Ne próbálj megmenteni III. fejezet

Szánom-bánom a késést, a fejezet kész volt, csak a munkahelyemen maradt. :D Hétvégén elköltözöm, kiköttettem a netet, szóval a következő fejezet bizonytalan, de igyekszem, hiszen most jönnének az izgalmas jelenetek!

Kellemes olvasást!

A lakásban csend uralkodott, amit csak a konyha felől érkező ütemes csobbanás tört meg. Blay szeretett mosogatni, mert az egymást követő mozdulatok elterelték a figyelmét a valóságról és a problémákról. Qhuinn már rég visszavonult a szobájába duzzogni, és valószínűleg az ajtót is magára csapta volna, ha nincs leszerelve. Blay nem tudott uralkodni a jókedvén a másik srác mellett, pedig ennek a reakciónak aztán tényleg nem volt semmi értelme.

Blay letörölgette a habot a kezéről és a karjáról, majd nekitámaszkodott a konyhapultnak. A munka végeztével kéretlen gondolatok tolakodtak az agyába. A főnökei roppant elégetettek voltak magukkal, mikor kézre kerítették Qhuinnt, de a férfi elszólása alapján nem ő volt a legnagyobb hal a tengerben. Ha pedig ez igaz volt… ha Qhuinn valaki más miatt vitte el a balhét…

Enyhén összerezzent, mikor vibrálni kezdett a mobilja. Saxton gyönyörű arcát látva automatikusan elmosolyodott, mintha máris könnyebb lenne a szíve.

-          Szia!

-          Helló – viszonozta Saxton. – Ezek szerint még élsz.

-          Ezt én is mondhatnám neked.

-          Áh – sóhajtott a férfi drámaian. – Csupa idióta, önimádó barom.

-          Mégis ott vagy – mutatott rá Blay.

-          Hát persze, hiszen én vagyok az egyedüli, akit előzetes válogató nélkül kértek fel a szereplésre. És az sem elhanyagolható, hogy én kapom a legtöbb pénzt ezért a cirkuszért. – Blay bölcsen hallgatott. – Az a legrosszabb az egészben, hogy régen bírtam ezt. Órákig tudtam cseverészni ezekkel az emberekkel anélkül, hogy feltűnt volna, milyen sekélyesek. És ez a te hibád – tette hozzá aztán.

-          Tessék? – hökkent meg Blay. – Az én hibám?

-          Sosem találkoztam még olyan csodálatos emberrel, mint amilyen te vagy – felelte halkan Saxton, mire Blay arcán megjelent egy elfogódott mosoly. Qhuinn persze pont ezt a meghitt pillanatot választotta arra, hogy felbukkanjon.

-          Mit kell tennem, hogy kapjak egy ajtót?

-          Ha ki akarod verni, arra ott a zuhanyzó – jelezte Blay, mire Saxton belenyögött a telefonba.

-          Csak nem ő az a bizonyos megbízás?

-          De – mormolta, aztán ismét a másikra emelte a tekintetét. – Minek neked ajtó?

-          Hogy ne kelljen a nyálas enyelgésedet hallgatnom – felelte Qhuinn, majd elvigyorodott. – Hogy néz ki a csaj? Az is lehet, hogy már volt szerencsénk egymáshoz.

-          Ez a barom lecsajozott engem? – érdeklődött Saxton.

-          Ez a barom lecsajozott téged – visszhangozta Blay, és élvezettel figyelte a másik elsápadó arcát. – Most mennem kell. Légy jó.

-          Te pedig nyugodtan használd a sokkolót, ha megnyugtat – mondta Saxton. – Hamarosan beszélünk.

Párjai szavai elég erőt adtak neki ahhoz, hogy közönyösen elsétáljon Qhuinn mellett, be a saját szobájába. Amin szintén nem volt ajtó, amit drámai lassúsággal bezárhatott volna.

Nem ez volt az első alkalom, hogy kijelölték valakinek az őrzésére – voltak köztük erőszaktevők, gyilkosok, maffiózók -, Blay viszont mindegyikükkel ugyanúgy bánt. Rég megtanulta, hogy kedvességgel sokkal többet el lehet érni, mint ököllel, amit mi sem bizonyított jobban, mint hogy a rábízottak többsége egészen megkedvelte. Persze Blay sosem felejtette el, mit tettek, így meg sem próbálták rávenni, hogy néha nézzen félre, vagy segítsen nekik megszökni.

De olyan emberrel, mint Qhuinn, még nem találkozott. Egyrészt látszólag inkább bőszítette a kedvesség, mintsem nyugtatta. Aztán a napok múltával sem mutatott megbánást, vagy hajlandóságot arra, hogy beszéljen a tetteiről, Blay pedig nem faggatta, mert nem az volt a dolga. Ő amolyan lassú-víz-partot-mos típusú fickónak vallotta magát, ennek megfelelően akkor sem szólalt meg, amikor a csend már-már fojtogatóvá kezdett válni. Saxton nem kereste azóta, amit persze megértett. Ő minden alkalommal majd’ megőrült, amikor kedvesét modellek vették körül, így inkább bele sem gondolt, mit érezhet most a másik, amikor ő maga van egy férfival összezárva. Nem mintha Saxtonnak aggódnia kellett volna; mióta Qhuinn megtudta, hogy Blay meleg, még csak rá sem nézett. Blay éppen rágyújtani készült, mikor a főnöke megzavarta.

-          Még nem sikerült megtörnöd, igaz? – érdeklődött, pedig pontosan tudta a választ. – Ide figyelj, így nem jutsz vele semmire. Azt akarom, hogy tudd meg, kinek dolgozik.

-          Nem fogja elárulni – vélte Blay.

-          Te vagy a legjobb emberem. Bármilyen eszközt bevethetsz, csak legyen meg az információ. Értetted?

-          Értettem. – Érteni ugyan értette, de egészen biztos volt benne, hogy semmire sem megy majd.

Qhuinn a leselkedésig süllyedt. Ha tudta, hogy egy napon bujkálni fog egy egyszerű zsaru elől, azon nyomban fejbe lövi magát. De mivel ezen már nem segíthetett, kisprintelt a mosdóba, hogy elvégezze a dolgát. Isten azonban most sem volt kegyes hozzá, ugyanis összetalálkozott Blayjel a nappaliban. Qhuinn általában ügyesen elkerülte, hogy rá kelljen néznie, most viszont telibe kapta a másik arcának tökéletessége. Qhuinn színvak volt; ebbe a ténybe csak igen keveseket volt hajlandó beavatni, mert utálta, ha fogyatékosnak titulálták. Most mégis szívesen elgyönyörködött volna Blay vörös hajában, mert persze tisztában volt vele, hogy vörös, mert ez másképpen volt szürke, mint mondjuk a fekete vagy a barna.

-          Nem vagy éhes? – szólította meg Blay.

-          Mit érdekel az téged? – vágott vissza zsigerből.

-          Történetesen tudom, mennyi energia kell cipelni azokat az izmokat – biccentett a mellkasa felé. – Kinek használsz azzal, ha legyengülsz? Mert magadnak biztosan nem. – Qhuinn erre semmilyen frappáns visszavágással nem tudott szolgálni, amivel önmagát is meglepte. – Szereted kéretni magad, nem igaz?

-          Olyan fickónak tűnsz, aki szeret megdolgozni a beleegyezésért – replikázott Qhuinn. – Miért könnyíteném meg a dolgod? – Oldalra biccentette a fejét. – A pasid biztos minden tekintetben nagyon készséges, ezért engem csesztetsz, hogy izgalmat csempéssz az életedbe. – A férfi hőn remélte, hogy ezzel kicsit felbosszantja a másikat, de Blay továbbra is undorítóan nyugodt maradt. Sőt, még halványan el is mosolyodott, mire Qhuinn legszívesebben behúzott volna neki. Vagy lesmárolta volna. Őszintén, olyan felspannolt volt, hogy dönteni sem tudott hirtelen.

-          Ha mégis úgy döntesz, hogy felfüggeszted a böjtölést, nekiállok vacsorát csinálni. Bármikor csatlakozhatsz.

-          Kést adnál a kezembe? – kérdezte Qhuinn döbbenettel vegyes meglepődéssel.

-          Ha le akartál volna szúrni, rég megtetted volna. – Blay közelebb lépett a másikhoz, izmos mellkasuk csaknem összeért. – Ha meg akartál volna ölni, már rég megtetted volna. A konyha egész héten nyitva állt előtted, de egyetlen fegyvert sem vettél magadhoz. – Elégedetten mosolyogva visszahátrált. – Szóval igen, kést adnék a kezedbe. Lássuk, tényleg olyan jól bánsz-e vele, mint ahogy állítod.

Ahogy Qhuinn a távolodó férfi után nézett, érezte, hogy a szívét körülvevő bombabiztos páncél repedezni kezd. Ami, ha belegondolt, még az eddigieknél is rosszabb fejlemény volt.