Második fejezet, melyben Bright talán kevésbé lesz hülye, mint eddig. :D
Február
-
Csak ennek a napnak legyen egyszer vége… -
morogta Nott maga elé, miután sikeresen elhajolt egy tucat száguldó lufi
útjából.
-
Minden évben ilyen volt, vagy csak most kaptak
rá ennyire erre az ünnepre? – érdeklődött Arthit.
-
Vagy csak azért vagy rá érzékenyebb, mert idén
jobban oda kell tenned magad – vigyorgott rá Prem, majd átnyújtott egy szál
rózsát egy arra haladó lánynak. Mind hallhatták, ahogy a lány ezek után
sikongatva elrohant a barátait keresve. – Csupán annyit kell tenned, hogy
örömet okozol a másiknak, és csiribú-csiribá, a lábaid előtt hever!
-
Nos, a csajoknál ez esetleg bejöhet – vont
vállat Arthit. – De Kongpob nem lány. És szereti ugyan a romantikus dolgokat,
de módjával.
-
Dear szintúgy – sóhajtott Nott elkeseredetten. –
Mégis miért nem elég egy közös vacsora, mozi, aztán irány haza? Miért kell
minden évben túllicitálnunk egymást?
-
Hogy megmaradjon a szikra – kapcsolódott be a
beszélgetésbe Bright, aki az utóbbi pár napban nem volt egészen önmaga, de a
többiek ezt bölcsen megtartották maguknak. – Egyszerűen nem csinálhatjátok
mindig ugyanazt, mert az rohadtul unalmas.
-
Te már csak tudod – dünnyögte Nott, de Bright
látta rajta, hogy igenis hajlandó megfontolni a tanácsot.
-
Dear ugye már a felnőttek világának a tagja…
felnőtt emberekkel találkozik… gyönyörű, izmos, jóképű, hosszú farkú
felnőttekkel… akik esetleg elcsábíthatják a főiskolás fiúcskájától.
A következő másodpercek dermedt csendben teltek az
asztalnál. Bright igazából már akkor tudta, mekkora bunkóságot művelt, mikor a
bántó szavak elhagyták a száját, de már késő volt visszakozni… Nott úgy nézett
rá, mint soha korábban; mintha egyáltalán nem ismerné, mintha egyáltalán nem
tisztelné, és nem tekintené a barátjának. Aztán egyetlen szó nélkül távozott.
Arthit sem maradt le sokkal mögötte, csupán elkeseredetten megcsóválta a fejét
Bright irányába, majd követte barátját.
-
Nos – fejtegette Prem halkan -, merjem
megkérdezni, mi ütött beléd, vagy inkább kussoljak? – Bright már nyitotta a
száját, hogy ismételten beszóljon valamit, de akkor pillantása az egyik
távolabbi asztalra esett… ahol Aim csevegett és nevetgélt Normmal. Prem
szemfüles módon követte a tekintetét. – Aha, már értem.
-
Mit értesz? – csattant fel Bright.
-
Elhappolták a juniorod? Ettől vagy úgy kiakadva?
-
Ő nem a juniorom!
-
Naná, ahogy Kong sem Arthité, persze! – Bright
nyelt egy nagyot. – Figyelj, látom, hogyan néz rád. Ha neked eddig nem esett
le, hogy bejössz neki, akkor sürgősen menj el szemészhez!
-
Te ezt… ezt nem érted! – Prem váratlanul teljes
komolysággal könyökölt az asztalra, és hajolt hozzá közelebb. Miközben Norm
éppen Aim felé nyújtotta a villáját, hogy megetesse.
-
Akkor magyarázd el! – kérte halkan. – A legjobb
barátod vagyok! Mindent észreveszek, még akkor is, ha nem vágom azonnal az
illető szemébe. – Lágyabban folytatta: - Folyton változik a hangulatod. Hol
nagyon jól érzed magad, majd kicsattansz az energiától, hol meg olyan seggfej
vagy, mint az előbb. És ne próbáld beadni nekem, hogy ehhez nincs semmi köze
annak a kis cuki másodikosnak…
-
Máskor is voltam már seggfej! – Bright csak ennyit
volt képes kipréselni magából hirtelen.
-
Hidd el, pontosan tudom – dőlt hátra Prem, majd
vetett egy pillantást a párosra. Aim nem fogadta el Norm ajánlatát, és
mindenféle segítség nélkül evett tovább, de nem úgy tűnt, mintha ez a cserediák
kedvét szegte volna. – Kedveled azt a kölyköt. – Prem nem kérdezett, így Bright
meg sem kísérelt válaszolni. – Ha kihúznád a fejed a seggedből, és őszintén
közelednél hozzá, nem találnál elutasításra. Ő meg tudná adni neked azt, amire
vágysz.
-
Miért, mire vágyok én? – kérdezte Bright
gúnyolódva.
-
Arra, ami Arthitnak és Nottnak már megadatott –
felelte Prem. – Szerelemre.
Bright egy szemet sem aludt, amire korábban sosem volt
példa, kivéve, ha valami izgalmas elfoglaltsága akadt helyette. Most azonban
csak hevert az ágyán, és kattogtak a fogaskerekek az agyában. Összekeveredett
mindaz, amit Aimmel tett, amit vele művelt, amit a barátjának mondott, amit
Prem közölt vele… Hogy megbánt-e bármit is? Talán igen, de ő egy ilyen ember
volt, megszoksz vagy megszöksz, nem igaz?
Azért neked is illene
alkalmazkodnod, közölte vele a lelkiismerete.
Mégis minek? Miért nem élhetem úgy az életem, ahogy én akarom?,
érdeklődött a makacssága.
Mert közben megbántod
azokat, akiket szeretsz… és akik téged is próbálnának szeretni.
Másnap Bright már hajnalok hajnalán elhagyta a szobáját, még
a készülődésre sem fordított annyi időt, mint máskor – ennek köszönhetően a
haja csak fantasztikus volt, nem pedig lélegzetelállító, de jelen pillanatban
ez sem érdekelte. Táskájával a hátán és elhatározással a szívében sietett Aim
szobája felé, a kantinban azonban kénytelen volt megtorpanni, ha nem akarta
magával sodorni a szembejövő csoporttársát.
-
Bright! – fuvolázta Inna negédesen, és
hátradobta a haját. A srác hajdanán megveszett volna ezért a mozdulatért, most
viszont csak Aim tekintetét látta maga előtt.
-
Inna – hajolt meg gyorsan, és ment volna tovább,
de a lány elkapta a karját.
-
Egyél velem!
-
Bocsáss meg, de sietek…
-
Van számodra valamim – kacsintott, és magával
húzta az egyik asztalhoz. Bright úgy döntött, belemegy a játékba, hátha
hamarabb szabadul.
Kiderült, hogy Inna csak egy puskával készült a délután
esedékes ZH-ra, amit Bright köszönettel és szinte oda sem figyelve elfogadott,
majd a zsebébe csúsztatta a papírt. Hamar folytatta útját a kollégium felé,
ahol célja előtt ismét megállásra kényszerítették. Ott volt ugyanis Aim,
szorosan összefonódva Normmal, aki a haját és a tarkóját simogatta, és
valószínűleg nyugtatni próbálta. Aim vállai rázkódtak, és úgy kapaszkodott a
másik srácba, mintha attól tartana, hogy nélküle elesik. Bright dühösen szívta
be a levegőt, szíve őrülten dobogott. Lám, Aim sem jobb, mint a többiek… de
akkor miért sír? Norm hirtelen odanézett rá, szeme villámokat szórt, és
leplezetlen megvetést tükrözött. Bright jobbnak látta, ha sarkon fordul, és
elillan.
Március
-
Sajnálom.
-
Nagyon… nagyon sajnálom!
-
Végtelenül, elmondhatatlanul sajnálom!
-
Faszom… - morogta Bright a tükör előtt állva.
Már egy álló hete gyakorolta, mit is mond majd Nottnak, ha a
srác végre visszatér a szünetről, mivel eddig nem volt bátorsága elállni. Ami
máris gyökeres változás a korábbiakhoz képest. Mármint az, hogy előre ki akarta
találni, mit mond, és nem improvizál, mert az nem mindig kifizetődő.
Beletúrt zselézetlen hajába, és kibámult szobája ablakán. A
remek időt kihasználva tucatnyian lebzseltek odakint a füvön, beszélgettek,
bohóckodtak, és Bright valamiért kilométerekre érezte magát tőlük. Ezerszer
megbánta már, hogy olyan meggondolatlan dolgokat vágott Nott fejéhez, aki a
legrendesebb ember volt, akit Bright csak ismert. Nott volt az, aki azonnal
befogadta őt a csapatba, sosem cikizte, sosem próbálta rávenni, hogy vegyen
vissza a csajozásból/pasizásból, mindig odafigyelt arra, hogy eleget egyen,
hogy időben kész legyen a leckéje, hogy egyik vizsgán se hasaljon el . A
srácnak hirtelen eszébe jutott, hogy Nott volt az, aki egyszer hajnalig ápolta,
amikor Bright úgy kiütötte magát, mint korábban soha… és másnap, a suliban sem
vetette a szemére, hogy a hülyesége miatt egy percet sem aludtak… csupán
rámosolygott, és ráparancsolt, hogy igyon vizet.
Ez az emlék volt az, ami végül átbillentette a határon, és
már fogta is magát, hogy elinduljon, és Nott szobája előtt szobrozzon, amíg a
srác meg nem érkezik. De az élet ismét közbeszólt.
Bright kicsámborgott a folyosóra, és épp lesietett volna a
lépcsőn, mikor fojtott hangok ütötték meg a fülét. Először arra gondolt, biztos
valamelyik szerelmespár bújt el a szertárban, de a hangok egyáltalán nem erre
emlékeztették… Sokkal inkább voltak kétségbeesettek, ami felébresztette a
srácban a gyanakvást. Hátraarcot vett hát, majd csendben elindult, és próbálta
kitalálni, melyik ajtó mögül érkeznek a zajok. És aztán egyszer csak befordult
a sarkon, és ott voltak. Egy pillanatra a földbe gyökerezett a lába, mert
mintha saját magát nézte volna kívülről, ahogy a falhoz préseli Aimet, ahogy
durván lefogja a kezeit, ahogy erőszakosan az ajkára tapad. Vajon Aim vele is
így viselkedett? Vajon tényleg próbált szabadulni az öleléséből, csak Bright
nem vette észre… vagy ami még rosszabb, nem törődött vele? De nem… mert, ahogy
Aim most odapillantott rá, szemében könyörgéssel, az elárulta neki, hogy őbenne
még bízik. Hogy ő, Bright még nem vesztette el minden esélyét.
-
Hé! – kiáltotta el magát Bright, de meg sem
várta, hogy az alak megforduljon, már meg is ragadta a vállát, elválasztotta
Aimtől, és a földre taszította. Szinte meg sem lepte, hogy a kis sunyi Norm az.
– Mi a faszt csinálsz?! Nem látod, hogy nem akarja?
-
Miért, te talán láttad, hogy nem akarja? –
vágott vissza Norm ördögien vigyorogva.
-
Nem tudsz te semmit!
-
Csakugyan? Mintha úgy rémlene, te nem egyszer
bántottad… szóval és tettel egyaránt.
-
Kuss legyen! – üvöltötte a srác, és lendületből
újra behúzott a másiknak. Norm elterült a földön, szája felrepedt, de még
mindig nevetett.
-
P’Bright… ezt még nagyon meg fogod bánni.
-
Te is, arra mérget vehetsz! – sziszegte, majd
határozottan megfogta a remegő Aim kezét, és elvezette onnan. Észre sem vette,
hogy nem úgy rángatja, mint korábban, hanem automatikusan összekulcsolta az
ujjaikat, és úgy húzta a szobájába. Bezárta az ajtót, leültette a srácot az
ágyra, és tüzetesen átvizsgálta az arcát.
Aim szája szintén felrepedt, szeme vörös volt a sírástól és
tompán fénylett. Még mindig remegett, ezért Bright elengedte, és tisztes
távolságba húzódott.
-
Mi történt? – kérdezte halkan.
-
Se… semmi…
-
Ne hazudj!
-
Semmi olyasmi, ami korábban ne történt volna –
pontosított Aim. Nem nézett ugyan rá, Bright mégis úgy érezte, a mellkasába
öklözött egy hatalmasat.
-
Megmondtad neki, hogy nem akarod? – Aim
fuldokolva felkacagott. – Szóval?
-
Persze, hogy meg. Tisztáztam vele, hogy nem az
esetem, és azt hittem, elfogadta. Aztán… aztán nemrég… megvigasztalt, és az
nagyon jólesett. – Bright pontosan tudta, melyik alkalomról beszélt. – Nem
tudtam… nem gondoltam, hogy ebbe többet fog belelátni… de nem volt erőm
védekezni. – Kifújta a levegőt, és mintha az egész srác leeresztett volna. –
Elfáradtam.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése