Levelek Jude-nak - Utóirat

Avagy levél helyett...

Legelőször a lépcsőt pillantotta meg, mögötte terülhetett el a konyha a ház hátsó részében – Jude legalábbis így tippelte a részletek alapján -, a lépcső előtt pedig egy-egy boltív vezetett a nappaliba és az étkezőbe. Jude először az utóbbiba lesett be, és elmosolyodott a hatalmas étkezőasztal és a sok-sok szék láttán.

A szíve szaporább tempóra váltott, mikor belépett a nappaliba, a kandalló előtt ugyanis ott állt Zero. Soha nem töltöttek még külön ennyi időt, és Jude ugyan nem hitte, hogy ő maga sokat változott volna, a másik férfi viszont úgy nézett ki, mint akit teljesen kicseréltek.

Zero eddig is magabiztos volt, most mégis valahogy többnek tűnt; mint aki tudatában van a saját testének, és aki pontosan tudja, kicsoda valójában. Egy fekete alkalmi nadrágot és egy szürke inget viselt, ami kiemelte a szemét. A haja egészen megváltozott; valószínűleg annyira megnőtt, hogy már nem tudta hátracsapni, így tüsire vágatta, és bezselézte. Zero uralta az egész nappalit, Jude pedig nem tudott betelni a látvánnyal. De volt valami a férfi tekintetében, ami megakadályozta, hogy a karjaiba vesse magát.

-          Szia, Jude.

A hang végigbizsergette a gerincét, és erélyesen rá kellett parancsolnia a farkára, hogy maradjon nyugton.

-          Szia! Nem tudtam pontosan, mikor jössz. Kimentem volna eléd.

-          Ott nem lett volna esélyünk rendesen ünnepelni. – Zero beszívta az ajkát, tekintete elsötétült. – Előbb beszélgessünk.

-          Rendben – bólintott Jude némileg csalódottan, mire a másik elmosolyodott.

-          Amint megcsókollak, onnantól nem lesz megállás, és egészen másra fogom használni a számat. – Jude jólesően megborzongott. – Olvasd el az utolsót!

Jude robotpilóta üzemmódban bontotta ki a borítékot, ami egyetlen vékony papírlapot tartalmazott.

Te adtál nekem egy otthont, én adok neked egy házat.

-          Ez… ez itt a mienk?

-          Igen – felelte Zero. – Azóta dolgozom rajta, mióta leromboltam. Nem voltam biztos benne, szeretnél-e a városon kívül lakni…

-          Ott lakom, ahol te is – vágott közbe Jude, Zero pedig rámosolygott, és ismét ott volt a szemében az a valami…

-          Reméltem, hogy így lesz. – Sóhajtott, és összefonta a karját a mellkasán. – Mit gondolsz a szerződésről?

-          A három év biztos – válaszolta Jude menedzser-üzemmódra váltva. – Még magasabb fizetést is kaphatsz, ha épp azt akarsz.

-          És Wallace? – Jude nyelt egyet.

-          A csapattársaid kiálltak melletted.

-          Igen, magam is meglepődtem.

-          Ha… ha hosszabbítasz, és Wallace nem tér jobb belátásra, akkor arra a három évre mi… mi nem… - Képtelen volt kimondani a továbbiakat, de nem is volt rá szükség, mert Zero felnevetett.

-          Bébi, én már döntöttem. Ha arra kérnek, hogy válasszak, akkor viszlát, Devils, helló, szabadság!

-          Ezt nem teheted.

-          Miért nem? – akarta tudni Zero. – Be is perelhetném őket, mivel csak azért fordult meg ez a fejükben, mert egy férfit szeretek. Ha csaj lennél, le se szarnák.

-          Talán…

-          Kibaszottul ki ne mondd! – dörrent a férfi hangja, amiben már felsejlett a régi Zero. – Bármit mond is az a seggfej Wallace vagy a fejesek, nem mondok le rólunk. Világos, te kis hülye? – Jude szája széle megrándult.

-          Világos. – Majd folytatta: - Azt pedzegetik, hogy Wallace hamarosan nyugdíjba akar vonulni. – Csend. – Ha kibírod azt a három évet, a helyére léphetnél.

-          Szerinted jó tanár lennék?

-          Kurvára pocsék tanár lennél – hangzott a válasz, mire mindketten nevettek. – De van három éved, hogy ezen változtass.

-          Segítesz?

-          Hogy a fenébe ne? – Zero ismét az ajkába harapott, de Jude gyorsan folytatta: - Hogy csináltad? És miért? – Zero nem kérdezte meg, mire érti.

-          Eredetileg a házavatóra akartam idecsődíteni őket. Nyugi, az holnap esedékes. Előbb kettesben tervezek ünnepelni – kacsintott. – A nevek már megvoltak, és beszéltem is mindenkivel telefonon. El sem hinnéd, mennyire lelkesek voltak, hogy végre egy olyan valakivel beszélhetnek rólad, aki issza minden szavukat. Aztán mikor Wallace robbantotta a bombát, arra gondoltam, miért is ne. Én kiírhatom magamból a gondolataimat, te nem fogsz aggódni, és a régi barátaid vigyáznak rád. – Megkeményedett a tekintete. – Még nincsenek meg, akik…

-          Ne is legyenek – intett Jude. – Nem vagyok naiv. Tudtam, hogy nem örül majd mindenki felhőtlenül, de neked lenne bajod belőle, ha utánuk mennél.

-          És hagyjam, hogy megússzák, hogy megtörték a hitedet? – Lágyabban folytatta: - Látom a szemedben, hogy nem vagy már ugyanaz.

-          Én is látok valamit a te tekintetedben – váltott témát Jude.

-          Igazán? És mi az?

-          Fogalmam sincs. De kicsit megijeszt. – Zero nevetett, majd lépett egyet előre, így már csak egy asztal választotta el őket.

-          Amit a szememben látsz, azt mind meg kellett volna kapnod tőlem már nagyon régen. Te kezdettől fogva beleadtál mindent, és engem nagyon megrémített az a sok érzelem, amit a tekinteteddel sugároztál felém. – Zero szeme megcsillant. – Szeretlek, Jude. Talán mondtam néhányszor, de annak általában volt valami mögöttes tartalma. Most azért mondom, mert egyszerűen akarom, hogy tudd. Jobb ember és jobb játékos lettem melletted. Megtanultam, hogy nem minden a siker, és hogy egy-egy győztes meccs után nincs jobb, mint téged csókolni. Szeretlek, és nem szégyellem az érzést. Veled akarom belakni ezt a házat, és ha majd öregek és szottyadtak leszünk, fel akarom olvasni azokat a leveleket, amiket neked írtam. Mit szólsz?

-          Azt – kezdte Jude rekedten -, hogy sok a duma. Most már igazán megcsókolhatnál.

Zero arcán hatalmas vigyor terült el, mialatt megkerülte az asztalt, és a karjába vonta kedvesét.

A csókban benne volt mindaz a szeretet, szerelem és szenvedély, amelyet Zero eddig visszafojtott magában, de ami mind a Jude-é volt. Izmos testük összesimult, érezték a másik hevesen lüktető szívét, és növekvő izgalmát.

-          Majd később körbevezetlek – ígérte Zero, magával húzva Jude-ot az emeletre. – Előbb viszont fel kell avatnunk a hálót. – Jude somolyogva lépett be a szobába, amely pontosan úgy nézett ki, mint az, amelyik a saját lakásában volt.

-          Tökéletes.

-          Nem, még nem az – mormolta Zero, majd leteperte az ágyra. – Na, most már az.

Egyre hevesebben folytatták a csókolózást, aztán mikor Jude végre leküzdötte az inget a másikról, Zero lihegve elhúzódott.

-          Hallottam valami olyasmit… hogy megbánom, ha nem hagyom megdugatni magam Mr. Jude Kinkade-del.

-          Ah – nyögte Jude frusztráltan, és hozzányomta csípőjét a másikéhoz. Zero szemei forogva lezáródtak. – Erre térjünk vissza egy másik alkalommal. Most magamban akarlak érezni.

Zerót nem kellett sokat győzködni, de mivel mindenképpen szeretett volna ő maga is befogadni valamit, így egy gyors vetkőzés után lejjebb csúszott Jude mellkasán.

-          Zero…

-          Mm... – Előbb végignyalta a teljes hosszát, majd nyelvével körözött kicsit a sötét makk körül.

Jude a takarót markolta, mialatt Zero leengedte a fejét, aztán visszahúzódott, lassú ütemben, majd egyre gyorsítva. Közben bal kezével kinyúlt, és összefűzte ujjait párjáéval.

Jude a fellegekben érezte magát, de nem akart még elélvezni. Egy mordulással felhúzta magához Zerót egy kemény csókra, mialatt szétnyitotta a lábát.

-          Ugye rendesen felszerelted a hálószobát? – érdeklődött, mire Zero vigyorogva elővarázsolt az éjjeliszekrény fiókjából egy tubus síkosítót és egy halom óvszert. – Helyes. De minek ez a sok?

-          Mert egy darabig nem szándékozom kiengedni téged az ágyból – suttogta Zero a nyakát és a fülét harapdálva.

Jude felszisszent, ahogy megérezte bejáratánál a kutakodó ujjakat.

-          Tényleg nem maszturbáltál? – lihegte, testében két mozgó ujjal.

-          Nem.

-          Egyszer sem?

-          Mi a fenének, mikor idehaza te vártál rám?

Mindketten benntartották a levegőt, ahogy Zero becsúszott a forróságba. Nézték egymást a tökéletes csendben, és Jude most már képes volt azonosítani a Zero arcán átfutó érzelmeket. Óvatosan megforgatta a csípőjét, mire Zero rámordult.

-          El fogok menni.

-          Máris, papa? – Erre Zero olyan mélyen vágódott belé, hogy Jude érezte a másik minden egyes porcikáját. – Basszus…

-          Talán inkább basszunk, nem?

Jude örömmel állta az ezután következő rohamot, és boldogan fogadta a testét átjáró orgazmust. Zero nem sokkal később csatakosan hanyatlott mellé, arcán üdvözült vigyorral.

-          Isten hozott itthon – mondta Jude, Zero pedig nevetve megcsókolta.

Mikor már kezdett felszáradni a testén az izzadtság és a sperma, Jude feltápászkodott az ágyról, és odacsoszogott a szobából nyíló ajtóhoz.

-          Az anyját! Ez hatalmas!

-          Na, igen…

-          A zuhanyra értettem – pontosított Jude. – Ide beférne még akár egy kamera is, állvánnyal, ha netán házi pornót akarnánk forgatni.

-          Mik nem jutnak eszébe, Mr. Kinkade! – mondta Zero, aztán csukott szemmel elvigyorodott. – És micsoda jó ez az ötlet…