Subscribe:

Labels

2013. május 18., szombat

Valami más


Sherlock BBC; Mystrade





-         Igen. Természetesen. Nem, még van pár megoldatlan ügy. Mindenképpen. Viszont hallásra.

Mycroft Holmes visszatette a telefont a helyére, megitta az utolsó korty teát, majd felállt az asztalától. Már sötét volt és minden alkalmazott hazament, mert nekik volt kihez. Nagy általánosságban véve gúnyos megvetéssel vélekedett a párkapcsolatokról, bár éjszakánként neki sem esett volna rosszul egy meleg test ölelése.

Néha az volt az érzése, kicsi számára ez a test. A szelleme szárnyalni akart, felemelkedni aztán lezuhanni, új és izgalmas dolgokat kipróbálni, de ha ezzel egyik napról a másikra állna elő, hülyének néznék.

Másnap reggel már vidéken volt egy fontos találkozó miatt, de fél óra várakozás után megállapította, hogy felültették. Épp a kabátját vette fel, s azt tervezgette, milyen büntetést szab ki az ügyfélnek, mikor megzavarta valami. Illetve valaki. Az a nyomozó, akivel Sherlock olyan jól kijött, ott állt a pultnál, s élénken csevegett az étterem tulajdonosaival. Mycroft sosem tudott volna ilyen közvetlen lenni, de, még ha akart volna, akkor sem ért volna rá.

A nyomozó megtette a kezdő lépést helyette is, mikor meghívta őt egy italra. Beszélgettek – Mycroft rádöbbent, hogy rajta kívül is vannak még értelmes emberek a bolygón –, aztán hogy, hogy nem, Gregory szobájában kötöttek ki. Mycroft megszokta már a gyorsaságot a partnerei részéről, Lestrade azonban más volt, az idősebb Holmes pedig beleremegett minden egyes óvatos érintésbe, s most először érzett késztetést, hogy mindent viszonozzon.

Órákkal később, mikor szuszogva feküdtek egymás mellett, Mycroft arra jutott, hogy erre volt szüksége. Még mindig a felhők között érezte magát, a lelke ujjongott. Ez lenne az élet, amiről már olyan sokat hallott? Váratlanul Gregory arca jelent meg mellette, ő pedig nem tudta megállni, beletúrt a szőke hajba.
-         Mi az? – kérdezte a nyomozó kedvesen.
-         Ez… valami más. Más, mint amit eddig tapasztaltam. – Halványan elmosolyodott. – Szerinted kaphatnék még belőle?

4 megjegyzés :

Scale írta...

Awww, de aranyos volt. :3 Eleve szeretem azt a dalt, ezzel a kis egypercessel pedig még inkább megszerettem. Nagyon tetszett, köszi, hogy megírtad. :)

Mellesleg, kukkants be a blogomra, vár ott valami téged! ;)

Puszi,
Scale

Névtelen írta...

Hát ez nagyon jó lett! *-* Honnan tudtad, hogy Mystrade hiányom van? ♥ "Ez lenne az élet, amiről már olyan sokat hallott?" ez tetszik.

Amion írta...

Tetszett! Csak így tovább! :)

Valerin írta...

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, örülök, hogy tetszett.:)

Megjegyzés küldése