Utolsó fejezet, melyben minden testrész a helyére kerül. :)
Bright ragaszkodott hozzá, hogy lepihenjen egy kicsit, Aim
pedig nem is tiltakozott. Végignyúlt az ismerős ágyon, pillanatok múlva pedig
már aludt is, néha meg-megrándulva. Bright szeretett volna mellette maradni és
vigyázni rá, de volt néhány dolga, ami nem tűrt halasztást. Kisimította a srác
haját a homlokából, óvatos csókot lehelt rá, majd elhagyta a szobát.
Végre valahára eszébe jutott, merre is lehet Nott, meg úgy
mindenki más is, így egyenesen az alagsor felé vette az irányt. Már messziről
hallotta a vidám hangokat és a nevetést, ami egy csapásra megszakadt, ahogy
belépett az ajtón. Legnagyobb meglepetésére – és némi döbbenetére – Dear is ott
volt a jelenlévők között, és még ő tűnt a legbarátságosabbnak.
-
Sziasztok.
-
Helló, Bright – állt föl Dear. Furcsa volt a
megszokott egyenruha nélkül, egyszerű fekete nadrágban és fehér ingben látni. –
Mi a helyzet?
-
Nem akartam zavarni.
-
Nem zavarsz. Nott szólt, hogy jól jönne nektek
némi segítség a másodévesekkel kapcsolatban. – Bright bólintott, majd erőt vett
magán, és a többiekre nézett. A tekintete Notton állapodott meg.
-
Sajnálom! – mondta őszintén. – Nem tudom, mi
ütött belém. Ezerszer megbántam már, amit kiejtettem a számon… és persze
egyáltalán nem volt igaz.
-
Nos, igen – köhécselt Dear, aki közben
visszatért a helyére. – Nott? Reagálsz valamit?
-
Nincs túl sok kedvem hozzá.
-
Na, ugyan – kedveskedett Dear, és kedvese
combjára simította a tenyerét. – Most nézz csak rá! – intett Bright felé.
–Tökre ki van bukva. Még a haját se lőtte be! – Prem elvigyorodott.
-
És akkor már rögtön meg kellene bocsátanom, mert
szegénynek fáj a pici lelke? – gúnyolódott Nott, ami némileg távol állt tőle,
így nem is sikerült túl hihetőre.
-
Tudom, hogy megbocsáthatatlan dolgokat tettem –
szólalt meg Bright, ahogy ökölbe szorította remegő kezét. – És azt is tudom,
hogy nem lesz mentség rá, amit mondok… amire rájöttem. – A barátai feszülten
figyeltek. – Én… szerelmes vagyok. – Nott felvonta a szemöldökét, ezért
folytatta. Kimondta azt, amit még gondolatban sem mert korábban: - Szerelmes
vagyok Aimbe.
-
Mondj
valami újat! – kérte Prem, aztán szétnézett. – Ja, ez nem a poénkodás helye,
mi?
-
Mi történt, hogy most bevallottad ezt? – kérdezte
Arthit. Bright megpróbálta összeszedni magát, de az egész teste remegett.
Mielőtt térdre borul volna, Nott felpattant, és leültette egy székre. Bright
erősen a karjába kapaszkodott, mert szüksége volt arra az erős horgonyra, amit
barátja jelentett. Nott pedig vele maradt.
-
Amikor… amikor azt hittétek, veri valaki… -
Arthit bólintott, hogy emlékszik -… az én voltam. – Érezte, hogy Nott teste
megfeszül. – Annyira… nem tudtam feldolgozni, milyen mélyek az érzéseim, ezért
inkább bántottam őt. Bántottam, ahogy csak tudtam, ő pedig… hagyta. Mert…
-
Mert szeret téged – fejezte be Dear gyengéden.
Bright bólintott.
-
Nem jöttem rá csak most, amikor valaki ugyanazt
tette vele, amit én.
-
Micsoda? – hökkent meg Arthit. – Más is
megverte?
-
Csak majdnem… megakadályoztam.
-
Ki volt az? – érdeklődött Dear.
-
Az új cserediák…
-
Norm? – kántálták kórosban, és Bright meg sem
lepődött, hogy ismerik.
-
Mindig is mondtam, hogy kis sunyi képe van! –
vágott közbe diadalittasan Prem.
-
Ez igaz – hagyta jóvá Nott. – És hol van most a
kölyök?
-
Leszarom azt a kölyköt, engem csak Aim
biztonsága érdekel!
-
Ahhoz, hogy biztonságban tudjuk, ki kell innen
penderítenünk Normot – mutatott rá Arthit. – Szerinted, ha a dékánhoz megyünk,
Aim hajlandó elmondani, ami történt? – Bright a hajába túrt.
-
Talán. Ha szépen megkérem.
-
Akkor indulj, és láss neki! – utasította Nott,
de mielőtt elhúzódhatott volna, Bright felpattant.
-
Nott…
-
Oké, felejtsük el, rendben? – mosolygott rá a
srác. – De még egy ilyen, és seggbe rúglak.
-
Én pedig hagyni fogom. – Átölelte a barátját, és
úgy érezte, a világ egy része ismét a helyére került.
Hevesebben kezdett verni a szíve, mikor Aimet nem találta az
ágyban.
-
Aim?!
-
A fürdőben – sétált ki a srác, mire Bright
automatikusan a falhoz vágta. Aztán azonnal feltartotta a kezeit, és
visszakozott.
-
Ne haragudj! Én… - Mielőtt folytathatta volna,
Aim szemét elfutották a könnyek. – Aim…
-
Miért… mi rosszat tettem ellened, mondd! Én azt
hittem… komolyan hittem abban, hogy köztünk lehet valami. Ezért hagytam, hogy
kényed-kedved szerint használj, hátha egyszer rájössz, hogy tényleg kellek
neked. Hátha egyszer rájössz, hogy az alkalmi dugásaid nem érhetnek fel azzal,
amit én adhatok neked. – Szipogott, aztán Bright szemébe nézett. – Mert ki
szeret közülük annyira, mint én? Melyikük tudja, hol kell téged megérintenie,
hogy azonnal kemény legyél? Melyikük lovagol meg téged úgy, ahogy én? Mondd,
melyikük?! – és Bright mellkasának esett.
Ütötte, karmolta és rúgta, ahol csak érte, miközben folytak
a könnyei. Bright szíve megszakadással fenyegetett, de hagyta, hogy a srác
kiadja rajta a dühét, aztán óvón magához ölelte, egészen a mellkasához, a hátát
simogatta, és a fülébe suttogott.
-
Senki – mondta nyugtatóan. – Senki sem szeret
engem annyira, mint te. Ezért tértem mindig vissza hozzád. – Rövid habozás után
folytatta: - Annyira szerettél, hogy bármit elviseltél tőlem, én pedig
kihasználtalak. Annyira sajnálom! Nem lett volna szabad ezt tennem veled… meg
tudsz nekem bocsátani valaha? – Aim megpróbált kiszabadulni, Bright pedig
nyomban elengedte. – Rendben. Soha többé nem teszek veled semmi olyat, amit nem
akarsz teljes szíveddel. Még meg sem ölellek, ha azt akarod. – Aim durván
letörölte a könnyeit, és most dacosan bámult rá.
-
Mi történt veled? Ennyire mélyen érintett, hogy
nem te vagy az egyedüli, aki bántott engem?
-
Igen, eléggé megrázott – bólintott Bright. –
Kijózanító volt látni azt a jelenetet, mert Norm helyében én is lehettem volna.
-
Voltál is!
-
Voltam is… de többé ez nem fordulhat elő –
ígérte, de persze Aim nem hitt neki. Bright ezért óvatosan közelebb lépett, és
az arcára simította a tenyerét. Aim tekintete csodálkozva megvillant. –
Szerelmes vagyok beléd – mondta a szemébe nézve, teljesen és szívből őszintén.
– Abban a pillanatban beléd szerettem, ahogy megláttalak a földön ülni a
központban, fehér pólóban, nyakadban a kártyáddal… beleszerettem a hatalmas
szemeidbe, a telt ajkaidba, a nevetésedbe, a bizonytalanságodba, abba, hogy nem
mertél rám nézni sem… Beleszerettem a történeteidbe, a füledbe, a pici
egyenetlenségekbe a hátadon, a fenekedbe, a farkadba, beleszerettem a lelkedbe…
beleszerettem Aimbe. De mivel tagadásban mindig jó voltam, így elég sokáig
magam elől is titkoltam ezt az érzést. – Mélyet sóhajtott, érezte, hogy Aim
remeg a tenyere alatt. – Szeretlek, de megértem, ha ezek után nem kérsz
belőlem. Eljátszottam az esélyeimet, és akár a dékánnál is panaszt tehetsz.
Csak egyet kérek! Normot is panaszold be, mert annak a kis görénynek nincs
helye köztünk!
Levette a kezét Aim puha arcáról – bár a szíve veszettül
tiltakozott -, és fejét lehajtva az ajtó felé lépett, mikor a srác hátulról
átkarolta, és a lapockáihoz szorította az arcát. Bright tudta, hogy megint sír,
és ezt nem akarta. Soha többé nem akarta, hogy miatta sírjon.
-
Nem akarlak bántani!
-
Elhiszem – motyogta Aim.
-
Új életet kezdhetnél – mondta Bright akadozva. –
Találhatnál valakit, aki megadná neked, amit érdemelsz…
-
Te vagy az, aki megadja nekem, amit akarok –
vágott közbe Aim, karjai még szorosabban fonódtak Bright köré, aki semmiért sem
szakította volna meg ezt a köteléket. – Téged szeretlek, és téged akarlak.
Mindig visszajöttem, mindig melletted voltam. És te is visszajöttél, mert
féltél egyedül lenni… féltél az érzéseidtől, mégis engem választottál… -
Szünetet tartott. – Most már nem kell félned – mondta olyan magabiztosan, amibe
Bright beleremegett. – Nem kell félned, mert itt vagyok. És mindig itt leszek.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése