Subscribe:

Labels

2017. szeptember 3., vasárnap

A sziget szíve 1. fejezet


Kedveseim, ismét egy Nagron történettel érkeztem, remélem tetszeni fog nektek! ;)




2359. Az élet a Földön egyszerűen fantasztikus. Már azoknak, akik kivételezett helyzetben vannak, természetesen. Azon szerencsétleneknek azonban, akik kénytelenek rabszolgasorban tengődni, már korántsem ez a véleményük. De hát őket senki sem kérdezte, ugyebár.

Nasir Arlidge mérgesen összeráncolta a homlokát. Hiába mondta neki az anyja nem egyszer, hogy ezt ne tegye, mert idejekorán megvénül a bőre, ő persze nem hallgatott rá. Így is annyi kencét kentek rá minden egyes nap, hogy nemigen tartott a korai öregedéstől. Egyébként sem nagyon érdekelte a kinézete – nem is kellett foglalkoznia vele, születésénél fogva gyönyörű, mélybarna bőre volt, és a háta közepéig érő, barna haja, amit reggel egy ügyes kezű rabszolga gyorsan befont, hogy ne zavarja urát a napi teendők közben. Nasir éppen az iPad-e fölé hajolt, miközben igyekezett olyan használható információkat találni a világhálón, aminek ő maga még nem volt birtokában. Természetesen kudarcot vallott. Az Isten és mindenféle felsőbb hatalom háta mögött, ahol élt, nem fordultak meg túl gyakran tudósok, a férfi legnagyobb bánatára. Pedig már tucatnál is több kérvényt írt azzal kapcsolatban, hogy jöjjenek, és ássanak egy kicsit a területen, mert biztos volt benne, hogy jelentős mennyiségű energia található a föld alatt… olyan energia, mely több évtizedre is megoldhatná az emberiség gondjait.

-          Uram? – Nasir a füle botját sem mozdította. – Uram? Volna egy perce?
-          Ha uramozást hallok, még azt hiszem, itt van az apám. Igen? – pislogott föl a férfi zavarodottan. A fölé magasodó, fekete bőrű rabszolga összekulcsolta kezét maga előtt, és mélyen meghajolt. Még véletlenül sem nézett rá. – Áh, Doctore. Már kértelek, hogy ne hívj uramnak. Láthatod, hogy arra egyáltalán nem hallgatok.
-          Igenis, uram… akkor mit kívánsz, hogy szólítsalak?
-          Mit szólsz ahhoz, hogy Nasir? – A fiatalember megállta, hogy bosszúsan felsóhajtson, elvégre ezek a rabszolgák nem tehettek arról, amit beléjük neveltek. Ő mindazokat, akiket magához vett, szinte a családtagjaként kezelt, és nem bízott rájuk olyan feladatot, amit ő maga sem végzett volna el. – Történt valami?
-          Közeledik egy hajó.
-          Talán végre meghozzák a könyveimet! – lelkendezett Nasir, akinek hiába állt rendelkezésére töménytelen mennyiségű elektronikus könyv, sokkal jobban szerette a papírt, amiket lapozgatni is tudott, és alkalomadtán az illatukat is beszívhatta. Felpattant, és az ablakhoz oldalazott, ami a szigetet körbeölelő tengerre nézett.
-          Elég messze járnak még, u… Nasir – mondta Doctore a háta mögött ácsorogva. – A legkülső őrszemek jelentették, hogy áthaladt az első kapun… leírásuk szerint az atyja hajója lesz az.
-          Hát… jobb, mint a semmi – sóhajtott a fiatalember. – Akkor átöltözöm.
-          Melyiket szeretné felvenni? – pördült azonnal a hatalmas beépített szekrény felé Doctore. Megnyomott egy szinte láthatatlan gombot a falon, mire az ajtó kitárult, és kigördült rajta egy kerek fogas. A férfi újabb gombnyomására a ruhák siklani kezdtek egymás után, míg Doctore meg nem találta, amit keresett. Leemelt egy sötétzöld inget és egy fekete nadrágot, majd hozzátett egy világoszöld nyakkendőt.
-          Nyakkendőt muszáj? – nyafogott kicsit Nasir, de azért engedelmesen tűrte, hogy a rabszolga megkösse rajta a ruhadarabot. Mások szerint talán félnie kellett volna, de fel sem merült benne, hogy a férfi esetleg ott helyben megfojthatná.
-          Nagyon fess, Nasir.
-          Köszönöm. Nem mintha sokat számítana… - tette hozzá morogva. – Amint áthaladnak az utolsó kapun is, értesíts!
-          Természetesen.

Nasir igazából nem félt az apjától. Legkisebb gyerekként megengedhette magának, hogy olyan foglalkozást válasszon, amilyet akar, ott tevékenykedjen és éljen, ahol akar, és olyanokkal vegye körbe magát, akiket valóban kedvel. Szemben az idősebb testvéreivel, főleg a rangidős bátyjával és nővérével, akiknek előre elrendezett házasságuk volt, előre elrendezett pályájuk a munka terén, és még azt is meghatározták, mikor szülessen meg az első gyerekük. Nasir úgy érezte, kivételes helyzetben van, hiszen semmilyen kötelezettséget nem kellett vállalnia, ha nem akart… mégis megtette, mert úgy érezte, az emberiségnek szüksége van rá.

Amíg az apja érkezésére várt, félretette az iPad-et, és átsétált a helyiség túlsó végében felállított munkapadhoz, és újra megvizsgálta a mikroszkóp alá helyezett földdarabot. Fantasztikusnak találta a szigetet és az élővilágot, amit nagyon szívesen megosztott és megismertetett volna a nagyközönséggel is. De mit tehetne, ha nem kíváncsiak rá?

Már azelőtt érezte a zsigereiben a hajó közeledését, mielőtt Doctore felbukkant volna az ajtóban. Együtt sétáltak le a legfelső emeletről, bár persze mehettek volna lifttel is, de Nasir nem szeretett feleslegesen energiát pazarolni, amiből különben is kevés akadt. Odalent a halban rabszolgák álltak vigyázban, miközben a vendégek besorjáztak a hatalmas, jelenleg kitárt ajtón. Nasir automatikusan elmosolyodott, ahogy anyja közeledni kezdett felé. A vele egy-magas – vagy egy-alacsony – nő két keze közé fogta az arcát, minden oldalról megvizsgálta, majd csókot lehet a homlokára.

-          Kisfiam. Rég nem láttalak.
-          Ritkán jöttök.
-          Te pedig még ritkábban teszed ki innen a lábad. – A nő körülnézett. – Amit igazából meg is értek. Már a hajóról is látni lehetett, milyen gyönyörű ez a hely.
-          Maradhattok, amíg jólesik. Szívesen látlak titeket. – Nasir oldalra lépett. – Apám. Örülök nektek.
-          Fiam – szorította meg a kezét a magas, szikár, kellemes arcú férfi. A ráncai elmélyültek, mióta nem találkoztak, és Nasir meg sem próbálta elképzelni, miféle terhek nyomhatják az apja vállát. 

A férfit Nasir legidősebb bátyja követte, aki teljes mértékben az ellentéte volt; magas, kisportolt, felsőbbrendű tekintet, őszbe forduló haj, felvont, gőgös szemöldök. Fitymálva végigtekintett a felsorakozott rabszolgákon, tekintete elidőzött az egyik nőn, majd az öccse elé lépett, de nem viszonozta sem a mosolyt, sem a kinyújtott kezet.
-          Az ízlésed mit sem változott – mondta mély baritonján, cseppet sem kedvesen. – Habár látom beújítottál néhány játékszert.
-          Igen, felvettem néhány új alkalmazottat – bólintott Nasir, mire Back fülsértően felnevetett.
-          Alkalmazott! El is felejtettem, milyen jópofa tudsz lenni, öcsi! – Odanyúlt, hogy összeborzolja a férfi haját, de Nasir könnyedén kitért előle. Mivel ezt korábban sosem tette, Back némileg döbbent képet vágott.

-          Megtudhatnám esetleg, mi célja a látogatásotoknak?
-          Átutazóban vagyunk – felelte az anyja, és próbált kellemesebb vizekre evezni. – És úgy gondoltuk, örülnél néhány új könyvnek.
-          Jól gondoltad.
-          Hozzátok be! – kiáltotta az apja, mire a mögötte álldogáló férfiak hátraarcot vettek és kiszaladtak az ajtón, hogy percekkel később egy ládával, és egy láncon vezetett férfival térjenek vissza.

Nasir szeme úgy elkerekedett, hogy a szemöldöke egészen felszaladt a haja vonaláig. Tudatában volt a többi rabszolga feszengésének és félelmének is, és ő maga sem érezte túl jól magát, ami azt illeti. De mivel ő volt a ház és a sziget ura, úgy vélte, megengedheti magának a kérdezősködést.

-          Ki ez az ember?
-          Ő egy rabszolga – vetette oda Back, mintha csak arra utalt volna, hogy a rabszolga egyáltalán nem ember. A magas, izmos, napbarnított férfi teste megfeszült. A többiekkel ellentétben neki esze ágában sem volt lesunyni a fejét, helyette kihívóan meredt mindenkire, aki a közelébe merészelt menni. Back éppen ezért tisztes távolságból kezdett papolni. – Neked hoztuk ajándékba. Mit szólsz? – A bátyja vigyorogva körbejárta a fickót, az pedig követte minden mozdulatát. – Remek darab, nem igaz? Egymaga felszántja neked a kerted, ha éppen azt akarod.
-          Nem volt szükségem több alkalmazottra – mondta Nasir, és karba fonta a kezét. Az idegen szeme ekkor rávillant, de aztán gyorsan másfelé nézett. Nasir elgondolkodott azon, hogy talán a másik fél tőle.
-          Hát, ez sajnálatos – mondta Back egy csipetnyi sajnálkozás nélkül. – Azt hiszem, akkor kénytelen leszek magamhoz venni.

A következő másodpercekben érdemes volt megfigyelni a jelenlévők erre adott reakcióját. Nasir mindkét keze ökölbe szorult, a szolgái ijedt pillantásokat váltottak egymással, a szülei lemondóan felsóhajtottak, az új rabszolga pedig veszedelmes morgást hallatott. Back mintha ebből semmit sem vett volna észre, továbbra is gonoszul vigyorgott. És Nasir tudta, mit kell tennie.
-          Van hely nálam számára. Nyugodtan itt maradhat.

A vendégek egy frissítő ital után távoztak is, aminek Nasir a jelen helyzetben csak örülni tudott. Nem akarta kiadni előttük a dühét, de amint a hajó kifutott a kikötőből, fogta a kardját meg a pajzsát, intett az egyik alkalmazottnak, és kivágtáztak a gyakorlótérre. Nasir szembe fordult a másikkal, és próbált ugyan lenyugodni, hogy ne tiszta erőből rohanjon neki a férfinak, de a küzdelem hiábavaló volt. Pár pillanattal később már csak a kardjaik csattogását lehetett hallani, ahogy Nasir támadott, Spartacus pedig védekezett. Minden neheztelését, minden ellenérzését, minden szánakozását belesűrítette a mozdulatokba, kiadva magából mindent, amit a bátyja életvitele miatt érzett. Családjukból egyedül ő vett örömmel magához újabb és újabb rabszolgákat, hogy aztán kihasználja őket… minden értelemben. Nasir veszedelmes morgással vetette magát Spartacus irányába, mikor felrémlettek előtte azon emberek képei, akiket sikerült kimenekítenie bátyja karmai közül. Soványak voltak, és jóval idősebbnek látszottak a koruknál, szemükből pedig a remény utolsó szikrája is kiveszett. Nasir éppen ezért eltökélte, hogy mindenkit magához vesz, akit csak tud, ha ezzel gátat szabhat Back tébolyult mániájának. Spartacus mintha olvasott volna a gondolataiban, addig ingerelte, míg el nem szállt a haragja, így mikor jó negyven perccel később felbukkant Nae, hogy a vacsora tálalva, a fiatalember alig bírta megmozdítani a karját. De elérte a célját; elfáradt, csatakos volt az izzadtságtól, az agya kitisztult, és már semmi más nem érdekelte, csak egy tányér étel, egy fürdő, és az ágya.

Sajnos azonban ahogy az ebédlőbe tartott, szembetalálkozott azzal a problémával, amit sikeresen kiűzött az elméjéből; az új rabszolga ott támasztotta a falat az ajtó mellett, és a körmét nézegette.
-          Sajnálom, még nem volt alkalmunk megbeszélni a dolgokat – érkezett meg mellé Nasir. A fickó továbbra sem nézett rá. – Nasir Arlidge vagyok, mától a munkaadód. – A másik erre felhorkant.
-          Munkaadó! Miért nem nevezed nevén a gyereket? Rabszolgatartó vagy! – fröcsögte a szavakat, amiket Nasir már rég nem vett magára. Csupán annak örült, hogy a férfiról még nem kerültek le a láncok, amik így megakadályozták őt abban, hogy nekiessen. Mielőtt megszólalhatott volna, az étkezőből kisorjáztak az alkalmazottai, élükön Spartacus lépkedett. A férfi egyébként is figyelemfelkeltő jelenség volt, most azonban, ahogy még inkább kihúzta magát, egészen föléjük magasodott. Az idegen felpillantott rá, arcán most először látszott idegesség.

-          Mi a neved? – kérdezte tőle Spartacus.
-          Agron.
-          Agron, üdvözlünk téged az Arlidge házban. Ő a munkaadónk és jó barátunk, Nasir, akiért bármit megtennénk. Akár meg is halnánk. És egyáltalán nem azért, mert kötelező lenne, hanem mert mi így akarjuk. – Agron arca megnyúlt, Nasir pedig visszafojtott egy vigyort.
-          Kösz, Spartacus.
-          Igazán nincs mit – hajolt meg a férfi, majd arrébb állt az ajtóból, hogy fiatal gazdája beléphessen.


Nasir ezek után szinte már gondtalanul fogyasztotta el a vacsoráját. Látta, hogy az asztal túloldalán Spartacus szóval tartja Agront, aki egészen belelendülni látszott a mesélésbe. Spartacus vezette az alkalmazottakat és a háztartást, mert Nasir meglátta benne azt a képességet, amivel maga köré tudta gyűjteni az embereket, akik szerették őt és felnéztek rá. Nasir örült, hogy a szárnyai alá vette az új embert, mert őszintén szólva kételkedett benne, hogy ő maga elbírna vele.

2 megjegyzés :

Boglárka Molnár írta...

De jó! Folytatást kérek minél hamarabb!😀Pont tegnap néztem meg a harmadik évadot újra.

Valerin írta...

Örülök, hogy még mindig tetszik! Remélem a sorozatot nézve nem szakadt meg a szíved bizonyos jeleneteknél... :( Várlak vissza vasárnap! :)

Megjegyzés küldése