Ki vagyok én? - Zude

Sziasztok! A következő hetekben egy úgynevezett novellasorozattal örvendeztetnélek meg titeket. A páros más és más, a téma azonban ugyanaz: mi történik, ha az egyik fél megkérdőjelezi önmagát? Ha elolvassátok, kiderül! ;)

Az első történet főszerelője Zero és Jude.

Kellemes olvasást! :)

Alig akarta elhinni, hogy ez tényleg vele történik. Pedig a reggel még a szokásosnál is jobban indult: Jude-nak végre nem kellett sietnie az irodába, így megtehették, hogy tovább lustálkodnak az ágyban, a takaró alatt… ahol Zero kétszer is vészesen közel került az orgazmushoz, de Jude ilyenkor mindig visszavonult. Aztán ellenállhatatlan mosolyával az arcán magával csábította a zuhany alá, és Zero ekkor már képtelen volt uralkodni a vágyain. 

Szóval igen, a reggel tökéletes volt. Mégis hogy romolhatott el minden alig pár óra alatt? S mindennek Kevin az oka, aki volt olyan hülye, és lesérült a múlt heti meccsen, így a helyére gyorsan kellett szerezniük valakit. És az a valaki most itt volt, épp Zero orra előtt, és azon igyekezett, hogy felszántsa az egész pályát. Ami alapesetben Zero dolga lett volna, ugye… Mindemellé még az edző is elégedetten hümmögve ácsorgott a pálya szélén, a stopperére még csak rá sem nézett. Mondjuk valószínűleg nem is volt rá szükség, a kölyök minden bizonnyal máris megdöntötte Zero addigi rekordját.

Zero szerette a csapatát, és egészen megkedvelte a benne található tagokat. Mindenki tudta, hol a helye, és mennyit bír kipréselni magából, éppen ezért mindannyian elfogadták, hogy Zero a legjobb közöttük. Egyértelműnek tűnt azonban, hogy az új kölyöknek esze ágában sem lesz lelassítani, hogy Zero esetleg utolérhesse.

Az edzés ennek megfelelően kész kínszenvedés volt számára, habár legalább Jude is felbukkant az utolsó pár percre, de Zerót már ez sem tudta jobb kedvre deríteni.

-          Hé, helló! – kiáltotta az új gyerek, az edzés lefújása után néhány másodperccel. Zero mogorván fordult arra, de a kölyök egyszerűen elsétált mellette, majd megállt Jude előtt. Szorosan előtte. Zero szinte érezte, ahogy a zsebében kinyílik az a bizonyos bicska.

-          Markus, helló – biccentett Jude visszafogottan. – Nem úgy volt, hogy azt a másik ajánlatot fontolgatod?

-          Nos, még az is benne van a pakliban. De őszintén, ide húz a szívem – és a végén rákacsintott.

Zero olyan váratlanul fordult meg, hogy kis híján nekiment az egyik csapattársának, de még a bocsánatkéréshez is túl idegesnek érezte magát. Fogta hát a holmiját, és angolosan távozott.

Jude-ot természetesen nem rázhatta le, pontosan tudta, hol lesz. Mégpedig a régi házukban, amit nem is olyan régen szedett szét darabokra. Zero a sötétedő nappaliban álldogálva idézte föl az érzést, ahogy nekiesett a berendezésnek, és próbált erőt meríteni belőle. Nagyon sokat és nagyon keményen dolgozott, hogy eljusson idáig, és egyszerűen nem adhatta fel pont most, amikor minden jól alakult.

Inkább érezte, mint látta, hogy Jude belépett a házba.

-          Nosztalgiázol? – Nem érkezett válasz. – Ma van az a fontos vacsoránk a szponzorokkal, tudod. Ha nem volt hozzá hangulatod, egyszerűen lemondhattuk volna. – Csend. – Markus miatt van, igaz? Azt hiszed, jobb nálad.

-          Nem hiszem – sziszegte Zero, azt azonban már nem tette hozzá, hogy ezt már biztosan tudja.

-          Csak azért, mert jól sikerült a bemutatkozása? Hiszen…

-          Tudom, oké? – csattant fel a másik. – Még ha nem is jobb nálam… fiatalabb. Most van ereje teljében, én meg csak totyogok utána. – Megragadta az összetört kanapé háttámláját, és erősen rámarkolt. – Mégis ki vagyok én a kosarazás nélkül? – Jude odalépett mellé, de nem ért hozzá.

-          Megmondom én neked. – A füléhez hajolt. – Gideon Taylor vagy. A magad erejéből küzdötted fel magad, és megérdemled a sikert. Ami pedig azt a másik dolgot illeti… megnézném én, Markus hány menetet bírna ki az ágyban. – Belecsókolt Zero nyakába, aki jólesően megborzongott. – Hiszen tudod, milyen kívánós vagyok. Senki más nem lenne képes kielégíteni, csak te. Szóval fejezd be ezt a süket dumát meg a durcáskodást.

-          Nem szoktam durcáskodni – vetette ellen Zero durcásan.

-          Engedj teret neki… úgyis csak addig marad, amíg Kevin fel nem épül.

-          És hagyjam, hogy elvegye a posztom?

-          Az a poszt örökké a tied, Zero. Te vagy a legjobb. – És a férfi pontosan ezt akarta hallani.

Innentől kezdte Zerónak már nem volt nehéz dolga; akárhányszor Markus elhalászta előle a labdát, a férfi csak felidézte magában Jude büszkeségtől csillogó szemét, vagy fantasztikus testét, s máris letett arról, hogy morogva visszatámadjon. A türelme pedig ki is fizetődött, Markus ugyanis egy hónap múlva távozott, Zero pozíciója pedig újra csak a sajátja volt. Ahogy Jude mosolya, teste és szíve is.