Nagyon kellemes ünnepeket és pihenést kívánok mindenkinek ezzel az új résszel! Remélem tetszeni fog nektek. ;)
Mikor Qhuinn jó negyed óra múlva kimerészkedett a
nappaliba, Blay már a kanapén ült, és csak bámult maga elé meredten.
-
Ki volt az? A pizzafutár? Vagy nyertünk
valamit? – Blay jéghideggé vált tekintete beléfagyasztotta a szót. – Nos… akkor
dobok egy sárgát.
Qhuinn ezek után persze
egyáltalán nem használta a piszoárt, csak rátámaszkodott a mosdókagylóra, és
elgondolkodott Blay viselkedésén. Miért változott meg ilyen hirtelen? Talán a
főnöke hívta, hogy azonnal szüntesse be a dugást azzal a rabbal, akit röpke két
nap múlva valószínűleg halálra ítélnek?
-
Téged kerestek. – Qhuinn tudott
uralkodni magán, és nem rándult össze meglepetésében. Inkább arrébb húzódott,
hogy Blaynek elég helye legyen.
-
Micsoda?
-
Mondom, téged kerestek. Valószínűleg a
főnöködhöz volt szerencsém. – Qhuinn vére sebesen kezdett száguldani az
ereiben. Itt volt tehát. Végre elkezdhették végrehajtani a tervet.
-
És? Mit akart? – kérdezte, miközben
kezet mosott.
-
Közölte velem, hogy hamarosan eljönnek. –
Qhuinn módszeresen megtörölközött, és mindvégig nagyon ügyelt az
arckifejezésére. – Végig tudtad, mi?
-
Micsodát? – Elhaladt Blay mellett,
vissza a szobájukba.
-
Hogy ki fognak vinni innen.
-
Hát persze, hogy tudtam – felelte a
másik csendesen. – Egyáltalán nem olyan rosszak, mint hiszed.
-
Hagyták, hogy…
-
… elvigyem a balhét, igen. De megvolt rá
az okuk. – Blay keresztbe fonta karját széles mellkasán. Qhuinn utálta ezt a
mozdulatot, mert mindig úgy érezte, ki lett zárva. – Mindennek megvan az oka,
Blay. Csak adj egy kis időt, hogy bebizonyítsam.
Blay minden jó szándéka
– és az esze tiltakozása – ellenére bólintott, így a feszültség egy része
elillant kettejük közül. Aztán Qhuinn közelebb lépett hozzá, Blay teste pedig
felkészült a fogadására. De a másik férfi nem teperte le sem az ágyra, sem a
padlóra, csak a tenyerébe fogta az arcát, és különböző színű szemével fogva
tartotta a tekintetét. Blay még soha azelőtt nem kapott ilyen pillantást, és
érezte, hogy elgyengül a térde.
-
Bízol bennem? – tette fel Qhuinn a
meglepő kérdést. Blay néhány nappal ezelőtt még a szemébe nevetett volna, most
azonban gondolkodás nélkül bólintott. Olyan érzése volt, mintha Qhuinn ezzel a
gyengéd érintéssel átvette volna felette az uralmat, és kész volt bármiben
engedelmeskedni neki.
Egészen másnap
reggelig, amikor már butaságnak tűnt fel előtte a viselkedése. Kicsúszott
Qhuinn öleléséből, felkapta a köntösét, és kiosont az erkélyre. Visszatérve
némi megkönnyebbüléssel állapította meg, hogy Qhuinn még alszik, így gyorsan
nekiállt összeütni egy könnyű reggelit. A palacsintasütőért hajolt le, mikor
erős kezeket érzett a derekán, aztán nekinyomódott egy méretes merevedés. Nyelt
egyet, majd kiegyenesedett.
-
Jó reggelt – köszöntötte rekedten a
másikat, és meg sem próbált eliszkolni az érintés elől.
-
Nem voltál ott, mikor felébredtem –
dünnyögte Qhuinn a fülébe. Kezei a mellkasára csúsztak, átkarolták, és úgy
húzták közelebb a másik izmos testéhez. Blay dobogó szívvel dőlt hátra. Még
mindig alig tudta elhinni, hogy a férfi ilyen bújós típus.
-
Gondoltam összeütök valamit. Rosszul
tettem?
-
Nem. De téged jobban szeretnélek
felfalni.
A délelőttöt úgy
töltötték, mintha semmi gondjuk nem lenne a világon; mintha Qhuinn nem egy
gyanúsított lenne házi őrizetben, és mintha Blay dolga nem az lett volna, hogy
megakadályozza őt a szökésben. A mélyben azonban ott lappangott a kimondatlan
kérdés: Qhuinn főnökei tényleg el fognak jönni? Blay mindennél jobban szeretett
volna beszélni erről a másikkal, de valahogy úgy érezte, ez az utolsó békésen
együtt töltött napjuk, nem akarta szétzúzni a nehezen megteremtett harmóniát.
Ha őszinte akart lenni magához, Blaynek be kellett vallania, hogy némi izgalmat
is érzett. Már több mint egy hete be voltak zárva, és Qhuinn gyilkos
hangulatának elmúltával már nemigen volt más dolga, mint főzzön, mosson és
takarítson. Ha viszont a főnökei valóban felbukkannak, az felkavarhatja az
állóvizet. Ezen filozofált Blay, míg Qhuinn úgy tett, mintha tévét nézne.
Mindketten megjátszották magukat azon a napon félig-meddig; Blay nem kérdezett,
Qhuinn pedig nem válaszolt a kimondatlan kérdésekre, bár szívesen megtette
volna. De még nem mondhatta el. Ki kellett várnia a megfelelő pillanatot, hogy
Blay mindenképpen a helyes utat válassza.
Lefekvéshez
készülődtek, ezúttal ki-ki a saját szobájában, bár Qhuinn még onnan is hallani
vélte Blay heves szívdobogását, gyorsuló lélegzetvételét. Ő maga is kezdett
izgatott lenni, elvégre hamarosan véget ért a kilencedik nap… a főnökei pedig
eddig még sosem hagyták cserben. Kíváncsi volt, mit mondtak Blaynek a
telefonban, és hogy vajon a férfi elgondolkodott-e az ajánlatukon.
Végzett pár
nyakkörzést, majd lebukott, hogy fekvőtámaszozhasson.
-
Qhuinn? – Blay hangja keresztülvágtatott
a szobán, majd megállapodott a férfi szívében. Kényszerítette magát, hogy ott
maradjon, ahol van.
-
Tessék?
-
Sajnálom. – És akkor elszabadult a pokol.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése