- Ez így nem mehet tovább – mormolta Seonghwa. A harmadik nap délutánján megtörtént, amitől mind tartottak; Jongho szervezete feladta a harcot, és a fiatalember elvesztette az eszméletét. Néhány rövid másodperc volt csupán, mégis mind megijedtek.
- Semmi baj – hessegette el őket Jongho. A szeme alatt egyre mélyültek a karikák, ő viszont rendületlenül mosolygott. – Ez a kötelességem.
- Kötelesség a seggem – mondta Wooyoung. – Semmit nem érünk veled, ha tönkreteszed magad! – Megvillant a szeme, ahogy Jongho megszorította a vállát.
- Ki fogom bírni! Ne aggódjatok miattam.
- Ezt mondani könnyebb, mint megtenni – sóhajtott Mingi.
- Azt javaslom, mára fejezzük be! – szólt Hongjoong. – Tudom, hogy még sokan várakoznak, de meg kell érteniük, hogy ezt nem lehet siettetni. Ha elapad az erőd, sosem tudjuk újra feléleszteni. – Lökött egyet a srácon. – Menj, pihenj le, vagy meditálj, amit szeretnél.
- Ha ellenkezel, én magam duglak ágyba – fenyegette San, Jongho pedig megadóan kisétált a teremből.
Jongho azt akarta tenni, amit javasoltak – visszavonulni a szobájába -, de aztán rájött, hogy akkor csak újra egyedül maradna a gondolataival. Megtorpant az egyik folyosón, ami kisebb pánikot okozott a körülötte járkáló szolgálók között. Megkérdezték, szüksége van-e valamire, ő pedig mosolyogva hárított, és végül mégis bement a lakosztályába, de csak azért, hogy felvegyen valami kevésbé feltűnő szerelést. Kislisszolt azokon a titkos járatokon, amiket az utóbbi időben gyakran használt, majd hamarosan elhagyta a kastély közvetlen területét. Senkivel sem találkozott, ahogy a földúton haladt – a legtöbb fiatal valószínűleg még mindig sorban állt, hogy bejusson a kastélyba, az idősebbek pedig visszavonultak a tűző nap elől. Jongho úgy sétált be az egyik tanya udvarára, mintha haza érkezett volna – amit egy másik életben nagyon is el tudott volna képzelni. A főépület nyitott ajtaján bepillantva megszemlélte a konyhát – az asztalon még ott állt az ebéd maradéka -, majd folytatta útját a melléképület felé. Odabentről a munka zajai szűrődtek ki – csiszolás, súrlódás, kopácsolás. Jongho előre felkészítette magát, a látvány mégis mellbe vágta; Yeosang egy munkalap fölé hajolt. A szemén lévő védőszemüveget, sőt, szőke haját is belepte a por. Inge ujját feltűrte, így Jongho képet kaphatott gyönyörűen hullámzó izmairól. Mikor a gép zúgása elhallgatott, Jongho megdöngette az ajtót.
- Helló! – Yeosang mosolya elég volt hozzá, hogy enyhüljön a mellkasában érzett nyomás. – Nem akarlak zavarni. – A szőke fiatalember hívogatóan intett. – Ez annak a lánynak a menyegzőjére lesz? – Yeosang bólintott. Jongho megismerkedésük kezdetén még fontolgatta, hogy talán segíthetne új megbízásokat szerezni, de hamar letett róla.
Yeosang természetesen tudta, kicsoda ő, de sosem használta ki a kapcsolatukat. Jongho elnyomott egy sóhajt. Talán túlzás volt „kapcsolatként” tekinteni rá; Jonghónak szüksége volt valakire, aki segít javítani a koordinációs képességein. A körben, ami a világukat hivatott megvédeni, nem volt elég az, ha tudtak bánni a hangjukkal, a rituálék során a megfelelő mozdulatokat is el kellett végezniük. Jongho így talált rá Yeosangra egy napsütéses délutánon. Ahogy egymásra néztek, Jongho szívében életre kelt valami, aminek a létezéséről sem tudott. Arra gondolt, milyen nagyszerű lenne, ha passzolnának a színeik… ez azonban sosem fog kiderülni.
Yeosang folytatta a munkát, Jongho pedig hol őt nézte, hol fel-alá járkált. Ezek a pillanatok sokkal jobban kikapcsolták, mintha visszavonult volna a szobája magányába. Yeosang hamarosan letette a gépet, amit használt, levette a szemüveget, majd megrázta a fejét, hogy kevésbé legyen poros a haja. Aztán odébb táncolt – olyan kecsességgel, amit Jongho soha senki másnál nem tapasztalt. Elmosolyodott, és utánozta a mozdulatot. Nagy szerencséjére egyáltalán nem haladta meg a képességeit a tánc – nem volt görcsös, és nem volt zavarban. Ez vagy a kiválasztott voltának volt köszönhető, vagy Yeosang volt kiemelkedő tanár.
- Köszönöm – mondta Jongho. Yeosang mosolygó szemmel pillantott rá, így kapkodva folytatta: - Tudom, hogy semmi értelme, de… nem jönnél el mégis? Kérlek! – Behunyta a szemét, majd újra kinyitotta. – Nem kell részt venned, csak állj mellettem. Sosem kérnék tőled olyat, ami helytelen, de… szükségem van rád. Kérlek, segíts!
A vacsorára már egy kiegyensúlyozottabb Jongho érkezett. Yeosang ugyan nem ígért neki semmit, Jongho mégis úgy érezte, feltöltekezett a jelenlétéből.
- Örömmel látom, hogy jobban vagy – köszöntötte Hongjoong.
- Mire nem jó egy kis szundikálás – somolygott Wooyoung, aki történetesen látta, amikor Jongho kisomfordált a kastélyból. Persze senkinek sem árulta el, elvégre mindenkinek jár egy kis románc.
- Igazatok volt, nem meríthettem ki magam teljesen. – Jongho felemelte a poharát. – Igyunk arra, hogy két napon belül megtaláljuk a hiányzó láncszemet.
- Tetszik a lelkesedésed – bólogatott San. – És kitaláltunk valamit, amivel kicsit gyorsíthatunk a válogatás menetén.
Így is tettek. Másnap a hosszú sornak nyoma sem volt, helyette hat csoportra osztották az embereket, hogy mind a hat fiatalember részt tudjon venni a folyamatban. Azt az egyet ők természetesen nem tudták volna megtalálni, viszont képességeiknek hála jelentősen csökkentették a szóba jöhető jelöltek számát. Amolyan előszűrésnek is lehetett nevezni, hogy Jongho ne legyen kénytelen ennyire elaprózni magát és az erejét.
Mingi éppen végzett egy újabb csoporttal – akik közül csak kettőt engedett tovább -, amikor egy szőke villanásra lett figyelmes. A jóképű, egyszerű öltözetet viselő srác az előtte lévő tömeget méregette, majd elindult a fal mentén, mintha egyszerűen ki akarná őket kerülni.
- Elnézést. – Mingi elállta a fiatalember útját, aki erre szép szemeivel felnézett rá. – Ha a válogatóra jöttél, csatlakozz valamelyik csoporthoz. Csak utána engedhetünk tovább.
- Rendben – mondta a másik. – Mit kell tennem?
- Fel kell íratnod a neved, aztán… - Éles csattanás vonta magára a figyelmüket.
A Hongjoong előtti csoportból kivált egy nagydarab férfi és megpróbált a testi erejét latba vetve átjutni az őrökön. Sokan nem nézték ki egy bicegő fiatalemberből, hogy veszélyes lehet, pedig Hongjoong rendelkezett közülük a legnagyobb erővel. Most is elég volt sétapálcájának egyetlen, padlóra mért ütése, valamint egy alig hallható, mély hang kiadása, és a fickó már el is terült. A testőrök seperc alatt eltávolították, a válogató pedig folytatódott. Mingi büszkén mosolygott.
- Nos, akkor… - Mire visszafordult, a szőke srácnak nyoma veszett.
Hála a többiek segítségének, Jongho aznap este vánszorgás helyett normálisan lépkedve vonult vissza. Azzal biztatták, hogy már csak egy nap volt hátra, és az ígéretes jelöltek közül egész biztosan meg fogja találni a társát.
A lakosztályába lépve megtorpant. Teljes sötétség helyett gyertyák égtek mindenfelé, a nappaliból pedig rózsaszirmok vezettek a hálószobáig. Jongho bezárta az ajtót, majd beljebb lépett épp, mikor Yeosang felbukkant a háló ajtajában. Jongho többször is álmodott már arról, hogy felbukkan, nem lehetett hát biztos benne, hogy tényleg valódi. Szőke haján táncolt a gyertyák fénye, lenge, fehér ingét nem kötötte össze teljesen, így látszott csupasz bőre. Mezítláb volt.
Jongho már nyitotta a száját, hogy kifejezze örömét, amikor Yeosang előtte termett, és megcsókolta. Addig még a gyakorlások során sem értek egymáshoz, így Jonghót sokkolta a mozdulattal járó intenzitás. Habár szívesen így maradt volna örökre, mégis megragadta Yeosang karját, és eltolta magától.
- Várj… ez… - A szőke srác viszont a szája helyett a nyakát kezdte csókolgatni. – Kérlek… nem akarlak kihasználni… - Yeosang a szemébe nézett, aztán olyasmit tett, amit Jongho álmában sem gondolt volna.
Ajka ragadozó mosolyra húzódott. Hátrálni kezdett, miközben az ing egyre jobban szétnyílt a mellkasán. Jongho még sosem volt együtt senkivel – minő meglepetés -, és most is tudta, milyen rossz ötlet ez. Tönkreteheti az egész életét, nem is beszélve a többiekéről a körben. Mégis azon kapta magát, hogy Yeosang után ment. Hogy kezébe fogta helyes arcát, és megcsókolta. Hogy hagyta, hogy a srác levetkőztesse… aztán… a varázslatos színek, amik a szeme előtt vibráltak, és Yeosang kéjes nyögései… mindent megértek számára.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése