Ne próbálj megmenteni X. fejezet

Íme az új fejezet, kellemes olvasást kívánok hozzá! :)

Mielőtt bármelyikük megszólalhatott volna, dörrenés rázta meg a falakat. Aztán még egy. Blay kirohant a szobából, és még épp látta, ahogy a bejárati ajtó szilánkokra törik a kintről érkező súly alatt. Szinte automatikusan kapta elő a pisztolyát, és biztosította ki, aztán felvette az alapállást. Sem a keze, sem a teste többi része nem remegett, ellentétben a szívével. Majdnem felordított, mikor megérzett a hátán egy tenyeret.

-          Csak nyugi. Nem fognak bántani. – Blay felnevetett.

-          Tűnj el a közelemből.

-          Blay…

-          Fogd be! Te egész végig tudtad… talán neked volt az a célod, hogy elcsábíts, nem nekem. És mint láthatjuk, remek munkát végeztél. – Qhuinn szomorúan felsóhajtott, de úgy döntött, nem bonyolódik bele magyarázkodásba vagy bocsánatkérésbe, elvégre Blay úgysem hinne neki. Inkább nekitámaszkodott a falnak a férfi mellett, és várta az érkezőket.

-          Mi a fasz?! – üvöltött fel, ezzel egyidőben pedig Blay leeresztette a fegyvert.

-          Jó estét, főnök.

-          Inkább már jó reggelt – reagált Mr. Parker. A kommandósok megszokott ruháit viselte, oldala mellett lazán lógott a fegyvere. – Itt vannak már?

-          Nem. Maguk gyorsabbak voltak.

-          Mi a frászról beszél ez? – kérdezett közbe Qhuinn idegesen. Blay nem nézett rá, amit nagyon rossz jelnek vett. – Blay?

-          Mr. Morgan volt olyan kedves, és figyelmeztetett a társai érkezésére, így mi is fel tudtunk készülni. – Qhuinn válla megroggyant, és olyan megbántott tekintetet vetett a másikra, amitől Blay legszívesebben a föld alá ásta volna magát. Ehelyett kihúzta magát, és csatlakozott társaihoz a helyiség másik végében, ahol taktikai megbeszélést tartottak.

Qhuinn ezalatt tüntetőleg kibámult az ablakon, és próbálta megtippelni, mi a fene fog történni ezután. Blay nem kicsit köpött bele a levesbe, mert arra fogadni mert volna, hogy erre még a mindig előre gondolkodó társai sem számítottak. Az órájára sandított, aztán visszatartotta a levegőt néhány pillanatig. El sem hitte, amit látott, pedig igazán hozzászokhatott volna az ilyen meglepetésekhez. Megköszörülte a torkát, aztán felemelte a kezét, és megvakarta a tarkóját, ügyelve rá, hogy az óra számlapja az ügynökök felé nézzen. Mikor ezzel kész volt, némileg összeszedettebben huppant le a kanapéra, és bekapcsolta a tévét. Az ügynökök közül jó páran utálkozva bámultak rá.

-          Ha már felkeltettek, akkor elütöm az időt valami hasznossal – vigyorgott rájuk, és kézbe vette az Xbox konzolt. Meg sem kísérelte elkapni Blay tekintetét, mert nem bírta volna elviselni az onnan érkező esetleges elutasítást.

Órákkal később úgy tűnt, a férfiak kezdik feladni a dolgot. Arra számítottak, hogy azok a közönséges bűnözők majd jól beleszaladnak a csapdájukba, és könnyedén felülkerekedhetnek rajtuk, a tétlen várakozás azonban kezdte felőrölni az idegeiket. Qhuinn tovább játszott nyugodalmasan, mígnem az ablakon kipillantva egy jól ismert villanásra lett figyelmes. Pontosan úgy időzítette az ellenség felrobbantását a képernyőn, amikor a sebesen közeledő valami kecsesen megérkezett az erkélyre, majd ugyanazzal a lendülettel beugrott az ablakon, üvegcserepeket szórva szét.

Javukra legyen írva, az ügynökök csak pár másodperccel reagáltak lassabban, az érkezőnek azonban ez pont elég volt arra, hogy feléjük dobjon egy-egy zsákocskát, amik az arcuk előtt robbantak fel, bejuttatva a szert a férfiak szervezetébe. Az általános zűrzavar közepette Qhuinn odagurult az érkezőhöz, és elkapta a neki kiutalt fegyvert. Senkit nem akart megsebesíteni, mégis jó érzés volt a fém érintése a tenyerén. Közben az idegen elbánt csaknem az összes ügynökkel, csupán a csapat főnöke és Blay volt még talpon.

-          Adja meg magát! – üvöltötte az egyre vörösebb fejű főnök, mire Qhuinn társa elnevette magát.

-          Eszemben sincs!

-          Le fogjuk lőni, mint egy kutyát!

-          Ez nem lenne túl kedves. – Közben ügyesen elvetődött Blay egyik lövése elől. – Mr. Morgan, megkérhetem, hogy szüntesse be a tüzelést?

-          Megkérhet, de ez még nem jelenti azt, hogy engedelmeskedem – vágott vissza Blay, majd eldobta a pisztolyát, és felkapott egy kést a konyhapultról. Qhuinn nem örült annak, hogy a másik közelharcra akart átváltani, ezért fölállt, és tett felé pár lépést. Blay mereven a mögötte álló férfira meresztette a szemét. – Tűnj az utamból, vagy téged is kilyukasztalak.

-          Nem tennéd meg.

-          Dehogynem. – Megtorpanás nélkül félrelökte a férfit, majd megállt a betolakodó előtt. – Ki vagy? Qhuinn főnöke, aki hagyta, hogy ide kerüljön?

-          Nem, én a testvére vagyok. – Blay enyhén meglepődött, de nem mutatta. – Figyi. Hadd rendezzem el ezt a kis szőkét, aztán rátérünk a mi ügyünkre.

-          Nekünk nincs semmilyen ügyünk! – Azzal villámgyorsan a férfi oldala felé kapott a késsel, de a másik gond nélkül arrébb ugrott. Úgy szólalt meg, mintha mulattatná a helyzet.

-          Qhuinn, fogd le a pasidat, különben nem állok jót magamért.

-          Hogy merészeled, te mocskos…

Blay lábai hirtelen már nem érintették a földet, ami még sosem fordult vele elő azelőtt, így úgy reagált, ahogy elvárható volt tőle; kapálózni kezdett, közben a kés kiesett a kezéből. Qhuinn minden megerőltetés nélkül cipelte őt arrébb, míg a másik két férfi megküzdött egymással.

-          Tegyél le! – nyögte ki némileg nyávogós hangon, a következő pillanatban pedig nagyot huppant a saját ágyán. Azonnal megkísérelt felpattanni, de Qhuinn rámászott és leszorította.

-          Maradj!

-          Szállj le rólam! Az istenit, nem fogom engedni, hogy megöljétek a csapatomat!

-          Senki sem fog meghalni - duruzsolta a fülébe Qhuinn. – Tudod, hogy nem engedem, hogy így történjen. Csak maradj nyugton, amíg végeznek. Aztán beszélünk.

-          Nem akarok beszélni veled! – Blay pontosan tudta, hogy egy sértett tinédzserére hasonlít a hangja, akit az apja nem engedett el bulizni. – Semmit sem akarok tőled. Soha többé.

-          Rendben. – Qhuinn olyan nyugodtan ejtette ki a szót, ami elernyesztette Blay kapálózását. A másik férfi szemébe nézett, és szinte letaglózta a benne látott szeretet, törődés és aggodalom elegye. – Elfogadom, ha soha többé nem akarsz tőlem semmit. De mindez a te érdekedben történik. Csak annyit kérek, hogy hallgasd meg őket, aztán viszont egyedül kell meghoznod a döntést. Semmire sem foglak kényszeríteni, ha nem akarod. Jó lesz így?

Blay hallgatta az odakint zajló összecsapás hangjait, de közben a saját szívverése volt az, ami meggyőzte, hogy az egyetlen, amit tehet, ha együttműködik velük. Később is kitalálhatja, hogyan kaphatja el őket.

Mikor bólintott, Qhuinn lazított a szorításán, aztán gyöngéden végigsimított Blay karján, sérüléseket keresve. Mivel semmi ilyesmit nem talált, felállt az ágyról éppen jókor, ugyanis az ablakon beszambázó illető feltűnt az ajtóban. Blay szíve összeszorult, mikor látta, hogy a férfi éppen egy véres csillagot törölget tisztára.

-          Ne kapd fel a vizet, csak megkarcoltam – nyugtatta meg a férfit, aztán végre lehúzta a fejéről a maszkot, mely eddig takarta. Karakteres, már-már jóképű arc villant fel, és egy tetoválás, ami elakasztotta Blay lélegzetét. – Szevasz, Blay. Az én nevem Vishous.