Subscribe:

Labels

2013. november 12., kedd

Breaking the habit


Harry Potter; Neville&Draco, kis semmiség





Neville Longbottom utálkozva piszkálta a dísztalárját. Ki nem állhatta azokat a puccos fogadásokat, melyekre az utóbbi három évben – Voldemort legyőzése után – meghívták. A partik persze mindig Harry, Ron és Hermione részvételével zajlottak, ők pedig sosem felejtették el megemlíteni, hogy milyen nagy szerepet játszott Neville a döntő csatában. Így tehát az ő neve is felkerült a vendéglistára. Draco Malfoyéval egyetemben.

Ezt nem az Aranytrió intézte el, hanem maga a miniszter, aki maga mellett akarta tudni a tehetséges – és gazdag – szőkeséget. Neville a három év alatt hatszor találkozott vele, de sosem beszéltek. Úgy tűnt, Draco megtöri a hagyományt és megjavul, de ezt senki nem merte biztosra venni.

Aznap este is szép számban jelentek meg varázslók a kibérelt bálteremben. Csillárok lebegtek alig pár centire a fejük felett, manók hordták az italokat és a szendvicseket körbe-körbe, a zenét pedig a maguktól működő hangszerek szolgáltatták. Neville elkapott egy pohár bort és egy szendvicset, s már épp letelepedett volna a kiválasztott helyre – az egyik sarokba – mikor a semmiből előtte termett Draco Malfoy, teljes pompájában. Neville gyorsan visszavarázsolta a kiömlött bort a pohárba.

-         Jó estét – köszönt végül.
-         Neked is. – A szőke férfi alaposan végigmérte. – Jól nézel ki.
-         K… kösz. Te is.
-         Ez csak természetes. – Neville nem tudott elrejteni egy vigyort.
-         Nem félsz, hogy meglátnak velem?
-         Ezt nekem kellene kérdeznem tőled.
-         Nem féltem a hírnevem – vont vállat Neville.

Draco szeme mintha felcsillant volna. Kikapta a másik férfi kezéből a poharat és a tányért, letette őket az asztalra, majd navigálni kezdte őt a táncparkett irányába.
-         Mit… mit művelsz? – sziszegte Neville égő füllel. Biztosra vette, hogy többen is őket bámulják.
-         Azt hittem, tudod – mondta Draco, s átkarolta társát. – Szakítok a hagyománnyal. Nem tartom távol magam attól, akit kedvelek.

2 megjegyzés :

Mese írta...

Köszönöm ezt a kellemes élményt, ezen a borongós szerda reggelen. Ezért már megérte felkeni. ;)

Valerin írta...

Nagyon köszönöm, örülök, hogy tetszett.:)

Megjegyzés küldése