A csók 2. rész

A következő rész megérkezett! :)

A torna fennmaradó részére szerencsére minden visszatért a normális kerékvágásba; Arthur brillírozott, bár a végén mintha igyekezett volna visszafogni magát, de mindenki tudta, hogy ő a legjobb. Uther mosolyogva tapsolt, miután kihirdették a végeredményt, majd bejelentette, hogy aznap este bált rendez, fia győzelmét megünneplendő. Merlin a háta közepére sem kívánta az ünneplést, mivel így dupla annyi munkája lesz, mint egyébként. Szépen letisztogatta és elcsomagolta Arthur fegyvereit, felszolgálta neki a kései ebédet, majd elvonult, hogy forró vizet hozzon a fürdőhöz. Visszatérve azt látta, hogy a herceg összefont karokkal ácsorog az ablak előtt. Olyankor csinálta ezt, amikor valami komoly gondolkodni valója akadt, vagy frusztrálta valami. Merlin beleöntötte a dézsába a vizet, majd odapislantott a másikra.

-          Uram?

-          Mi az?

-          Kész a fürdő.

-          Jó. – Csend.

-          Akarod, hogy magadra hagyjalak?

-          Nem – érkezett a gyors válasz, aztán Arthur sóhajtva megfordult. Azt a kinyúlt fehér inget viselte, amit Merlin annyira szeretett rajta, mert szinte már átsejlett alatta a kóstolnivaló bőr. – Talán segíthetnél.

-          Én, uram?

-          Igen. Külső szemlélő vagy… valami olyasmi – maszatolta el a szavakat. – Gwen tegnap reggel megcsókolt. – Merlin próbált érdeklődő arcot vágni. – És… persze élveztem, de… nem erre számítottam. A csók maga fantasztikus volt, de… mintha nem is ő adta volna. – Megdörzsölte az állát. – Kedvelem őt, és ha valaha feleséget választok magamnak, akkor valaki olyat szeretnék, mint ő. A származása miatt apám persze sosem fogadná el, így…

-          Elég lenne számodra annyi a házassághoz, hogy kedveled? – érdeklődött Merlin, és belelógatta kezét az egyre hűlő vízbe. – És mi van az igaz szerelemmel?

-          Nem hiszek a tündérmesékben – vágta oda Arthur, majd áthúzta fején az inget, és ledobta a nadrágját. Merlin csak azután mert újra levegőt venni, mikor a herceg elmerült a vízben. – Mindig két lábbal állok a földön… és tudom, hogy sírig tartó igaz szerelem nem létezik. – Megmosta az arcát, aztán bámulni kezdte a kezeit. – Furcsa, de… megcsókolt… és valamiért az jutott az eszembe, amikor megfogtad a kezem. – Merlin kicsavarta a rongyot, hogy elnyomja hevesen dübörgő szíve zajongását.

-          Próbáld meg újra – javasolta hirtelen.

-          Micsodát?

-          Gwennel… hátha csak a torna miatti idegesség volt az oka, hogy nem azt érezted, amit akartál. Vidd el sétálni, vagy valami. – Lemosta a herceg hátát. – Gwen megérdemli, hogy boldog legyen.

-          Én talán nem érdemlem meg?

-          Te herceg vagy, neked kötelességeid vannak, nem törődhetsz olyan butaságokkal, mint a saját boldogságod. – Arthur prüszkölve felnevetett.

-          Milyen igaz… sajnos. – Hátradőlt, és lehunyt szemmel tűrte tovább Merlin ténykedését. Mikor az ifjú varázsló a mellkasához érintette a rongyot, a herceg tekintete váratlanul rászegeződött, és még a karját is elkapta.

-          Bocsánat. Befejezheted te is. – Arthur félrebiccentett fejjel nézte egy pillanatig, aztán elengedte.

-          Miért könnyíteném meg a dolgod? Folytasd csak! – És Merlin folytatta.

Arthur megfogadta a tanácsot – ismeretségük óta először -, és már a bál ideje alatt is Gwen társaságát kereste, többször felkérte táncolni, és addig beszélgetett vele, amíg az apja rá nem kényszerített egy másik táncpartnert. Gwen sugárzó arccal fogadta a közeledést, Merlin pedig elégedett volt. De tényleg.

-          Mi nyomja a lelked, fiam? – fordult hozzá egyszer csak Gaius. Alig fél órája ért véget a bál, de ők még ott maradtak rendet rakni.

-          Semmi. Jól vagyok.

-          Nos, mások talán el is hiszik ezt… én azonban ismerlek. Szomorú a szemed. – Összehajtott egy asztalkendőt. – Tehát? Arthur a gond?

-          Mikor nem? – sziszegte a fiú.

-          Gwen ma igencsak sokat sütkérezett a herceg figyelmében, nem gondolod?

-          De.

-          Készülhetünk a nagy bejelentésre? – Merlin megrántotta a vállát. – Gwen jó királynő lenne… ketten együtt erős kézzel tudnák irányítani a királyságot – vélte Gaius. – Mégsem hiszem, hogy ez megvalósul – tette hozzá töprengve.

-          Miért nem? – kérdezte csak úgy mellékesen.

-          Arthur nem fog megházasodni. Egy jó darabig legalábbis biztosan nem. – A fiú felvont szemöldökkel nézett rá, de Gaius nem volt hajlandó többet mondani.

Mindeközben az udvar másik felén, Gwen háza előtt ácsorogva Arthur közelebb lépett a lányhoz, és búcsúzóul megcsókolta. Abban a pillanatban, amint ajkaik találkoztak, valami visítva megszólalt a herceg agyának hátsó részében, ami arra ösztökélte, hogy azonnal húzódjon el, és meneküljön. Nem cselekedett egészen így, mégis látta Gwen arcán, hogy részéről tarthatott volna tovább is a pillanat. Arthur rámosolygott, meghajolt, és már ott sem volt.

Merlinnek jó pár napot kellett várnia az élménybeszámolóra, habár egyáltalán nem akarta siettetni az elkerülhetetlent. Látta, hogy Gwen és Arthur minden délután sétálni vagy lovagolni jár – ami azt illeti, Uther is látta, a varázsló csodálkozott is, hogy még nem tett ellene semmit -; azt is látta, hogy a lány sugárzik a boldogságtól, a hercegen viszont nem észlelte ugyanezt az örömöt és feltétlen boldogságot. Kérdezősködni egy darabig nem mert, de aztán eszébe jutott, hogy Arthurnak talán éppen ez a csend fog feltűnni, így késő délután, miután a herceg lezuhant a székébe, fáradtan az egész napon át tartó tanácskozástól, Merlin megállt mellette. Előbb teletöltötte a serlegét, majd levette a fedelet a vacsorájáról.

-          Szóval… hogy mennek a dolgok?

-          Miféle dolgok? – vakkantotta Arthur.

-          Már egy ideje eljártok… biztosan történt valamilyen erőlelépés…

-          Tudhattam volna, hogy nem bírod megállni faggatózás nélkül – sóhajtotta a herceg, majd cincálni kezdte a sültjét. – Jól megy. Pompásan. Fantasztikusan.

-          Miért érzem úgy, hogy erősen túlzol?

-          Fogalmam sincs. – Arthur rágott, Merlin várakozott. – Valami nem jó. Nem működik az egész, és nem tudok rájönni, miért. – Ide-oda tologatta a krumplit a tányérján. – Mikor vele vagyok, a testemben zúgni kezd valami. Nagyon idegesítő.

-          Hm. Ez talán azt jelenti, hogy belezúgtál – próbált humorizálni Merlin, de Arthur csak frusztráltan sóhajtott. – Ne keseredj el. Ha nem olyan, amilyennek képzelted, akkor még dolgoznod kell rajta. – Meglapogatta a vállát, ahogy mindig is szokta. – Ne add fel, Arthur.