A történet második része megérkezett! :)
Nasir mosolyt erőltetve az arcára vágott át társai között.
Hiába érezte úgy, hogy ez a kampány más lesz, mint a többi, eddig csalódnia
kellett. Annyit vártak tőle, hogy gyönyörű legyen, semmi egyebet. Sosem mutathatta
meg az igazi énjét, ami kezdte fárasztani. Minden vágya az volt, hogy végre
maga mögött hagyhassa ezt a hazug világot, de az adósságai még közel sem lettek
törlesztve. Spartacus persze kedves volt és megértő, annyi munkával halmozta
el, amiből könnyen fizethette a kölcsönöket, de még így is évekbe telhet, mire
felszabadul. A saját gondolataiban elmerülve először észre sem vette a velük
szemben álló másik csapatot. A kifutó persze ugyanaz volt, mint már annyiszor,
és a segítők is lelkesnek tűntek. A társai ugyanúgy fent hordták az orrukat,
mint eddig, de ez a viselkedés neki sosem ment. Barna bőrével és hosszú, barna
hajával különben is elütött a többségében fehér bőrű és szőke társaságtól, de
mivel Gannicus imádta, így ő sem bánta. Túlságosan elbambult ahhoz, hogy
feltűnjön neki, valaki intenzíven figyeli, aztán már csak Crixus szavai
jutottak el hozzá.
Agron lábai alig akartak megmozdulni. Mégis mi a fene
történt vele? És ki az a kisember a kisminkelt, karót nyelt sznobok között? A
férfi semmit sem értve sétált fel a színpadra, de szerencsére ahogy megszólalt
a zene, minden egyebet ki tudott verni a fejéből.
Egészen öt percig. Mert akkor társultak mellé a többiek, és
jöhetett is a katasztrófa. Szinte mindenkivel összeütközött, nem tudta tartani
a ritmust, és majdnem el is taknyolt. Szerencsére a ruhák ellenállóak voltak,
nem esett bajuk, az önérzete azonban a padlón hevert.
-
Oké, leállunk! – kiáltotta el magát Doctore. A
fekete bőrű férfi tar fején izzadságcseppek csillogtak, ahogy felszökkent a
színpadra. – Semmi gond, ez még csak az első próba volt.
-
Nekünk sem ment jobban annak idején – kacsintott
rá az egyik társa.
-
Mi viszont nem szeretnénk itt pazarolni az
időnket – szólt közbe egy szőke, izmos férfi. Olyan fehér és szőrtelen volt a
bőre, hogy elmehetett volna szobornak is. – Nem jöhetnénk vissza akkor, amikor
megtanulták a koreográfiát? Mi már kívülről tudjuk.
-
Senki nem megy sehová! – csattant fel Gannicus,
mire a fehérek azonnal meghunyászkodtak. – A csoportos munkát kell
gyakorolnunk! Mindenki álljon be a helyére, és kezdjétek előröl!
És elkezdték előröl. Agron szerencséjére – és a többiek
bosszússágára – volt még egy egész hetük a bemutatóig, addig minden egyes nap
kénytelenek voltak bemenni a stúdióba. Agron a végére már a színpad képével
kelt és feküdt, de legalább nem esett el többet. Nem egészen magának
köszönhette ezt a gyors sikert; Nasir mintha minden mozdulatával neki akart
volna segíteni. Mivel ők voltak a fő modellek, útjuk elég sokszor keresztezte
egymást a színpadon. Nasir hiába nézett mindig profi módon előre, amikor
elsétáltak egymás mellett, Agron szinte érezte az energiát áramlani kettejük
között.
Hiába kérdezgette a kollégáit, alig tudtak mondani róla valamit. Arról
sem tudtak semmit, hogyan került a luxusmárka élére, amikor nem tűnt
arisztokrata születésűnek. Agron már-már odáig merészkedett, hogy magát a
tervezőt kérdezte az alacsony férfiról.
-
Nasir az én csillagom – kezdett bele a férfi
lelkesen. – Még évekkel ezelőtt fedeztem fel, de azóta sem bánom azt az
elhanyagolható összeget, amit ki kellett pengetnünk érte. Spartacus persze nem
egészen így gondolta, de a haszon azóta igazolta a felvetéseimet.
-
Tehát meg… megvettétek őt? – kérdezte Agron
akadozva. A szíve összeszorult a gondolatra, hogy a kisembernek miket kellett
átélnie korábbi évei alatt.
-
Valami olyasmi – vont vállat Gannicus, észre sem
véve a másik érzéseit. – Volt egy halom adóssága. Egyetemre járt, a diplomát
azonban nem adták ingyen. Nekem hatalmas mázlim van, hogy sikerült megszerezni.
Szinte az összes kampányom élére beraktam, és az emberek imádják! El tudod ezt
hinni? Az arisztokraták, akik azonnal kinézik maguk közül azt, akinek nem
tökéletesen sápadt a bőre, megvesznek érte! Mert ő olyan…
-
Egzotikus – egészítette ki Agron egy mélyről
jövő sóhajjal. Ez már a tervezőnek is feltűnt, mert összeráncolt homlokkal
fordult felé.
-
Mi jár a fejedben, Agron?
-
Tessék?
-
Miért érdeklődsz felőle ennyire? Talán fel
akarod szedni?
-
Dehogyis! – hápogott a férfi, a szíve azonban
veszettül helyeselt. – Csak nem tudtam mire vélni az ittlétét, ennyi.
-
Ajánlom is – komorult el Gannicus. – Ha csak egy
haja szála is meggörbül, téged teszlek felelőssé.
Így tehát hiába volt az minden vágya, hogy beszélgethessen a
kisemberrel, el kellett kerülnie. De hogyan állhatna ellen bárki is a mágneses
vonzásnak? Valahányszor Nasir a látóterébe került, ellenállhatatlanul közeledni
kezdett felé, mégsem szólította meg sosem. Hogyan is tehette volna? Ő egy
egyszerű zöldségárus, Nasir viszont diplomás, ráadásul körülrajongott és
imádott modell. Sosem alacsonyodna le az ő szintjére.
-
Kissé levertnek tűnsz – jegyezte meg aznap este
Naevia. A nő felutazott hozzá, hogy megnézhesse az első élő fellépését másnap
este. Agron igyekezett lelkesnek mutatkozni, mégis folyton Nasir járt az
eszében. – Minden rendben?
-
Persze, minden csodás.
-
Nana, engem nem tudsz átverni. – A nő odaállt
mellé, így mindkettejük tükörképe látszott a hatalmas ablakokban, ami mögött a
város terült el a maga dicsőségében. Agron keresztbe fonta a karját.
-
Van egy férfi…
-
Nasir! – Naevia a szájára tette a kezét.
-
Te tudtad?
-
Csak a vak nem látta, mennyire odavagy érte! –
csapott a karjára nevetve. – Folyton őt bámultad a próbákon, már amelyiket én
is láttam. Na és, elhívtad már valahová?
-
Nem lehet.
-
Micsoda? És miért nem?
-
Mert Gannicus konkrétan megtiltotta. – A nő
töprengett, így Agron folytatta: - Nasirnak adósságai vannak, ezáltal el van
kötelezve a stúdiónak. Nem akarom bajba sodorni.
-
Miféle bajba sodornád azzal, ha elhívod
vacsorázni, aztán pedig esetleg…
-
Naevia! – csattant fel Agron, mire a nő
felnevetett. A hangja Agronból is kiűzte a feszültség egy részét. – Szerinted
hogy segíthetnék rajta?
-
Hát, ha mondjuk az minden vágya, hogy kifizesse
az adósságait, akkor segíthetnél neki benne. Szép összeget kapsz ezért a
bemutatóért, nem? – Agron bólintott. – Habár a saját álmaidat tolod ezzel
háttérbe.
-
Én szabad vagyok, azt tehetek, amit csak akarok.
Még bőven van időm összegyűjteni a pénzt a vándorlásomra, de… Nasir talán
kénytelen lesz még hosszú évekig törleszteni. És ha végül elengedik… ki tudja,
mi lesz vele? – Agron az ajkába harapott; el sem akarta hinni, hogy szinte
ismeretlenül is ennyire törődik a kisemberrel.
-
Sosem láttalak még ilyennek – morfondírozott
Naevia. – De tetszik a változás.
Másnap este, a bemutató előtt Agron érdekes módon egyáltalán
nem izgult. Megtanulta a koreográfiát, összeszokott a csapattal, a ruhák pedig
jól néztek ki. Úgy gondolta, semmi baj nem történhet.
Öt perccel kezdés előtt aztán összegyűltek a színpad mögött.
Agron végignézett magukon, és megállapította, hogy még sosem néztek ki ennyire
jól. Hátul állt meg, mivel nem neki kellett először színpadra lépnie. Csak jó
néhány pillanattal később vette észre a mellette megjelenő Nasirt. A férfi
bronzbarna bőre ragyogott, haja félig befonva omlott a határa, és még a szemét
is kihúzták. Ahogy felnézett Agronra, a férfi úgy érezte, megállt körülöttük az
idő.
-
Hogy érzed magad? – kérdezte tőle Nasir.
-
Jól. – Agron büszke volt magára, amiért meg bírt
szólalni. – Úgy érzem, minden rendben lesz.
-
Hasonlóan vélekedek – mosolygott rá a férfi.
Agron azon töprengett, vajon direkt csinálja-e, és ha nem, miért nem. –
Szerintem sosem jött még össze ilyen jó csapat. Az olcsóbb márka pedig
mindenkit meg fog nyerni magának. – Néhány pillanat múlva hozzátette: - Ahogy
te is. – Agron először nem volt benne biztos, hogy jól hallotta, de Nasir
csillogó tekintetéből ítélve nem kételkedett tovább.
-
Lenne kedved meginni valamit utána?
-
Igen.
Hát így esett, hogy Agron alig várta az első bemutatója
végét, hogy Nasirral lehessen. Nasir nemkülönben, de mivel profi volt, nem mutatta
ki az érzelmeit. Hatalmas sikerük volt; a média és az arisztokrácia egyaránt
odavolt Gannicus ötletéért, miszerint a kevésbé vagyonos polgárokat is megcélzó
kampányt indított, ráadásul Agron izmaiért megvadultak a nők. Nasir kedvesen
mosolygott az őt szólongató rajongókra, miután lesétált a színpadról. Előbb
Spartacus, majd Gannicus beszédét voltak kénytelenek végighallgatni, de aztán
Nasir a szeme sarkából észrevette, hogy Agron integet neki a folyosó vége
felől. Nasir óvatosan eloldalazott a többiek mellett.
-
Mit művelsz? – nézett végig a magasabb férfin,
aki már utcai ruhában virított.
-
Azt ígérted, eljössz velem meginni valamit.
-
Emlékszem.
-
Akkor mire várunk? Vagy szeretnéd ezredjére is
végigácsorogni a beszédeket? – Nasir nem vallotta volna be, de Agron a fejébe
látott abban a pillanatban. A testét elöntötte az adrenalin arra gondolva, hogy
hamarosan megszeg néhány szabályt, és végre nem úgy fog viselkedni, ahogy
mindenki elvárja tőle. Így hát Agronra mosolygott.
-
Öt perc múlva találkozzunk a hátsó bejáratnál!
-
Még csak néhány hete érkeztél, és ilyen jól
kiismerted a várost? – érdeklődött Nasir, miközben azt figyelte, hogyan
szlalomoz Agron a többi autós között.
-
Tudod, Naevia meg én szeretünk szórakozni – vont
vállat, közben pedig reménykedett benne, hogy a másik nem tartja iszákosnak.
-
Naevia az a lány, akit elhoztál néha a próbára?
-
Igen.
-
Kedvesnek tűnik.
-
Az is. Majd megismered – ígérte Agron, aztán
leparkolt az egyik kedvenc bárjuk előtt. A korai időpont miatt odabent még
bőven válogathattak asztalok közül.
Végül egy félreeső bokszot választottak, távolabb a zenétől,
hogy tudjanak beszélgetni. Agron ugyanis nem akarta tovább visszafogni magát;
nézni akarta a másikat, és közben minél többet megtudni róla. Az érzés
kölcsönös volt, mivel Nasirnak is volt megannyi kérdése őhozzá. A hely lassan
megtelt körülöttük, ők pedig még mindig beszélgettek. Aztán Agron kilépett
néhány percre a mosdóba, és el sem hitte, hogy az a kipirult arcú, boldog férfi
a tükörben ő maga.
A mosoly és a boldogság azonban lehervadt az arcáról, amint
visszatért az asztalukhoz. Nasir mellett ugyanis egy ismeretlen, izmos férfi
ült. A kisember mosolygott ugyan, a testbeszéde viszont elárulta, hogy kínosan
érzi magát.
-
Hé – köszönt rájuk Agron. – Minden rendben?
-
Naná – kacsintott az idegen, ahogy átvetette
karját Nasir székének támláján. Nasir erre még arrébb csúszott tőle. – Éppen
italt akartam rendelni ennek a szépfiúnak.
-
Nem kér az italodból, de azért kösz – mondta
Agron. – Éppen indulunk.
-
Ő talán maradna még egy kicsit, mit szólsz?
-
Megfogalmaznám szebben, de elég hosszú volt a
nap, szóval, íme a kendőzetlen válasz. Kopj le! – vetette oda Nasir, és már épp
állt volna felfelé, amikor a fickó elkapta a karját. Agron szeme előtt vörös
karikák kezdtek ugrálni. Igazából nem emlékezett arra, hogy megmozdult, mégis
így lehetett, ugyanis az idegen férfi alig néhány pillanat múlva már a földön
feküdt, betört orral.
-
Ő hozzám tartozik – morogta neki. – Úgyhogy meg
ne lássalak még egyszer a közelében.
Nasir reszkető kezét a zsebébe rejtve követte Agront kifelé
a kocsihoz. Többen is megbámulták őket, de Nasirt jelen pillanatban csak
egyvalami érdekelte; minél hamarabb ágyba kerülni, lehetőleg a másik férfi alá.
Nem hagyott időt a beszédre; amint beszálltak az autóba, betáplálta a GPS-be
lakása címét, Agron pedig vette az adást.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése