Subscribe:

Labels

2014. április 26., szombat

Angyalok és démonok (AU 01.)

Raistlin tett közzé a blogján minap egy írást, ami egy AU-sorozat első története volt. Utánanéztem a dolognak, és mivel a témák érdekesnek tűntek, belevágtam én is, bár valószínűleg egészen más párosokkal.

Az első pont valahogy így szólt: found their phone number in a library book. Kicsit átfogalmaztam ezt a történetben. Ne bántsatok nagyon.


Angyalok és démonok
Au; Dean/Castiel






-          Dean?
Semmi válasz.
-          Dean? Dean!!
-          Mivan? – ült fel az ágyban nevezett Dean Winchester, majd pislogva végignézett az öccsén. Aki toporzékolt. És már felöltözött. – Sammy, mi van? Ég a ház?
-          Nem, de…
-          Vettél pitét?
-          Maradt tegnapról. De…
-          Akkor meg mit akarsz tőlem… - Pillantás az órára -… reggel hétkor?
-          Indulok a suliba – felelte Sam. Nem Sammy.
-          Hello. – S Dean már vissza is feküdt.
-          Délután dolgozom, így nem tudok elmenni a könyvtárba… - A végét olyan halkan tette hozzá, hogy a másik férfi alig hallotta.
-          Tudod, hogy bármit megtennék érted, de oda nem megyek többé.
-          Dean – mondta Sam lebiggyedő szájjal.
-          Sammy, nem. – Aztán a kezét nyújtotta a cetliért.

Dean alapvetően nem utálta a könyvtárat. Szeretett olvasni – többnyire krimiket, meg olyan történeteket, ahol a macsó főhős elbánt a gonosszal, és megszerezte a nőt -, de a könytár arra emlékeztette, hogy ő nem tanult tovább, hiszen az apjuk halála után valakinek gondoskodnia kellett Samről. Semmit nem bánt meg, és szeretett a műhelyben dolgozni, a sok könyv mégis gúnyolta amiatt, amit nem tudott.

Mivel a könyvtáros előtt hosszú sor állt, Dean úgy döntött, egymaga keresi meg a művet.
Angyalok és démonok. Szuper – gondolta keserűen. Ha ez megint egy természetfeletti szarság lesz, ki se veszem!

Megnézte előbb a vallásnál, a természettudománynál, a filozófiánál, de kiderült, hogy Sam ezúttal egy regényt választott. Dean levette a polcról a kötetet, ellenőrizte a címet és a szerzőt, aztán nagy sóhajjal beállt a kölcsönzők közé.

Sam hálálkodott egy sort a bátyjának, aztán viszont a könyv közelébe se ment. Dean ezt onnan tudta, hogy a kötet ott porosodott a pici nappali még kisebb asztalkáján. Pontosan egy héttel később Sam még nem volt otthon, mikor Dean hazaért. Átmentem tanulni egy haverhoz. Ne várj meg. Szeretlek.

A férfi elfogyasztotta szerényke vacsoráját, aztán leült a kanapéra egy üveg sörrel. Alig jöttek ki két fizetésből, így tévéjük nem volt. Dean általában hamar lefeküdt, de most szüksége volt valamire, ami eltereli a figyelmét arról, hogy majdnem megdöntötte a főnöke lányát. Persze a csaj mászott rá, de ez nem lett volna kifogás.

Dean tekintete végül megállapodott a kikölcsönzött könyvön, egy perc múlva pedig már olvasta is. Alig másfél órával később már nem tudta, sírjon-e vagy nevessen. Valaki kötelességének érezte, hogy bizonyos részeknél kijavítsa az írót. Az első halálesetet taglalása mellett ez állt: Ez borzasztó. Hogy képesek az emberek ilyet művelni egymással?
A másodiknál: Szégyellem magam a helyükben is.
-          Gyökér – mormolta Dean a soroknak. – Nem tudtad, hogy ez egy kitalált történet?

Az illetőnek szerencsére jó meglátásai is akadtak, így a férfi nem égette el a könyvet. Egyelőre.

Az emberi gonoszság nem ismer határokat. Atyánk nem akarná, hogy a fiai az ő nevére hivatkozva gyilkoljanak. Ugyan akkor nem minden fekete és fehér.
Épp itt volt az ideje, hogy felfedezd ezt!

Dean meglepetten pislogott, hiszen valaki más is bekapcsolódott a firkálásba.

Balthazar, ne írj a könyvbe.
Miért ne? Te is ezt teszed.
Az más.
Persze, mert neked szabad.
Nem ezt mondtam. Írtam.
Inkább figyelj oda a tanárra. Pontosan tudod, hogy nála soha nem jegyzetelek.
Mr. Silva meg fog buktatni.
Te vagy a kedvence, Cassie.
Úgy értem, téged.
Jahogy. Látod, az bizony valószínű.

-          Tehát Cassie – csukta be Dean a könyvet. – Jó név. Talán egy bögyös szőkét rejt. Bár a mondatai alapján vallásosabb az átlagnál.
-          Mióta beszélsz magadban? – A férfi enyhén megugrott Sam hangjára. A kötetet gyorsan a feneke alá dugta.
-          Imitálom a tévét – vont vállat végül.
-          Írtam, hogy nem kell megvárnod.
-          Még nem voltam álmos. – Várakozóan néztek egymásra. – Most sem vagyok.
-          Ja, oké. Akkor holnap.
-          Jó éjt, Sammy.
-          Neked is.

Dean nem titkolózhatott sokáig az öccse előtt, hiszen mivel ő maga nem volt járatos az egyetemen, Sam segítségét kellett kérnie.
-          Figyi – kezdte másnap, reggelinél. – Nem ismersz véletlenül egy Silvát?
-          Ezen a környéken nem árulnak szilvát.
-          Ez egy tanár – mondta Dean.
-          Ja, hogy Mr. Silva? Persze, ismerem. Azt mondják, ő tartja a legjobb órákat a Pedagógiai Karon.
-          Aha.
-          Miért kérded?
-          Hallottam a nevét a könyvtárban – vont vállat a férfi, s serényen jegyzetelt magában. Pedagógiai Kar; Mr. Silva; Balthazar; Cassie.

Maga sem értette, miért akarja hirtelen megtalálni a jegyzetelőt, de úgy érezte, Cassie is legalább annyira bizonytalan néhány dologban, mint ő. Nem minden fekete és fehér. Dean nagyon remélte, hogy tényleg így van. Saját magát természetesen nem tartotta gonosznak, ugyan akkor a harmadik ikszhez közeledve még mindig önmagát kereste, ezt pedig Sammel soha nem tudta volna megbeszélni.

-          Segíthetek?
Dean megtorpant. Nem gondolta, hogy bárki is foglalkozni fog vele, mikor besétál az egyetemre, ezek szerint azonban nagyon nem illett oda.
-          Aha – biccentett végül a párkányon bagózó lánynak.
-          És kinyögöd, vagy olvassak a gondolataidban?
-          Keresek valakit.
-          Minő meglepetés. – Egy slukk. – Nem ide jársz.
-          Nem. De attól még be szabad jönnöm, nem?
-          Oké, nem kell felkapni a vizet. – A hosszú, barna hajú lány leugrott a párkányról; alacsonyabb volt, mint Dean gondolta. – Meg vagyok.
-          Jó neked.
-          Nyugi, csak mondd meg, kit keresel.
-          Egy srácot. A neve Balthazar.
-          Nahát – csóválta a fejét a lány. – Balth mindig kiszúrja a jó pasikat. – Dean elvörösödött.
-          Én nem… nem azért keresem.
-          Nekem aztán nem kell magyarázkodnod. – Jó érzékkel pont akkor dobta el a csikket, mikor feltűnt egy tanár a sarkon. – Szóval Balthazar fél óra múlva már biztosan az étkezőben lesz, mint mindenki más. Ott beszélhetsz vele. Haverod?
-          Olyasmi – nyelt egyet Dean, közben meg fogalma sem volt róla, hogy találjon meg egy olyan srácot, akit még soha életében nem látott.

Aztán végül sokkal egyszerűbbnek bizonyult, mint gondolta. Nekitámaszkodott az ebédlő egyik falának, ahonnan remek rálátása nyílt az ajtóra. Már húsz perc elteltével szállingózni kezdtek a diákok. A lányok szoknyája sokkal rövidebb volt, mint amire Dean emlékezett, a srácok haja meg sokkal magasabb. Sam szerencsére nem bukkant fel, de ahogy a férfi megint az ajtó felé nézett, félrenyelt. Köhécselve elfordult, s remélte, hogy csak a képzelete játszott vele, de nem. A srác, aki besétált, alig lehetett fiatalabb nála; kezében egy rakás könyvet tartott, de nyilván a vállán lógó táskában is volt még pár. Célirányosan vágott át a tömegen, elvette az ebédjét, leült egy asztalhoz, s amikor Dean már kezdte azt hinni, hogy nem volt túl feltűnő a bámulása, az idegen egyenesen ránézett. Nem pásztázott, nem fésülte át a diákokat, tekintete pontosan megtalálta az ő, Dean tekintetét. Aki persze azonnali hatállyal másfelé nézett.

Ácsorgott még pár percig; közben a sráchoz csatlakoztak még páran – köztük egy nagydarab, fekete srác; egy melírozott hajú egyén, meg egy szőke és egy vörös hajú lány, de egyikük sem felelt volna meg a titokzatos Cassie-nek -, így elvonták a figyelmet Deanről, aki nem tudott parancsolni magának, újra lecsekkolta a srácot. Arányos testalkat, barnás-szőkés haj, telt ajkak, és a legfontosabb – olyan kék szemek, amilyeneket Dean még életében nem látott. Aztán nagy nehezen rászánta magát az indulásra, mert valószínűtlennek tűnt, hogy megtalálja Balthazart, Cassie-ről meg már ne is beszéljünk.

Szándékosan az addig stírölt asztal mellett haladt el.
-          … erre azt mondja nekem: Meg fogom buktatni! Én meg: Be fogom perelni!
-          Milyen alapon? – érdeklődött a vörös hajú lány.
-          Nemt’om, de jól hangzott – nevetett a melírozott hajú.
-          Ezt egyszer még nagyon meg fogod szívni, Balthazar – dörmögte a fekete srác, mire Dean megtorpant, s láss csodát, azonnal elhallgattak, s ránéztek.
-          Ööö… Te vagy Balthazar? – Aztán választ sem várva tovább fordult, s a kékségbe nézett. – Cas…?
-          Igen? – állt föl az érintett. – Castiel a nevem. Ismerjük egymást? – Ha nem számítjuk azt, hogy fél órája téged bámullak, akkor nem.
-          Én… nálam van ez. – Dean sután elővette a könyvet. – Öö, írtál bele.
-          Nem töröltem ki? – kapott utána a srác. Egy tizedmásodperc erejéig összeért a kezük. – Atyám, és még a te szavaid is, Balthazar!
-          Szerintem a párbeszédünk mókásabb, mint az egész könyv – vont vállat a srác.
-          És… miért kerestél? – érdeklődött Castiel. – Hogy tüntessem el belőle?
-          Ja, nem, csak… érdekelnének a… további meglátásaid… ezzel kapcsolatban. – Kínosan érintette, hogy mind őt nézik. – Hogy… nem minden fekete vagy fehér.

Castiel csak nézett rá, de mintha a lelkébe látott volna; mintha megértette volna azokat a dolgokat, amiket Dean ki sem mondott.
-          Oké – mosolyodott el végül, ami Deannek a mennyet és a poklot jelentette egyszerre. – Akkor keressünk egy nyugodtabb helyet.

Végigbeszélgették a délutánt – nos, javarészt Castiel beszélt, és Dean imádta hallgatni.
-          Nem hiszem, hogy utat tudok neked mutatni, Dean.
-          Már megtetted.
-          Mondtam valamit, ami segített?
Dean elmosolyodott. Válaszolja azt, hogy Cas egész lénye úgy hatott rá, mint egy nyugtató? Hogy abban a pár órában, amíg mellette volt, semmi más nem számított?
-          Te mi vagy? Angyal vagy démon?
-          Egyik sem – felelte Cas. – Ugyan akkor…
-          Mindkettő – suttogta Dean. Egymás szemébe néztek. Villám hasított át az égen. De ez ki a francot érdekelt már?



Nem olvastam az Angyalok és démonok című könyvet, viszont nyugtassatok meg, hogy nagyjából ugyan az, mint a film.

4 megjegyzés :

Cyd1975 írta...

Szia:) úgy látom kinéz nekem egy újabb sorozat :D ez a szöszöd is nagyon jó lett, csak így tovább a kihívással... de azért jó lenne már egy TT friss is (please), hmmm nagyon izgalmas résznél ért véget a fejezet:)
A könyv, szerintem az eddigi legjobb Dan Brown és igen, a film eléggé hűen követi (bár a könyv klasszisokkal izgalmasabb - by Vic). Jó ihletet!

Valerin írta...

Szia. Nos, igyekszem, de most megint úgy áll a helyzet, hogy nincs kedvem írni, illetve, ha van is, hiányoznak adatok, amiknek utána kellene néznem. A TT-nél kevés véleményt kapok - azokat hálásan köszönöm -, de a hét vége felé lesz három szabadnapom, akkor mindenképpen begépelek egy új fejezetet. A könyvvel nagyon szemezek, megpróbálom majd beszerezni olcsóbb kiadásban.:) Szép napot neked.:)

Cyd1975 írta...

Szia, köszi a frissítést, most már tényleg robog a történet. Hmm. Ethan és Sally? Ez tetszik. Azért kíváncsi lennék Valerin hogyan várta haza Andrew-t?! :D Abban tuti biztos vagyok, hogy Jack a suliban remekelni fog, de lassan Will-el is válthatna néhány értelmes mondatot, igazán itt lenne már az ideje. Kitartást, én várom a folytatást! Szép vasárnapot!

Valerin írta...

Szia. Szívesen. Azt sajnos nem fogjuk megtudni, mi történt a házaspár között, hiszen Jack szemszögéből íródik a történet.:) Amint Jack letudta a fontos dolgait, Will lesz soron, ígérem. Köszönöm, hogy itt is írtál.:)

Megjegyzés küldése