Treasure 4. rész

A negyedik, és egyben utolsó rész is megérkezett! :)

Jong-ho büszke volt arra, hogy az idő legnagyobb részében nyugodt tudott maradni, történhetett bármi. Most ellenben kezdett pánikba esni. Nem maga miatt, legalábbis nem egészen. Kiverte a víz arra gondolva, hogy cserben kell hagynia a csapatot, akik rengeteget készültek arra a napra. Egyiküket sem kapták el, miért pont őt fülelték le? Néhány perc múlva nem éppen gyengéden betuszkolták egy, az övéhez hasonló hivatali autóba, aztán már indultak is. Jong-ho próbálta kitalálni, hová vihetik, és hogy tudna kiszabadulni. A kezét nem kötötték hátra, de jelenleg semmire sem tudta használni őket. A hátsó ajtókon nem volt kilincs belül, és az üveg is golyóálló volt. Jong-ho érzékelte, hogy csak lassan tudnak haladni a tömeg miatt, akik időről-időre nekiütköztek az autónak. A sofőr próbált kíméletes lenni, és persze a dudát sem használhatta. Éppen akkor, mikor kiértek volna a főútra, jobbról egy hatalmas, fekete terepjáró kanyarodott eléjük, beleütközve az autóba, összegyűrve annak elejét. Az anyósülésen ülő Chan Woo és a sofőr előre buktak és káromkodtak.

- Mi a fenét művel ez? Nem látja, hogy hatósági személyek vagyunk? – háborgott Chan Woo, de a következő pillanatban torkán akadt a lélegzet.

Mintha csak egy filmet néztek volna. A terepjáró ajtói kinyíltak. Öt impozáns férfi szállt ki belőle, akiket Jong-ho már jól ismert. Seonghwa fekete-fehér mintás kabátot viselt, alatta fekete garbót, és persze ékszereket. Yeosang fekete bőrkabátját és nyakkendőjét szegecsek díszítették, ezzel szemben Yunho, Wooyoung és San úgy nézett ki, mintha épp csak felkaptak volna valamit – fekete-fehér és zöld dzsekit, meg fekete pólót viseltek. Jong-ho még sosem látott annál szebbet, mint mikor azok öten lezserül körbeállták a kocsijukat, aztán Seonghwa az autó tetejére tette bal kezét, lehajolt, és bekopogott a sofőrülés ajtaján. A sofőr persze nem húzta le az ablakot, mire a férfi elvigyorodott.

- Van nálatok valami, ami a mienk. – Jong-ho szíve megdobbant.

- Mi a fenét képzelnek magukról? – Chan Woo nagy nehezen megtalálta a hangját, de kiszállni nem mert, főleg nem az ajtaja mellett strázsáló San karjaiba. A srácok ezúttal már nem tüntették el testékszereiket, így azok csaknem kiszúrták Chan Woo szemét. – Ez törvénysértés.

- Úgy nézünk ki, mint akiket ez érdekel? – vont vállat Wooyoung. – Nyisd ki a hátsó ajtót.

- Eszemben sincs.

- Reméltem, hogy ezt mondod – villantott ördögi vigyort, majd előhúzott a dzsekije alól egy szerkezetet. – Ezt San barátom szekrényéről csentem el.

- Engedély nélkül – tette hozzá San.

- Jó célra fogom használni. – Wooyoung rátapasztotta a szerkezetet a vezetőülés ablakára. – Utolsó lehetőség, hogy kinyisd a hátsó ajtót.

- Süket vagy?! Azt mondtam, nem! És tisztában vagy vele, kivel beszélsz? Én itt a törvényt képviselem…

- Ja, blabla – mondta Yunho egy szemforgatás kíséretében, majd leárnyékolta a szemét, és benézett hátra. – Húzódj a másik oldalra, és kuporodj le!

- A francba! – üvöltött fel Chan Woo, majd kiugrott az ajtón. A sofőr utána mászott, és máris a csapat gyűrűjében találták magukat. Jong-ho lekuporodni sem tudott, de mint kiderült, nem is volt rá szükség; nem történt robbanás.

- Ha látnád most az arcod! – nevetett Wooyoung a hatósági személyek fölött állva. – Betojtál, mi?

- Kinek képzelitek magatokat…

- Azt is mindjárt megtudod – hűtötte le Yunho, és az órájára nézett. Yeosang közben kinyitotta az ajtót, így Jong-ho kiszállhatott. Már az utcán lebzselő emberek is felfigyeltek arra, hogy valami történik; egyre közelebb nyomultak hozzájuk. Mikor meglátták a földön heverő két férfit, azonnal elkezdtek szitkokat vágni a fejükhöz. Chan Woo arca vörösödni kezdett. Megpróbált felállni, de Seonghwa a mellkasára nyomta csizmás lábát.

- Perceken belül kezdődik a buli. Biztosan nem akarsz belőle kimaradni.

- Miről beszélsz? Azonnal engedj el! Tudod te, ki vagyok én?

- Jelenleg egy senki – húzta el a száját Seonghwa. – Még a semminél is kevesebb. Most pedig fogd be a pofád, amíg szépen kérem!

- Te… - Chan Woo tovább próbálkozott, mire Seonghwa meglendítette az öklét, és behúzott neki egyet. Arra vigyázott, hogy a férfi feje ne koppanjon a kövezetnek, de az ütés így is elég fájdalmas lehetett. Chan Woo elvesztette az eszméletét.

- Már ennyitől kidőlt? – kukkantott oda Yunho.

- Ezek a mai hivatalnokok – mormolta Seonghwa, ahogy megtörölte a kezét.

- Elrontottam mindent? – kérdezte Jong-ho.

- Tudhatnád, hogy a főnök mindenre gondol – veregette vállon Yunho. – Volt vagy… millió különböző forgatókönyve erre a napra. Ez volt a C. „Mi van, ha Jong-ho munkaadói rájönnek? Szabadítási terv készítése folyamatban.” Vagy valami ilyesmi. – Jong-ho kifújta a levegőt.

- Egyet se aggódj – mosolyodott el Yeosang, mire többen is felé fordultak, mintha hirtelen kisütött volna a Nap. – Kezdődik!

Jong-ho először nem értette, miről beszél. Az emberek tovább beszélgettek, közben megjelent néhány rendőr is az utcán, de még nem történt semmi szabályellenes. Aztán…

… statikus zörej hallatszott a fejük fölül. A téren több hangszórót is elhelyeztek, hiszen a város központjáról volt szó. Néhány pillanat múlva a zörej megszűnt, majd…

- Emberek! – Hongjong hangja berobbant a térre. – Nyissátok ki a szemeteket! Gondolkodjatok! Ez a szabadság pillanata, ha elég erősek vagyunk hozzá! Hallgassátok! Énekeljétek! – és elindult a Pirate king.

Mindenki lefagyott. Olyan régóta nem hallottak már zenét, hogy többen azt sem tudták, mi történik. A fiatalabbak tértek magukhoz először. Ugrálni és ordítani kezdtek, vagy random koreográfiára táncolni. Jong-ho szíve megtelt büszkeséggel.

- Gyerünk! – kiáltotta San, majd megindultak a tér közepe felé. Jong-ho – jobb ötlet híján – követte őket. Már meg sem lepődött, hogy ott találja Hongjoongot és Mingit. Hongjoong piros kabátot viselt, szemfedője mögül cinkosan nézett rájuk. Aztán a szájához emelt egy mikrofont. Hangját szerte a városban hallani lehetett, hála a hangszóróknak.

Jong-ho azon kapta magát, hogy velük együtt ugrál Mingi részénél, mintha egyszer is gyakorolta volna velük a koreográfiát. Zsigerből jött az egész, valahonnan olyan mélyről, ahonnan a rendszernek sem sikerült kiirtania. A tömeg kört alkotott körülöttük, és megakadályozták, hogy a felbőszült rendőrök véget vessenek az előadásnak. Alig halt el az utolsó hang, már el is indult a Treasure. A tömeg elcsendesedett, pont, ahogy Hongjoong szerette volna. Itt már a mondanivaló volt a lényeg. Az érdeklődést már felkeltették, eljött az ideje átadni az üzenetet.

Let’s leave far away

It’s calling us. the Treasure

Let’s go quickly, let’s found it

Oh every day every night

Nobody can stop us

To stop aus there’s no way

Amikor a tömegből többen elővették a telefonjukat, hogy videózzanak, vagy, hogy elindítsák a kedvenc dalaikat, akkor Jong-ho tudta, hogy sikerült. A kincs, ami négy évig eltemetve feküdt, most újra előkerült. A zene újra mindenkié.

A történethez az alábbi videókat használtam fel:

Ateez - Don't stop (a szabadításos jelenet)