Levelek Jude-nak - A negyedik levél

A negyedik levél is megérkezett! :)

Az új levél akkor találta meg, mikor beugrott a kedvenc éttermébe vacsoráért. Mialatt arra várt, hogy elkészüljön a rendelése, odapillantott a bár felé, s tekintete összeakadt egy nagyon ismerős alakéval.

-          Lucas? – sétált hozzá Jude vigyorogva.

-          Az egyszeri és megismételhetetlen. – Megölelték egymást, mikor Jude-ba újfent beléhasított a tudat, hogy ha nem lenne Zero, valószínűleg ezzel a férfival élte volna le az életét.

-          Jól nézel ki – tette fel a fenekét az egyik bárszékre. – Nem zavarlak?

-          Te sosem zavarsz – mosolygott a másik. – Jó látni téged. Volt egy olyan különös érzésem, hogy fel fogsz ma bukkanni itt. – Jude nemet intett az italra. – Sietsz haza?

-          Nem éppen. – Lucas szeme megvillant. – Zero edzőtáborban van.

-          Lehet még neki tanítani valami újat?

-          Nem is hinnéd, mennyit. És veled mi a helyzet? Hogy vagy?

-          Megvagyok. Randizgatok. Élem az életem.

-          Senki sem tud neked ellenállni, igaz? – kérdezte Jude mosolyogva.

-          Ha valamit akarok, arról nehezen mondok le – mondta Lucas, és felhajtotta az italát. – Nem akarlak megbántani, de mennem kell. – Jude szomorkásan elmosolyodott. – Igazából fogalmam sincs, miért engem kért meg erre, de tessék – csúsztatta oda neki a piros borítékot. – Veled persze semmi bajom, de az ő játékaiban nem sok kedvem van részt venni.

-          Nem tud máshogy kommunikálni – magyarázta Jude.

-          Gondolom. És persze szereti megmutatni, hogy bármit elér, amit akar. Bárkit megszerez, hogy kézbesítse a leveleit.

-          Miattam csinálja, nem maga miatt. – Jude most már kezdett dühbe gurulni. – Tudom, hogy nincs róla valami jó véleményed, és nem is akarom mentegetni. De csupa olyan embert kutatott fel a múltamból ki tudja, hogyan, akiket öröm volt látnom.

-          És hogy jövök ide én?

-          Úgy, hogy kedvellek, te marha. Zero tudja, hogy jól kijöttünk, és nem akart megfosztani a társaságodtól.

-          Vagyis rád tekintettel volt, de rám már nem – bólogatott a férfi. – Nekem ez ugyanolyan önzőségnek tűnik, amibe most már téged is belerángatott. Az a tied! Olvasd, ahol akarod!

-          Lucas…

-          Rendben! Olvasd ott, ahol először pontpontpont. Nyilván nem ott, ahol először kötögettetek – tette hozzá gúnyos-szomorúan, majd távozott.

Jude étvágya teljesen eltűnt, így hazaérve letette a pultra az illatozó ételt, ő maga pedig megállt az üzemen kívüli kandalló, és a bekeretezett mez előtt, pontosan ott, ahol ő és Zero először csókolózott.

Helló, Mr. Kinkade!

Jude jólesően megborzongott, mintha Zero a háta mögött állna, és éppen a fülébe suttogna.

Már megint rossz kisfiúk voltunk? A futárom teljesen magán kívül volt az aggodalomtól, hogy megláttad, és alig tudtam rávenni, hogy folytassa a melót még két forduló erejéig. Mert már csak ennyi fér bele, bizony. A türelmetlenség ismét felütötte a fejét, de hála a több hetes intenzív gyakorlásnak, könnyedén tudjuk kezelni.

Gondolom hallottad, hogy a többiek levelei is célba értek, és talán ahhoz is volt szerencséd, hogy beleolvass némelyikbe…

-          Egyik sem érhet fel a tiédhez.

… majd otthon jókat röhögünk ezen az egészen. Mégis úgy érzem, olyan dolgokat osztottam meg veled ezekben a levelekben, amiket már nem szívhatok vissza. Mondjuk nem is akarom. Talán javasolni fogom, hogy edzőtáborról nevezzük át önismereti táborra…

-          Te meg mit művelsz?

Ugyan te nem hallhatod ezt a vérfagyasztó hangot, de biztosan így is ki tudod találni, ki settenkedett mögém.

-          Levelet írok – feleltem végül merészen, elvégre szeretek szembenézni a kellemetlen szituációkkal.

-          Levelet? Kézzel? Te? – Hitetlenkedve felvonta a szemöldökét. – Honnan szereztél papírt?

-          Volt a sufniban néhány régi étlap, amit szétszedtem.

-          És a toll? – firtatta az edző.

-          Hozattam a kisboltból – vontam vállat. – Most meg fog büntetni?

-          Hogy lehetőséget adjak neked a további irkálásra? – kérdezett vissza, aztán hirtelen elnevette magát. Ez még sokkal ijesztőbb volt, mintha leüvöltötte volna a fejem. – Zero, Zero. Te aztán mindig megszerzed, amit akarsz, ugye?

-          Edző…

-          Hagyd csak – emelte fel a kezét, majd lassan leereszkedett mellém az ágyra. Most, hogy ilyen közel voltam hozzá, felfedeztem néhány szarkalábat a szeme alatt. – Kinkade-nek írsz, ugye?

-          Igen – feleltem.

-          Semmit sem jelentettek neked a szabályaim?

-          Rengeteget tanultam öntől, edző. És még azzal is egyetértettem, hogy elvette a telefonjainkat. De nem engedhettem, hogy Jude aggódjon miattam. És… - gyűrögetni kezdtem a papírt -… sokat köszönhetek ezeknek a leveleknek. Elmondtam olyan dolgokat is a segítségükkel, amit eddig nem mertem. Olyan hatást értek el nálam, mint a maga csoportterápiái. Megnyíltam, és végre kezdem elfogadni azt, aki vagyok. És ha az életem ezen része is kiegyensúlyozott, akkor a pályán is jól fogok teljesíteni.

A szónoklatomat néhány perces csend követte, aztán az edző felsóhajtott.

-          Féltelek, Zero – vallotta be.

-          Uram?

-          Te vagy a legjobb játékos a Devils csapatában, ez nyilván előtted sem titok. De ami a magánéletedet illeti… nem vagyok biztos benne, hogy bírni fogod a kettős nyomást.

-          Ha egy nővel járnék, akkor is aggódna? – csattantam fel, és az arca elárulta, hogy telibe találtam. – Nagyon köszönöm, edző! Számítottam ilyesmire, de hogy pont magától… - Felálltam, de elkapta a karom.

-          Csak figyelmeztetni akarlak. Most még talán mindenki elfogadja, vagy legalábbis senki sem háborog látványosan. De egy idő után feszengeni fognak a jelenlétedben. Nem akarnak majd előtted mutatkozni félmeztelenül. – Szünetet tartott. – El fogod veszteni a pozíciódat, ha így folytatod.

Jude szíve a gyomrába süllyedt. Be kellett hunynia a szemét, mert attól tartott, a pillantásával képes lenne lángra lobbantani a papírt. Rettegett attól, mi várhat rá ezután. Ha az edző ilyen nyíltan szembeszáll a kapcsolatukkal, akkor Zero nem tehet mást… szakítani fog vele. Vett néhány mély lélegzetet, majd folytatta az olvasást.

Azon vettem észre magam, hogy remeg az egész testem, és az minden vágyam, hogy félholtra verjem Wallace edzőt. Talán látta ezt rajtam, mert vigyorogva felállt.

-          Tudod, hogy igazam van. Mindenkinek jár egy kis románc, még neked is. De aztán elég. Élvezd ki azt a kerek kis seggét, aztán dobd. – Halkabban még hozzátette: - Már ha a csapatban akarsz maradni.

Az ezt követő süket csendben valaki megköszörülte a torkát. Az edző megpördült, és én is az ajtó irányába néztem.

-          Nos – mondta a csapat élén álló Derek, ahogy karba fonta a kezét -, edző, lenne kedves elmagyarázni, pontosan mit értett azon, hogy „Már ha a csapatban akarsz maradni”?

-          Nem hinném, hogy közötök lenne hozzá.

-          Szerintünk viszont nagyon is van – szólalt meg Russel. – Épp most fenyegette meg a csapattársunkat és a barátunkat.

Férfiatlan módon hevesen megdobbant a szívem.

-          Zero és én magánbeszélgetést folytattunk – mondta az edző keményen. – Szóba került az előmenetele, amivel kapcsolatban volt néhány jó tanácsom. Csak remélni tudom, hogy megfogadja őket.

-          Mi viszont nagyon reméljük, hogy kurvára nem fogad meg semmit se – köpködte a szavakat Julius, és majdnem megindult a férfi felé, de Derek kinyújtott karja megállította.

-          Jude Kinkade az egyik legfantasztikusabb és legönzetlenebb ember, akit ismerünk – mondta Russel. – Zero azelőtt egy felfuvalkodott, öntelt hólyag volt, de hála Jude-nak, mára már egészen elviselhető. Tehát ne is számítson rá, hogy szakítanak, mert mi nem fogjuk engedni. Megértette?

Jude eltátotta a száját a meglepetéstől.

Habár pontosan tudtam, hogy minden szava igaz, jól esett a srácok szájából hallani, hogy nekünk bizony együtt kell lennünk.

Az edző persze köpni-nyelni sem tudott, aztán végül bosszúsan távozott.

-          Köszönöm – pislogtam a többiekre.

-          Szívesen – biccentett Derek. – Ez volt a legkevesebb. Most pedig igyekezz, az embered odakint vár.

A következő lesz az utolsó levelem. Már alig várom, hogy otthon legyek… veled.

Hiányzol.

Gideon

Jude alig tudott hinni a szemének. Újra és újra elolvasta a levelet, de egyetlen szó sem esett benne arról, hogy Zero el akarná hagyni. Sőt, az ellenkezője tűnt valószínűnek.

A férfi vigyorogva lépett a kihűlő félben lévő vacsorához, mivel időközben farkaséhes lett.