Subscribe:

Labels

2017. szeptember 10., vasárnap

A sziget szíve 2. fejezet


A következő fejezet megérkezett! :)



A fiatalember érzései néhány nappal később igazolást is nyertek, amikor Spartacus futva vágódott be a laborjába. Mivel ez kissé szokatlan volt a mindig nyugodt és gyakorlatias férfitól, Nasir levette a védőszemüvegét, és felé fordult.

-          Történt valami?
-          Sajnos igen. Számíthattam volna rá… de annyira lefoglaltak az udvar dolgai…
-          Spartacus – emelte fel a kezét mosolyogva. – Biztos vagyok benne, hogy mindent megtettél, ami emberileg lehetséges. Szóval?
-          Agron… az új alkalmazott…
-          Mi van vele? – sóhajtott Nasir önkéntelenül.
-          Megszökött. – A gazda szeme elkerekedett.
-          Hogy micsoda? Mikor? És hogyan? A legkorszerűbb… nem, pontosítok. Olyan biztonsági berendezéseink vannak, amiket máshol még csak fel sem találtak! Hogy történhetett ez meg? – Spartacus pironkodni látszott.
-          Nyitva maradt a főbejárat.
-          Hogy… nyitva maradt – ismételte Nasir bambán, aztán váratlanul elnevette magát. Ránehezedett a pultra, és csak nevetett és nevetett. – Hát, akkor Agron jókor volt jó helyen… és kihasználta a lehetőséget, amiért végül is nem hibáztathatjuk. – Összerendezte hosszú haját, közben pedig a gondolatait is. – Mit javasolsz, mit tegyünk?
-          Nos… utána kellene mennünk, nem?
-          Miért tennénk? Ha ennyire nem szeret itt lenni, én nem fogom kényszeríteni – mondta Nasir halkan. – Rabszolgaként hozták ide, de pontosan tudod, hogy amint elfogadtam, hogy itt lakjon, már alkalmazott lett belőle, aki szabadon távozhat, és oda megy, ahová csak akar. Pont úgy, ahogy ti – mosolygott rá a másik férfira, aki erre kicsit meghajolt.
-          Agronnak még nem volt alkalma megtudni azt, amit mi már tudunk… hogy nálad jobb helyen sohasem lehetnénk. – Nasir szeretettel elmosolyodott.
-          Ennek örülök… de nem várhatod el, hogy mindenki ugyanígy érezzen.
-          Próbáltam neki megmutatni, mennyire élvezhetné itt az életet… nem adott nekünk elég időt. – Nasir az ajkába harapva töprengett.
-          Hagyjátok. Ha kijutott innen, talán elég elmés ahhoz, hogy felkuncsorogja magát egy hajóra… és akkor ismét szabad lesz. Üzend meg a kikötőbe, hogy engedjék fel, ha kéri. – Nem vette észre, hogy Spartacus összevonja a szemöldökét. – Senkit nem tarthatok itt erőszakkal. Akkor nem lennék jobb, mint a bátyám. – És ezzel a végszóval elbocsátotta a férfit.

Nasirt világéletében lelkiismeretes embernek tartották – talán kicsit túlságosan is az volt -, így egyértelműen nem tudta olyan könnyen lerázni magáról Agron távozását, mint szerette volna. Szabad pillanataiban előszeretettel töprengett azon, hogy vajon a férfinak sikerült-e kijutnia a szigetről, és mivel nem kapott ezzel ellentétes információkat, örült, hogy Agron arrafelé tart, amerre eltervezte.
Ettől függetlenül mindannyiszor reménykedve felcsillant a szeme, amikor valamelyik alkalmazottja belépett a szobába, de egészen a hét végéig várnia kellett az új, cseppet sem kedvező hírekre.

-          Ez egészen biztos? – faggatta idegesen az előtte lehajtott fejjel toporgó embereket. – A saját szemetekkel láttátok?
-          Igen, uram. – Nasir most nem állt le könyörögni azért, hogy ugyan szólítsák már a nevén, voltak fontosabb dolgai is. – A közelében haladtunk el a kikötőbe menet, de azt hittük, növényeket gyűjt uram számára. Hiszen megesett már ilyen máskor is.
-          Azt mondtad, a homokban feküdt – jegyezte meg Spartacus.
-          Igen.
-          És ez nem volt furcsa neked?
-          Talán lefeküdt, hogy könnyebben hozzáférhessen a növényhez… nem ismerem a technikákat, egyszerű hajóács vagyok – vonogatta a vállát, mire Nasir felsóhajtott.
-          És visszafelé már nem találkoztatok vele?
-          Nem, mert egy egészen másik úton jöttünk… és meg is feledkeztünk róla, amíg nem hallottuk a kastélyban, hogy egy bolond megszökött. És akkor eszembe jutott, hogy talán az a fickó volt az, az erdőben. – Nasir hatalmas önuralmat gyakorolva visszafogta magát, és egészen halkan szólalt meg.
-          Emlékszel a helyre? Meg tudod mutatni a térképen?
-          Még szép.
-          Rendben. Spartacus, készíts elő egy csapatot. Öt percen belül indulunk.

Amint a hajóács rábökött a sziget térképén arra a pontra, ahol legutóbb látta Agront, Nasir szívébe jeges rémület markolt. Az volt az egyik legveszélyesebb rész a kastély környezetében, ahová még az alkalmazottak is csak Nasir kíséretében merészkedhettek. Tele volt mérgező növényekkel, amiket csak az ismerhetett fel, aki jártas az ilyesmiben… és mivel Agron vélhetőleg nem volt ilyen ember, Nasir kezdett igazán aggódni. Fél perc alatt felkapkodta azokat a holmikat, amikre mindenképpen szüksége volt, majd csatlakozott társaihoz odakint, a kastély előtt. Mirának meghagyta, hogy vigyázzon mindenre a távollétében, aztán futásnak eredt, a többiek a nyomában.

Hihetetlennek tűnt számára, hogy Agron napokon keresztül olyan közel volt hozzá és a kastélyhoz, mégsem vette észre senki, vagy nem vette a fáradtságot, hogy odamenjen, és megkérdezze, mit művel. Azt gondolta, nála mindenki törődik a másikkal, szívükön viselik egymás sorsát… és abban a pillanatban kénytelen volt lefékezni, ugyanis majdnem teljes sebességgel átgázolt az avarban fekvő Agronon. Így már érthető volt persze, miért is nem vették észre többen…

-          Agron? – guggolt le mellé nyomban. Kis segítséggel sikerült a hátára fordítania a férfit, aki nem volt éppen a legjobb bőrben. A szája körüli elváltozások alapján Nasir rögtön tudta, melyik növényt próbálta megcsócsálni, hogy ne legyen éhes. – Francba… azonnal vissza kell vinnünk a kastélyba!

Nasirnak volt már dolga néhány mérgezéssel, de ilyen komoly esettel sosem. Összeráncolt homlokkal várta, hogy a többiek felpakolják Agront az egyik laboratóriumi ágyra, aztán azonnal munkához látott. Természetesen nem szaggatta le a férfiról a ruhát, mégis mi értelme lett volna azon túl, hogy roppant színpadias és drámai? Csak Agron fejével és szájával volt dolga, amin keresztül bele kellett erőltetnie az ellenszert, de nagyon rövid időn belül. Nem tudta megállapítani, vajon mennyi ideje volt a szervezetében a méreg, de nem is igen volt ideje rá, nyomban cselekednie kellett, ha életben akarta tartani a férfit. Doctore készséggel segített neki bármiben, még csak meg sem kellett szólalnia hozzá. Egész éjjel úgy dolgozott, mint egy megszállott, és mire feljött a Nap, Agron állapota stabilizálódott. Nasir fontolgatta, hogy ráköti őt néhány gépre, amik figyelik az életjeleit, de valamiért az volt az érzése, Agron nincs túl jó barátságban a modern technikával, és nem szereti, ha a testébe férkőznek. Így hát csak ücsörgött mellette, néhány óránként megitatta, és buzgón imádkozott.

-          Hol… vagyok?

Nasir olyan hirtelen ült fel a székben, hogy sikeresen felborult vele. Miközben szitkozódva feltápászkodott, ránézett az ágyban fekvő, nagyon is életben lévő férfira, aki éppen megpróbált ráfókuszálni.

-          Agron! Hogy érzed magad? Adok vizet, biztos kiszáradt a szád. – Párnát tett a férfi háta mögé, hogy magasabban üljön, majd odanyújtotta a szájához a poharat. Agron előbb kétkedve rápislogott, majd ajkai közé fogta a szívószálat, és ivott pár kortyot.
-          Köszönöm. – Követte tekintetével Nasir tüsténkedését. – Mi történt? Miért vagyok megint itt?
-          Egy hajón szerettél volna ébredni inkább, ugye? – A másik férfi egyáltalán nem tűnt dühösnek, ami megdöbbentette Agront. Minimum egy jó kis korbácsolásra számított, amiért képes volt meglépni… de Nasir inkább úgy nézett rá, mint aki örül, hogy ott van. – Sikerült kiválasztanod az egyik mérgező növényt a tucatból… de a gyors beavatkozásunknak köszönhetően kutya bajod sem lesz. – Arrébb rakott néhány üvegcsét.
-          Megmentetted az életem? – tette fel a kérdést Agron, és közben érezte, hogy összeszorul a gyomra.
-          Úgy is mondhatjuk – vont vállat Nasir, mintha egyáltalán nem lett volna nagy dolog. – Bárki megtette volna… csak éppen én vagyok az, aki a legtöbbet tudja ezekről a növényekről. Elvégre ez az én szigetem – tette hozzá mellékesen. – Éhes vagy? Megyek, kerítek neked valami ennivalót.
-          Ne… ne fáradj – szólt rá Agron, és megpróbált kikelni az ágyból. Mivel nem járt sikerrel, egy elkeseredett sóhajjal visszarogyott a párnára. Mikor kuncogás ütötte meg a fülét, feltekintett, és nagyot dobbant a szíve; Nasir nemcsak a szájával, hanem az egész lényével nevetett rajta.

-          Még pár napig ágyban kell maradnod – kissé elkomorodva folytatta: - Aztán elmehetsz. Kijelölök számodra egy hajót, ami elvisz oda, ahová akarod. Papírokat is kapsz, meg pénzt, amiből új életet kezdhetsz. – Agron alig hallotta a szavait a fülében kalapáló szívétől. Nasir az ajtóból még visszafordult. – Itt nyugodtan pihenhetsz, alig használom ezt a szobát. És küldetek fel neked ebédet. – Azzal már ott sem volt.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése