval, Alexander – folytatta a fickó -, itt
akarsz dolgozni?
-
Én… - Mikor Jace könyörgő tekintetet vetett rá,
Alec lenyelte az első választ. – Igen, szeretnék itt dolgozni. Habár még be sem
mutatkozott. – A fickó felnevetett, amitől a szeme szinte eltűnt az arcában.
Alec biztos volt benne, hogy Távol-Keleti, amit – bosszantó módon – nagyon
aranyosnak talált.
-
Milyen igazad van! Engedd meg! – Letette a
macskát az öléből – aki kihasználva a lehetőséget nyomban elillant -, fölállt,
kiperdült az asztal mögül, és kezet nyújtott. – Magnus Bane! – Alec habozva
megrázta a kezét, mire enyhe elektromosság szántott végig a testén. Magnus
huncut pillantása elárulta, hogy észrevette a reakcióját. – Fel vagytok véve!
Holnap kezdtek, de maradhattok ma is, hogy betanuljatok Clarytől és Sámsontól.
-
Mármint Simontól? – kérdezte Alec, Magnus meg
legyintett egyet.
-
Legyetek üdvözölve. Nálam elvárás a jókedv, a
kedvesség, és a végtelen türelem. No meg minden pillanatban készen kell
állnotok egy jó kis bulira. Holnap este is tartok egyet.
-
Milyen alkalomból?
-
A macskám tiszteletére. – Magnus körbenézett. –
Mao Ce-tung kölcsönadta a nevét a kávézónak, amit igyekszem évente meghálálni.
– Kacsintott. – Minden alkalmat ki kell használni, ha szórakozni akarunk. Te
nem így gondolod, Alexander?
Alec köszönte szépen, nem így gondolta. Csak szeretett volna
a nap végére érni, hazamenni, és a saját dolgaival törődni. Ehelyett be kellett
állnia a pultba úgy, hogy senkit se zavarjon – meglepően nehéz feladat volt -,
aztán ő és Jace nézte, hogyan készíti el Clary meg Simon a rendeléseket.
-
Jegeskávé. – Itt még nem is volt semmi probléma.
-
Iced caramel macchiato. – Nem tűnt nehéznek,
csak le ne felejtsék a szószt.
-
Venti iced brown sugar oatmilk shaken espresso.
– Alec nem értette, minek adnak ilyen hosszú neveket egy egyszerű italnak.
-
Grande chai tea latte.
-
Honnan tudjátok az arányokat? – kérdezett közbe
Alec, mikor Clary látszólag találomra beleöntötte a tejet egy fémtálba.
-
Ott van a tál oldalán a mértékegység.
-
Rendben, de fejben tartod az összes recept
összes hozzávalójának egységét? – Mikor Clary meg Simon ránézett, Alec majdnem
– majdnem! – elszégyellte magát.
-
Igen, fejből tudjuk. És ha itt akarsz dolgozni,
neked is tudnod kell. – Jace, aki nem tűrhette, ha sokáig nem vettek róla
tudomást, már nyitotta a száját, mikor az ajtó szabályszerűen berobbant, és
betódult egy csapat fiatal lány. Fiatal, vihorászó lány. Alec azonnal szőke
barátjára nézett, aki csak vállat vont.
-
Te persze semmit nem tudsz erről, mi?
-
Rejtély. – Jace gyorsan arrébb lépett, mikor
látta, hogy Clary-nek szüksége lenne a háta mögül néhány pohárra. Miközben
mozdult, szőke haja az arcába hullt, amit a rá jellemző laza mozdulattal söpört
hátra. Alec-nek ez szinte már fel sem tűnt, a lányok közül azonban többen
sóhajtoztak, az egyik pedig elalélt.
Clary javára legyen mondva, egészen a szünetükig türtőztetni
tudta magát, amikor azonban kiürült a hely, megpördült, és csípőre tett kézzel
Jace-re meredt. Alec beismerte magának, hogy megijedt tőle.
-
Tényleg dolgozni akarsz, vagy a népszerűségedet
növelni?
-
Miért akarnám növelni, ami amúgy is az egekben?
– Jace – véleménye szerint – az igazat mondta, de ez csak olaj volt a tűzre.
-
A lányok csupán azért jöttek ide, mert azt
hallották, egy félisten került a pultba. – Clary egyikükről a másikukra
pillantott. – Nem is tudom, kire célozhattak.
-
Hát, biztos nem rá – biccentett Jace Simon felé.
Clary hangjának ereje hátrébb taszította a két barátot.
-
Ne merészeld hozzá hasonlítani magad! – kelt ki magából
a vörös törpe. – Neked megadatott, hogy így nézz ki, nem kellett semmit tenned
érte. Miért vagy hát olyan nagyra magaddal? Simon kisujja is többet ér nálad!
-
Bocsánat, nem úgy értettem – visszakozott Jace.
-
Dehogynem úgy értetted – folytatta Clary, düh
helyett inkább keserűen. – Megszoktad, hogy mindenki a lábad elé omlik, mint
azok a lányok. Én viszont ahhoz szoktam, hogy a srácok olyanok, mint Simon, aki
gyerekkorom óta ismer. Tudja, mi a kedvenc kajám, mi a kedvenc filmem,
folytatja a mondataimat, és sírhatok a vállán.
-
Simon a legjobb barátod – szólt közbe Alec
óvatosan -, de Jace is megérdemel egy esélyt, nem gondolod? Tényleg nem tehet
róla, hogy így néz ki, és mivel folyton visszaigazolást kapott, lassan a fejébe
szállt. Azért van itt, hogy valaki újra lerángassa a talajra. – Hunyorogva
folytatta: - Nem akarsz tenni vele egy próbát?
- Áh, a nördök szerelme – sóhajtott fel Magnus a hátuk mögött. – De ettől a kávék még nem fogják elkészíteni magukat. Munkára! – És a végén Alec-re kacsintott. Mi lesz még ebből?
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése