A történet második fele, mindenkinek kellemes olvasást! :)
Jeremy egy szál törülközőben robbant ki a fürdőből, mikor
megszólalt a csengő, de elkésett; az ajtó már nyitva állt, Jude pedig épp
farkasszemet nézett egy ismeretlen fickóval, aki szintén csak egy lenge
bokszert viselt. Jude előbb végignézett rajta, aztán pillantása a kővé dermedt
Jeremyre vándorolt. Ki sem kellett mondania, Jeremy pontosan tudta, mit akart
kérdezni tőle.
-
Így könnyebb lesz szakítanod velem, hogy
visszamehess Zeróhoz. – Jude megbántott és megalázott tekintetét valószínűleg
soha az életben nem fogja elfelejteni.
-
Igazán köszönöm, hogy ilyen segítőkész voltál,
Jeremy. – A férfit kirázta a hideg.
-
Te ki vagy? – szólalt meg most hirtelen az
idegen, mire Jeremy legszívesebben kitekerte volna a nyakát.
-
Én? – kérdezett vissza Jude, szája sarkában
halvány, gúnyos mosollyal. – Én már itt sem vagyok.
Jeremy szerelmes volt Jude-ba. Tényleg. Vagy csak ezzel
áltatta magát? Ezzel mentegette a tettét, amikor két nappal azután, hogy Zero
felbukkant, ő már valaki mást cipelt az ágyába? Jude kitartóan hívta minden
egyes nap, ő pedig kitért a találkozók elől. Miért? Mert tudta, hogy Zero úgyis
visszacsábítja magához Jude-ot? Mert ő maga fel sem érhetett a kosárpálya
királyához? Miért nem bízott meg Jude-ban? Talán azért, mert… a szíve legmélyén
nem is volt szerelmes a férfiba? Csak egy jó kis skalp volt neki, de amikor
küzdenie kellett volna, azonnal meghátrált? Nos, ez valószínűleg már sosem fog
kiderülni.
-
Mekkora egy barom vagyok! – sziszegte Jude a
kormánynak, aztán minden erejét összeszedve kitolatott a parkolóból. Nem nézett
vissza arra az épületre, ahol olyan sok időt töltött, és ahol nem kellett attól
tartania, hogy Zero felbukkan a gondolatai között.
Miért viselkedtek vele így a férfiak? Vagy csak mindig a
rossz ember közeledését fogadta el? Úgy tűnt, Jeremy érzései valódiak és
komolyak, de talán csak azt látta, amit látni akart. Ő maga nagyon kedvelte a férfit,
de el kellett ismernie, hogy soha nem dobogtatta meg úgy a szívét, mint Zero.
Ha a férfi nem tért volna vissza hirtelen, akkor is így állt volna a helyzet…
vajon Jeremy akkor is megcsalta volna? Persze akkor nem takarózhatott volna
Zeróval… Jude megrázta a fejét, és még épp idejében állt meg a piros lámpánál.
Enyhén meglepődött, mikor oldalra fordulva Zerót pillantotta meg, amint
kilépett egy élelmiszerboltból. A barna papírzacskót fél karjában tartotta, a
másikkal éppen a füléhez emelte a mobilját. És abban a pillanatban zenélni
kezdett Jude készüléke a táskájában. Jude megkocogtatta az ablakot, mire Zero
tekintete rávillant. Szavak nélkül is megértették egymást, így alig három
másodperc múlva a férfi behuppant az anyósülésre, a lámpa zöldre váltott, Jude
pedig indított.
-
Hol laksz?
-
Ugyanott.
-
Megtartották neked?
-
Aha. A főbérlőm imád engem.
-
Emlékszem – somolygott Jude, ahogy irányt
változtatott. – Megvan még az a szomszédod, akinek a kutyája folyton meg akarta
dugni a lábad?
-
De még mennyire – kacagott Zero. – Emlékezetes
volt az első találkozásunk. Megengedtem neki, hogy addig rugózzon rajtam, amíg
ki nem dől.
-
Élvezted, mi?
-
Az nem kifejezés. – Nevettek. – Őszintén mondom,
eddig az a kutya örült nekem a legjobban. – Jude megköszörülte a torkát, ujjai
erősebben szorították a kormányt. – És veled mi a helyzet? Mi a hétvégi terv? –
Ugyan Jude egyáltalán nem akart válaszolni, mégis azon vette észre magát, hogy
kinyitotta a száját.
-
Leiszom magam. Valószínűleg. Persze még bármi
lehet. – Próbált nem tudomást venni arról, hogy Zero az arcát bámulta.
-
Mi történt?
-
Hosszú hetem volt.
-
Ez régebben sem okozott neked gondot, így
lefogadom, hogy most sem. – Jude összepréselte a száját; utálta, hogy a másik
ennyire jól ismerte. – Szóval? Megtalált valami firkász? Hívogatnak, hogy tedd
ki a szűröm?
-
Nem! Istenem, miért hiszed azt, hogy az életem
még mindig körülötted forog? – Becsületére legyen mondta, Zero nem hagyta
kizökkenteni magát.
-
Bárcsak ezt hinném, de ez inkább amolyan
vágyálom. – Zero sóhajtott, majd benyúlt a lábai közé helyezett zacskóba, és
kivett belőle egy jégkrémet. Egy olyan jégkrémet, amit ő maga akkor sem evett
volna meg, ha letuszkolják a torkán, amit viszont Jude imádott.
-
Mi ez?
-
Jégkrém.
-
Azt látom. De miért adod nekem?
-
Mert én utálom. – Jude ösztönösen nyúlt az
édesség után, és oda sem figyelt arra, hogy Zero egy pillanatra ledermedt,
ahogy összeértek az ujjaik.
-
Kösz. – Rutinosan csomagolta ki, majd tette a
szájába a hűsítő finomságot. Még a szemét is lehunyta volna, ha éppen nem
vezet. – Most nagy szükségem volt erre.
-
Miért nem mondod el, mi történt?
-
Mert semmi közöd hozzá. – Zero ezen sem
sértődött meg.
-
Azt hittem, lehetünk újra barátok. – Jude
felnevetett. – Mi az?
-
Mi sosem voltunk barátok, Zero. A menedzsered
voltam, talán a haverod is, de a barátod… még akkor sem voltunk barátok, amikor
rendszeresen dugtunk. – Az utolsó szó Jude szájából valamiért vulgárisan
hatott, és megsebezte Zero szívét, ami amúgy sem volt épp a toppon.
Jude végül leparkolt az út mentén, néhány lépésre Zero
lakásától. Elégedetten nyelte le a jégkrém utolsó darabjait, majd lenyalogatta
az ujját. Akkor kapott észbe, mikor torokköszörülést hallott maga mellől.
-
Kösz a fuvart.
-
Kösz a jégkrémet. – Aztán folytatta: - Hogyhogy
nem tartottál a srácokkal? Úgy hallottam, ma ünneplik Jonathan szülinapját.
-
Aha, hát, biztos nagyon sajnálják, hogy nem
vagyok ott. – Jude ránézett.
-
Meg sem hívtak? De én azt hittem…
-
Mit? – csattant fel Zero, s már majdnem olyan
indulatosan nézett rá, mint annak idején. – Hogy azonnal puszipajtások lettünk?
Hogy rögtön megbocsátották, hogy dobtam őket a semmiért?
-
Nem a semmiért – mutatott rá Jude. – New York is
bolondult érted. – Zero erőltetetten felnevetett. – Még mindig nem akarod
elmesélni, mi történt ott veled? – Zero odapillantott rá, szája sarka felfelé
kunkorodott.
-
Elmondom, ha te is elmondod, mitől készültél ki
ennyire ma este. – Néhány szívdobbanásnyi ideig farkasszemet néztek, aztán,
mivel ennél jobb ajánlatban nem reménykedhetett, Jude bólintott.
Hátradőlt az ülésen, majd lehunyta a szemét, hogy ne kelljen
látnia a Zero arcán átfutó érzelmeket.
-
Ma elmentem a… pasim lakására. Egy bokszeralsós
fickó nyitott ajtót. Ebből elég gyorsan leszűrtem a helyzetet, de azért volt
szíves megmagyarázni, hogy inkább megcsalt ő előbb.
Az elkövetkező csend olyan súlyos és mély volt, hogy Jude
csaknem fulladozni kezdett tőle. Kinyitotta a szemét, és egészen megdöbbentette
a Zero testéből áradó agresszió. Combján nyugvó bal keze ökölbe szorult,
kidagadtak rajta az erek, állkapcsa megfeszült.
-
Én most… - szűrte a fogai között -… kiszállok. –
Mereven mozogva felmarkolta a holmiját, majd kinyitotta az ajtót.
Mikor pár lépés távolságból visszanézett rá, Jude tüdejében
bennrekedt a levegő. De csak azért sem hagyta lenyűgözni magát. Helyette
biccentett, és hazahajtott a lakásába.
Hétfő reggel úgy jelent meg a munkahelyén, mintha mi sem
történt volna. Ami, ha úgy vesszük, igaz. A Jeremyvel történtek helyett azon
töprengett, mit tehetne annak érdekében, hogy Zero pokoli napjait kicsit
megkönnyítse. Arról szó sem lehetett, hogy szemtől szemben beszéljen erről a
csapattal… de talán akad valaki, aki meghallgatná.
-
Julius?
-
Jude? Hé, helló! Hoppá, bocs – nevetett fel,
majd gyorsan felkapta az alsóját.
-
Visszajöhetek, ha…
-
Nem, nem, gyere csak. Még mindig én vagyok az
utolsó, aki elkészül. – Ahogy az ingét gombolta, felpillantott az ajtó mellett
toporgó menedzserre. – Zerót keresed?
-
Hozzád jöttem. – Julius elpirulni látszott. –
Szeretnék kérni egy szívességet.
-
Mit tehetek érted? – A srác látta, hogy Jude
végigsimít fáradt arcán.
-
Neked szavad van a csapatban, a többiek
hallgatnak rád, nem igaz?
-
Na, ja, amikor épp kedvük van.
-
Nem – mondta Jude komolyan és őszintén. – Nem te
vagy ugyan a kapitány, de nem veszik félvállról, amit mondasz. – Amikor a férfi
az ajkába harapott, Julius hirtelen megértette.
-
Azt akarod, hogy fogadjuk vissza Zerót.
-
Tisztában vagyok vele, hogy nehéz…
-
Hát az jó – morogta Julius. – Az jó, ha tudod.
Rengeteg erőfeszítés kellett ahhoz, hogy nélküle is bírjuk az iramot, de a sok
megpróbáltatás csak erősebbé és kitartóbbá tett minket. Már-már elértük azt a
szintet, ahol vele voltunk…
-
Jók vagytok, Julius – mondta Jude -, de ha
továbbra is inkább duzzogtok ahelyett, hogy túllépnétek a sérelmeteken, sosem
fogtok nagy sikereket elérni.
-
Te már meg is bocsátottál neki? – kérdezte a
srác. – Téged is elhagyott, nem csak minket.
-
Igen – mosolyodott el Jude. – De veletek
ellentétben… az én bocsánatomra nincs szüksége.
A következő hetekben Jude a munkába temetkezett. Számos
papírmunkát elvégzett, számos interjút levezényelt, és szerzett néhány új
ügyfelet is. Sokkal jobban teljesített, mint korábban bármikor, mégis azon
kapta magát, hogy behívatták az igazgatóiba.
-
Mit művelsz, Jude?
-
Mire gondolsz? – Lionel megpróbált szigorúnak
tűnni.
-
Kicsinálod magad, ha így folytatod.
-
Csak dolgozom.
-
Egy frászt! Éjjel-nappal itt vagy, még aludni is
csak ritkán jársz haza. Mikor kapcsolódtál ki legutóbb?
-
Nincs rá szükségem – fordult el a férfi.
-
Hallottam, mit tett Jeremy…
-
Igazán? Mégis kitől?
-
Nem mindegy? Neked kellett volna elmondanod. –
Lionel sóhajtott. – De ha jól sejtem, neki van a legkevesebb köze a mostani
állapotodhoz. – A nő letelepedett a férfi melletti fotelba. – Mi a gond? Ahogy
látom, Zero egyre jobban beilleszkedik, a többiek kezdik újra maguk közé
engedni. Titeket is láttalak nevetgélni a múltkor. – Megragadta Jude állát, és
maga felé fordította. – Még mindig szereted, igaz?
-
Sokkal nehezebb kiszeretni valakiből, mint
beleszeretni – sóhajtott fel a férfi. – Semmit sem tett azért, hogy így
érezzek. De a múltat nem tudom kitörölni. Talán majd egyszer…
Összerezzentek, mikor kopogtak, majd rögtön utána Andy,
Lionel asszisztense dugta be a fejét.
-
Sajnálom, hogy zavarok, de ezt mindenképpen
látniuk kell.
-
Veled meg mi történt?
-
Legurultam a lépcsőn.
-
Tényleg? Közölhetted volna azzal a lépcsővel,
hogy legyen kíméletesebb, mert pénteken meccsed van. – Lionel csípőre tett
kézzel állt az öltözőben, és Jude őszintén csodálta benne, hogy nem feszélyezi
a félmeztelen játékosok látványa.
-
Legközelebb óvatosabb leszek, anyuci – ígérte
Zero, majd a nőre kacsintott.
Ahogy beindult a beszélgetés és a viccelődés, Jude még egy
utolsó pillantást vetett a férfira, majd otthagyta őket.
Az edzés végén Zero a legelsők között hagyta el a központot,
de ha arra játszott, hogy Jude-ot ezzel lerázhatja, akkor nagyot tévedett. A
menedzser annak a kocsinak támaszkodva ácsorgott, amit annak idején Zero vett
neki. A férfi beharapta az ajkát, ahogy lekocogott a lépcsőn.
-
Te még itt vagy?
-
Rád vártam. – Zero próbálta elleplezni, hogy
ezekre a szavakra hevesen megdobbant a szíve.
-
Igen? És mit akarsz? – Ez kicsit erősre
sikeredett, de Jude nem vette magára.
-
Volt egy egyességünk – emlékeztette a férfi. –
Elmondtam, mi történt velem, így neked is meg kell tenned ugyanezt. – Azzal
beszállt a volán mögé, esélyt sem hagyva a másiknak a tiltakozásra. Zero
természetesen imádta, amikor Jude parancsolgatott neki, így hát nem kellett
nagyon megerőltetnie magát, hogy beszálljon mellé.
Körülbelül tíz percet autóztak csendben, majd sétálni
indultak a tó mellett. Jude megszabadult az öltönyétől, a kezét zsebre vágta,
és összességében teljesen nyálcsorgatóan nézett ki. Zero talán még sosem volt
belé annyira szerelmes, mint akkor, pedig a férfi semmi egyebet nem tett, csak
ott sétált mellette, kézzelfoghatóan, szilárdan.
-
New York nem volt egy leányálom – kezdte mondani.
– Azt hittem, az én múltammal már senkinek sem kell bizonygatnom semmit.
Tévedtem, és ezt elég hamar a tudomásomra hozták. – Zero beszívta az alsó
ajkát. Tudta, hogy amit most mondani fog, azzal összetör valamit Jude-ban. –
Aztán megtudták, hogy egy férfiba vagyok szerelmes, és elkaptak az öltözőben.
Jól helyben akartak hagyni, de nem tudhatták, hogy még ilyen távolságból is
inkább téged védelek, mint őket. Ketten kórházba kerültek, engem pedig a
főnökség súlyosan megfenyegetett. Azt senki sem kérdezte, miért mentem nekik. –
Felsóhajtott. – Érdekes módon amint lejárt a szerződésem, az eset is
kitudódott. A Devils nem csak azért ajánlott olyan kevés pénzt, mert máshová
nem mehettem… hanem mert tudták, hogy ez az egyetlen hely, ahová jönni akartam.
A következő néhány percben a két férfi nem mert egymásra
nézni. Jude szemét szúrták a könnyek, a szívét pedig a tudat, hogy Zero lehet
bármilyen jó, ha ők ketten újra együtt lesznek, a világot nem a teljesítménye
fogja érdekelni…
-
Miért verted meg Jeremyt? – kérdezte végül.
-
Senki sem okozhat neked fájdalmat büntetlenül.
Még én sem.
-
Mégis mit akarsz ezzel? – pördült felé Jude.
Zero úgy nézett rá, mint azon az estén, amikor közölte, hogy nem tart vele, bár
a szíve közben megszakadt. – Hát nem tanultál semmit? Nem kaptál még eleget
emiatt… miattam?
-
Azt hiszed, engem egy fikarcnyit is érdekel, mit
szólnak mások? – érdeklődött Zero. – Korábban is leszartam, most meg aztán
pláne! Te voltál az, aki megtanított rá, hogy még nekem is jár egy kis
boldogság.
-
De ilyen áron? – kérdezte Jude csendesen.
-
Újra itt vagyok, nem? – tárta szét a karját a
férfi. – A karrierem láthatatlan magasságokba szárnyalhatott volna, de nem
tudtam élvezni a sikert. Már nem azért csinálom ezt az egészet, hogy mindenki
fölé emelkedjek. Azért csinálom, mert élvezem, és mert jó vagyok benne. – Zero
tekintete ellágyult, ahogy folytatta: - Amit akarok… amit igazán akarok, az már
régóta te vagy, Jude.
Utólag visszagondolta sosem tudták megmondani, ki hajolt oda
a másikhoz, de nem is az volt a lényeg. A lényeg az egymásba olvadó két száj
volt. A lényeg Jude keze volt, ami közrefogta a másik szeretett arcát. A lényeg
annak a két testnek az összesimulása volt, amik két évet vártak erre a
pillanatra. Aztán már a hátsó ülésen feküdtek, majd Zero megjegyezte két
harapás között, hogy…
-
Kell egy nagyobb kocsi. – Jude nevetése zene
volt füleinek.
-
Ilyen sokszor tervezel szexelni a hátsó ülésen?
-
Talán. És az sem árt, ha elfér egy gyerekülés. –
Ezután Jude olyan hevesen rántotta magához, hogy összekoccantak a fogaik.
Mivel felnőtt, értelmes és felelősségteljes emberek voltak,
hamar belátták, hogy a hely egyáltalán nem alkalmas… behatóbb dolgokra, így
csak csókolóztak, haraptak és kézimunkáztak. Pont mint a kamaszok.
Később, már Jude lakásának és ágyának kényelmében Zero
elfeküdt az ismerős párnákon. Egyik kezét a feje alá tette, a másikkal közben
önmagán dolgozott a takaró alatt. Mikor Jude kisétált a fürdőből, egymásra
villant a tekintetük. Zero hívogatóan kitárta a karjait, a másik pedig
odamászott hozzá, és megcsókolta.
-
Biztos vagy benne? – suttogta Jude az ajkaira.
Zero végigsimított kedvese feszes combján, a mellkasán,
gyönyörű arcán, végül átkulcsolta a tarkóját.
-
Igen – válaszolta Zero. – Ez az, amit akarok. Mi
vagyunk, akit akarok.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése