A második fejezet. :) ;)
Bright a szombati napot a szobájában töltötte, nagyrészt
punnyadással, kisebb részt tanulással. Prem és Arthit is hívta, hogy menjen
velük a városba, de a srácnak jelenleg semmi kedve nem volt emberekkel
találkozni. Kellett egy kis idő, míg rájött, hogy lassan, de biztosan legyűri
őt a szerelmi bánat, pedig nem is volt szerelmes. Nem igazán. Csak nem bírta
elviselni, hogy Aim, akit egy értelmes embernek ismert, ezek után is futott May
után. Frusztráltan beletúrt zselézetlen hajába, majd elterült az ágyán, hogy
néhány másodperc múlva kénytelen legyen fölpattanni, ugyanis kopogtattak.
Már a nyelve hegyén volt egy ingerült „Mi a fenét akarsz?”, ami nyomban a torkára forrt az ajtó feltépése
után.
-
Rám aztán nem számítottál, mi? – vigyorgott
Dear, és elnyomakodott mellette. Otthonosan körbesétált, megtapogatott ezt-azt,
majd helyet foglalt az ágyon. Bright karba font kézzel támaszkodott neki az
asztalnak, és eszében sem volt megszólalni. – Szóval – folytatta a srác
továbbra is mosolyogva -, azt csiripelték a madarak, hogy szeretnél beszélgetni
valakivel.
-
Nem tudom, hogy a madarak szívtak-e valamit,
vagy te, hogy velük beszélgetsz – morogta Bright, mire Dear vigyora még
szélesebb lett.
-
Identitásválságba kerültél, Bright? – A
fiatalabb srác hápogni kezdett a döbbenettől. – Aha, sejtettem. Jobb lesz, ha
leülsz, mert ez egy hosszú mese lesz.
A következő negyven percben Bright egyik ámulatból a másikba
esett; nem elég, hogy Dear, a lányok nedves álmainak főszereplője meleg, de
ráadásul kapcsolatban is van valakivel!
-
Tudom, mennyire nehéz feldolgozni, hogy már nem
csak a lányok érdekelnek – mondta a srác -, de az a helyzet, hogy ha boldogok
akarunk lenni, akkor meg kell tanulnunk túllendülni ezeken a semmiségeken.
-
Nem érdekelnek más srácok… - motyogta Bright,
majd hangosabban folytatta: - Egy percig sem kételkedem a saját férfiasságomban
– közölte, mire a másik mosolyogva bólintott. – Nekem az a problémám, hogy Aim
még mindig May után fut… és nem értem, miért. – Dear előre hajolva hallgatta
őt. – Tisztában vagyok az előnyeimmel, és azzal is, hogy őt talán annyira
megrázta, hogy engem is vonzónak tart…
-
Hogy emiatt szerinted még inkább ragaszkodik a
hölgyhöz? Mert így el tudja nyomni magában a hozzád fűződő érzéseit?
-
Ja, valahogy így – bólogatott Bright, és majdnem
nekiállt rágni a körmét. – Mit tehetnék még?
-
Kezdjük azzal, hogy mit tettél eddig? –
ravaszkodott Dear, de Bright nem állt kötélnek. – Szerintem adj neki egy kis
teret. Ha valóban a tudtára adtad, hogy bejön neked, akkor a következő lépést
neki kell megtennie. – Bright felvont szemöldökkel és jelentőségteljes
pillantással nézett rá, mire Dear nevetve feltartotta a kezét. – Tudom, hogy ez
számodra felér egy kínzással, mert nem szeretsz egyhelyben ülni… de ha tényleg
fontos neked ez a srác, akkor hagyod, hogy a maga tempójához igazodjon.
Bright fogadni mert volna rá, hogy Nott és Arthit keze van
ebben az egészben, de Dear távozása után arra jutott, hogy alkalomadtán majd
megköszöni nekik. Persze csak akkor, ha Dear javaslata beválik.
Ennek megfelelően Bright úgy jelent meg hétfő reggel az
osztályteremben, mintha misem történt volna. A nap folyamán is végig ontotta
magából a poénokat, és ott kötött bele a barátaiba, ahol csak tudott (nyilván
nem volt nehéz dolga). Ezt a magatartást másfél héten keresztül űzte sikeresen,
és már maga is kezdte elhinni, hogy nincs neki semmi baja. Kivéve, hogy a
csajok továbbra sem tudták felkelteni az érdeklődését.
Hatalmas önuralmat gyakorolva egyszer sem kérdezett rá
Kongnál, mi van a barátjával, és mindig megtartotta a három lépés távolságot,
ha a két társaság találkozott valahol. Nem állította, hogy néha nem forgolódott
álmatlanul, de nem jött rosszul ez a kis Aim-mentes időszak. Na persze még
mindig szívesen az ágyába ráncigálta volna, hogy a fergeteges szex után
elbeszélgessenek mindenféléről, és aztán, ha megunták a társalgást, ismét
elmerülnének egymásban. Az ilyen és ehhez hasonló gondolatoknak azonnali
felizgulás lett a vége, és hát ezért nem tudott normálisan aludni.
-
Kimerültnek tűnsz – csapott le rá Nott, mikor
Bright nem tudta elég gyorsan rendezni az arcvonásait.
-
Kösz a bókot! Ami azt illeti, te is. Csak nem
lefoglalt valaki tegnap este?
-
Kezd megijeszteni az az éles szemed, amivel
mindent észreveszel.
-
Mivel ti is előszeretettel másztok bele a
magánéletembe, így az a legkevesebb, ha viszonzom a szívességet – mondta
Bright, ahogy megigazította a frizuráját, ami egyébként mindig és mindenkor fantasztikusan állt, köszönte szépen. – Ti küldtétek el hozzám Deart? – Nott
hümmögött egy sort. – Nem mintha nem méltányolnám, meg ilyenek…
-
Csak nem szereted, ha beleszólnak az életedbe –
kacsintott Nott.
-
Jól van, ezt megérdemeltem.
-
De legalább hasznos volt? – Bright nem
válaszolt, ugyanis a következő pillanatban hirtelen alkalom adódott arra, hogy
élesben tesztelje a kapott instrukciókat, mivel Aim jelent meg az étkezőben,
érdekes módon egymagában.
A két srác tekintete összevillant, aztán Bright
kényszerítette magát, hogy visszaforduljon barátjához. Nott szeme elismerően
tapadt rá, és tapintatosan másfelé terelte a beszélgetést.
Úgy tűnt, Dear tanácsa végül beváltja a hozzá fűzött
reményeket, Kong ugyanis arról számolt be Arthitnak – aki nyomban továbbadta a
csapatnak -, hogy Aim lenyugodott. Nem fut már May után, ami a lányt a jelek
szerint némileg összezavarta, Brightot viszont teljes megelégedéssel töltötte
el. De még nem mert reménykedni.
Akkor sem hagyta magán eluralkodni az érzelmeket, mikor Aim
egyszer csak fogta magát, és csatlakozott hozzájuk ebédnél. Ez még nem is lett
volna annyira furcsa – bár a társaság tagjai így is lemerevedtek egy percre -,
de a srác tovább ment, és a Bright melletti üres helyet választotta. Letette a
tálcáját, meghajolt, aztán leült. Bright mellé. Olyan közel, hogy összeért a
combjuk, és Brightnak lehetősége volt érzékelni a másikból áradó hőt. Ettől
függetlenül továbbra is nyugodtan evett, és válaszolgatott a barátai
kérdéseire. Egyre inkább kezdte azonban elveszíteni a fejét, mikor ez az eset
minden egyes nap megismétlődött. Egy dolog volt ugyanis az, hogy távolról
vágyakozott Aim után, az meg egy másik, hogy el kellett viselnie a közelségét
maga mellett. Ráadásul a srác kezdett egyre közvetlenebb és vidámabb lenni,
sokat mosolygott és viccelődött, Bright meg csak vicsorogva elfordította a
fejét. Nem akart belezúgni. Egyszerűen nem engedhette meg magának. Hiszen…
-
Úgy látom, mind itt vagyunk.
Bright annyira elmerült a gondolataiban, hogy fel sem tűnt
neki a kialakult helyzet, pedig eléggé egyértelműen körbe lett kerítve.
Homlokráncolva és szemöldökét felvonva bámulta a barátait, majd épp hozzálátott
volna a megszólaláshoz, mikor Dear feltartotta a kezét.
-
Ez egy közbeavatkozás. És igen, megengedem, hogy
dühös légy.
-
Oh, kösz, pont kérdezni akartam! – morogta a
srác, ahogy ellenségesen összefonta a karját. Nem kellett oldalra pillantania
ahhoz, hogy tudja, Aim is ott van.
-
A barátaitok vagyunk – mondta Arthit, bár az
adott helyzetet tekintve Bright ebben erősen kételkedett -, és érthető okokból
nem bírtuk már tovább nézni a szenvedéseteket.
-
Egyikünk sem szenved – szólalt meg Aim, mielőtt
Bright akár kigondolhatta volna, mivel is vágjon vissza. Szinte mindenki
kerekre nyílt szemmel kapta a srác felé a fejét, aki még csak zavarba sem jött.
Bright szíve erősen megdobbant. – Éppen próbáltunk rájönni arra, milyen
természetű a köztünk lévő kapcsolat, szóval semmi szükség nincs erre a
közbeavatkozásra. – Kong vigyorogva bólintott, majd gyorsan lehiggadt, mikor Arthit
rávillantotta a tekintetét.
-
Sajnálom, de ezt nem tudjuk elhinni – fonta
karba a kezét Dear, és kényelmesen hátradőlt a széken, lábai szétvetve. Bright
már majdnem felvonta a szemöldökét, mikor észrevette Nott pillantását, amit
nevezett széttárt ölre vetett. Eme tudás birtokában ő maga is hátradőlt, minek
következtében a válla Aim vállához préselődött. Szó szerint vált vállnak vetve
szálltak szembe a barátaikkal.
-
Folytasd csak – biccentett Bright előzékenyen. –
Talán megzavartuk a boldogságotokat a mi boldogtalanságunkkal?
-
Nem erről van szó… - tiltakozott azonnal Arthit.
– Hanem erről, hogy szeretünk titeket, és nem akarjuk, hogy lógó orral
mászkáljatok a kampuszon.
-
Ehe – bólintott a srác. – Ez teljesen érthető.
De akkor sem volt jogotok ahhoz, hogy így sarokba szorítsatok minket.
-
Rátérhetnénk végre a lényegre? – kapcsolódott be
Prem, aki unta a banánt. – Aim, ez a helyes és fantasztikus senior beléd van
zúgva. Tudsz ezzel kezdeni valamit, vagy továbbra is olyasmit kergetsz, ami
sosem lesz a tied?
Bright nagyon lassan oldalra fordította a fejét, mire Aim is
így tett. Néztek egymás szemébe néhány pillanatig, aztán Aim ajkai szétnyíltak,
hogy ítéletet mondjanak Bright és az érzései felett. Erre azonban sajnos nem
kerülhetett sor… mert megszólalt az ébresztő.
-
Hogy az a… - markolt bele Bright a hajába, aztán
gyorsan moderálta magát, és simogatásra váltott. Elvégre csodás hajzuhataga
igazán nem tehetett semmiről, pláne arról nem, hogy a barátai meg a
közbeavatkozásaik már az álmaiba is beköltöztek.
Hangyányi kedve sem volt elkezdeni azt a pénteki napot,
habár merte remélni, hogy hétvégén nyugta lesz Aim jelenlététől.
Semmi probléma nem adódott öltözködés és mosakodás közben.
A szobáját és a tantermet összekötő út alatt sem.
Órák alatt sem (ha azt nem számítjuk, hogy Bright majdnem
leborult a székéről, mikor Prem hátulról megrúgta).
Ebéd közben ide-oda rebbent a tekintete, de sem Aim, sem
Kong nem jelent meg az asztaluknál. Bright görcsbe ránduló gyomorral evett
tovább.
Valahogy végigszenvedte a délutáni órákat. Valahogy. De
hogy?
Ásítozva baktatott ki az utolsó teremből, majd megállt az
ajtó mellett, hogy bevárja a barátait, visszanézve azonban kénytelen volt
megállapítani, hogy mind felszívódtak. Felvonta – szexi – szemöldökét, majd
vállat vont, és hazabandukolt.
Bright szombaton már igazán kezdte egyedül érezni magát.
Most ő volt az, aki hiába kereste a barátait, mert egyikük sem válaszolt sem a
hívásra, sem az sms-re, tweetre, instagramra, füstjelekre, és a srác délután
már arra vetemedett, hogy lement a kosárpályára, és elkezdte bámulni az edzést.
Kiderült azonban, hogy ennél rosszabb ötlete már régen volt, ugyanis a cikkázó
alakok között egyszer csak feltűnt Aim, rövidnadrágban és fekete atlétában,
izzadtságtól csatakos hajjal. Bright figyelmeztetés gyanánt felpillantott az
égre, jelezve, hogy ennél több szívatást már igazán nem lesz képes elviselni, a
következő pillanatban pedig Aim állt meg előtte lihegve, szélesen vigyorogva.
Ez nagyon fura volt Bright számára… és rájött, hogy a srác tényleg kezd
előnyére változni.
-
P’Bright – hajolt meg előtte, amit a másik
tessék-lássék viszonzott. – Mit keresel itt?
-
Nézem az edzést.
-
Még sosem láttalak itt.
-
Miért, olyan gyakran jársz?
-
Egy hónapja. – Bright felvont szemöldökkel
pillantott a srác fejlődésben lévő izmaira.
-
Aha. Jó neked. – Kicsit hallgattak, aztán Aim
merészen lehuppant mellé. Bright most már tényleg alig ismert rá.
-
Valahogy olyan érzésem van, hogy kerülsz engem.
-
Hm.
-
Tudom, mennyire elítélted a korábbi
viselkedésem…
-
Semmi közöm nem volt hozzá.
-
… de szerettem volna köszönetet mondani –
folytatta rezzenéstelenül. – Te voltál az egyetlen, aki ilyen nyíltan a
szemembe merte mondani, hogy hülyeséget csinálok. És valószínűleg jól tetted,
mert másra nem hallgattam volna amúgy sem.
-
Mintha rám annyira hallgattál volna – jegyezte
meg Bright, és hátradőlt, feltéve karjait a mögötte lévő ülésre.
-
Persze, hogy hallgattam rád. Elvégre már nem
futok May után, nem igaz? – Bright megint felé pislantott, és próbálta
megállni, hogy ne simítsa végig Aim csatakos karját.
-
Azt hittem, magadtól jöttél rá, hogy May nem
fogja viszonozni az érzéseidet, legalábbis nem úgy, ahogy te szeretnéd.
-
Azt hiszem, a lelkem mélyén ezt mindig is
tudtam… de valamiért ragaszkodtam hozzá. – Bright erre felhorkantott, mire Aim
oldalra fordította a fejét, és ránézett. – Neked persze erre is megvan a
magyarázatod, mi?
-
Többé-kevésbé. De mások is adtak jó tanácsokat…
-
És én még azt hittem, magadtól vagy ennyire
okos.
-
Ne pimaszkodj velem, a seniorod vagyok.
-
Tisztában vagyok vele – mosolygott rá, Bright
pedig, legjobb szándéka ellenére, elpirult. – Hajlandó vagy megbeszélni a bulin
történteket?
-
Miért, te hajlandó vagy? – dobta vissza a labdát
azonnal.
-
Igen. Szeretném tisztázni a helyzetünket.
-
Jó. Felőlem – vont vállat nyeglén, aztán
felállt. Aim tekintete úgy villant rá, mintha éppen marasztalni akarná. –
További jó edzést.
-
Nem… eh, köszönöm, P’Bright.
Bright – a közhiedelemmel ellentétben – nem volt teljesen
hülye, most mégsem tudott eligazodni Aim viselkedésén. Azt állította, miatta
kattant le arról a lányról… most pedig úgy tűnt, mintha közeledni akarna Bright
felé. De miért? Végre hajlandó volt elfogadni az érzelmeit, vagy csak azért
mutatott érdeklődést, mert tudta, hogy Bright nem közömbös iránta? És neki
ezzel most akkor mit is kellene kezdenie? Bonyolódjon bele egy kapcsolatba,
ahol egyik fél sem teljesen biztos a dolgában? Mert ugyan Bright előtt tiszta
volt, hogy Aim-et akarja… node vajon meddig? Mi lesz, ha eltűnik a varázs, és
újra a mellek és egyéb női testrészek fogják megragadni a figyelmét? Ajkába
harapva csapta be maga mögött a szobája ajtaját, és eldöntötte, hogy ezen addig
nem agyal, míg Aim ki nem böki, mit is akar tőle tulajdonképpen.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése